Anyák napi ünnepség 2023. május 5-én

Anyák napi ünnepség 2023. május 5-én
szerkesztő

A terem, mint más alkalommal, ismét szép számmal megtelt anyukákkal, nagymamákkal. Természetesen apukák és nagyapák is szép számmal voltak jelen.

Kicsit kíváncsiak voltunk, különösen mi idősebbek, hogy mi újat hoz ez a délután. Emlékeink, gondolataink saját édesanyánk és életünk körül keringtek, kavarogtak. Gyerekként vártuk a délután kínálta meglepetést. Nem is csalódtunk!

Nagyon szépen sikerült, ezért ismételt hála és köszönet Erikának és csapatának, a jó szervezésért, szorgos munkájukért.

– Annika szólított meg elsőként egy nagyon kedves vers soraival. Aztán igyekezett is tovább, mert társai várták már néptáncra.

– Gáspár bátyánk szép két verssel is emlékezett édesanyjára és köszöntötte egyben a jelenlévőket. A versek nagyon szépek és meghatóak voltak.

Engem személyesen Mari saját verse, „Unokák” hatott meg különösen. Ha közeleg az anyák napja, mindig édesanyámra gondolok és még mindig az Ő szavai jutnak eszembe, bár már magam is anyuka és nagymama vagyok.

Elgondolkoztam az anya szó jelentésén.

ANYA fölséges szent név, egy szebb titulus, fontosabb hivatás sincs. Az anyai szeretet önzetlen, önfeláldozó és mindent megbocsájt. Vannak áldozatok, amikre csak egy anya képes gyerekeiért megtenni.

Tibor atya is hozott egy verset, – Aranyosi Ervin: Megkésett köszöntő – amellyel Édesanyjának állított emléket.  A verset követően pedig személyes gondolatait osztotta meg velünk. Ugyanis éppen 10 esztendeje, hogy utoljára személyesen köszönthette Őt Anyák Napjára, amikoris súlyos betegen, ágyhoz kötötten élte minden napjait.

Szólt arról is, hogy édesanyja mellett maradt életének utolsó hónapjaiban, hogy ilyen formában is megköszönje áldozatos életét és szeretetét.

Mindannyiunkon erőt vett a meghatottság és megilletődöttség érzése. Aztán pedig választhattunk magunknak egy szál rózsát, s így oldódott a hangulat.

Továbbiakban csoportokat alkotva beszélgettünk, közben elfogyasztottuk a hozott ételeket, süteményeket, s az italokat se vetettük meg.

Már szinte szokássá vált Edit zongorázása és hozzá a mi éneklésünk, amely felvidámította gondolatainkat, hangulatunkat.

Mindig jól esnek ezek a találkozások, mivel mi itt a szórványban, szétszórtan élünk. Ilyenkor van lehetőségünk egymással beszélgetni bajainkról, örömeinkről.

Mindenkinek nagyon köszönöm, hogy veszik maguknak a fáradtságot és eljönnek. Mi több, hoznak még magukkal másokat is. Ez teszi széppé ezeket találkozásokat.

Nelli Sahin Kornelia

Share

Ajánlott bejegyzések