Szent Gellért búcsú Stuttgartban
![Szent Gellért búcsú Stuttgartban](https://stuttgarti-katolikusok.de/wp-content/uploads/2021/09/szent-gellert.jpg)
szerkesztő Tibor atya
A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusról elfáradva, de lélekben feltöltődve tértünk vissza. Szeptember 19 – én újabb fontos esemény várt rák. Szent Gellért búcsú napját a hagyomány szerint a második vasárnapon tartjuk. Ez alkalommal szentmisénknek külön ünnepélyességet adott kedves vendégeink részvétele.
Főcelebráns és ünnepi szónok Ft. Illyés Csaba nagykárolyi esperes atya volt. Még a szentmise kezdete előtt megtekinthettünk Szent István és Szent Gellért ereklyéket, amelyeket a Szent György Lovagrend Budavári priorátus képviseletében Kaiser Ernő, Kovács Gábor és Dr. Tóthpál Tamás adtak át stuttgarti közösségünknek.
Egy gyönyörű – bordó alapon Szent Gellért képével díszített – miseruhát, egy szatmári művésznő, Sabău-Trifu Cristina, munkáját áldotta meg az atya a szentmise keretében.
A kórus szebbnél szebb Szent Gellért énekkel emelte a liturgia hangulatát. Két művésznő, Plecskó-Kozma Edina és Häffner Geiger Ildikó a szentmisén Brahms és Mozart műveiből adott elő hegedűn és zongorán. A konzulátus képviseletében Dr. Kovács Rita konzul asszony volt jelen.
A Bruder Klaus templom plébánosa, Josef Laupheimer atya nagy lendülettel köszöntötte a jubiláló magyar közösséget. A szentmise végén állófogadás keretében, finom falatok és italok fogyasztásával örültünk a viszontlátásnak.
Mezei Éva
Ajánlott bejegyzések
![2023. MÁJUS 8 ÉS 14 KÖZÖTT](https://stuttgarti-katolikusok.de/wp-content/uploads/2021/05/couple-5989116-1280-420x330.jpg)
2023. MÁJUS 8 ÉS 14 KÖZÖTT
2023. május 08
![Jóanyámnak](https://stuttgarti-katolikusok.de/wp-content/uploads/2023/05/kati-es-edesanyja-420x330.jpg)
Jóanyámnak
2023. május 04
![A Barátságklub március 24-ei találkozó margójára](https://stuttgarti-katolikusok.de/wp-content/uploads/2023/04/whatsapp-kep-2023-03-24-213422-420x330.jpg)
A Barátságklub március 24-ei találkozó margójára
2023. március 31