Virágvasárnap – az Úr szenvedésének vasárnapja

Virágvasárnap - az Úr szenvedésének vasárnapja
szerkesztő

A virágvasárnapi barkaszentelés és körmenet Jézus ünnepélyes jeruzsálemi bevonulásra emlékeztet. Csatlakozzunk mi is a lelkes tömeghez, köszönjük meg Dávid Fiának, hogy eljött hozzánk az Úr nevében, és elhozta közénk Isten országát.

Az olvasmány arról szól, hogy a Messiás az Úr szenvedő szolgája lesz. Nem menekül el a szenvedéstől, hanem elébe megy, mert bízik az Úrban, hogy megsegíti és nem vall szégyent.

A szentlecke az egyik legmélyebb teológiai tanítás. Krisztus szolgai alakot vett fel és kiüresítette önmagát. Ezzel mintegy követendő utat is mutat a ma embere számára. A teljesítmény nélküli celebek korában, őket követve, sokan a neki juttatott cím és pozíció mögé rejtőíznek. Mélység és tartalom nélkül! Cserébe elvárják, hogy emiatt tiszteljék őket. Közéjük tartozom? – megválaszolandó kérdés.

A szenvedéstörténet, azaz a passió, karaktereket állít elém. Miközben hallgatom és gondolkodom, helyem is keresem a szenvedéstörténetben. Ilyen értelemben egyfajta tükörként is tekinthetek rá, amelyben meglátom magam. Maradjak őszinte önmagamhoz, s akkor igencsak tisztul ez a kép. 

Kezdőének:
Hat nappal Húsvét előtt, amikor az Úr Jeruzsálembe érkezett, gyermekek jöttek elébe: kezükben pálmaágakat hoztak, és hangosan kiáltozták: Hozsanna a magasságban! Áldott vagy, aki irgalmadnak bőségévé! érkezel! (Vö.Jn 12,1.12-13)
vagy
Emeljétek föl fejeteket, kapuk, táruljatok fel, örök kapuk, hadd vonuljon be a dicsőség királya!
Ki az a dicsőség királya? A Seregek Ura, ő a dicsőség Királya! Hozsanna a magasságban! Áldott vagy, aki irgalmadnak bőségévé! érkezel! (Zsolt 23,9-10)

Könyörgés:
Mindenható, örök Isten, Üdvözítőnk példát adott nekünk az alázatosságra, amikor szent akaratodból emberi testet öltött és vállalta a kereszthalált. Segíts jóságosan, hogy kínszenvedésének tanítását megértsük, és társai lehessünk feltámadásában. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből (Iz 50,4-7)
Izajás így jövendölt a Megváltóról: Ezt mondja az Úr Szolgája: „Isten, az Úr tanította nyelvemet, hogy az igével támasza lehessek a megfáradtaknak. Reggelenként ő teszi figyelmessé fülemet, hogy rá hallgassak, mint a tanítványok. Isten, az Úr nyitotta meg fülemet. S én nem álltam ellen és nem hátráltam meg. Hátamat odaadtam azoknak, akik vertek, arcomat meg azoknak, akik tépáztak. Nem rejtettem el arcomat azok elől, akik gyaláztak és leköpdöstek. Isten, az Úr megsegít, ezért nem vallok szégyent. Arcomat megkeményítem, mint a kőszikla, s tudom, hogy nem kell szégyenkeznem.”
Ez az Isten igéje.

VÁLASZOS ZSOLTÁR (Zsolt 21,8-9.17-18a.19-20.23-24)
Válasz: Istenem, Istenem, * miért hagytál el engem? (2. tónus.)
Előénekes: Aki csak rám néz, mind kinevet, * elhúzza száját, fejét csóválja.
Az Úrban remélt, hát mentse meg, * ha szereti őt, szabadítsa meg.
Hívek: Istenem, Istenem, * miért hagytál el engem?
E: Kutyák falkája vett rül, * gonosztevők serege szorongat engem.
Átlyuggatták kezemet és bamat, * megszámlálhatom minden csontomat.
H: Istenem, Istenem, * miért hagytál el engem?
E: Elosztják maguk közt ruhámat, * és köntösömre sorsot vetnek.
Te azonban, Uram, ne maradj vol, * erősségem siess és segíts.
H: Istenem, Istenem, * miért hagytál el engem?
E: Hirdetni fogom nevedet testvéreim előtt, * a gyülekezetben dicsőítelek téged.
Ti, akik félitek az Urat, áldtok, † magasztaljátok őt, Jákob fiai, * Izrael minden gyermeke félje őt.
H: Istenem, Istenem, * miért hagytál el engem?

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből (Fil 2,6-11)
Testvéreim! Krisztus Jézus, mint Isten, az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát, és hasonló lett az emberekhez. Megalázta önmagát, és engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig.
Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön, és az alvilágban, és minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.
Ez az Isten igéje.

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS
Krisztus engedelmes lett értünk mindhalálig, * mégpedig a kereszthalálig.
Ezért Isten felmagasztalta, † és olyan nevet adott neki, * amely fölötte áll minden névnek.
(Fil 2,8-9 – 7b. tónus.)

† A MI URUNK JÉZUS KRISZTUS KÍNSZENVEDÉSE Szent Márk szerint (Mk 14,1-15,47 vagy röv.: Mk 15,1-39)

Két nappal a húsvét és a kovásztalan kenyerek ünnepe előtt a főpapok és írástudók arról tanácskoztak, hogyan foghatnák el Jézust csellel, hogy azután megöljék. Így szóltak: „Ne az ünnepen, nehogy zavargás támadjon a nép között!”

Amikor Jézust Betániában a leprás Simon házában vendégül látták, odalépett hozzá egy asszony. Alabástrom edényben valódi és igen drága nárdusolajat hozott. Széttörte az alabástrom edényt, és (az olajat Jézus) fejére öntötte. Egyesek bosszankodtak magukban: „Miért kell a kenetet így pazarolni? Hiszen több mint háromszáz dénárért el lehetett volna adni, és szétosztani a szegények között.” És megharagudtak az asszonyra. Jézus azonban ezt mondta: „Hagyjátok őt! Miért bántjátok, hiszen jót tett velem! Szegények mindig lesznek veletek, és amikor csak akarjátok, jót tehettek velük. Én azonban nem leszek mindig veletek. Ő megtette azt, ami tőle telt: Előre megkente testemet a temetésre. Bizony mondom nektek, bárhol hirdetik majd az evangéliumot az egész világon, ezt is hirdetni fogják az ő emlékezetére.”

Iskarióti Júdás, egy a tizenkettő közül, elment a főpapokhoz, hogy elárulja nekik Jézust. Amikor azok meghallották, megörültek, és megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő tehát kereste a kedvező alkalmat, hogy elárulhassa.

A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, amikor a húsvéti bárányt feláldozzák, tanítványai megkérdezték (Jézust): „Mit akarsz, hová menjünk, hogy elkészítsük számodra a húsvéti vacsorát?” Erre elküldte két tanítványát ezekkel a szavakkal: „Menjetek a városba. Találkoztok ott egy emberrel, aki vizeskorsót visz. Kövessétek őt, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának: »A Mester kérdezi, hogy hol van az a szállás, ahol a húsvéti vacsorát tanítványaimmal elfogyaszthatom?« Ő mutat majd nektek egy étkezésre berendezett, tágas, emeleti termet. Ott készítsétek el nekünk.” A tanítványok elmentek, és a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta; és elkészítették a húsvéti vacsorát.

Amikor beesteledett, odament a tizenkettővel. Miközben letelepedtek és ettek, Jézus ezt mondta: „Bizony mondom nektek, egy közületek, aki velem eszik, elárul engem.” Azok elszomorodtak és egyenként megkérdezték: „Talán én?” Ő azt felelte: „Egy a tizenkettő közül, aki velem együtt nyúl a tálba. Az Emberfia ugyan elmegy, amint megírták róla, de jaj annak az embernek, aki elárulja az Emberfiát. Jobb lett volna neki, ha meg sem születik.”

Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte, és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik, és mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik. Bizony mondom nektek: nem iszom többé a szőlő terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom az Isten országában.”

Ezután zsoltárt énekelve kimentek az Olajfák hegyére. Ott Jézus így szólt: „Mindnyájan megbotránkoztok bennem, mert írva van: Megverem a pásztort és szétszélednek a juhok. De feltámadásom után majd előttetek megyek Galileába.” Péter kijelentette: „Ha mindnyájan megbotránkoznak is benned, én bizony nem!” Jézus azt felelte: „Bizony, mondom neked, hogy még ma, ezen az éjszakán, mielőtt a kakas másodszor szólna, háromszor is megtagadsz engem.” Erre még jobban fogadkozott: „Ha veled együtt meg is kell halnom, én nem tagadlak meg.” Ugyanígy fogadkoztak a többiek is.

Közben odaértek a Getszemáni nevű kertbe. Itt (Jézus) így szólt tanítványaihoz: „Üljetek le, amíg imádkozom.” Pétert, Jakabot és Jánost magával vitte. Remegni és gyötrődni kezdett, majd így szólt hozzájuk: „Halálosan szomorú a lelkem. Maradjatok itt és virrasszatok!” Valamivel előbbre ment, leborult a földre és imádkozott, hogy ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra. Ezt mondta: „Abba, Atyám! Neked minden lehetséges. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd.” Aztán visszament hozzájuk, de alva találta őket. Megszólította Pétert: „Simon, alszol? Egy órát sem tudtál virrasztani velem? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. A lélek ugyan kész, de a test erőtlen.” Majd ismét elment, és ugyanazon szavakkal imádkozott. Amikor visszatért, újra alva találta őket, mert szemük igen elnehezedett. Nem is tudták, mit feleljenek neki. Harmadszor is visszament hozzájuk, és azt mondta nekik: „Aludjatok csak, és nyugodjatok! – Elég volt! Itt az óra, az Emberfiát a bűnösök kezére adják. Keljetek fel, menjünk! Íme, ott jön az áruló!”

Még beszélt, amikor megérkezett Júdás, egy a tizenkettő közül, s vele egy kardokkal és botokkal fölszerelt csapat, amelyet a főpapok, írástudók és vének küldtek. Az áruló ebben a jelben egyezett meg velük: „Akit megcsókolok, ő az. Fogjátok el, és vigyétek szigorú őrizet alatt!” Amikor odaért, mindjárt odalépett Jézushoz, és így szólt: „Mester!” – és megcsókolta. Erre rátették kezüket és elfogták. Azok közül, akik ott álltak, valaki kirántotta a kardját, a főpap szolgájára sújtott vele, és levágta a fülét. Jézus így szólt hozzájuk: „Kardokkal és dorongokkal jöttetek elfogni, mint egy rablót. Naponta veletek voltam a templomban és tanítottam, de nem fogtatok el. Az Írásoknak azonban be kell teljesedniük.” Erre valamennyien elhagyták őt és elfutottak. Egy ifjú mégis követte. Mezítelen testét csak egy gyolcslepel fedte. Amikor meg akarták fogni, otthagyta a gyolcsleplet, és mezítelenül elfutott.

Jézust a főpaphoz vezették. Itt gyűltek össze a főpapok, a vének és az írástudók. Péter messziről követte, egészen a főpap udvarába. Ott leült a szolgákkal együtt, és melegedett a tűznél. A főpapok és az egész főtanács bizonyítékot kerestek Jézus ellen, hogy halálra ítélhessék, de nem találtak. Sokan tanúskodtak ugyan hamisan ellene, de vallomásuk nem egyezett. Ekkor néhányan felálltak, és ezt a hamis vallomást tették ellene: „Hallottuk, amikor ez azt mondta: Lebontom ezt a kézzel épített templomot, és három nap alatt másikat építek, amelyet nem emberi kéz alkotott.” De vallomásuk így sem volt megegyező. Ekkor a főpap középre állt, és megkérdezte Jézustól: „Semmit sem válaszolsz arra, amit ezek felhoznak ellened?” De ő hallgatott, és nem felelt semmit. A főpap újra megkérdezte: „Te vagy a Messiás, az Áldott (Isten ) Fia.” Jézus így válaszolt: „Én vagyok. Látni fogjátok, hogy az Emberfia ott ül a Mindenható fölségének jobbján, és eljön az ég felhőin.” A főpap erre megszaggatta ruháját, és felkiáltott: „Mi szükségünk van még tanúkra? Hallottátok a káromlást. Mit gondoltok?” Azok mindnyájan méltónak ítélték őt a halálra. Ekkor némelyek leköpdösték, azután arcát letakarva ököllel verték, és közben ezt mondták neki: „Rajta, most prófétálj!” Még a szolgák is arcul verték őt.

Péter kint ült az udvaron. Közben kiment a főpap egyik szolgálója. Meglátta Pétert, amint melegedett, és megszólította: „Te is a názáreti Jézussal voltál!” De ő tagadta: „Nem ismerem, nem is értem, mit beszélsz.” Ezzel kiment az előcsarnokba; s akkor megszólalt a kakas. De a szolgáló figyelte őt, és megint mondta az ott állóknak, hogy ez is közülük való. Ő újra letagadta. Nem sokkal ezután ismét megszólaltak az ott állók: „Biztosan közéjük tartozol, hiszen te is galileai vagy.” Erre Péter átkozódni és esküdözni kezdett: „Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek.” Ekkor mindjárt megszólalt a kakas másodszor is. Péternek eszébe jutottak Jézus szavai: „Mielőtt a kakas másodszor megszólal, háromszor is megtagadsz engem.” És sírásra fakadt.
*
A főpapok korán reggel tanácsot tartottak a vénekkel, az írástudókkal és az egész főtanáccsal, majd Jézust megkötözve elvezették, és átadták Pilátusnak. Pilátus megkérdezte őt: „Te vagy a zsidók királya?” Jézus ezt válaszolta: „Te mondod.” – A főpapok sok vádat hoztak fel ellene. Pilátus újra megkérdezte: „Nem felelsz semmit sem? Nézd, mi mindennel vádolnak téged!” De Jézus nem válaszolt többé semmit, és Pilátus csodálkozott ezen. Az ünnep alkalmával Pilátus mindig elbocsátott nekik egyet a rabok közül, akit kértek. Volt a börtönben egy Barabás nevű rab. A lázadókkal együtt tartóztatták le, akik egy zendüléskor gyilkosságot követtek el. A tömeg felvonult tehát, és kérte Pilátustól azt, amit mindig megtett nekik. Pilátus megkérdezte: „Akarjátok-e, hogy a zsidók királyát engedjem szabadon nektek?” Tudta ugyanis, hogy a főpapok csak irigységből adták őt a kezére. Ám a főpapok felbujtották a tömeget, hogy inkább Barabás szabadon bocsátását kérjék. Pilátus ismét megkérdezte: „És mit tegyek azzal az emberrel, akit ti a zsidók királyának neveztek?” Azok ezt kiáltották: „Feszítsd őt keresztre!” Pilátus folytatta: „De hát mi rosszat tett?” Erre azok még hangosabban kiáltozták: „Feszítsd őt keresztre” Ekkor Pilátus, aki eleget akart tenni a tömeg kérésének, szabadon bocsátotta Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, azután átadta nekik, hogy keresztre feszítsék.

A katonák bevezették őt a helytartóság udvarába, és összehívták az egész csapatot. Bíborruhába öltöztették, tövisből font koszorút tettek a fejére, és így köszöntötték: „Üdvöz légy, zsidók királya!” A fejét nádszállal verték, leköpdösték, és térdet hajtva hódoltak előtte. Miután így gúnyt űztek belőle, levették róla a bíborruhát, és ráadták saját ruháját. Ezután kivezették, hogy keresztre feszítsék.

Egy arra járó embert, cirenei Simont, Alexander és Rúfusz apját, aki éppen a mezőről jött, kényszerítették, hogy vigye a keresztjét. Így vezették ki arra a helyre, amelynek Golgota, vagyis Koponyahely a neve.

Mirhával kevert bort adtak inni neki, de ő nem fogadta el. Felfeszítették a keresztre, azután megosztoztak a ruháin, sorsot vetve, hogy kinek mi jusson. Három óra volt, amikor keresztre feszítették. Felirat is volt a kereszten, amelyre elítélésének okát írták: A zsidók királya. Vele együtt két rablót is fölfeszítettek, az egyiket jobb felől, a másikat balról. Így beteljesedett az Írás: A gonoszok közé sorolták.

Akik arra jártak, káromolták, a fejüket csóválták, és mondogatták: „Te, aki lerontod a templomot, és három nap alatt felépíted, szabadítsd meg magadat, szállj le a keresztről!” Hasonlóképpen gúnyolták őt a főpapok is az írástudókkal együtt: „Másokat megmentett, de önmagát nem tudja megmenteni? A Messiás, Izrael királya szálljon most le a keresztről, hogy lássuk és higgyünk!” Azok is gyalázták őt, akiket vele együtt fölfeszítettek.

Amikor hat óra lett, nagy sötétség borult az egész földre, egészen a kilencedik óráig. Kilenc órakor Jézus hangosan felkiáltott: „Élói, Élói, lámmá szábaktáni?” Ez azt jelenti: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Amikor néhányan az ott állók közül meghallották ezt, így szóltak: „Íme, Illést hívja.” Valaki odafutott, ecetbe mártott egy szivacsot, nádszálra tűzte, inni adott neki, és ezt mondta: „Hadd lássuk, eljön-e Illés, hogy levegye őt?!” Jézus pedig hangosan felkiáltott és kilehelte lelkét. (Most térdre borulunk, és egy keveset csendben időzünk.) Ekkor a templom függönye kettéhasadt, fölülről egészen az aljáig. A százados, aki ott állt Jézus előtt, és látta, hogyan lehelte ki a lelkét, így szólt: „Ez az ember valóban az Isten Fia volt.” Asszonyok is álltak ott: távolról figyelték, hogy mi történik. Köztük volt Mária Magdolna, Mária, az ifjabb Jakab és József anyja, és Szalóme. Rajtuk kívül voltak ott még többen is, akik vele együtt jöttek fel Jeruzsálembe.

A készület napja volt, azaz a szombat előtti nap. Amikor beesteledett, jött egy előkelő tanácsos, az Arimateából való József, aki maga is várta Isten országát. Bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus holttestét. Pilátus elcsodálkozott, hogy már meghalt. Magához rendelte a századost, és megkérdezte, hogy valóban meghalt-e. Amikor a századostól megtudta ezt, Józsefnek adta a holttestet. Az pedig gyolcsot vásárolt, azután levette Jézust a keresztről, begöngyölte a gyolcsba, és egy sziklába vájt sírboltba temette. A sír bejárata elé követ hengerített. Mária Magdolna és Mária, József anyja pedig megfigyelték, hogy hova temette.
Ezek az evangélium igéi.
vagy rövidebb a csillagtól

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Imádkozzunk, testvéreim, hogy Megváltó királyunkhoz mindenkor hűségesek maradjunk!
Lektor:
1. Urunk, ismerje fel minden ember, hogy önfeláldozó szenvedésed árán váltottál meg bennünket!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
2. Tedd készségessé Egyházad tagjait a kereszt hordozására és a kegyelem közvetítésére!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
3. Keresztedből fakadjon béke és egyetértés minden nép számára!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
4. Egyesítsd szenvedéseinket megváltó szenvedéseddel, hogy egyek lehessünk veled a mennyei boldogságban is!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
5. Megváltó kereszthalálod által adj örök életet az elhunyt híveknek!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Pap: Urunk Jézus, Te vonakodás nélkül vállaltad a kereszthalál gyötrelmét néped üdvösségéért. Taníts meg minket az áldozatos szeretetre, hogy részünk legyen az örök dicsőségben! Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Urunk, Istenünk, egyszülött Fiad szenvedése engeszteljen ki téged irántunk, és amit cselekedeteinkkel nem tudunk kiérdemelni, ennek a végtelen értékű áldozatnak érdeméből adja meg nekünk a te irgalmad. Krisztus, a mi Urunk által.

Prefáció:
Az Úr legyen veletek.
H.: És a te lelkeddel.
Emeljük föl szívünket.
H.: Fölemeltük az Úrhoz.
Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek.
H.: Méltó és igazságos.
(Mert) Valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy mindig és mindenütt hálát adjunk néked, mi Urunk, szentséges Atyánk, mindenható örök Isten: – Krisztus, a mi Urunk által.
Bár őmaga semmit sem vétett, az ítélet ártatlanul érte, – a bűnösökért mégis szenvedést vállalt.
Az ő halála bűneinket elvette, feltámadása megigazulást adott nekünk.
Az ő dicsőségét vallja ég és föld, vallják az angyalok és főangyalok, – hangos szóval hirdetik, és vég nélkül mondják (zengik):

Áldozási ének:
Atyám, ha nem lehet, hogy elmúljon ez a kehely anélkül, hogy kiigyam, legyen meg a te akaratod. (Mt 26,42)

Áldozás utáni könyörgés:
Mennyei eledellel tápláltál minket, Urunk, Istenünk. Könyörögve kérünk, hogy akik szent Fiad halálából már biztosan remélhetjük azt, amiben hiszünk, feltámadásának erejéből eljuthassunk oda, ahová törekszünk. Krisztus, a mi Urunk által.

Könyörgés a népért:
Kérünk, Urunk, Istenünk, tekints a te családodra, melyért a mi Urunk, Jézus Krisztus tétovázás nélkül a bűnösök kezére adta magát és vállalta a kereszthalál gyötrelmét. Aki veled él és uralkodik mindörökkön örökké.

(Kép forrása: Instagram)

Share