Évközi 28. vasárnap

Évközi 28. vasárnap
szerkesztő

Szent Pál apostol a maga tanító alázatában és őszinteségben így vall önmagáról: „Tanításom és igehirdetésem nem a bölcsesség elragadó szavaiból állt, hanem a lélek és az erő bizonyságából, hogy hiteteknek ne emberi bölcsesség, hanem Isten ereje legyen az alapja” (1 Kor 2, 4-5). Legnagyobb kincsünk, ha Isten a mi bölcsességünk forrása.

Az olvasmányban a megszemélyesített Bölcsességről hallhatunk. Ma is helytálló maga az üzenet, különösen annak tükrében, hogy nagyon sokan boldogságuk forrását a hatalomban, erőben, gazdagságban, egészségben, szépségben látják. Az igazi bölcsesség olyan, mint a soha ki nem alvó fény. Mindig bevilágítja a magunkban és magunk körül lévő sötétséget. Aki pedig birtokában van az igazi bölcsességnek, az egyben mérhetetlen kincsre és gazdagságra tesz szert.

A szentlecke Isten szavának teremtő erejéről szól. Maga a gondolat nem új, hiszen a Teremtés könyve már megemlíti Isten teremtő szavának erejét. Ne feledjem, én is rendelkezem a szó teremtő erejével. Éljek vele! Ellenben ne éljek vissza vele! Amennyiben ezt teszem, előbb vagy utóbb igaztalan és pusztító szavaim következményeivel szembe kell néznem. A gyűlölet táplálta szavak rombolnak és ölnek. 

Kempis Tamás „Krisztus követése” című műve a keresztény irodalom egyik legjelentősebb alkotása, amely a lelki élet és a keresztény bölcsesség alapvető tanításait foglalja össze. A könyv négy fő részre tagolódik: az első rész a lelki élet alapjait tárgyalja;  a második rész a belső életre összpontosít; a harmadik rész a vigasztalásról szól és a negyedik rész az Oltáriszentségről értekezik. Kempis Tamás műve tehát a tökéletesség minden fokát és útját érinti. 

Az evangéliumi jelenet, melyet Márk evangélista megörökít egy különleges helyzetet. Egy gazdag ifjúról van szó, akinek látszólag minden megvan, nem szenved hiányt semmiben sem, mégsem boldog. S ezt az ifjút ráadásul Jézus meg is kedveli. Érdekes Jézus tanácsa az ifjúnak: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van… Aztán gyere és kövess engem!” 

Assisi Szent Ferenc megélte ezt az evangéliumi jelenetet, amikoris meztelenre vetkőzve a szegénység radikális vállalását választotta. Számára ez a szimbolikus cselekedet a teljes szabadság és függetlenség, s az abban való boldogság megélése és megtapasztalása. 

Szabadnak és függetlennek lenni! Mindentől és mindenkitől. Ez az igazi boldogság, a benső, a lélek szabadsága és boldogsága.

Kezdőének:
Ha vétkeinket számon tartod, Uram, Uram, ki az, aki előtted megállhat? Ám nálad mindig kész a megbocsájtás, Izrael Istene. (Zsolt 129,3-4)

Könyörgés:
Urunk, Istenünk, kegyelmed mindenkor indítson és kísérjen minket, hogy figyelmünk szüntelenül a jótettekre irányuljon. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből (Bölcs 7,7-11)
Könyörögtem, és megkaptam az okosságot; esdekeltem, és leszállt rám a bölcsesség lelke. Többre becsültem a jogarnál és a trónnál, és hozzá mérten semminek tartottam a gazdagságot. A fölbecsülhetetlen drágakövet sem állítottam vele egy sorba, mert mellette minden arany csak egy marék homok, és vele összemérve az ezüst csak sárnak számít. Jobban szerettem az egészségnél és a szépségnél, és birtoklását a világosságnál is többre tartottam; mert a fény, amely belőle árad, nem alszik ki soha. De a bölcsességgel együtt a többi javak is mind hozzám jöttek, és mérhetetlen gazdagságot kaptam tőle.
Ez az Isten igéje.

VÁLASZOS ZSOLTÁR (Zsolt 89,12-13.14-15.16-17)
Válasz: Áraszd ránk irgalmadat, Urunk, * hogy mindenkor ujjongjunk. (4g. tónus.)
Előénekes: Taníts meg számot vetni napjaink sorával, * hogy bölcsességre neveljük szívünket.
Térj hozzánk, Urunk, meddig vársz még? * Légy könyörületes szolgáidhoz.
Hívek: Áraszd ránk irgalmadat, Urunk, * hogy mindenkor ujjongjunk.
E: Áraszd ránk irgalmadat, * hogy mindenkor örvendjünk és ujjongjunk!
Vidámíts fel a napokért, melyeken megaláztál minket, * az évekért, amikor sok bajt láttunk.
H: Áraszd ránk irgalmadat, Urunk, * hogy mindenkor ujjongjunk.
E: Lássák meg, amit szolgáidért műveltél, * dicsőséged tárd fel gyermekeik előtt.
Ragyogjon fölöttünk Urunknak, Istenünknek jósága, † áldott legyen kezünk minden műve, * kísérje áldásod kezünk minden munkáját!
H: Áraszd ránk irgalmadat, Urunk, * hogy mindenkor ujjongjunk.

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből (Zsid 4,12-13)
Testvéreim!
Az Isten szava eleven, átható, és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és a szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit. Semmilyen teremtett dolog nem marad előtte rejtve. Minden föl van fedve és nyitva van az előtt, akinek számadással tartozunk.
Ez az Isten igéje.

ALLELUJA
Boldogok, akik lélekben szegények, * mert övék a mennyek országa. (Mt 5,3 – 4g. tónus.)

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből (Mk 10,17-30)
Abban az időben amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”
Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!”
Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.”
Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!”
Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt.
Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.”
Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?”
Jézus rájuk nézett és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.” *
Ekkor Péter megszólalt és ezt mondta neki: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.”
Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet.”
Ezek az evangélium igéi.

Vagy rövidebb forma: Mk 10,17-27 a *-ig

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, mennyei Atyánktól a bölcsesség ajándékát, hogy az élet igazi értékeit felismerjük!
Lektor: 1. Adj, Urunk, bölcsességet az embereknek, hogy helyesen értékeljék a földi javakat!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Adj, Urunk, Egyházadnak önzetlen igehirdetőket az evangélium terjesztésére!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Add, Urunk, hogy az államférfiak bölcsen vezessék népeiket a földi boldogulás útján!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Adj, Urunk, bölcsességet a fiataloknak, akiket papjaid és szerzeteseid sorába hívsz, hogy mindent elhagyva kövessék szent Fiadat!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Add, Urunk, hogy az ítélet napján nyugodtan adhassunk számot a földi javak használatáról!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Mennyei Atyánk! Adj nekünk bölcsességet, hogy tanításod szerint mindig az igaz értékeket válasszuk, a hamisakat pedig elvessük! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Urunk, Istenünk, fogadd el híveid könyörgéseit és ezeket a felajánlott áldozati adományokat, hogy odaadó szolgálatunk révén a mennyei dicsőségbe jussunk. Krisztus, a mi Urunk által.

 

Áldozási ének:
A gazdagok nyomorba juthatnak és éhezhetnek; de az Urat keresők nem szenvednek hiányt semmi jóban. (Vö. Zsolt 33,11)
Vagy
Amikor ismét megjelenik az Úr, hasonlók leszünk hozzá, mert úgy látjuk majd őt, amint van. (1Jn 3,2)

Áldozás utáni könyörgés:
Kérve kérjük Fölségedet, Urunk, Istenünk, hogy amint Fiad szent Testével és Vérével táplálsz, tégy minket az isteni élet részesévé. Krisztus, a mi Urunk által.

 

Share