Válogatott írások


2025. nov.
30
In memoriam Trencséni János

Köszönet Dávid Melindának írásáért. Megemlékezés Szomorúan, de Isten akaratában megnyugodva emlékezünk meg egyházközségünk szeretett és tisztelt tagjáról, dr. Trencséni Jánosról, aki hosszú éveken át közösségünk tudományos körének, a Stuttgarti Erasmus Akadémiának 2009-ben alelnökeként, majd 2010 – 2014 között elnökeként szolgált. Odaadó munkája, bölcsessége és példamutató szerénysége maradandó nyomot hagyott mindannyiunkban. Nagymihály Zoltán történész – A magyar csoda története – Beszélgetések németországi 56-os magyarokkal című könyvében így nyilatkozott dr. Trencséni János: „Téten születtem, édesapám iparos-pékmester volt, emellett nagybérlő, vitéz, az egyházközségi képviselő-testület tagja, a háború után pedig a téti Kisgazdapárt alapítója.” Édesapja múltja......

Részletek


2025. nov.
15
Évközi 33. vasárnap – Szegények világnapja

Az egyházi év végéhez közeledve az évközi 33. vasárnap olvasmányai a végső időkre irányítják gondolatainkat. Benne kiemelt formában a rendelkezésünkre álló idő fontosságát, életünkre gyakorolt hatását szeretné kiemelni.   Szent Ágoston az idő meghatározásával kapcsolatosan a következő módon fogalmaz: „Mi hát az idő? Ha senki sem kérdezi, tudom; ha kérdik tőlem, s meg akarom magyarázni, nem tudom.” Mindennapi életünkben az idő az események látszólag folyamatos sorrendjének érzékelésére utal. A szubjektív idő, az egyén belső időészlelése eseményekhez, történésekhez kötődik. Ennek kapcsán beszélhetünk az idő két különböző módon történő megközelítéséről. Az első az úgynevezett kronosz (történelmi,......

Részletek


2025. okt.
29
Káplán György operettestje

A Barátságklub délutánján, 2025. október 24-én, – az Operett Napján – közel 50 fő résztvevővel tisztelegtünk e gyönyörű szép műfaj előtt. Káplán György énekművész csaknem egyórás műsorával végig kalauzolta a közönséget a híres operettszerzők felejthetetlen dallamain. Örömmel fogadtuk, hogy a Barátságklub tagjai mellett német vendégek és a Történelmi Vitézi Rend Németország Önálló Csoport tagjai is jelen voltak. Külön köszönet illeti Szamosi-Marosi Erzsébetet a bőséges és ízletes büfé megszervezéséért, amely mindenkit lenyűgözött. A fogyasztás során lehetőség nyílt adakozásra, amelynek eredményeként 500 € gyűlt össze. Ezt a „Együtt Jónak lenni még jobb!” kezdeményezés javára......

Részletek


2025. okt.
21
1956 emlékezte

Az ökumenikus istentiszteletet követőan a Történelmi Vitézi Rend Németország Önálló Csoport tagjai tolmácsolásában Barsy-Szabó Zsolt által összeállított megemlékező ünnepi műsorral emlékeztünk 1956. október 23-ra. Köszönet Dr. Izsák András főkonzul úrnak ünnepi üzenetéért! You are currently viewing a placeholder content from YouTube. To access the actual content, click the button below. Please note that doing so will share data with third-party providers. More Information Unblock content Accept required service and unblock content...

Részletek


2025. okt.
18
Editkére emlékezve

Különös estében volt részünk a szeptemberi Barátságklub találkozója keretében. Az este megannyi emléke ihlette Dávid Melinda írását, amelyért mindannyian nagyon hálásak vagyunk. Fogadjátok szeretettel: Pénteken, szeptember 26-án a templomban majd a közösségi házban a Barátságklub keretén belül emlékeztünk meg kedves klubtársunk, Kovács szül. Verestóy Editkéről, aki – ahogy klubvezetőnk, Erdős Erika a meghívójában jelezte – örökké hiányozni fog közösségünkből. A klubdélután kezdetekor Tibor atya szeretettel köszöntött bennünket és a találkozás apropóját közölte velünk, azt, hogy Editkére emlékezünk, aki hosszú éveken keresztül közösségünknek meghatározó tagja volt, de nem csak a mi közösségünknek, hanem......

Részletek


2025. szept.
23
Szabó Kata orgonakoncertje

2025. szeptember 21-én Stuttgartban Szent Gellért vértanú püspökre emlékeztünk, aki Egyházközségünk védőszentje. A búcsús szentmisét és közös ebédet követően Szabó Kata orgonakoncertjére került sor. Az Ars Sacra Alapítványnak köszönet, hiszen ők kínálták fel a lehetőséget. Az Alapítványt Kamp Panni képviselte. Az alábbiakban erről láthatjátok a felvételt.  Köszönet Dávid Ferencnek a felvételért: You are currently viewing a placeholder content from YouTube. To access the actual content, click the button below. Please note that doing so will share data with third-party providers. More Information Unblock content Accept required service and unblock content...

Részletek


2025. aug.
17
Editkére emlékezve

„Ha visszanézek a megtett útra, mit jártam eddig, Beléd fogózva; A szívem hálás, magasztal Téged. Köszönök mindent, Jézus, Tenéked.”   Egy közkedvelt ifjúsági ének fenti sorai jutottak eszembe, amikoris augusztus 14-én megtalált a hír: Kovács, szül. Verestóy Edit-Brigitta, aki 1932. október 16-án született Brassóban, 2025. augusztus 14-re virradóan csendben elaludt, hazaérkezett az örökkévalóságba. Személyesen 2025. július 22-én látogattam meg Editkét otthonában. Örömteli és feledhetetlen találkozás volt ez számomra is. Vittem a szentkenet szentségét, az Úr Jézust az Oltáriszentségben. Aztán pedig, emlékeket sokaságát hívtuk életre. Egyszerűen csak örültünk egymásnak! Örömmel és hálával szívében......

Részletek


2025. jún.
10
2025. JÚNIUS 10 ÉS 15 KÖZÖTT

Programelőzetes * Június 13-án, pénteken, Stuttgarti délután, 17.30 órakor rózsafüzért imádkozunk, 18.00 órakor szentmise. * Június 14-én, szombaton, Friedrichshafenben 11.30 órakor szentmise (Merk László és Ilona 50. házassági évfordulójára). Biberachban 16.45 órakor búcsús-szentmise, Árpád-házi Szent Kingát köszöntjük, utána agapé, baráti együttlét. (Miseruha részlet – Árpád-házi Szent Kinga) * Június 15-én, Szentháromság vasárnapja,  Ludwigsburgban 9.30 órakor búcsús-szentmise, Szent László királyt köszöntjük, utána agapé, baráti együttlét. (Miseruha részlet – Szent László) Heilbronnban 15.30 órakor szentmise, utána agapé.     * Minden helyen mindenkit szeretettel vár a közösség és Tibor atya! * * Kegyelemteljes napokat, tartalmas beszélgetéseket és örömteli találkozásokat kívánunk minden......

Részletek


2025. márc.
26
Dénes Éva: Megosztott kincseink

Nagyböjti idő lévén, március 21-én, pénteken a keresztúti ájtatosság és szentmise után a Barátságklub március hónapra tervezett találkozójára került sor.  A képgalériát Dénes Éva írása követi. You are currently viewing a placeholder content from Default. To access the actual content, click the button below. Please note that doing so will share data with third-party providers. Unblock content Accept required service and unblock content More Information A március 21-ei Barátságklubban Erika és Judit ismét szépen terített asztallal és nagy szeretettel fogadtak. A találkozóra mindenki egy „kincset” hozott el az életéből, akár tárgyi, akár......

Részletek


2025. márc.
26
Halászy Erzsébet: Hű társunk a magyar kutya

  2025. február 28-án, a Barátságklub egy igazán izgalmasnak ígérkező délutánján vehettünk részt. Az egyik kedves klubtagunk, Halászy Erzsébet: ”Hű társunk a magyar kutya” címmel tartott előadást, a szép számban megjelenő érdeklődőknek. You are currently viewing a placeholder content from Default. To access the actual content, click the button below. Please note that doing so will share data with third-party providers. Unblock content Accept required service and unblock content More Information Elmondta, hogy a hűség szó a meghívóban azt jelenti, hogy az előadásban szereplő kutyák több évszázadon keresztül hűségesen szolgálták népünket. Megtudtuk,......

Részletek