Vasárnapi gondolatok


2025. máj.
17
Húsvét 5. vasárnapja

Húsvét 5. vasárnapjának olvasmánya Szent Pál apostol belső útjának fontos állomását mutatja be megtérését követően. Barnabás volt az, aki kezességet vállalt és kiállt mellette. A keresztszülők, bérmaszülők egyéni felelősségét is megtestesíti ez a történet. Az apostolok bízhatnak abban, hogy munkájuk végzéséhez megkapják a Szentlélek ajándékait: a bölcsesség, az okosság és lelkierő kegyelmét. Ennek elnyeréséért viszont nekünk is mindent meg kell tennünk. Így nyer értelmet a böjt és imádság! Az üdvösség helyét, vagyis a „mennyei Jeruzsálemet” Jézus Krisztus már kiérdemelte számunkra. Most rajtunk a sor, hogy földi életünk helytállásával, továbbá kötelességeink hűséges teljesítésével......

Részletek


2025. máj.
10
Húsvét 4. vasárnapja – Könyörgőnap papi hivatásokért

„Habemus Papam!” XIV. Leó pápa személyében új vezetője, pásztora van Egyházunknak.  Beköszönő beszédében elsőként a feltámadt üdvözítő, Jézus Krisztus szavaival szólította meg az egybegyűlteket: „Békesség veletek!” Ezzel kijelölte főpásztori feladatának legfőbb csapásvonalát. Elődjéhez, Ferenc pápához hasonlóan, a béke követeként teljesíti majd főpásztori küldetését. Névválasztása pedig, XIV. Leó pápa, egyértelmű utalás, hogy XIII. Leó pápa szellemi utódja is kíván lenni. XIII. Leó pápa 1891-ben kiadott „Rerum novarum” enciklikája a modern társadalmi tanítás alapjait fektette le, amely mind a mai napig iránytmutató. A munkához való jog, igazságos bérezés, megannyi, ma is aktuális kérdés, amely......

Részletek


2025. máj.
03
Húsvét 3. vasárnapja

A tanúságtétel vasárnapja – Megújulás kudarcainkon keresztül A tanúságtétel (görög: martürion, latin: testimonium) eredetileg jogi fogalom. A Szentírásban pedig ennek vallási tartalmával ismerkedhetünk meg. Az olvasmány Péter apostolnak tanúságtételéről szól, aki félelemből még megtagadja Jézus Krisztust. A feltámadottal való többszöri találkozása merőben megváltoztatja őt. Hasonló változás megy végbe az apostoltársakban is. Most bátran tanúságot tesznek hitükről. „Mi ezeknek a dolgoknak tanúi vagyunk a Szentlélekkel egyetemben.” Milyen erő van ebben a mondatban! A szentlecke János apostol látomásáról szól. Tekinthetjük ezt a remény üzenetének is. Különösen fontos tanítás ez a keresztény ember számára, hiszen ebben......

Részletek


2025. ápr.
26
Húsvét 2. vasárnapja, az isteni irgalmasság vasárnapja

„Az emberiség mindaddig nem talál békét, míg nem fordul bizalommal irgalmamhoz.” (Szent Faustyna Kowalska: Napló 300) Most különösen is helytálló Fausztina nővér napló bejegyzése. Húsvét 2. vasárnapján az Isteni Irgalmasság vasárnapját ünnepeljük.  Szent II. János Pál egész pápaságában központi helyet foglalt el az Isteni Irgalmasság gondolata. Már megválasztása után két évvel, 1980 adventjének kezdetén kiadta második, Dives in misericordia (Irgalomban gazdag Isten) kezdetű enciklikáját, mellyel mintegy programot is adott: „Minél inkább eltávolodik az ember Istentől és az irgalom misztériumától, s minél inkább elveszíti a világ eszméinek hatására az irgalom szó értelmét, az Egyháznak......

Részletek


2025. ápr.
12
Virágvasárnap - az Úr szenvedésének vasárnapja

A virágvasárnapi barkaszentelés és körmenet Jézus ünnepélyes jeruzsálemi bevonulásra emlékeztet. Csatlakozzunk mi is a lelkes tömeghez, köszönjük meg Dávid Fiának, hogy eljött hozzánk az Úr nevében, és elhozta közénk Isten országát. Az olvasmány arról szól, hogy a Messiás az Úr szenvedő szolgája lesz. Nem menekül el a szenvedéstől, hanem elébe megy, mert bízik az Úrban, hogy megsegíti és nem vall szégyent. A szentlecke az egyik legmélyebb teológiai tanítás. Krisztus szolgai alakot vett fel és kiüresítette önmagát. Ezzel mintegy követendő utat is mutat a ma embere számára. A teljesítmény nélküli celebek korában, őket......

Részletek


2025. ápr.
05
Nagyböjt 5. vasárnap

Nagyböjt 5. vasárnapja Krisztus irántunk való szeretetére hívja fel figyelmünket. Ezt olvashatjuk már a szentmise első könyörgésében is. Krisztus szeretete ekment a legvégsőkig, életét áldozta fel értünk.  Ennek a nagyböjti vasárnapnak alapüzenete: „Másokért élni!” Az olvasmányban arról hallunk, hogy a próféta vigasztalja a választott népet: Isten mindig hű marad ígéretéhez, és népével kötött szövetséghez. Kellő időben hazavezeti, a nép pedig élvezni fogja Isten megannyi jótéteményét. A válaszos szoltár is visszatérő fohászával a reményt élteti a választott népben: Hatalmas dolgot művelt az Úr vélünk, azért szívből ujjongunk.  Szent Pál apostola filippiekhey írt levelében......

Részletek


2025. márc.
30
Nagyböjt 4. vasárnapja – Lætare-vasárnap

Nagyböjt 4. vasárnapja az öröm vasárnapja. A szentmise kezdőéneke, Izajás próféta nyomán, örömre szólít fel.  Mi az, ami bennünket, keresztényeket örömre késztet? Ahogyan könyörgésünk fogalmaz, a puszta tény, hogy Isten Jézus Krisztus által magához békítette az emberiséget. Ez, mint feladat és lehetőség, mindannyiunk küldetése és hivatása is egyben. A béke és a kiengesztelődés követeivé kell válnunk. A választott nép pusztai vándorlása előképe volt az Egyház földi vándorlásának, amely az örök haza felé tart. Isten gondviselő szeretetével őrködött népe fölött. Ugyanezt megtapasztalhatjuk mi is, ha megtartjuk parancsait. Isten nem vetette el végleg a......

Részletek


2025. márc.
15
Nagyböjt 2. vasárnap

Életünk nem más, mint állandó Isten-keresés. Keressük Isten arcát. Miért? Keresésünk célja, felemelni tekintetünket Őhozzá. Ebben az isteni arcban pedig, felismerve annak ragyogását, azt szemléljük, mi az amire nekünk mindennapi életünkben szükségünk van. Keresésre az vállalkozzon, aki hisz a keresés értelmében. Hinnem kell abban, hogy általam a világ jobb és békésebb lesz. Az olvasmányban arról hallunk, hogy Isten szövetségre lép Ábrahámmal. Magát a szövetséget az áldozat bemutatásával pecsételik meg. Szent Pál apostol a szentleckében személyes példáját és tanúságtételét ajánlja követendő útként. Amennyiben mi magunk is így élünk, jellé válunk. Igazi tanúságtétel ez!......

Részletek


2025. márc.
09
Nagyböjt 1. vasárnapja

Nagyböjt előkészületi idő Húsvét ünnepére. Kegyelmi idő. Ahogyan a szentmise könyörgése fogalmaz: visszatérő gyakorlatai által eljuthatunk Krisztus titkainak megértésére. Méltó keresztény életünkkel hozzá igazodunk. A keresztény értékrendhez való igazodás, nem önmagunk feladását jelenti, sokkal inkább elköteleződést és abban való megerősödést. Világunkban, amikor annyi ideológiai áramlat csap össze, különösen is fontos tisztáznom, hogy milyen irányt választok életemnek. Ehhez pedig elcsendesedésre és időre van szükségem. A szentmise olvasmányai ebben hivatottak segíteni. Kezdőének: Ha hozzám kiált, én meghallgatom; megmentem és megdicsőítem, betöltőm őt napok hosszú sorával. (Vö. Zsolt 90,15-16) Könyörgés: Add meg nekünk, mindenható Istenünk,......

Részletek


2025. márc.
01
Évközi 8. vasárnap – Könyörgőnap a világ éhezőiért

Szeretjük mind a magunk, mind a reánk bízottak életét biztonságban tudni. Ezért is annyira biztató a zsoltáros fohásza: „Az Úr az én oltalmam, tágas térre vezetett engem, megszabadított…” Egy olyan képlékeny világban, mint a mostani, üdítően hat a zsoltáros biztatása. Hiszem, hogy valóban az Úr, az Isten életem oltalmazója. Éppen ezért nincs okom a félelemre, aggódásra. Tágas térre vezet, vagyis szabadsággal ajándékoz meg. Minden bizonnyal volt már részem megtapasztalni a bezártságot, amikor erőt vesz rajtam a szorongás. Nem jutok levegőhöz, testemben elbizonytalanodom. Mennyire jó érzés kimenni a szabadba, beleharapni a friss levegőbe. ......

Részletek