Évközi 16. vasárnap

Évközi 16. vasárnap
szerkesztő

Az évközi 16. vasárnapot az első olvasmány és az evangéliumi rész alapján a „Találkozások vasárnapjának” is nevezhetjük. A találkozások emberi életünk fontos alkotó részét képezik. Egyszerűen csak azért, mert közösségi lények vagyunk. Thomas Merton gondolatát kölcsönözve, senki sem sziget. Mennyi élet és erő van egy-egy találkozásban!

Kétféle találkozás van jelen életünkben.

Az első, amelyet vágyunk és várunk. Izgalommal és örömmel tölt el bennünket. Magában hordozza a feloldásra váró feszültséget. Minél kevesebb idő van hátra a várt pillanatig, annál izgatottabbak vagyunk. Pilinszky János fogalmazza meg ezt gyönyörűen, a gyermek, aki vár az első hóesésre. Feszült várakozás ez, mely felér a találkozás örömével. Szerelmesek, barátok várnak a megbeszélt időpontra, a nagy találkozásra. Természetesen folytathatnám a felsorolást, de nem teszem. Inkább te magad szemléld bensődben életed nagy találkozásait, és a hozzájuk való viszonyodat. Milyenek azok az érzések, amelyek most hatalmukba kerítenek téged? Remény szerint eltöltenek melegséggel, örömmel, boldogsággal. A találkozás mindig a mérhető időben, a „kronosz”-ban történik. A találkozást követően már csak emlék lesz. Amennyiben azt szeretnéd, hogy a találkozás kínálta öröm és boldogság veled maradjon, tedd találkozásaidat élménnyé. Azaz szemléld a „kairosz” , a minőségi idő pillanatában. 

Van egy másik fajta találkozás is. Ettől félünk, rettegünk. Elbizonytalanít. Erre a találkozásra nem várunk, időpontját szeretnénk minél inkább kitolni. Nyilván ezen fajta találkozások is sokfélék életünkben. Találkozás egy súlyos betegséggel, az elválást jelentő találkozás… Itt is hosszú a sor. Benne pedig a legdrámaibb a szeretett személyünkkel való utolsó találkozás. 

Ez a találkozás fizikai értelemben búcsúzást jelent. Szintén a „kronosz”-ban, a mérhető idő tengelyén történik. S ugyanúgy, mint az első esetben, itt is magában hordozza a „kairosz”, minőségi idő jelentette pillanatot, annak végnélküliségét. Végtelenített idővé válik, azaz örökkévalósággá.

Jelen világunkban ezeket a találkozásokat, búcsúzásokat veszteségként éljük meg. Nyilván azért, mert csak a kronoszban szemléljük. Hívő emberként viszont, s ebben keresztény hitem segít, ezt a „találkozást” a kairosz kínálta pillanatban őrzöm és hordozom magamban. Erről ír Szent Pál apostol a mai szentleckében: „Krisztus a megdicsőülés reménye bennetek.”

Barátsággal kínálom ezen gondolatokat egyéni elmélkedésre.

Tibor atya

Kezdőének:
íme, az Isten segít engem, és az Úr az én lelkem oltalmazója. Készséges szívvel áldozom majd neked, és hálát adok, Uram, jóságos nevednek. (Vö. Zsolt 53,6.8)

Könyörgés:
Urunk, Istenünk, könyörülj népeden, és add nekünk bőségesen kegyelmed ajándékait, hogy mindenkor élő hittel, reménységgel, szeretettel és állandó éberséggel teljesítsük parancsaidat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY a Teremtés könyvéből (Ter 18,1-10a)
Az Úr két angyal kíséretében megjelenik Ábrahámnak.
Egy alkalommal az Úr megjelent Ábrahámnak Mamre terebintjénél, amikor az a déli forróság idején sátra bejáratánál ült. Ábrahám fölemelte szemét, és íme, három férfi állt előtte. Mihelyt meglátta őket, a sátor bejáratától eléjük sietett, földig meghajolt, és így szólt: „Uram, ha kegyelmet találtam színed előtt, ne kerüld el szolgádat. Mindjárt hoznak egy kis vizet. Mossátok meg lábatokat, és telepedjetek le a fa alatt. Én pedig hozok egy falat kenyeret, hogy felüdítsétek magatokat, aztán tovább mehettek. Hiszen ezért ejtettétek útba szolgátokat.” Azok így válaszoltak: „Tedd, amit mondtál.”
Ábrahám besietett a sátrába Sárához, és így szólt: „Végy gyorsan három adag lisztet, keleszd meg, és süss lepényt!” Azután kiment Ábrahám az állatokhoz, kiválasztott egy fiatal és erős borjút, és odaadta a szolgának, hogy sietve készítse el. Majd tejet és vajat hozott, meghozta az elkészített borjút is, és eléjük tette. Míg ettek, ő ott állt mellettük a fa alatt.
Azok megkérdezték: „Hol van a feleséged, Sára?” Ezt válaszolta: „Itt a sátorban.” Akkor az Úr így szólt: „A jövő évben ez idő tájt visszajövök, feleségednek, Sárának addigra már fia lesz.”
Ez az Isten igéje.

VÁLASZOS ZSOLTÁR (Zsolt 14,2-3a.3cd-4ab.5)
Válasz: Uram, ki lakhat * a te hajlékodban? (5. tónus)
Előénekes: Aki bűn nélkül éli életét, * és helyesen cselekszik.
Aki igazat gondol szívében, * kinek rágalmat nem beszél szája.
Hívek: Uram, ki lakhat * a te hajlékodban?
E: Aki felebarátjának nem tesz rosszat, * aki nem gyalázza embertársát.
Aki a gonoszt semmibe veszi, * de tiszteli az istenfélőt.
H: Uram, ki lakhat * a te hajlékodban?
E: Aki pénzét uzsorára nem adja, * és vesztegetést nem fogad el az ártatlan ellen.
Aki így éli életét, * soha meg nem rendül.
H: Uram, ki lakhat * a te hajlékodban?

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a kolosszeiekhez írt leveléből (Kol 1,24-28)
Isten kinyilatkoztatta üdvözítő akaratának szent titkát.
Testvéreim!
Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem azt, ami még hiányzik Krisztus szenvedéséből az ő testének, az Egyháznak javára.
Ennek lettem a szolgája abból az Istentől értetek kapott hivatásnál fogva, hogy az Isten szavát érvényre juttassam: Azt a titkot, amely korszakok és nemzedékek óta rejtve volt, s amelyet most szentjeinek kinyilatkoztatott. Velük akarta megismertetni az Isten, milyen fönséges gazdagságot rejt a pogányok számára ez a titok: Krisztus a megdicsőülés reménye bennetek.
Őt hirdetjük, amikor intünk és a teljes bölcsesség birtokában tanítunk mindenkit, hogy minden embert tökéletessé tegyünk Jézus Krisztusban.
Ez az Isten igéje.

ALLELUJA
Boldogok, akik jó szívvel fogadják Isten igéjét, * és állhatatosságukkal gyümölcsöt teremnek. Vö. Lk 8,15 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből (Lk 10,38-42)
Mária a jobbik részt választja.
Abban az időben:
Jézus és tanítványai betértek az egyik faluba. Egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Ennek nővére, Mária odaült az Úr lábához és hallgatta szavait.
Márta meg sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt: „Uram – méltatlankodott –,nem törődöl vele, hogy nővérem egyedül hagy szolgálni? Szólj neki, hogy segítsen nekem.”
Az Úr azonban így válaszolt: „Márta, Márta, te sok mindennel törődöl, és téged sok minden nyugtalanít, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta. Nem is veszíti el soha.”
Ezek az evangélium igéi.

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, a világosság Atyját, hogy nyissa meg szemünket az egy szükségesnek, lelkünk örök üdvösségének meglátására és megbecsülésére!
Lektor: 1. Add, Urunk, kegyelmedet, hogy sikereink el ne vakítsanak minket, és fel tudjuk ismerni az örökké tartó javak értékét!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
2. Add kegyelmedet, hogy Egyházad megszerettesse a világgal a lelki szegénységet: az anyagiakhoz nem tapadó lelkületet!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
3. Add kegyelmedet, hogy úgy keressük a földi jólétet, hogy el ne veszítsük az örök boldogságot!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
4. Add kegyelmedet, hogy a keresztények többre becsüljék lelkük tisztaságát minden másnál, amit a világ kínál!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
5. Add kegyelmedet, hogy egyházközségünk hívei átérezzék Jézus szavának igazságát: jobb adni, mint kapni!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Pap: Urunk, Istenünk, Te a keresztségben arra hívtál meg minket, hogy a megszentelő kegyelem által szüntelenül az istengyermekség állapotában maradjunk, és szent Fiad példájára Lélek szerint éljünk. Erősíts meg minket a jóban, hogy szent hivatásunkat semmiért el ne cseréljük, és így elérjük örök célunkat! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Istenünk, te a sokféle ószövetségi áldozat helyébe egyetlen tökéletes áldozatul Fiad keresztáldozatát rendelted. Kérünk, fogadd el híveid áldozati adományát, amint egykor elfogadtad Ábel áldozatát, hogy amit most Fölséged dicsőítésére felajánlunk, az egész világ üdvösségére váljék. Krisztus, a mi Urunk által.

Prefáció:
Mert valóban méltó és igazságos, illő és üdvös, hogy mindig és mindenütt hálát adjunk néked, mi Urunk, szentséges Atyánk, mindenható, örök Isten:
A bűn ugyan elszakította fiaidat tőled, de szent Fiad vére és Szentlelked ereje által te újból magad köré akartad gyűjteni őket:
hogy néped, amelyet a Szentháromság egy Isten egyesít, a Te mérhetetlen bölcsességed dicséretére Egyházzá váljék, mint Krisztus teste és a Szentlélek temploma.
És ezért mi is az angyalok kórusához társulunk, dicsőítünk Téged, és ujjongva zengjük:

Áldozási ének:
Emlékezetet szerzett csodatetteinek az irgalmas és könyörületes Úr: eledelt adott az őt félőknek. (Zsolt 110,4-5)
vagy
Íme, az ajtóban állok és kopogok – mondja az Úr: ha valaki meghallja hangom, és ajtót nyit nekem, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg énvelem. (Jel 3,20)

Áldozás utáni könyörgés:
Kérünk, Urunk, Istenünk, légy irgalmas a te népedhez, és minket, akiket a mennyei misztériumokba beavattál, vezess át a régiből az új életbe. Krisztus, a mi Urunk által.

(Kép forrása: Instagram)

Share