Nemzeti Ünnepre

Nemzeti Ünnepre
szerkesztő

Nemzeti Ünnepre – 2019-03-10. Lk 4,1-13

Az apa lengyel volt, az anya budai sváb. Amikor fiúkat, Gonzeczky Jánost 1828. április 5-én Hám János szatmári püspök pappá szentelte, a szertartást tudták követni ugyan, mert latinul folyt, a magyar nyelvű prédikációt azonban csak akadozva értették. A fiatal levita első évei Szatmáron teltek. 1842. február 26-án azonban – katonacsaládból származva – tábori lelkész akart lenni. Először a 2. dragonyosezrednél szolgált, majd áthelyezték a mezőhegyesi katonai ménesintézethez. Itt érte a forradalom, és itt következett el életében a pálfordulás.

A buzgó lelkipásztor, aki több nyelven beszélt, erkölcsös volt, eredményesen oktatta a gyermekeket, a szabadságharc hatására a nemzet oldalára állt. 1848 decemberében a misék végéről a császárért való könyörgést egy hazafias imára cserélte. 1849 április végén a szószékről kihirdette a függetlenségi nyilatkozatot. Júniusban pedig körmeneteket tartott, amelyeken a magyar csapatok győzelméért imádkoztatott.

Haynau 1849. augusztus 7-én elfogatta őt is. A Pesti Hadbíróság október 5-én halálra ítélte. Október 8-án hajnali öt órakor golyózápor végzett életével. Egyike volt azoknak a papoknak, számszerint nyolcnak: 5 katolikus, 2 református és 1 evangélikus, akik a szabadságharc utáni császári megtorlások áldozatai lettek.

A kivégzéseket elsősorban vélt katonai és politikai célok motiválták. Gyorsan ki kellett végezni néhány egyházi személyt is, mivel az egyháziak tömegesen vettek részt a szabadságharcban, és mert ez hatékony eszköze volt a helyi lakosság megfélemlítésének. A megtorlás hatására azonban az egyházakon belül tovább erősödött a nemzeti vonal, és egyre jobban eltávolodtak az önkényuralomtól. A kivégzésekért felelősség terheli az uralkodót és a Minisztertanácsot is, hisz csak meglehetősen későn léptek fel Magyarország teljhatalmú kormányzója, Haynau ellen. Ő pedig egyszerű katona lévén, tetteinek egyházpolitikai következményeit, azoknak a birodalomra gyakorolt hatását képtelen volt felmérni.

Gonzeczky imájából most csak egy mondatot szeretnék idézni: „Szégyenítsd meg az önkényt, amely azért kelt fel ellenünk, hogy a törvényt, az igazságosságot és a szabadságot szétzúzza!”

Nemzeti Ünnepet ülünk. 1848 dicső eseményeire és szereplőire emlékezünk. Engem ma mégis egyházaink nehéz helyzete foglalkoztat. A katolikus a kiskorúak szexuális zaklatásának rákfenéjét próbálja gyógyítani, az evangélikus pedig a kilépők nagy számának okait kutatja. Háttérben azonban, tudjuk, egyház- és keresztény-ellenes erők is szövik a szálakat. Nagy harc van kibontakozóban, s ennek a tétje – az egyházak szabadsága is! „Megverem a pásztort, szétszéled a nyáj!” (Mt 26,31) – mondta már Jézus is. Ezek az erők ezt tudják. Halljuk, mit üzen hát Jézus az egyházaknak a szabadságról a mai evangélium szavaival. (Lk 4,1-13)

  1. Mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré! Abban az időben Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. Ekkor megszólította a sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.” De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.”

Az első kísértés: Segíts az embereken, hogy éljenek! Hisz képes vagy rá! Jézus azonban nem áll kötélnek! Nem adja a szabadságát! Igaz, hogy kétszer megszaporította a kenyeret. De azt először is szükséghelyzetben tette, másrészt pedig nem magáért, hisz amikor királlyá akarták tenni miatta, eltűnt a szemük elől…

Jézusnak ez az első kísértése az Egyház számára is nagy kísértés. Mert nem csak vonzó, tetszetős akció, de kötelesség is, hogy embertestvérei testi jóllétéről gondoskodjék. Azon kívül a  szociális törődés az Egyháznak egyik olyan jellemvonása, amelyről azonnal látszik: komolyan vehető-e hite vagy sem?

A német egyház – mind a katolikus, mind az evangélikus – a szociális törődést komolyan is veszi. Az egész országban ők a legnagyobb munkaadók. Caritas-szervezeteikkel, Misereor-, Adveniat-, Brot für die Welt akcióikkal megszámlálhatatlan szociális projektet támogatnak. Kontinensek szegényeit segítik.

Jézus szavai szerint azonban mégsem szabad, csak erre az egyetlen jellemvonásra korlátozniuk magukat! Nem szabad, hogy  csak egy társadalombiztosítási egyesület legyenek a sok közül! Az ember ugyanis nem csak kenyérrel él! – mondja Jézus. Jólétéről gondoskodjék az állam és a többi szociális szervezet! Ezért vannak, ez a dolguk! Az egyházak feladata viszont az, hogy a megváltást, a megigazulást hirdessék. Nekik és csak nekik van  erre küldetésük! Erről már az apostolok döntöttek az első zsinat alkalmával döntött, Jézus Urunk halála és feltámadása után 19 évvel. Amikor az ősegyházban vita támadt a zsidó és görög eredetű szegények számára összegyűlt alamizsna kiosztásának módjáról, az apostolok azt határozták, hogy ne ők, hanem mások végezzék. Ezért választottak erre a feladatra diákónusokat. Ők, az apostolok, elsősorban Isten Szavának hirdetésére kaptak hivatást, nem pedig szociális feladatokra!

Jézus és az apostolok üzenete ma is érvényes: Az egyházak  elsőrangú feladata: Nem a szociális szolgáltatás, hanem Isten Igéjének hirdetése, mert igazán abból él az ember!

  1. Minden hatalmat és dicsőséget neked adok! Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt felvonultatta szeme előtt a földkerekség minden országát. „Minden hatalmat és dicsőséget neked adok – mondta –, mert hisz én kaptam meg és annak adom, akinek akarom. Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz.” Jézus elutasította: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!”

A második kísértés: a hatalom. Jézus mondhatta volna magában: Azt akarom, hogy az örömhír minden emberhez eljusson. Mi lehetne hát fontosabb, mint hogy minden lehetséges eszközt megragadjak erre. Mégsem tette. Határozottan visszautasította.

A történelem folytán sokszor került az egyház ilyen helyzetbe. A reformáció idején például, amikor ez volt a jelszó: „Cuius regio, eius religio – Akié a föld, azé a vallás!” mind a két egyház hívei beleestek a kísértő csapdájába. Ők szabták meg alattvalóik hitét!

Ez a kísértés ma is fennáll. Ha finomabb formájában is. Nem egyszer hallani: A hatalom nem rossz, ha az ember okosan használja! Jézus szerint azonban a hatalom nagy veszély! Ugyanis arra kényszeríthet másokat, hogy a saját meggyőződésünket kövessék. Isten Országában azonban nincs fontosabb, mint az egyén szabadsága. Isten is nagyra becsüli. Még annak a veszélynek az árán is, hogy hátat fordíthatunk neki. Jézus kifejezetten óv is bennünket: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok meg a hatalmukat éreztetik velük.” És ekkor következik egy mellbevágó mondat: „A ti körötökben ne így legyen.” (vö. Mt 20,25-26) Ha ezzel kísért meg benneteket a gonosz, ne adjátok szabadságotokat!

Ne lépjetek fel hatalmi igénnyel! Olyan egyházat akarok, amely szolgálattevőkből áll! Ne legyen benne semmi politika, semmi kedvenc pártok vagy szövetségesek. Nem hatalmasokat szeretnék, hanem szolgálattevőket. Ne önkénnyel, ne hatalommal kényszerítsétek az embereket! Hanem hirdessétek az igét úgy, hogy meggyőzzétek őket. Példátok legyen olyan, hogy kövessenek benneteket! Szolgáljatok úgy, hogy megejtsétek őket!

Jézus azt mondja tehát másodszor: Az egyházak második feladata: Nem a politika, a hatalommal való menetelés, hanem a szolgálat!

  1. Vesd le magad! Ekkor a sátán Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét. Hisz írva van: angyalainak parancsolta, hogy oltalmazzanak, és: kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” De Jézus ezt válaszolta: „Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!”

A harmadik kísértés: Istent kisajátítani, Vele visszaélni, Őt szekerünkbe fogni, céljainknak megfelelően kihasználni.

Jézus ennek is ellenáll. Nem kényszeríti Istent csodára. Nem ilyen áron akar tetszeni az akkori embereknek!

Az egyház számára az egyik legnagyobb kísértés a világhoz, a korhoz való hasonulás. Egyrészt feladata, hogy a korral haladjon, minden kor számára le kell „fordítania” az evangéliumot. Másrészt viszont úgy kell tennie, hogy közben „ne hasonuljon a világhoz” (Róm 12,2). Ne engedje, hogy a korszellem divatos izmusai szekerükbe fogják.

Ma is vannak új ideológiák. A hatalmasok ma is igyekeznek mindenféle eszközzel befogni az egyházakat a maguk szekerébe. Sokan beállnak a sorba. Ha az egyházak vezetői prédikációikban is az amerikai elnök készülő faláról beszélnek, ha a klimaváltozásról tartanak koncerenciákat, ha szerzetesnők a sebességkorlátozás mellett tüntetnek, akkor ott valami baj van. Ezek közül egyik sem az egyházak feladata. Ez a politika feladata.

Jézus példája azt mondja nekünk: Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!” (vö. Mt 6,33) Azaz: Vigyázzatok! Őrizzétek függetlenségeteket! Ne legyetek a korszellem áldozatai.

Ti az élet örök, minden korra érvényes egzisztenciális kérdéseiben szólaljatok fel:

Ha a magzat életét senki nem védi, amikor egy párt tagjai arról nyitnak vitát, hogy a 9. hónapban is lehessen abortálni – akkor utasítsátok vissza!

Ha az idős, tehetetlen, beteg életének végét kegyes halálnak próbálják meg eladni, hogy úgymond, ne szenvedjen, pedig mi Jézustól tudjuk, hogy a szenvedésnek megváltó értéke van, az élet fölött pedig csak Isten rendelkezhet – akkor szólaljatok fel ellene!

Ha az emberi élet egyedülálló értéke veszélyben van, és egy fa vagy állat élete többet ér, mint egy emberélet – akkor emeljétek fel hangotokat!

Ha a szociális igazságtalanság továbbra is grasszál, ha politikai vezetők inkább fegyverkeznek, semmint népeik helyzetén javítanának – akkor reklamáljatok!

Ha a család egysége és épsége veszélyben van, mert egyre fogyik támogatottsága a társadalomban – akkor ne engedjétek!

Ha a sajtó- és szólásszabadság örve alatt Istent, Jézust, vallást, hitet, egyházakat szabad gúnyolni, szidni, káromolni – akkor kérjétek ki magatoknak!

Ha a vallásszabadságot valahol is a világon nem adják meg… – akkor tiltakozzatok!

Az egyházak feladata, harmadszor: Nem a korszellemhez való idomulás, hanem Isten Országának való építése!

 

  1. Jézus megkísértése a mi megkísértésünk is. Mint hívő embereknek és mint a két egyház tagjainak az a feladatunk, hogy először is az igaz, tiszta, felvizezetlen Isten Szavát hirdessük; ne a hatalmat szolgáljuk, hanem embertársainkat; és tekintetünket mindig Isten Országára függesszük!

Nemzeti Ünnepet ülünk. 1848 dicső eseményeire és szereplőire emlékezünk. Engem ma mégis egyházaink nehéz helyzete foglalkoztat. Problémáikra gondolok, és arra a küzdelemre, amely most ránk is vár. Meg kell őríznünk szabadságunkat! Hűségeseknek kell maradnunk Krisztushoz és az Ő tanításához! Mert Ő hűséges! Örök szeretettel szereti egyházait és híveit!

Egy legenda szerint a kísértő negyedszer is odalépett Jézushoz, és megmutatta neki az egyházat, amint a történelem folyamán el-eltévelyeg, és azt mondta neki: „Valóban a keresztre akarsz menni ezért az egyházért, és ezért a kereszténységért?” Mire Jézus azt felelte neki: „Távozz tőlem, Sátán, mert írva van: „Örök szeretettel szerettem őt!”

Most, itt állva, ez az egyedüli vigaszom. Ámen.

 

Stuttgart, 2019-03-10.

Imre atya

Share

Ajánlott bejegyzések