A liturgia olvasmányai


2024. jún.
15
Évközi 11. vasárnap

Gyakorta túlgondoljuk dolgainkat. Mintha minden csak rajtunk múlna. Ilyenkor éppen Őt hagyjuk ki számításainkból.  „Nagy az Úr, ereje hatalmas, és bölcsessége mérhetetlen” (Zsolt 146,5). Az általa elültetett kis hajtás, gyenge palánta naggyá nő, a mustármag fává terebélyesedik. Nem szabad hagynunk, hogy a magunk félelmei és kicsinyes gondolkodásunk bénítsanak. Amennyiben ezt az érzést sikerül legyőznünk magunkban, úgy teret biztosítunk az isteni Gondviselés számára.  Erre irányítja figyelmünket már a szentmise könyörgése is. Az Isten iránti bizalom felülírja minden bizonytalanságunkat és félelmünket. Bizton remélhetjük, hogy minden szükséges segítséget megkapunk tőle. Csak bíznunk kell őbenne. Ezt......

Részletek


2024. jún.
08
Évközi 10. vasárnap

A nyitóképen Jézus Szíve kép látható. Szatmárnémetiben ugyanis ezen a vasárnapon egyházmegyei Jézus Szíve búcsút tartanak. Számos örömteli élményt hordozok szívemben ezen lélekemelő ünneppel kapcsolatosan, melyek most is végtelen hálára ösztönöznek. Az olvasmányban a bűnbeesés utáni állapotról és annak következményeiről számol be a szentíró. Az első bűnnek máig ható következményei vannak. Különösen fontos ezt hangsúlyozni ma, amikoris látszólag a következmények nélküli világnak vagyunk polgárjai. Mennyire vagyok tudatában szavaim és tetteim jó és kevésbé jó következményeinek? Ne hagyjam, hogy a korszellem rajtam is elhatalmasodjon. A szentleckének egy fontos üzenetét szeretném idehozni: „Mert minden......

Részletek


2024. máj.
30
Krisztus Szent Teste és Vére, Úrnapja

Tiszteljük és imádjuk Mivel az Eukarisztia titka a végtelen Szeretetnek köszönheti létrejöttét és számunkra Krisztust teszi jelenvalóvá szentségi módon, azért méltó hálánkra és tiszteletünkre. Ennek a tiszteletnek a Legszentebb Szentséggel való minden találkozásunkkor meg kell mutatkoznia, akár templomba látogatunk, akár a betegekhez visszük a Szent Útravalót, hogy nekik kiszolgáltassuk. Krisztus imádása az ő szeretetének ebben a szentségében kell, hogy kifejezésre jusson az eucharisztikus áhítat sokféle formájában: a személyes imádásban a Legfelségesebb előtt, az imaórákban a szentségkitétel rövidebb vagy hosszabb ideje alatt, az évi negyvenórás szentségimádásban, a szentségi áldásban, az eucharisztikus körmenetben, az......

Részletek


2024. máj.
25
Szentháromság vasárnapja

Pünkösd utáni első vasárnap Szentháromság vasárnapja. Keresztény hitünk egyik legmélyebb és egyben legcsodálatosabb titkába enged betekintést nyernünk. A hívő embert foglalkoztató kérdések sokasága ez. Ki az Isten? Milyen az Isten? Egyáltalán, megismerhetem Őt? Amikor ezeket a kérdéseket megfogalmazom és egyben válaszolni is szeretnék rá, nem szabad elfelednem, hogy először is abból kell kiindulnom, ki vagyok voltaképpen én magam. Önismeretem mélysége a feltétele és biztosítéka a három személyű egy Isten benső életének megismeréséhez. Így van ez különben emberi kapcsolatainkat is tekintve. Másrészt nem szabad elfelednem, a másik emberről annyit tudhatok meg, amennyit ő......

Részletek


2024. máj.
04
Húsvét 6. vasárnapja

Húsvét 6. vasárnapja a szeretet elsőrendűségét hirdeti. A szeretet a legnagyobb a világon. Egyben pedig a hívő embernek a legnagyobb felismerés, hogy Isten a szeretet. Magam törekvése pedig, hogy az Isten kínálta szeretetet a lehető leghitelesebben közvetítsem mások felé, úgy ahogyan én megélem. Cselekedeteim  legfőbb értékét is adja egyben, mennyire van átitatva a magam szeretetével. Az olvasmány fontos üzenete: „Valóban el kell ismernem, hogy Isten nem személyválogató.” Biztatás és bátorítás mindannyiunk számára, hogy mi magunk is ezen az úton induljunk el. Csakis ez őriz meg az óriási kísértéstől, amelyet előítéletnek nevezünk. A......

Részletek


2024. ápr.
28
Húsvét 5. vasárnapja

Húsvét 5. vasárnapjának olvasmánya Szent Pál apostol belső útjának fontos állomását mutatja be megtérését követően. Barnabás volt az, aki kezességet vállalt és kiállt mellette. A keresztszülők, bérmaszülők egyéni felelősségét is megtestesíti ez a történet. Szent János apostol a szentleckében ismételten a szeretet fontosságát hangsúlyozza. Keresztény hitünk tanítása szerint a legfőbb parancsolat: szeressük Istent és embertársainkat. Szeretetünket elsősorban tetteinkkel igazoljuk. Az evangélium Jézus Krisztus gyönyörű tanítását tartalmazza. Közösségben maradni Krisztussal, a kegyelmi élet alapja. A hasonlat értelmében olyan szőlővesszőhöz kell hasonlítanunk, amelyik a szőlőtőből, Krisztusból, szívja erejét. Egyben Neki köszönheti bőséges termését. Kezdőének:......

Részletek


2024. ápr.
20
Húsvét 4. vasárnapja - Jó Pásztor  vasárnapja - Hivatások világnapja

Húsvét 4. vasárnapja – Hivatások világnapja Az emberiségnek szüksége van hivatott vezetőkre, ők a nyájnak jó pásztorai. Azért imádkozunk, hogy Isten adjon a világnak lelkiismeretes vezetőket, akik az igazságosság és a béke útján vezetik a rájuk bízottokat. Ma különösen is imádkozunk papi hivatásokért, hogy Krisztus lelkületével gondoskodjanak a hívek üdvösségéről.  Az olvasmányban ismételten Péter apostol tanúságtételéről hallhatunk. Ez a tanúságtétel nem mentes a kritikától sem. A főtanács vezetőinek és a vének szemére veti, hogy Krisztust, mint szegletkövet, elvetették. Önjelölt messiások lépnek színre, akik a maguk bölcsességét és üdvösségét kínálják. Végük a pusztulás!......

Részletek


2024. ápr.
13
Húsvét 3. vasárnapja

A tanúságtétel vasárnapja A tanúságtétel (görög: martürion, latin: testimonium) eredetileg jogi fogalom. A Szentírásban pedig ennek vallási tartalmával ismerkedhetünk meg. Az olvasmány annak a Péter apostolnak tanúságtételéről szól, aki félelemből még megtagadja Jézus Krisztust. A feltámadottal való többszöri találkozása merőben megváltoztatja őt. Most bátran tanúságot tesz hitéről. „És ennek mi tanúi vagyunk.” – milyen erő van ebben a mondatban. A szentlecke arról a lehetőségről szól, amelyet kiútnak nevezünk. Bármilyen mélyre essünk is bűneinkben, lehetőségünk van újrakezdeni, talpra állni. Ez is húsvét örömhírének ajándéka számunkra. Az evangélium azokról az emmauszi tanítványokról szól, akik......

Részletek


2024. ápr.
06
Húsvét 2. vasárnapja, az isteni irgalmasság vasárnapja

„Az emberiség mindaddig nem talál békét, míg nem fordul bizalommal irgalmamhoz.” (Szent Faustyna Kowalska: Napló 300) Most különösen is helytálló Fausztina nővér napló bejegyzése. Húsvét 2. vasárnapján az Isteni Irgalmasság vasárnapját ünnepeljük.  Szent II. János Pál egész pápaságában központi helyet foglalt el az Isteni Irgalmasság gondolata. Már megválasztása után két évvel, 1980 adventjének kezdetén kiadta második, Dives in misericordia (Irgalomban gazdag Isten) kezdetű enciklikáját, mellyel mintegy programot is adott: „Minél inkább eltávolodik az ember Istentől és az irgalom misztériumától, s minél inkább elveszíti a világ eszméinek hatására az irgalom szó értelmét, az Egyháznak......

Részletek


2024. márc.
23
Virágvasárnap - az Úr szenvedésének vasárnapja

A virágvasárnapi barkaszentelés és körmenet Jézus ünnepélyes jeruzsálemi bevonulásra emlékeztet. Csatlakozzunk mi is a lelkes tömeghez, köszönjük meg Dávid Fiának, hogy eljött hozzánk az Úr nevében, és elhozta közénk Isten országát. Az olvasmány arról szól, hogy a Messiás az Úr szenvedő szolgája lesz. Nem menekül el a szenvedéstől, hanem elébe megy, mert bízik az Úrban, hogy megsegíti és nem vall szégyent. A szentlecke az egyik legmélyebb teológiai tanítás. Krisztus szolgai alakot vett fel és kiüresítette önmagát. Ezzel mintegy követendő utat is mutat a ma embere számára. A teljesítmény nélküli celebek korában, őket......

Részletek