Évközi 21. vasárnap

szerkesztő Tibor atya
A mai szentmise kezdőéneke a zsoltáros Isten iránti bizalmát mutatja be. Nagyon plasztikus a kép, amelyet alkalmaz: Uram, hajtsd hozzám füledet és hallgass meg engem. Magamra alkalmazva a képet: megvan-e bennem ez a fajta bizalom Isten iránt? Meg merem Őt szólítani? Ki tudom mondani kéréseimet az iránta való őszinte bizalom jegyében?
Legalább ennyire érdekes a szentmise első könyörgése is. Egy kérést emelnék ki belőle, ami nagyon közel áll most hozzám. „E világ változandóságai közepette szívből ragaszkodjam hozzád!” Sohasem szabad elfelednem: ebben az örökké változó világban én magam is állandóan változom. Éppen egy hete tartottuk meg középiskolai osztálytársainkkal a 46. érettségi találkozót. Az első gondolat, amely megfogalmazódott bennünk, hogy mennyit változtunk ebben a magunk mögött hagyott közel öt évtizedben. Mind külsőleg, mind belsőleg magunkon hordozzuk a változás jegyeit. Ezen túlmenően azonban hálában tekinthetünk a megtett útra, s nem is kell szégyenkeznünk. Ugyanis lehetőséget kaptunk egyénileg a teremtő és gondviselő Istentől, hogy szívből ragaszkodjunk hozzá, közben pedig gazdaggá és értékessé tegyünk mind a magunk, mind a reánk bízottak életét. Ugyanis ez jelenti igazi örömünket.
Az olvasmány gyönyörű üzenete egyben biztatás számomra: Ismerem cselekedeteidet és gondolataidat. Vagyis, nem kell megjátszanom magamat Isten előtt. Mennyire nagy kísértés, másnak láttatni magam embertársaim szemében. Másnak, mint aki valójában vagyok. Amennyiben ez a kísértés hatalmába kerít, már nem vagyok önazonos. Csupán egy olyan képet közvetítetek magamról mások számára, ami után csak vágyódom. Ezzel a magatartással azonban nem másokat tévesztek meg, hanem önmagamat csapom be. Az igazi öröm: megmaradni annak, aki valójában vagyok, olyannak, amilyennek Isten megálmodott. Ez az igazi boldogság és öröm!
A mai szentlecke azt üzeni számomra, hogy Isten a legnagyszerűbb pedagógus, s nekem is azzá kell válnom. Érdemes a pedagógus szó eredetét vizsgálni. A pedagógus szó az ógörög „paidagogosz”(παιδαγωγός) szóból származik. Jelentése: gyermekvezető. Ez egy összetett szó, amely két részből áll: a paisz, paidosz, azaz fiú, és az agogosz, azaz kísérő tagszavakból. A jelentés tartalmának eredete arra vezethető vissza, hogy az ókori Rómában a szabad polgárok gyermekeit görög rabszolgák kísérték az iskolába. Vagyis a görög rabszolga a szabad polgár gyermeke számára vált vezetővé, nevelővé. Így értjük meg Szent Pál apostolnak a filippieknek írt levelének egy versét: „Krisztus Jézus kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez.” (Fil 2,7) Tovább gondolva a fentieket: bármilyen hivatás is jut osztályrészül számomra, pedagógussá kell válnom. Ehhez azonban hagynom kell, hogy Isten kézen fogjon és vezessen azon az úton, amelyet kijelölt számomra.
Az elhangzó evangéliumi részből Jézus biztató tanításából egy mondatot szeretnék kiemelni: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak.” A szűk kapu Jézus korabeli életkép. Azonban ahhoz, hogy jobban megértsük, fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy mi is ez a szűk kapu, mi a jelentése. Jézus ezzel a korabeli életképpel valószínűleg arra a tényre utal, hogy amikor leszállt az est, a város kapuit bezárták és csak egy kapu maradt nyitva, a legkisebb és a legszűkebb: csak ezen keresztül lehetett hazatérni. Mi több, meg kell szabadulnom azoktól a terhektől és koloncoktól, amelyek gátolnak átjutni a szűk kapun. Átjutni a szűk kapun, nem jelent mást, mint elérni célunkat.
Kezdőének:
Hajtsd hozzám Uram, füledet és hallgass meg engem. Mentsd meg, Istenem, szolgádat, aki benned bízik. Könyörülj rajtam, Uram; mert egész nap hozzád kiáltok. (Vö. Zsolt 85,1-3)
Könyörgés:
Istenünk, a te kegyelmed ajándéka, hogy híveid egy akarattal követnek téged. Add népednek, hogy szeressük, amit parancsolsz, vágyakozzunk arra, amit ígérsz, és e világ változandóságai közepette szívből ragaszkodjunk hozzád, akiben megtaláljuk igazi örömünket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
OLVASMÁNY Izajás próféta könyvéből (Iz 66,18-21)
A próféta arról jövendöl, hogy a Messiás idejében a pogány népek megtérnek Isten országába.
Ezt mondja az Úr:
„Ismerem cselekedeteiket és gondolataikat: eljövök, hogy összegyűjtsek minden népet és nyelvet. Eljönnek majd, és meglátják dicsőségemet. Jelet adok nekik; és azok közül, akik megszabadultak, elküldök néhányat a nemzetekhez: Tarzisz, Put, Lud, Mosek, Ros, Tubál és Jáván népéhez, a távoli szigetekre: azokhoz, akik soha nem hallottak rólam, és nem látták dicsőségemet.
Visszahozzák majd minden testvéreteket ajándékul az Úrnak a nemzetek közül; lovakon, kocsikon, hordágyakon, öszvéreken és tevéken hozzák majd őket szent hegyemre, Jeruzsálembe – mondja az Úr. Úgy, ahogy Izrael fiai hozzák az áldozati ajándékot az Úr házába, tiszta edényekben. És közülük is választok majd magamnak papokat és levitákat” – mondja az Úr.
Ez az Isten igéje.
VÁLASZOS ZSOLTÁR (Zsolt 116,1.2.)
Válasz: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot! Mk 16,15 (4. g tónus)
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja. 4. szám.
Előénekes: Dicsérjétek az Urat, minden népek, * magasztaljátok őt minden nemzetek.
Hívek: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
E: Mert erős rajtunk az ő irgalma, * és az ő hűsége örökké megmarad.
H: Menjetek el az egész világra, * és hirdessétek az evangéliumot!
Vagy: Alleluja, alleluja, alleluja.
SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből (Zsid 12,5-7.11-13)
„Akit az Úr szeret, megpróbálja azt.”
Testvéreim!
Megfeledkeztetek a vigasztalásról, amely nektek, a fiaknak szól:
„Fiam, ne kicsinyeld le az Úr fenyítését, s ne csüggedj el, ha korhol. Mert megfenyíti az Úr, akit szeret, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad.” Maradjatok állhatatosak a fenyítéskor: az Isten úgy bánik veletek, mint fiaival. Hol van olyan fiú, akit az apja nem fenyít?
Igaz, most minden fenyítés inkább szomorúságot okoz, mintsem örömet, később azonban az igaz élet és békesség gyümölcsét termi annak, aki elviseli.
Ezért erősítsétek meg a lankadt kezeket és a megroggyant térdeket.
Járjatok egyenesen, hogy a megbénult tag ki ne ficamodjék, hanem inkább meggyógyuljon.
Ez az Isten igéje.
ALLELUJA
Jézus mondja: † „Én vagyok az út, az igazság és az élet, * senki sem jut Atyámhoz, csak általam.” Jn 14,6 – 4g. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből (Lk 13,22-30)
Isten országában napkelettől napnyugatig mindenkinek helye van.
Abban az időben Jézus Jeruzsálem felé tartott. Útközben tanított a városokban és falvakban, melyeken áthaladt.
Valaki megkérdezte tőle: „Uram, kevesen vannak, akik üdvözülnek?”
Ő így válaszolt: „Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak.
A ház ura felkel és bezárja az ajtót, ti kint rekedtek, és zörgetni kezdtek az ajtón: »Uram, nyiss nekünk ajtót.« Erre ő azt feleli nektek: »Nem tudom, honnan vagytok.«
Akkor ti bizonygatni kezditek: »Veled ettünk és ittunk; a mi utcánkban tanítottál.« De ő megismétli: »Nem tudom, honnan vagytok. Távozzatok tőlem mind, ti gonosztevők!«
Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz, amikor látjátok Ábrahámot, Izsákot, Jákobot és mind a prófétákat az Isten országában, magatokat meg kitaszítva onnan.
Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában.
Íme, így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!”
Ezek az evangélium igéi.
EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Testvéreim! Gyengeségünk tudatában forduljunk segítségért mennyei Atyánkhoz, és terjesszük eléje bizalommal kéréseinket!
Lektor: 1. Főpásztoraink Leó pápa vezetésével világosan és határozottan mutassák nekünk az üdvösség útját!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. A világ jómódú népei értsék meg, hogy csak lemondás árán biztosíthatják az egész emberiség boldogulását és békéjét!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. A keresztények soha meg ne feledkezzenek arról, hogy csak az önfegyelem szűk kapuján át vezet az út a lelkiismeret nyugalmához!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. A családtagok ne vonakodjanak a kölcsönös áldozatvállalástól a közös boldogság érdekében!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Egyházközségünk egyetlen tagja se legyen kizárva a mennyei örök otthonból!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Mennyei Atyánk! Te ismered gyarlóságunkat és jóra való restségünket. Állj mellettünk segítő kegyelmeddel, hogy a jó ügy érdekében mindig készek legyünk a lemondásra és a fáradalmak vállalására! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.
Felajánló könyörgés:
Urunk, Istenünk, te Fiad egyetlen áldozatával új választott népet szereztél magadnak. Add meg irgalmasan Egyházadnak az egység és a békesség ajándékát. Krisztus, a mi Urunk által.
Prefáció:
Mert valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy mindig és mindenütt hálát adjunk néked, mi Urunk, szentséges Atyánk, mindenható, örök Isten:
Mert te alkottál mindent, amiből a világ épül, az idők járásának te szabtál törvényt.
A te képmásodra formáltad az embert, sőt hatalmába adtad mindazt, amit a világban ámulva látunk, hogy helyettesedként uralkodjék minden műveden, és nagy tetteidért szüntelen magasztaljon Téged, Krisztus, a mi Urunk által.
És ezért mi is dicsőítünk az összes angyallal együtt, vidám lélekkel éneklünk, és hálás szívvel zengjük:
Áldozási ének:
Alkotásod gyümölcsével táplálod a földet, Uram, kenyeret adsz a földből, és bort, hogy vidámítsa az ember szívét. (Vö. Zsolt 103,13-15)
vagy
Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van – mondja az Úr; és feltámasztom őt az utolsó napon. (Jn 6,55)
Áldozás utáni könyörgés:
Urunk, Istenünk, szerető jóságod hozzon nekünk teljes gyógyulást. Segíts kegyesen és támogass, hogy mindenben tetszésedre éljünk. Krisztus, a mi Urunk által.
(Kép forrása: Instagram)
Ajánlott bejegyzések

Advent 1. vasárnapja
2025. november 30

Évközi 34. vasárnap. Krisztus a Mindenség Királya
2025. november 22

Évközi 33. vasárnap – Szegények világnapja
2025. november 15
