2018. okt.
25
2018. október 28. ÉVKÖZI 30. VASÁRNAP Azt látjuk, hogy „az istentelenek reménye olyan, mint a szél forgatta pelyva, mint a könnyű hab, amelyet a vihar kerget, mint a füst, amelyet eloszlat a szél, mint a vendég emléke, aki csak egy napig maradt” (Vö. Bölcs 5, 14–15). Micsoda költői kifejezése az emberi reménytelenségnek, elhagyatottságnak! Milyen vigasztaló, hogy az igazaknak gondját viseli a Magasságbeli. Mi is mindig őbenne bízzunk! OLVASMÁNY Jer 31, 7–9 Az Olvasmány megcsillantja előttünk Isten atyai szeretetét! Megbüntette ugyan népét, de ezzel is a javát akarta, hogy megtérjen és éljen. Majd......
Részletek
2018. jún.
29
JÚLIUS 1. ÉVKÖZI 13. VASÁRNAP Az élet kemény küzdelmek sorozata. A halál pedig elszakadás a földtől és átmenet a másvilágra. Az élet és a halál értelméről legszebben a Biblia szól: „Senki közülünk nem él önmagának, és senki nem hal meg önmagának. Míg élünk, Istennek élünk, s ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréi vagyunk” (Róm 14, 7–8). „Célotok az örök élet” (Róm 6, 22), mondja máshol Szent Pál. Ezt értette meg Assisi Szent Ferenc, amikor „halál testvér”-ről énekelt. OLVASMÁNY Bölcs 1, 13–15; 2, 23–24 Szép és......
Részletek
2018. jún.
22
2018. JÚNIUS 24. KERESZTELŐ SZENT JÁNOS SZÜLETÉSE Ma ünnepeljük ezt a szép napot. A legszentebb Istenanya után mindjárt Keresztelő Szent Jánosé az első hely a világ megváltásának történetében. Az ő nagysága az Istenember visszavert fénye, mert közvetlenül előtte járt, és az utat készítette számára. Születését angyal hirdette, és Krisztus már anyja méhében megszentelte Jánost áldott látogatásával. Bűnbánatot hirdet, s az a méltóság éri, hogy ő mutatja be Krisztust a világnak: Íme, az Isten Báránya! Míg a többi szentnek csak halála (vagyis mennyei születése) napját ünnepeljük, Jánosnak földi születésnapját is teljes liturgikus fénnyel......
Részletek
2018. máj.
28
június 3. Szentháromság vasárnapja utáni vasárnap KRISZTUS SZENT TESTE ÉS VÉRE: ÚRNAPJA Az Eukarisztia azt jelenti számunkra, hogy Krisztus újra földre szállt, és vándorlásunk társa lett. A köztünk jelenlevő Jézus az Egyház legnagyobb kincse. Az oltárszekrényben őrizzük, Úrnapján azonban megmutatjuk a világnak is. Az úrnapi körmenetben nagy tisztelettel vegyük körül őt. Ezzel mutassuk meg hitünket, hálánkat és szeretetünket. KEZDŐÉNEK Zsolt 80, 17 A gabona javával táplálta őket az Úr, és jóllakatta mézzel a sziklából. OLVASMÁNY Kiv 24, 3–8 Az Ószövetséget az áldozati állatok vérével való meghintés pecsételte meg. Az új és örök......
Részletek
2018. máj.
16
2018. május 20. PÜNKÖSDVASÁRNAP Pünkösd a Szentlélek eljövetelének és az Egyház születésének ünnepe Az apostoloknak nagy szükségük volt arra, hogy a Szentlélek megerősítse őket. Az Egyháznak is a Szentlélek az erőforrása. Azért tudott a történelem folyamán és azért tud ma is megújulni. Az embereket mostanában rendkívüli módon foglalkoz-tatja a Szentlélek eljövetlének külső jele; ugyanígy a világ végét kísérő jelenségek. Pedig azzal kellene inkább foglalkoznunk, hogy együttműködjünk a Szentlélekkel; és azzal törődnünk, hogy mindig készen álljunk az Istennel való találkozásra. Jöjj el, Szentlélek Úristen, hiszen csak te vagy képes megújítani a világot!......
Részletek