Szentháromság vasárnapja

Szentháromság vasárnapja
szerkesztő

Pünkösd utáni első vasárnap Szentháromság vasárnapja. Keresztény hitünk egyik legmélyebb és egyben legcsodálatosabb titkába enged betekintést nyernünk. A hívő embert foglalkoztató kérdések sokasága ez. Ki az Isten? Milyen az Isten? Egyáltalán, megismerhetem Őt?

Amikor ezeket a kérdéseket megfogalmazom és egyben válaszolni is szeretnék rá, nem szabad elfelednem, hogy először is abból kell kiindulnom, ki vagyok voltaképpen én magam. Önismeretem mélysége a feltétele és biztosítéka a három személyű egy Isten benső életének megismeréséhez. Így van ez különben emberi kapcsolatainkat is tekintve. Másrészt nem szabad elfelednem, a másik emberről annyit tudhatok meg, amennyit ő megmutat saját magából. 

A megismerésben két utat választhatunk: az értelem, a ráció és a szív, az érzelem útját. A kép önmagáért beszél: az édesanya, vagy az édesapa amikor ölébe veszi újszülött gyermekét, sohasem az értelem útját választja, hanem a szív, az érzelem útját. Éppen érzelmein, szívén keresztül szerzi meg gyermekével kapcsolatosan első ismereteit. Nagyon helyesen, ott és akkor mennyi mindent „belelát” már szerelme „gyümölcsébe”. Fordítva is igaz, a gyermek szülein keresztül ismeri meg a világot, kerül kapcsolatba embertársaival. Végső soron rajtuk keresztül ismeri meg az Istent. Aztán idővel az érzelmi megismerés útját kiegészítheti az értelmi megismerés útjával. 

Keresztény életünk öröme és boldogsága, hogy az Atya gyermekei, a Fiú testvérei és a Szentlélek templomai vagyunk. Nincs is más élethivatásunk, mint ezen nemes hivatásra és küldetésre életünk igenjével válaszolni. Ez az igazi öröm és boldogság.

Az olvasmányban arról hallunk, hogy alig fejeződik be a Sinai-hegynél a szövetségkötés ünnepsége, alig csitult el az ünnepi ének, alig aludtak ki az ünnepi fények, a nép már eltért ígéretétől. Hálátlan, szószegő néppé lett. Isten irgalma és hűsége azonban sokkalta nagyobb a választott nép hűtlenségénél. 

A szentleckében Szent Pál apostol Szent Pál apostol örömben megélt életre hív, amely az egyéni tökéletesedés útja is egyben. Kegyelem, szeretet, egység, ezek a Szentháromság ajándékai. A szentlecke zárómondata szentmisénk egyik köszöntési formájává is vált, mintegy jelezve, hogy a Szentháromság örök mintája szerint egyéni keresztény életünk alappillérei: kegyelem, szeretet és egység.

Isten nagyságát nem lehet elmondani. Szerető közeledését nem lehet szavakba foglalni. Csak elmerülni lehet a jóság tengerében. Kárhozatra lenne az ember ítélve bűnei miatt, Krisztus viszont azért jött, hogy megmentsen a kárhozattól. 

Kezdőének:
Áldott legyen az Atyaisten, és Isten egyszülött Fia, valamint a Szentlélek, mert irgalmasságot gyakorolt velünk.

Könyörgés:
Mennyei Atyánk, te elküldted a világba Fiadat, az igazság Igéjét és a megszentelő Szentlelket, és ezzel kinyilatkoztattad belső életed csodálatos titkát. Add, hogy az igaz hit megvallásával a Szentháromság dicsőségét megismerjük, és a fölséges hatalmú egy Istent imádjuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes második könyvéből (Kiv 34,4b-6.8-9)
Az Úr irgalmas és könyörülő Isten.
Mózes, miután elpusztította az aranyborjút és kiengesztelte az Urat, másnap korán reggel elindult a Sinai-hegyre, és vitte magával a két kőtáblát, ahogy az Úr megparancsolta. Az Úr leereszkedett felhőben, ő pedig eléje járult és segítségül hívta az Úr nevét. Az Úr elvonult Mózes előtt és ezt mondta: „Az Úr, az Úr, irgalmas és könyörülő Isten, hosszantűrő, kegyelemben és hűségben gazdag.”
Mózes sietve a földig hajolt, leborult, és így szólt: „Ha kegyelmet találtam a szemedben, Uram, akkor a mi Urunk vonuljon velünk. Bár keménynyakú nép ez, mégis bocsásd meg bűneinket, és fogadj el minket örökségedül.”
Ez az Isten igéje.

VÁLASZOS ZSOLTÁR (Dán 3,52.53.54.55.56)
Válasz: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké. 6. tónus.
Előénekes: Áldott vagy, Urunk, atyáink Istene.*
Hívek: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott a te dicsőséges szent neved.*
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy templomodban, dicsőséged szent helyén.*
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy királyi trónodon.*
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy, aki mélységekbe tekintesz, † és a kerubok fölött trónolsz.*
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.
E: Áldott vagy az égbolt fölött.*
H: * Dicséretre méltó és magasztos örökkön örökké.

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt második leveléből (2Kor 13,11-13)
Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége köti össze a híveket.
Testvéreim!
Örvendjetek és tökéletesedjetek! Buzdítsátok egymást, éljetek egyetértésben és békében! Akkor veletek lesz a szeretet és a béke Istene. Köszöntsétek egymást szent csókkal. A szentek mind köszöntenek titeket.
Urunk Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal!
Ez az Isten igéje.

ALLELUJA
Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek: * Istennek, aki van, aki volt, és aki eljön újra! Vö. Jel 1,8 – 9. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből (Jn 3,16-18)
Isten elküldte Fiát, hogy üdvözüljön általa a világ.
Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak:
Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy mindaz, aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában.
Ezek az evangélium igéi.

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Testvéreim! A mennyei Atya gyermekei, a Fiú testvérei és a Szentlélek templomai vagyunk! Kérjük az Atyát a Fiú által a Szentlélekben, hogy segítse hívő népét!
Lektor: 1. A Szentháromság egy Istent dicsőítsék életükkel az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében megkeresztelt emberek!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
2. A Szentháromság egységének titka vezesse a hit és szeretet egységére az egész keresztény világot!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
3. A Szentháromság kiáradó szeretete vezessen minden embert az Evangélium világosságára!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
4. A Szentháromság egysége és békéje uralkodjék a népek és vezetőik szívében!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
5. Az Atya hatalma, a Fiú bölcsessége és a Szentlélek kegyelme őrizze meg családjaink egységét és boldogságát!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Pap: Mindenható, örök Isten, engedd, hogy akik a keresztségben gyermekeid lettünk, kegyelmeddel a Szentháromság boldogító látására eljussunk. Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Kérünk, Urunk, Istenünk, neved segítségül hívása által szenteld meg felajánlott adományainkat, és tégy minket általuk neked szentelt örök áldozattá. Krisztus, a mi Urunk által.

Prefáció:
A Szentháromság titkáról
Az Úr legyen veletek.
H.: És a te lelkeddel.
Emeljük föl szívünket.
H.: Fölemeltük az Úrhoz.
Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek.
H.: Méltó és igazságos.
(Mert) Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy mindig és mindenütt hálát adjunk neked, – mi Urunk, szentséges ATyánk, mindenható, örök Isten:
Te egyszülött Fiaddal és a Szentlélekkel együtt egy Isten és egy Úr vagy, nem személy szerint való egységben, – hanem három SZEmélyben és mégis egyetlen lényegben.
Így, amit isteni szavadra dicsőségedről hittel vallunk, azt Fiadról is állítjuk, a Szentlélekről is hirdetjük minden különbségtétel nélkül.
Az igaz és örök istenséget úgy valljuk, hogy három különböző Személyt imádunk benne – egyetlen LÉnyegben és egyetlen fenségben.
Ezt dicsőítik az angyalok és főangyalok, a kerub- és szeráfkórusok, – kik örökké ÉNeklik, és együtt zengik: (mondják:)

Áldozási ének:
Mivel az Isten fiai vagytok, a Fia Lelkét árasztotta szívetekbe az Isten, aki őt így szólítja: Abba, Atya! (Gal 4,6)

Áldozás utáni könyörgés:
Urunk, Istenünk, e szentség vétele, és az örökkévaló, egy és oszthatatlan Szentháromság megvallása szolgáljon testünk-lelkünk üdvösségére. Krisztus, a mi Urunk által.

(Mátraverebély – Szentkút)

Share