Évközi 19. vasárnap

szerkesztő Tibor atya
A mostani szentmise könyörgése ismételten a bizalom fontosságát emeli ki, amelyben Istent Atyának szólíthatjuk. Éppen látogatóban vagyok egy kedves családnál. Este van, gyönyörű idő. Kint ülünk le a szabadban, a nyári kertben. Barátom gyermeke érkezik meg, ölébe ül. Gyönyörű kép ez, mely a gyermek szülő iránti bizalmát érzékelteti. Megvan-e bennem ez a fajta bizalom mennyei Atyám iránt?
Az éberség és a készenlét gondolata mindig időszerű. A katonai szolgálatom egyik legszebb emléke elevenedik meg most bennem. Ez az állandó őrszolgálat volt több héten keresztül. Három óra őrtállás, három óra alvás, majd három óra készenlét. Aztán minden kezdődik előröl. Vagyis először készenlétbe kell helyeznem magam. Ez a készenlét sok munkát és időt igényel.
Erre irányítja a rá a figyelmünket az első olvasmány. A fogságból való szabadulás nem érte váratlanul a választott népet. vagyis készenlétbe helyezték magukat. Ebben az értelemben az állandó készület része életemnek. Segít ébren tartani éberségemet. Arra ösztönöz, hogy a lényeges dolgokra összpontosítsak.
A szentleckében a sugalmazott szentíró Ábrahám személyén keresztül az egyéni hitnek fontosságát és megtartó erejét emeli ki. Aki ilyen szilárd hittel rendelkezik, azt nem tudja megtörni sem a szenvedés, sem a kudarc, a fájdalom.
Szent Lukács az elhangzott evangéliumi részben boldognak mondja azt a szolgát, akinek a legnagyobb erénye az éberség és a gazda iránti hűség. Önmagában véve mindez nagy erőfeszítést is igényel. Gyakorlati üzenete ezen szentírási résznek, hogy értékelni tudjam a rendelkezésemre álló időt, a benne kínált lehetőségeket.
Kezdőének:
Tekints, Uram, szövetségedre, és szegényeidről ne feledkezzél el végleg. Kelj fel, ó Isten, védd meg ügyedet, és ne feledkezz meg a hozzád könyörgők szaváról. (Vö. Zsolt 73,20.19.22.23)
Könyörgés:
Mindenható örök Isten, a Szentlélektől vezetve bizalommal Atyánknak szólítunk téged. Tökéletesítsd szívünkben a fogadott fiúság lelkületét, hogy a megígért örökséget elnyerjük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből (Bölcs 18,6-9)
Isten előre jelezte választott népének az egyiptomi rabságból való szabadulás éjszakáját. Izrael népe így felkészülten várta a kivonulás óráját.
Az Egyiptomból való kivonulás éjszakája nem érte váratlanul atyáinkat, mert hittek, Uram, a te esküvel megerősített ígéreteidnek. Így bátran néztek az események elébe. Bizalommal várta néped az igazak szabadulását és a gonosz ellenség vesztét.
Amivel ugyanis az ellenséget sújtottad, azzal minket felmagasztaltál, amikor hívtál bennünket. Mert titokban áldozták fel a bárányt a dicső atyák buzgó fiai, és egy szívvel-lélekkel kötelezték el magukat az isteni törvénynek, hogy szent őseink egyformán osztoznak a közös javakban és a közös veszélyekben, s már előre rázendítettek az atyák hálaénekeire.
Ez az Isten igéje.
VÁLASZOS ZSOLTÁR (Zsolt 32,1 és 12.18-19.20 és 22)
Válasz: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának. Vö. 12b vers. (5. tónus)
Előénekes: Örvendezzetek, igazak, az Úrban, * a szentekhez dicséret illik.
Boldog a nemzet, amelynek az Úr az Istene, * a nép, amelyet örökségül választott magának.
Hívek: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
E: Az istenfélőkre ügyel az Úr szeme, * akik bíznak az ő irgalmában.
Megmenti lelküket a haláltól, * és táplálja őket éhínség idején.
H: Boldog az a nemzet, * melyet az Úr örökségül választott magának.
E: Az Úrra hagyatkozik a lelkünk, * ő a segítőnk és ő a mi oltalmunk.
Kegyes szemed legyen rajtunk, * tebenned van bizodalmunk.
H: Boldog az a nemzet; * melyet az Úr örökségül választott magának.
SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből (Zsid 11,1-2.8-19) –hosszabb forma
A hit hősei abba az országba vágyódtak amelyet nem emberkéz épített.
Testvéreim!
A hit szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk. Őseink ebből merítettek bizonyosságot.
Ábrahám hitből engedelmeskedett a hívásnak, hogy költözzék arra a vidékre, amelyet örökségül kellett kapnia. Elindult anélkül, hogy tudta volna, hová megy.
Hittel telepedett le az ígéret földjén, idegen országban. Sátorban lakott Izsákkal és Jákobbal, akik ugyanazt az ígéretet örökölték. Várta ugyanis azt a szilárd alapokon nyugvó várost, amelyet majd az Isten tervez és épít.
Sára is a hitében kapta az erőt, hogy előrehaladott kora ellenére anya lehessen, mert hűségesnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. Ezért ettől az egytől, noha már nem volt fiatal, annyian származnak, mint az égen a csillag vagy mint a tengerpart megszámlálhatatlan fövenye.
* (Zsid 11,1-2.8-12) – rövidebb forma
Hitben hunytak el ők mind, de anélkül, hogy az ígéret teljesedését megérték volna; csak messziről látták és üdvözölték, elismerve, hogy vándorok és jövevények a földön. Akik így beszélnek, megvallják, hogy hazát keresnek.
Ha arra a földre gondoltak volna, ahonnan kijöttek, lett volna alkalmuk a visszatérésre. De egy jobb haza után vágyódtak, a mennyei után. Ezért az Isten sem szégyelli, hogy Istenüknek hívják, hiszen hazát készített nekik.
Ábrahám hittel áldozta fel Izsákot, amikor az Isten próbára tette. Kész volt feláldozni egyszülöttjét, ő, aki ígéretképpen kapta, és hallotta: „Izsák által lesznek utódaid.” Biztosra vette, hogy az Isten képes a halottakat is feltámasztani. Ezért vissza is kapta, mintegy előképül.
Ez az Isten igéje.
ALLELUJA
Virrasszatok és álljatok készen, * mert nem tudjátok, hogy az Emberfia mikor érkezik. Mt 24,42a és 44 – 2. tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből (Lk 12,32-48) – Hosszabb forma:
Mindig álljunk készen a végső számadásra, bármikor szólít is az Úr!
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
rövidebb forma a *-ok közötti rész kimarad
(* „Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja az országot.
Adjátok el, amitek van, és osszátok ki a rászorulóknak. Készítsetek magatoknak kimeríthetetlen erszényt, kifogyhatatlan kincset a mennyben, ahol tolvaj nem fér hozzá, és a moly nem rágja szét. Ahol a kincsetek, ott a szívetek is. *)
Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki.
Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Gondoljátok meg: ha tudná a házigazda, hogy melyik órában jön a tolvaj, nem engedné betörni házába. Éberen várjátok tehát az Emberfiát, mert eljön abban az órában, amikor nem is gondoljátok.”
(* Péter megkérdezte: „Uram, csak nekünk mondod ezt a példabeszédet, vagy mindenkinek?”
Az Úr így válaszolt: „Ki a hű és okos sáfár, akit ura szolgái fölé rendel, hogy ha eljön az ideje, kiadja részüket az élelemből?
Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a tevékenységben talál. Bizony mondom nektek, hogy minden vagyonát rábízza.
De ha a szolga azt mondja magában: Uram bizonyára késni fog, és elkezdi verni a többi szolgát és szolgálót, eszik-iszik meg részegeskedik, akkor ennek a szolgának az ura megérkezik olyan napon, amikor nem is várja, és olyan órában, amikor nem gondolja. Kegyetlenül megbünteti, és a hűtlenek sorsára juttatja.
Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap.
Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól többet kérnek számon.” *)
Ezek az evangélium igéi.
EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, a mi Urunkat, Jézus Krisztust, hogy eljövetele mindenkor készen találjon bennünket!
Lektor: 1. Erősíts meg minket, Urunk, hogy állandóan készüljünk a veled való találkozásra!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Add, Urunk, hogy a népek békességben éljenek, és eljöjjön hozzájuk a te országod!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Tartsd ébren, Urunk, lelkiismeretünket, hogy soha meg ne feledkezzünk az irántad való köteles hűségről!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Segíts, Urunk, hogy súlyos bűnnel ki ne oltsuk magunkban a megszentelő kegyelem fényét!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Jutalmazd, Urunk, elhunyt hű szolgáidat örök boldogsággal a mennyei hazában!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Urunk, Jézus Krisztus! Te eljöveteled által teljessé teszed megváltásunkat. Segíts kegyelmeddel, hogy jutalmadra méltónak találj minket! Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
Hívek: Ámen.
Felajánló könyörgés:
Urunk, Istenünk, fogadd megengesztelődve Egyházad áldozati adományait. Jóságodból te adtad azokat, hogy felajánljuk neked, és te változtatod át hatalmaddal üdvözítő áldozatunkká. Krisztus, a mi Urunk által.
Prefáció:
Mert valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy mindig és mindenütt hálát adjunk néked, mi Urunk, szentséges Atyánk, mindenható, örök Isten:
A te végtelen dicsőségedhez tartozik, hogy isteni erőddel segítesz a halandó emberen, és éppen halandó voltunkból szerzel gyógyulást.
Így amit veszteségnek tartunk, azt üdvösségünkre fordítod Krisztus, a mi Urunk által.
A te fölségedet őáltala dicsőíti az angyalok hatalmas kórusa: boldogan áldanak, mert mindörökké látnak téged. Add, kérünk, hogy az ő szavukhoz társuljon szózatunk, és velük együtt szüntelen ujjongással zengjük:
Áldozási ének:
Dicsérd, Jeruzsálem, az Urat, aki jóllakat téged a búza javával. (Zsolt 147,12.14)
Vagy
A kenyér, amelyet (én) adok, az én testem a világ életéért – mondja az Úr. (Vö. Jn 6,51[52])
Áldozás utáni könyörgés:
Urunk, Istenünk, a tőled kapott szentségi eledel vétele üdvözítsen minket, és erősítsen meg, hogy mindig igazságod fényében járjunk. Krisztus, a mi Urunk által.
(Kép forrása: Instagram)
Ajánlott bejegyzések

Advent 1. vasárnapja
2025. november 30

Évközi 34. vasárnap. Krisztus a Mindenség Királya
2025. november 22

Évközi 33. vasárnap – Szegények világnapja
2025. november 15
