Évközi 14. vasárnap

by Tibor atya
„Az Úr az engedelmeseket az igazság útján vezeti, az alázatosakat megtanítja ösvényeire“ (Zsolt 25,9). Az igazi alázatosság gyakorlására Jézus Krisztus adott példát nekünk. Szent Pál apostol szavait idézve: „Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.“ (Fil 2,6 – 11) Ez a legszebb teológiai eszmefuttatás, amely rámutat Isten ember iránti szeretetének és a megváltás mibenlétének lényegére. Nem más ez, mint az önkiüresítés útja, a „kenózis“ teológiája.
Ehhez pedig az út a szelídségen és alázatosságon keresztül vezet. Jézus nemcsak tanításával, hanem szent és példamutató életével is bizonyította: Ő az Isten egyszülött Fia. Ezért bízhatunk benne, hogy megbocsátja bűneinket és örök életet ad majd nekünk, követőinek. Ugyanakkor lelkierőt is remélhetünk tőle a magunk élete terheinek és keresztjeinek hordozásához. Ilyen értelemben ez az evangéliumi rész, melyet Szent Máté evangélista jegyez, a „szelídség és alázatosság teológiája“. Jutalma ennek a szelídségnek és alázatos szívűségnek a benső nyugalom, a lélek nyugalma, amelyre lelkünk mélyén mindannyian vágyódunk.
Kezdőének: Jóságodról elmélkedünk, Istenünk, templomod belsejében. Istenünk, miként már neved is, úgy fölséged is betölt minden földhatárt; jobbod telve igazsággal. (Zsolt 47,10-11)
Könyörgés:
Istenünk, te szent Fiad megaláztatása által fölemelted az elesett emberiséget. Adj szent örömet nekünk, akiket kiragadtál a bűn szolgaságából, és fogadj be egykor az örök boldogságba. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
OLVASMÁNY Zakariás próféta könyvéből (Zak 9,9-10)
Íme, közeleg királyod.
Ezt mondja az Úr: Ujjongj, Sion leánya! Zengj éneket, Jeruzsálem leánya! Íme, közeleg királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jön, szamár hátán, szamárnak csikaján.
Elpusztítja Efraimban a harci szekereket, és Jeruzsálemben a lovakat. Széttöri a harci íjakat, és békét hirdet a népeknek, uralkodik tengertől tengerig, a folyótól egészen a föld határáig.
Ez az Isten igéje.
VÁLASZOS ZSOLTÁR (Zsolt 144,1-2.8-9.10-11.13cd-14)
Válasz: Istenem és királyom, magasztallak téged: * szent nevedet áldom örökkön örökké. 5. tónus.
Vagy: Alleluja. 5. szám.
Előénekes: Magasztallak téged, Istenem, Királyom, * és áldom nevedet örökkön örökké.
Mindennap áldalak téged, * és dicsőítem nevedet örökkön örökké.
Hívek: Istenem és királyom, magasztallak téged: * szent nevedet áldom örökkön örökké.
Vagy: Alleluja.
E: Irgalmas az Úr és kegyelmes, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Az Úr mindenkihez jóságos, * és irgalmas minden művéhez.
H: Istenem és királyom, magasztallak téged: * szent nevedet áldom örökkön örökké.
Vagy: Alleluja.
E: Magasztaljon téged, Uram, minden műved, * szentjeid áldást mondjanak.
Országod dicsőségéről szóljanak, * és hatalmadat mindenek hirdessék.
H: Istenem és királyom, magasztallak téged: * szent nevedet áldom örökkön örökké.
Vagy: Alleluja.
E: Hűséges az Úr minden szavában, * és tettei szentnek hirdetik.
Az Úr a botladozót fenntartja, * és fölemeli, akit megaláztak.
H: Istenem és királyom, magasztallak téged: * szent nevedet áldom örökkön örökké.
Vagy: Alleluja.
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből (Róm 8,9.11-13)
Ha lélekkel elfojtjátok a test szerinti tetteket, élni fogtok.
Testvéreim!
Ti nem test, hanem lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta ,Jézust a halálból, ő, aki Krisztust feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti a bennetek lakó Lelke által.
Így tehát, testvéreim, nem tartozunk a testnek azzal, hogy test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, biztosan meghaltok, de ha lélekkel elfojtjátok a test szerinti tetteket, élni fogtok.
Ez az Isten igéje.
ALLELUJA
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Istene, * mert feltártad a kicsinyeknek országod titkait. Mt 11,25 – 8 G. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből (Mt 11,25-30)
Én szelíd vagyok és alázatos szívű – mondja az Úr.
Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta:
Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
Ezek az evangélium igéi.
EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Testvéreim! Imádkozzunk Urunkhoz, Jézus Krisztushoz, aki eljött közénk, és példát adott az alázatosság és a szelídség gyakorlására!
Lektor: 1. Hogy ne a test szerint, hanem a Szentlélek szerint éljünk ebben a világban!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
2. Hogy Egyházad pásztorai szelídséggel vezessék a hívőket és szeretettel intsék jóra a megtévedteket!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
3. Hogy a népek között szűnjék meg a hatalmi versengés és a gazdagodás féktelen vágya!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
4. Hogy családjaink körében uralkodjék a keresztény szelídség és türelem!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
5. Hogy akik elfáradtak, és az élet terhét hordozzák, nálad keressék és találják meg a felüdülést!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Pap: Urunk, Jézus Krisztus! Te szeretettel hívod magadhoz a fáradt és megtört szívű embereket, és megenyhíted őket. Taníts minket is részvevő szívvel jármi embertársaink között! Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.
Hívek: Ámen.
Felajánló könyörgés:
Istenünk, tisztítson meg minket ez a nevednek szentelt áldozat, hogy napról napra szentebb életet éljünk. Krisztus, a mi Urunk által.
Áldozási ének:
Ízleljétek és lássátok, mily édes az Úr, boldog az az ember, aki benne bízik. (Zsolt 33,9)
vagy
Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok s akik terhet hordoztok, én megkönnyítlek titeket – mondja az Úr. (Mt 11,28)
Áldozás utáni könyörgés:
Istenünk, határtalan szereteted ajándékaival eltelve arra kérünk, hogy élni tudjunk üdvösségszerző javaiddal, és mindig buzgók legyünk dicséretedben. Krisztus, a mi Urunk által.
(Képe forrása: Németi Gergely)
Recommended Posts

Évközi 15. vasárnap
2026. Juli 11

Évközi 13. vasárnap
2026. Juni 28

Évközi 12. vasárnap
2026. Juni 21
