Benedek Annikó: Egyházközségünk 2019-es észak-olaszországi zarándoklata

Benedek Annikó: Egyházközségünk 2019-es észak-olaszországi zarándoklata
szerkesztő

Benedek Annikó: Egyházközségünk 2019-es észak-olaszországi zarándoklata

A Stuttgarti Szent Gellért Magyar Katolikus Egyházközség mintegy 50 híve 2019 június 10-e és 16-a között Észak Olaszországba zarándokolt.

Hogy közülünk ki miért, mi okból vállalta a fáradságot és indult el erre a zarándok útra, azt az autóbuszban – a rövid vagy hosszabb bemutatkozásból – kihallhattuk. Volt olyan, aki a családtagokért akart imádkozni, mások egyszerűen hálát adni jöttek a Jóistennek mindenért, amit az elmúlt időben kaptak, ismét mások újra szerették volna felfedezni illetve elmélyíteni magukban a hitet.

Tele izgalommal és kíváncsisággal indultunk el a nagy útra: Vajon milyen út áll előttünk? Milyen lesz az időjárás? Mi szépet érdekeset fogunk látni, hallani? Sikerül lelkileg feltöltődni? Milyen lesz a társaság?

Igy, visszatekintve, egész zarándokutunkon bőségesen el voltunk látva mindennel, amire a testnek és léleknek szüksége volt: Imre atya a lelkiekkel látott el bennünket, a testi jólétről pedig egyrészt a vendéglősök gondoskodtak finom reggelikkel és vacsorákkal, másrészt pedig zarándoktársaink, akik közül szinte mindegyik kínálgatta jobbnál-jobb süteményeit… Szállásunk mindenhol biztosítva volt, a városnézések is jól megvoltak szervezve. Így lehetőségünk adódott arra, hogy többet foglalkozhassunk magunkkal és Istennel, illetve mélyebben magunkba szálljunk.

Első megállásunk Milánó volt. Modern, nyüzsgő, elegáns, nem a tipikus „régi” olasz város. Egyik legnagyobb ipari központja Olaszországnak, híres divatházak otthona, de sok más látványosságokkal is megörvendezteti az oda látogatókat. Az egyik kihagyhatatlan nevezetesség a milánói dóm volt. Egy komoly biztonsági ellenőrzés után, (amelynek során kiderült hogy mi mindennek van helye egy női táskában 😊), belülről is megcsodálhattuk a lenyűgöző katedrálist. Engem személyesen a hatalmas oszlopok, a nagyszerű üvegablakok, a festmények és a szobrok ragadtak meg. Ez utóbbiak közül legjobban a Szent Bertalané tetszett, amelyet Marco D’Aggrate készített 1562-ben, épp azt a pillanatot ragadva meg, amelyben az elevenen megnyúzott vértanú a saját bőrét a vállára veszi… (Elgondolkoztató, hogy milyen kegyetlenséggel végezték ki akkoriban a keresztényeket, és sajnos még a mai napig is nagy számban vannak a világon mindenütt keresztényüldözések. )

Milánó egyéb hírességei közül csak azokat nézhettük meg, amelyek közvetlenül a dóm szomszédságában voltak: a Vittorio Emmanuele I. galériát elegáns üzleteivel, mint például Gucci, Prada; a világhírű operaházat: Teatro alla Scala, amelynek építését Maria Terézia rendelte el; majd a milánói hercegek kastélyát, Castello Sforzesco. A Santa Maria della Grazie templomot, s benne Leonardo da Vinci híres festményét, az Utolsó Vacsorát, sajnos időhiány miatt nem nézhettük meg… Sebaj, majd legközelebb!

Zarándokutunk második napjának legfontosabb célja Torinó és a Torinói Lepel voltak. A hagyomány szerint a lepel a keresztrefeszített Jézus testének lenyomatát rögzítette. Az ereklyét a Keresztelő Szent János katedrálisban őrzik. Sajnos nem volt lehetőségünk eredetiben látni, mivel csak időnként kerül kiállításra. Ez egy kis csalódást okozott, de szerintem ennek ellenére mély hatást gyakorolt mindannyiunkra egyrészt a róla készült nagyon szép film, másrészt pedig az a tudat hogy közel lehetünk ehhez a csodálatos ereklyéhez. Nem csoda hát, ha mindannyiunk hosszú percekig imádkozott a lepel-kápolnájában…

Torinót elhagyva, a harmadik napon a Földközi Tenger második legnagyobb kikötőjét, Génuát látogattuk meg. Érdekes, többnyire jó állapotban fennmaradt óvárosa van, amelynek kis szűk utcáin sétálva  a tengerparti városokra jellemző “dolce vita”-érzés keveredik a történelmi hangulattal. A város székesegyháza a San Lorenzo katedrális, egyúttal a város jelképe is. Különlegességét és egyediségét a fekete-fehér sávos kőburkolat adja. A katedrálist egy régebbi templomra építettek, még a 11. században. Itt találhatók Keresztelő Szent János hamvai.  A II. világháborúban támadás érte, de a lövedék valamiféle csoda módon nem robbant fel, és ma is örök emlékezésül a templomban van kiállítva.

Toszkána egyik híressége Pisa városa, a ferde tornya miatt. Amikor megérkeztünk a Piazza dei Miracoli-ra, vagyis a Csodák terére, valóban csodás látvány tárult elénk. A Ferde Torony, a Keresztelőkápolna, a Santa Maria Assunta Katedrális, a Camposanto (a Szent Temető) maradandó hatással vannak az emberekre. A rengeteg turista minden szögből próbálkozik, hogy minél jobb képet készítsen, pedig a képnél sokkal több rejtőzik ottan. Érdekes például az hogy a Ferde Tornyot 200 éven át építették, többször is megpróbálták „kiegyenesíteni”, de az agyagos-homokos talaj miatt ez soha nem sikerült. Az utolsó restauráció után, az alapot megerősítve, elérték a szakemberek, hogy ma már nem dől tovább 😊.  A Keresztelőkápolnát 1152-ben kezdték el építeni, de majd csak 100 év múlva fejezték be. Olaszország legnagyobb keresztelő kápolnája. A Camposanto temető földjét pedig, a hagyomány szerint, a Golgota hegyéről hozták.

Bologna nekem személyesen, mint város nem volt olyan megkapó, de azért van valami eredeti benne, valami hiteles. Nem is beszélve arról, hogy ősrégi egyetemi város. A bolognai egyetem a világ legrégebbi egyeteme, több ezer diák tanul itt évente a világ szinte minden tájáról. A város leghíresebb tere a Piazza Maggiore, ahol a San Petronio bazilikát csodálhattuk meg. Érdekessége, hogy 1390-ben kezdték el építeni, és 1954-ben szentelték fel, de mégse fejezték be egészen. Egyébként itt található a világ legnagyobb napórája, működését mai napig sok kutató tanulmányozza. A piactéren látható a Neptun szökőkút, ami az 1567-es esztendőben készült. A város egyik szimbóluma a középkori  két ferde torony: az Asinelli és a Garisenda. A bolognaiak jobban szeretik a másik – az ún. Szent Péter – katedrálist, ide szívesebben járnak. Itt lehet látni Krisztus siratását, ember nagyságú szobrokkal ábrázolva.

Ravenna keresztény műemlékei a világörökség részéhez tartoznak. A város elsősorban gyönyörű és bámulatos mozaikjairól híres. A San Vitale templom nyolcszögletű, a nyugat európai korai keresztény bizánci művészet és építészet egyik legjellemzőbb és legszebb  példánya. A mozaikok annyira csodálatosak, hogy nem is tudtam melyik irányba nézzek. Próbáltam is magamnak egy mozzanatot belőlük kiválasztani, de nem sikerült. Egyik szebb a másiknál! Azaz egy mégis csak megmaradt az emlékezetemben: I. Justinianus bizánci császárt és feleségét, Teodora császárnőt ábrázolta. A város másik értékes templom a San Appolinare. Ahogy belépünk szemünk elé tárult a látványos oszlopsor, egyik oldalán a szentek és mártírok, a másikon 22 szűz  látható, a főoltáron pedig Krisztus. A város látnivalóihoz tartozik még a Theoderik gót király mauzóleuma is, amelyet szintén meglátogattunk.

A kereszténység régi emlékeivel feltöltődve, rengeteg sok szép mozaik-képpel és érdekes történetekkel gazdagodva, folytattuk zarándokútunkat Pádua irányában.

Ez a város volt zarándoklatunk másik fő célja. Helyesebben az Anyaszentegyház egyik  legnépszerűbb szentjének, Páduai Szent Antalnak a sírja fölé épült bazilika. Buszunk egy kicsit késett, ezért gyors lépésekkel, de fegyelmezetten, rendben és imádságos lelkülettel siettünk a nagy tömegben a szentmisére, vigyázva, nehogy valaki lemaradjon közülünk.

Abban a kegyelembe részesülhetünk, hogy épp Szent Antal halála emléknapján lehetünk itt. Kis csoportunk csodálatos és bensőséges szentmisén vehetett részt. De a legmeghatóbb és leglélekemelőbb az mégis csak a körmenet volt, amelyet ezen a napon a város és a rengeteg zarándok Szent Antal tiszteletére minden évben megszervez. A város lakói az ablakokat zászlójukkal díszítettek fel, a körmenetben sok fajta nemzetiség saját népviseletében vonult fel, Szent Antal szobrát és ereklyéjét büszkén hordták végig Pádua utcáin, ahol a hívők tapssal fogadták, többen közülünk örömkönnyekkel küszködtünk. A Szent sírjához nem mindenkinek sikerült elmennie, de a hangulat, a légkör, az az érzés, hogy mi is részesei lehettünk ennek a nagyszerű eseménynek, az egyenesen felejthetetlen volt.

Zarándoklatunk harmadik fő célja a muránói Szűz Mária és Szent Donát bazilika volt, amely egyházközségünk védőszentjének, Szent Gellért püspöknek és vértanúnak a testét őrzi. Itt is lehetőségünk volt a szentmisét ünnepelni. Imre atya szentbeszédében arról beszélt, hogy a mai embernek is üzenhet valamit Szent Gellért. Életpéldája azt mutatja, hogy milyen fontos életünkben egy célnak a kitűzése. Azután az is lényeges,  hogy ha Isten ezzel az életcéllal kapcsolatban mást szeretne tőlünk, meghallgassuk Őt,  és ha felismertük, kövessük az Ő elképzelését vele kapcsolatban. Végül, de nem utolsó sorban kulcsfontosságú az, hogy kitartsunk – újra felismert – életcélunk mellett.

Velencében, a szigetek városában is volt egy kedves, felkészült idegenvezető, ő mutatta meg a város nevezetességeit: a Szent Márk teret és székesegyházat, a Dózse palotát, a Rialto hídat, a Sóhajok hídját, a különböző palotákat illetve villákat, és lehetne még tovább sorolni. Velence nagyon gazdag műemlékekben, benne rengeteg szép templom és épület található.

Vasárnap indultunk vissza Stuttgartba, azonban reggeli után egy nagyon kedves profi idegenvezetővel még útba ejtettük Veronát is.  Verona hallatára legtöbbnek Rómeó és Júlia jut eszébe. De a város ennél sokkal többet nyújt. Az egyik legszebb és legrégebbi városa Olaszországnak. A klasszikus idegenvezetéshez természetesen hozzá tartozik az Aréna, a Piazza dell’Erbe, Júlia háza és a híres balkon, a kőhíd – a Ponte dei Pietra bemutatása. Én ezúttal emlékeimet a Szent Anastasia bazilikával gazdagítottam. Kívülről nagyon egyszerűnek látszik, de belülről csodás festmények, szobrok, freskók díszítik. Egyszerűen gyönyörű!

A vissza felé vezető úton a megosztott élmények közül  mindannyiunknak  fontos volt megemlíteni a nagyszerű közösséget, a régi zarándoktársakkal való találkozást, az újakkal való megismerkedést, a mindennapi  együttimádkozást és éneklést, az estenkénti városnézést és nótázást, és azt, hogy egyszerűen gyönyörű volt együtt lenni!

Feltöltődve és lelkiekben gazdag szellemi és kultúrális értékkel illetve élménnyel a tarsolyunkban értünk vissza Stuttgartba. Bennem a zarándoklat során sok kérdés merült fel. Talán majd a következő zarándoklatok egyikén választ is kapok rájuk. Mert, hogy mindegyikre el szeretnék menni, az biztos!

Fogadjátok szeretettel „rövidke” beszámolómat, de tudjátok, pár keresetlen szóban elmondani és leírni, mindazt, amit a zarándokút adott, nem lehet. Egy azonban biztos: örülök és hálás vagyok hogy ott lehettem. Köszönök mindenkinek mindent!

Szeretettel,

Anniko

Stuttgart, 2019. július 8.

Share

Ajánlott bejegyzések