Évközi 23. vasárnap

szerkesztő Tibor atya
A szentmise első könyörgésében az igaz szabadság ajándékáért imádkoztunk. Nagy kérdése az emberiségnek, hogy valóban szabad-e az akaratom, valóban szabad vagyok-e, amikor döntéseket hozok. Sokat hangsúlyozzák az utóbbi időben az egyéni szabadság fontosságát. Ennek a szabadságnak két iránya van. Egyrészt, ezt birtokolva, menekülni lehet a hagyományok, a szokások, a kötöttségek elől. Másrészt, a szabadság nevében, sokféle szörnyűséget is megtett már az emberiség, és tesz ma is. Talán nem is véletlen, hogy igaz szabadságért imádkozunk ma. Az igaz szabadságért, amit az Egyház mindig is védett, s mindig különösen hangsúlyozza a szabad akaratot is, amely minden ember sajátja, és ami igazán felelős emberré tesz bennünket. Nagyon jól tudja az Egyház, hogy a szabadság óriási érték, ugyanakkor komoly fegyver is; éltető erő, de rombolni is tud. Gondolj csak bele, Isten, aki saját képére és hasonlatosságára teremtett engem, megajándékozott a benső szabadságával.
A pannonhalmi barokk ebédlőben egy kis képen egy abroncsait ledobott, használhatatlan boroshordót látunk. Rajta a felirat: Libertate perit – A szabadsága tette. A szabadságunk felelőssége, hogy az életet vagy a halált választjuk-e. A döntéseink előtt érdemes komolyan elgondolkodnunk a következményekről, a hosszú távúakról is. Hajlamosak vagyunk a pillanatnyi érzéseink alapján dönteni, és egyre rövidebb távokban gondolkodni, pedig jó lenne előre tekinteni.
Az olvasmányban is az igazi szabadság kegyelméért fohászkodunk. Képesek vagyunk felismerni Isten akaratát. Különbséget kell tennünk tudás és bölcsesség között. A tudás ismeretek sokaságát jelenti. Az igazi bölcsesség pedig a benső szabadságát, szabadságban meghozott döntéseimet.
A válaszos zsoltár egy mondatát hozom most ide: „A te szemedben ezer év akár a tegnap, úgy tűnik tova, mint egy őrállás éjszaka.” Isten a történelem Ura. Az Ő kezében van sorsunk. Erre a felismerésre eljutni, az igazi benső szabadság.
A szentleckében az öreg Pál apostol a szökött rabszolgáért, Onezimuszért jár közben. Úgy szereti őt, mint saját szívét. Arra kéri Filemont, hogy engedje szabadon Onezimuszt. Ezzel kapcsolatosan az elengedés művészetéről ejthetünk szót. Csakis a benső szabadság birtokában leszek erre képes. Gyakorolnom kell az elengedést az egyéni kapcsolatok és kapcsolódások megannyi szintjén.
Az evangéliumban Jézus nagyon radikális tanítással ajándékoz meg bennünket. A „gyűlölet” szó igazi jelentése: egy dologgal szembeni döntés, attól való elszakadás. Egyik legnagyobb kísértésünk a másoknak való megfelelés. Ez megköt bennünket. Szabaddá válni ettől az olykor bénító erővel bíró örökös kísértéstől. Ez is a bensőm szabadsága!
Kezdőének:
Igazságos vagy, Uram, és igaz a te ítéleted. Bánj szolgáddal irgalmad szerint! (Zsolt 118,137.124)
Könyörgés:
Istenünk, te megváltottál és gyermekeiddé fogadtál bennünket. Tekints jóságosan szeretett fiaidra, és vezess el minket, Krisztusban hívőket az igazi szabadságra és a mennyei dicsőségbe. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből (Bölcs 9,13-19)
Imádság bölcsességért, hogy mindenben igénytelenek és egyszerűek tudjunk lenni.
Melyik ember képes fölismerni Isten akaratát, és ki tudja elgondolni, mit kíván az Úr? Hisz a halandók gondolatai bizonytalanok, és terveink ingatagok. Mert a romlandó test gátolja a lelket, és a földi sátor ránehezedik a sokat tűnődő elmére.
Csak nagy nehezen derítjük ki, ami a földön van, és üggyel-bajjal értjük meg, ami kézenfekvő. Hát akkor az égi dolgokat ki tudná kifürkészni? Ki ismerte föl valaha is akaratodat, ha te nem adtál neki bölcsességet, és nem küldted el neki a magasból szent lelkedet? Csak így lettek simává a földön lakók útjai, s így tanulták meg az emberek, ami kedves a szemedben. Csak a bölcsesség által menekültek meg.
Ez az Isten igéje.
VÁLASZOS ZSOLTÁR (Zsolt 89,3-4.5-6.12-13.14 és 17)
Válasz: Te lettél, Uram, menedékünk, * nemzedékről nemzedékre. 1. vers. (4. g tónus)
Előénekes: Te a halandót ismét porrá teszed, * így szólsz: Emberek fiai térjetek vissza.
A te szemedben ezer év akár a tegnap, * úgy tűnik tova, mint egy őrállás éjszaka.
Hívek: Te lettél, Uram, menedékünk, * nemzedékről nemzedékre.
E: Te elragadod őket, * olyanok lesznek, mint a hajnali álom.
Mint a fű, mely reggel kisarjad és fölvirul, * estére azonban elfonnyad és elszárad.
H: Te lettél, Uram, menedékünk, * nemzedékről nemzedékre.
E: Taníts meg számotvetni napjaink sorával, * hogy bölcsességre neveljük szívünket.
Térj hozzánk, Urunk, meddig késlekedsz? * Légy könyörületes szolgáidhoz.
H: Te lettél, Uram, menedékünk, * nemzedékről nemzedékre.
E: Áraszd ránk irgalmadat, * hogy mindenkor örvendjünk és ujjongjunk.
Ragyogjon fölöttünk Urunknak, Istenünknek jósága, † áldott legyen kezünk minden műve, * kísérje áldásod kezünk munkáját!
H: Te lettél, Uram, menedékünk, * nemzedékről nemzedékre.
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a Filemonhoz írt leveléből (Filem 9b-10.12-17)
Szent Pál tanítja, hogy a rabszolga is testvérünk Krisztusban.
Szeretett Testvéreim!
Én, az öreg Pál most Krisztus Jézusért fogságot szenvedek. Fiamért, Onezimuszért könyörgök, akinek bilincseimben én adtam életet.
Úgy küldöm vissza hozzád, mint saját szívemet. Szerettem volna magam mellett tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem fogságomban, amelyet az evangéliumért viselek.
Beleegyezésed nélkül azonban mégsem teszem, hogy jótéteményed ne kényszerből fakadjon, hanem önként vállald. Talán éppen azért hagyott ott egy időre, hogy egyszer s mindenkorra visszakapjad, de már nem mint szolgát, hanem többet: mint szeretett testvért. Mert nekem teljesen az, de neked még inkább: test szerint is, az Úrban is.
Ha tehát együtt érzel velem, fogadd őt úgy, mint engem.
Ez az Isten igéje.
ALLELUJA
Ragyogtasd szolgád fölé arcodat, * végzéseidre taníts meg engem! Zsolt 118,135 – 5. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből (Lk 14,25-33)
Csak az lehet Jézus tanítványa, aki vele együtt vállalja a keresztet is.
Abban az időben amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivérét és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.
Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: »Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.«
Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá még akkor, amikor messze jár, és békét kér tőle.
Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.”
Ezek az evangélium igéi.
EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, mennyei Atyánktól a szeretet Szent Lelkét, hogy általa mindennél jobban szeressük a mi Urunkat, Istenünket!
Lektor: 1. Istenünk, te vagy a szeretet. Tanítsd meg a világot az igaz emberszeretetre, hogy ezáltal mindenki felismerje bennünk Jézus tanítványait!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Istenünk, te úgy szeretted a világot, hogy egyszülött Fiadat adtad érte. Segítsd Egyházadat, hogy minden néppel megszerettesse a mi Urunkat, Jézus Krisztust!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Istenünk, apostolod hirdeti, hogy a szeretet építő erő (1Kor 8,1). Add, hogy irántad való szeretetből, embertársaink javára részt vegyünk a jövő építésében!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Istenünk, te azt tanítod, hogy a szeretet erősebb a halálnál. Vess véget a halálos gyűlölködésnek, és szüntess meg minden háborút!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Istenünk, te megbocsátod annak bűneit, aki nagyon szeret téged. Add, hogy a szeretetből fakadó bűnbánat mossa tisztára lelkünket!
Hívek: Kérünk téged . . .
6. Istenünk, te kinyilatkoztattad, hogy a szeretet örökké megmarad. Add, hogy akik együtt részesülünk a szeretet szentségében, viszontlássuk egymást a boldog örökkévalóságban!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Mindenható Istenünk! Te vagy a szívek Ura és alakítója. Add kegyelmedet, hogy téged mindenekfölött szeressünk, és embertársainkban is mindig neked szolgáljunk Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.
Felajánló könyörgés:
Istenünk, őszinte odaadás és békesség szerzője, add, hogy ezzel az áldozati adománnyal méltóképpen tiszteljük Fölségedet, s a szent áldozatban való részesedés forrassza eggyé szívünket. Krisztus, a mi Urunk által.
Prefáció:
Mert valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy mindig és mindenütt hálát adjunk néked, mi Urunk, szentséges Atyánk, mindenható, örök Isten:
Mert úgy szeretted a világot, irgalmas Istenünk, hogy olyan Megváltót küldtél nékünk, ki akaratod szerint hozzánk hasonlóan élt a Földön, de minden bűn nélkül.
Az ő engedelmessége miatt kaptuk vissza tőled, amit elvesztettünk az engedetlenség bűne által; hogy azt szerethesd bennünk, amit Fiadban kedveltél.
És ezért mi is, az összes angyallal és szenttel együtt, Urunknak vallunk Téged, és ujjongva zengjük:
Áldozási ének:
Amint kívánkozik a szarvas a forrás vizére, úgy kívánkozik a lelkem utánad, Istenem. Istent szomjazza a lelkem, az élő Istent. (Vö. Zsolt 41,2-3)
vagy
Én vagyok a világ világossága – mondja az Úr. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága. (Jn 8,12)
Áldozás utáni könyörgés:
Istenünk, te igéddel élteted és szentségednek mennyei kenyerével táplálod híveidet. Add, hogy szeretett Fiadnak ezek az ajándékai erősítsenek minket, és így életének mindig részeseivé legyünk. Aki veled él és uralkodik mindörökkön örökké.
Ajánlott bejegyzések

Advent 1. vasárnapja
2025. november 30

Évközi 34. vasárnap. Krisztus a Mindenség Királya
2025. november 22

Évközi 33. vasárnap – Szegények világnapja
2025. november 15
