Egyház válaszúton – 4.

szerkesztő

Pár gondolat az Egyház jelenlegi helyzetével kapcsolatban. Nem a teljesség igényével. Nem is ex cathedra. Azoknak, akik más véleményt is szívesen olvasnak!

Lelkipásztori szeretettel,

Imre atya

Stuttgart, 2019. október 27.

 

A kép lelőhelye: https://oriah-morzsai.blogspot.com/2013/11/valaszut.html

 

IV.

       5. Kiútkeresés

Befejezésül pár kiútkereső gondolat.

5.1. A mai Egyház krízise – szerintem – elsősorban a hit-krízise, ami egyúttal Isten-krízis is. Apa nélküli nemzedék lettünk. A mai nyugati ember nem fogadja el, hogy Isten gyermeke. Elutasítja Istent, mint Teremtőt, mint a mennyei Atyát. Csak azt látszik elfogadni, amit maga konstruál.[1]  XVI. Benedek pápa lemondásával kapcsolatos írásom óta a helyzet e téren mérhetetlenül sokat romlott. A sok egymással ellentétes, félreérthető, egyértelműen kétértelmű vatikáni megnyilatkozások csak rontanak a helyzeten. Egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy már nem Istenről beszélünk, sőt, róla szó sem esik. Hanem gondolataink az ember – saját magunk – evilági problémái körül forognak. Megoldásukban pedig nem Isten után igazodunk, hanem mi magunk igyekszünk azt – nélküle – megoldani. Istent legfeljebb alibinek használjuk. Jellemzőek erre a XVI. Benedek pápának a kiskorúak szexuális zaklatásával kapcsolatos, a krízisből kiutat is ajánló írására megjelenő zömében német teológusok kritikái: csak a volt pápát bírálják, Istent egyetlen egy szóval sem említik!

A hit krízisét nem csak abból lehet látni, hogy nyugaton egyre fogy a hivatások száma, egyre kevesebben járnak szentmisére illetve járulnak a szentségekhez, hanem abból is, hogy nincsenek nagy teológusaink. Képzésüket nem csak, hogy bűnösen elmulasztottuk, de hozzá a keretet sem őriztük meg. A hittudomány ugyanis a hitből él. Ha körbenézünk, akkor nagyon sok teológiai fakultáson olyan teológusok tanítanak, akik nyíltan vallják, hogy a katolikus hitletéteménnyel problémájuk van. Ezeket vagy nem tanítják növendékeiknek, vagy az Egyháztól eltérő módon értelmezik. Jézus jelenléte az Oltáriszentségben, feltámadása, mennybemenetele, Mária szüzessége, szeplőtelen fogantatása, végső dolgok (mennyország, pokol, ítélet) mind ilyen témák.

A Zsinat óta felnőtt egy pár ilyen liberális teológus-nemzedék, amely a konzervatív nagyokat (pl. Joseph Ratzinger/XVI. Benedek pápa, Szent II. János Pál pápa, Robert Spaemann) maradinak bélyegzi – és a maga túlzott racionalizmusával tönkretenni látszik a hitet. Sőt, mivel hiányzik belőle a valódi nagyság, nagyfokú intolerancia, intranzigencia és értelmi érvelés helyett a már-már gyülölettel határos érzelmek által diktált érvelés jellemzi. A püspökök nem sokat tehetnek ellenük, mert – legalábbis itt, Németországban – állami alkalmazottak. Ha egyszer bekerültek a szisztémába, onnan nem eshetnek ki. Közben pedig gondoskodnak arról, hogy egy hozzájuk hasonlóan gondolkodó, posztmodern teológiát valló nemzedék kerüljön ki a kezük alól.[2]

Meg kellene tehát újítani a teológiai oktatást! Gondoskodni kellene arról, hogy csak igaz hitű telógusok taníthassanak a hittudományi karokon!

Ugyanakkor vissza kellene térni – a személyeskedés helyett – a teológiai érveken alapuló vitához.

 

5.2. Krízishelyzetekben nagy a kísértés arra, hogy ne magunkat, nézeteinket illetve rossz beidegződéseinket, hanem a (tőlünk kívül álló) struktúrákat változtassuk meg. Hadd hozzak erre egy példát a nekünk otthont adó német katolikus egyház gyakorlatából. Most már évek óta magas az egyházból kilépők száma. A legújabb statisztikák szerint olyan város is van (pl. Essen), ahol ez a szám 17%-kal nőtt meg egy esztendő alatt. Az okok egy része közismert. Első helyen az állam által behajtott, kötelező egyházadó áll, aztán a liberális világnézet és a szekularizáció (elvilágiasodás) beszüremkedése az egyházi életbe. Az egyházi vezetők nagy része azonban nem látja vagy nem akarja látni a fától az erdőt, és strukturális változtatásokat sürget: cölibátus eltörlése, házas férfiak pappá szentelése, nők pappá szentelése, egyneműek házassága, interkommunió, az egyházi hatalom megosztása, mindenféle emberi kapcsolat (szentségi) elismerése stb. És teszi ezt mindannak ellenére, hogy tudja: az evangélikus egyházban ez mind megengedett, mégis ugyanolyan, sőt nagyobb a soraiból kilépők száma.

Ugyanez a reflex érvényesült ez év februárjában, mialatt Rómában ülésezett a kiskorúak szexuális zaklatásának problémáját tárgyaló Püspökök Konferenciája, amelyen a német egyházat Dr. Rainhard Marx (*1953) müncheni érsek, kardinális képviselte. Egy héttel előtte nyílt levelet írt neki egy teológus, egy nyugdíjas filozófus és felesége, valamint egy esperes, egy jezsuita, egy zöldpárti politikus, a Német Katolikusok Központi Bizottságának egyik tagja és egy karitász igazgatónő. Levelükben ismét a cölibátus eltörlését, nős férfiak valamint nők  pappászentelését, végül a katolikus szexuál-erkölcs liberalizását kérték, azzal érvelve, hogy ha ezek megtörténnek, akkor a kiskorúak szexuális zaklatása megszűnik.[3]

Kritikusaik szerint azonban ahhoz, hogy az Egyház megújuljon, nem strukturális vagy tanbeli változtatásokra van szükség, hanem inkább az újraevangelizációra, a katekézisre és hitoktatásra, a szentségi élet erősítésére, lelki központok létrehozására, amelyek az időközben elvilágiasodott embereknek újra hitet sugároznának.[4]

 

5.3. Krízishelyzetekben továbbá az is fontos lenne, hogy összezárjunk. Mint fentebb is említettem, a II. Vatikáni Zsinat óta az Egyházban két tábor feszül egymásnak: a konzervatívok és a progresszívek. A Zsinat óta eltelt időben a pápák arra törekedtek, hogy őket egymással megbékítsék.

Ez lenne most is a Szentatya elsőrendű teendője: az Egyházat az igazságban egyesíteni, és testvéreit a hitben megerősíteni. Ez az ő karizmája, erre kapta a különleges kegyelmet.

Kritikusai szerint azonban nem ezt teszi, hanem újabb és újabb „ötleteivel”, felemás, többértelmű megnyilatkozásaival nagyfokú káoszt okoz az Egyházban. Pedig óvakodnia kellene attól, hogy egy progresszív csoport – sokak szerint a jezsuita rend, amelynek megválasztásáig tagja volt és amelynek tagjaival most körülveszi magát – érdekeit az Egyház többi részével szemben érvényesítse, hisz az általa nem egyszer kipellengérezett konzervatívok is Krisztus nyájához tartoznak.[5]

Soha nem volt még ilyen nagy a katolikus tanítás körüli zűrzavar, mint ma. Egyre nő a bizonytalanság a szentségi házasság felbonthatatlanságával kapcsolatban, amelyet viszonylagossá tesz az a tény, hogy pápai megnyilatkozás szentáldozáshoz engedi azokat is, akik rendezetlen házasságban élnek; soha nem volt még ilyen kedvező a Szentírás szerint is kárhoztatott homoszexualitás egyházi megítélése, mint manapság; legújabban pedig annak lehetünk tanúi, hogy Jézus Krisztus és az Ő megváltói kereszthalálát háttérbe szorítja egyfajta, egyáltalán nem a Szentírás talaján álló, minden vallást és hitet egyformának kikiáltó „világtestvériség” víziója, illetve a természet panteista vonásokkal való felruházása.

Most látszik, milyen elhamarkodott lépés volt a Tanítóhivatal illetve a Hittani Kongregáció[6] tekintélyét csorbítani, és a tanítás tisztaságára vonatkozó feladatát az ún. szinodalitás elvének alkalmazásával felcserélni. A szinodalitás útja az az út, mondta Ferenc pápa 2018 májusában, amelyet Isten vár az egyháztól ebben az évezredben. A szinodális egyház a meghallgatás egyháza. Isten népe meghallgatásával kezdődik, és az emberek mindennapi problémáiból kell kiindulnia. A püspököknek meg kell hallgatni a híveket! Azután a pásztorok meghallgatásával folytatódik. A püspökök feladata, hogy mint az egyház hitének hiteles őrzői, értelmezői és tanúságtevői, különbséget tegyenek a közvélemény gyakran változó nézetei között. A pápának a feladata, hogy meghallgassa a püspököket![7] A szinodális út Róma püspöke meghallgatásában éri el csúcsát, aki arra hivatott, hogy – miután mindenkit meghallgatott – az összes keresztény pásztora és orvosaként nyilatkozzon meg, az egyház hitének legfelsőbb tanúságtevőjeként.[8]

A jócsengésű dokumentum megjelenése óta minden fontosabb problémát egy összehívott szinóduson vagy konferencián döntenek el a meghívott püspökök és világiak a pápával az élen,  többségi alapon. És, ha a pápa úgy ítéli meg, akkor jóváhagyja, ha nem, akkor elveti. Igy történt ez a családról, azután az ifjúságról szóló szinódusokon is.

Míg a szinodalitás elve sokaknak tetszik,[9] a Német Püspöki Kar már be is zengte egy szinodális út megrendezését,[10] kritikusai – az akkor még bíboros Joseph Ratzinger nézeteire is hivatkozva[11] – azért kifogásolják, mert először is veszélyes a krisztusi tanítás egységére.

A megjegyzés nem alaptalan, mert jelenleg fontos teológiai, hitbeli kérdésekben (elváltak újraházasodása, szentségekhez járulásuk, protestánsoknak Oltáriszentséghez való bocsátása) már nem járnak el egyöntetűen a világ püspökei. Más a gyakorlat pl. az Odera egyik partján – Lengyelországban – és más a hit és a gyakorlat az innenső oldalon, Németországban. Külön utakon járnak az argentin és máltai egyház is, és külön a világ más katolikus országában. Nagy veszélyben tehát a tanítás egysége!

Azután elfedi az Egyház igazi – isteni – arcát. Azt sugallja, hogy az Egyház csak emberi mű, mi „csináljuk”. Mi vagyunk azok, akik programokkal, újabb és újabb ötletekkel ügyét előbbre visszük. Formáljuk, alakítjuk arculatát a magunkhoz hasonlókkal, a nekünk tetszőkkel, a minket követőkkel. Holott Jézus az, aki az Egyházat alapított, és Ő az, aki Szentlelkével azt ma is vezeti. Nem még emberibb (intézményre), hanem még istenibb Egyházra van szükségünk!

Nem is beszélve arról, hogy az Egyház felépítése – bárhogyan is próbálják meg elhinteni egyesek! – nem szinodális, hanem szinodális-hierarchikus. Benne a hitbeli döntéseket nem többségi alapon kell meghatározni, hanem a kinyilatkoztatás fényénél: a Szentírás és a Szenthagyomány (egyházi írók, egyházatyák írásainak) alapján. Ugyanis nem biztos, hogy a többségnek igaza van. Ha így lenne, akkor a többség után jöhet majd egyszer egy nagyobb többség, amely a megszavazott tanításokat tetszése szerint újra megváltoztatja. Ha az Egyház többségi alapon döntené el tanbeli problémáit, akkor nem isteni lenne, hanem emberi. Benne a hitet felváltaná a vélemény! Egyébként is ha többségi döntésre törekszünk, akkor azt emberi eszközökkel is elérhetjük, amint ezt – a pápa kritikusai szerint – az eddigi zsinatokon a Vatikán már el is érte: csak bizonyos személyeket hívott meg a szinódusra, olyan vezetőket állított élükre, akikről tudta, hogy osztják nézetét, és csak azokat engedte felszólalni, akik új tanítása mellett kardoskodtak, stb.[12]

Végül a szinodalitást egyre másra zászlajukra tűző (nemzeti) Püspöki Konferenciák – még, ha látszólag nem is érdekli őket – a jelenleg érvényes Egyházjog szerint semmiféle jogi hatalommal illetve illetékességgel (kompetencia) nem bírnak arra nézve, hogy a katolikus Egyház tanításába belenyúljanak, nem is beszélve arról, hogy azt megváltoztassák! [13] Noha nézetem szerint nem is ezt akarják, hanem csak új utak lehetőségét felmutatni, amit aztán – ha a pápa rábólint – bármelyik nemzeti egyház bátran átvehet. Ha egyszer a szellemet kiengedtük a palackból, azt oda vissza többé már nem gyömöszölhetjük.

Megosztás, megoszlás helyett tehát összezárás kellene!

 

5.4. Azután krízis-helyzetekben fontos szerepe van a tanítóknak, azaz a püspököknek. A róluk szóló Christus Dominus című zsinati dekrétum így foglalja össze feladataikat: „A Szentlélektől rendelt püspökök is az apostolok helyébe lépnek, mint a lelkek pásztorai, és a római pápával együtt az ő tekintélye alatt az a küldetésük, hogy megörökítsék Krisztus, az örök pásztor művét. Krisztus ugyanis az apostoloknak és utódaiknak adta a parancsot és a hatalmat, hogy minden népet tanítsanak, az embereket megszenteljék az igazságban, és mint nyájat legeltessék. Így tehát a püspökök a nekik adott Szentlélek által a hit igaz és hiteles tanítói, igaz és hiteles főpapok és pásztorok lettek.” (Vö. CD 2.)

Isten rábízta a pápával egységben lévő püspökökre a hitletéteményt, hogy azt – Jézus Urunk szavai szerint – teljes terjedelmében, nem megrövidítve vagy felvizezve minden korok emberének tovább adják.[14] Egyetlen egy részt sem szabad elhagyniuk, eltorzítaniuk vagy elhanyagolniuk. Szent Pál is ilyen értelemben vési tanítványa, Timóteus lelkébe: “Őrizd meg a rád bízott kincset!” (1 Tim 6,20) és arra bíztatja, hogy: “Hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel. Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják.” (Vö. 2 Tim 4,3-4).

Ma is ilyen idők járják. Ezért fokozottabb mértékben kell a püspököknek az igaz hitet megvallaniuk, minden tévhittől, hamis eszmeáramlattól megóvniuk és azt, csak azt – teljes terjedelmében – hirdetniük. Annál is inkább, mert ők Isten Szavának a szolgái.

Ehhez fontos, hogy ismerjék a hitletéteményt. Aquinói Szent Tamás (1225-1274) egyháztanító szerint súlyos bűn az, ha püspökök az Egyház hitét nem ismerik. Fontos, hogy állandóan tanulmányozzák, mint ahogyan az is, hogy éberen vigyázzanak a joghatóságuk alá tartozó teológusokra, hogy azok csak az igaz hitet tanítsák!

Fontos továbbá az is, hogy ne menjenek a korszellem vagy az éppen divatos eszmeáramlatok után, még a médiák nyomására sem, hanem felismerják, mire van Isten Népének valóban szüksége,  és mi az, ami talmi, mulandó, illetve ami nem az ő feladatuk.

A német egyház helyzetét tekintve az embernek az az érzése, hogy a főpásztorok úgy beszélnek legtöbbször, mint valami politikusok, vagy újságírók, illetve  menekültügyi- vagy környezetvédelmi aktivisták, nem pedig úgy, mint Isten Szavának letéteményesei. Az egyik német püspök pl. most épp azon van, hogy a világot jobbá tegye. De nem úgy, hogy híveinek hitbeli hiányosságait kiküszöbölni igyekezne, hanem hogy minden hónapban más és más természettudóssal találkozik. Legutóbb egy az éghajlatváltozást kutatóval volt egy a nagy nyilvánosság előtt zajló találkozója. Egy másik azt hozta a nyilvánosság tudomására, hogy homoszexuális egyesületekkel szeretne szorosabban együttműködni. Egy harmadik püspök kampányolni szeretett az EU mellett.[15] Meg is tette. Egy ausztriai érsek templomában rockkoncertet rendez, egy olasz ott vendégeli meg a hajléktalanokat.[16] Egy szintén olasz elmozdítja a papját csak azért, mert az latin nyelvű misét is mond, holott erre a Zsinat kifejezetten is buzdítja a papokat (vö. SC 36,1§).

Az ember csak találgatja, mi vezeti a főpásztorokat megnyilvánulásaikban: rossz tanácsadók, teológiailag képzetlen szóvívők, akik a korszellem szerint táncolnak, vagy félelem a médiától. Ezt mindegyik püspöknek magának kell eldöntenie. Az viszont hatásosabb és üdvösebb lenne, ha a katekizmusra fektetnék a hangsúlyt.

 

5.5. Végül krízis-helyzetekben egyetlen egy jelszó lehet: vissza a gyökerekhez, azaz Jézus Urunkhoz! A változást ugyanis nem a világhoz való alkalmazkodás, vagy az elvilágiasodó és nyárspolgári kereszténység, nem is a szinódusokon a maguk elképzeléseit keresztül erőltető főpapok rendelkezései, hanem egyedül a hitből fakadó krisztusi élet hozza meg!

A legfontosabb most az lenne, hogy Jézus Urunk tanítását ismét a maga egész teljességében kell hirdetni. Azután ezt a hitet örömforrássá kellene tenni. Már évek óta arról olvashatunk szinte minden statisztikai felmérésben, hogy a társadalom fogékony a hitre, érdeklődik a vallás(ok) iránt. Mégsem vagyunk képesek a hitet továbbadni. XVI. Benedek pápa 2010. június 29-én hozta létre az Újraevangelizáció elősegítő Pápai Tanácsot azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az öreg kontinensen ismét a hit hirdetését és az evangelizációt kell előtérbe helyezni. Több, mint árulkodó, hogy lemondása után a Tanács megvan még ugyan, de tagjai évente csak egyszer találkoznak, és munkájukról, tevékenységükről alig hallani valamit…

Mintha megszűntünk volna a hit tovább adására új utakat keresni. Mintha beletörődtünk volna abban, hogy a hagyományos hit a szemünk előtt széttöredezik, a népegyház eltűnőben van. Ami önmagában véve még nem baj, de kellene valamit adnunk helyette! De nem: fiataljainkat megkereszteljük, nagy részüket megbérmáljuk, azután a hit és a vallásgyakorlat számára eltűnnek.

Ezekkel kellene többet és behatóbban foglalkoznunk, nem pedig csupán a  világpolitikával, éghajlatváltozással, migrációval. Az a politikusok dolga, mi a hit- és erkölcsbeli hátteret adjuk! „Tudnotok kell, hogy mit hisztek!“ – mondta XVI. Benedek pápa egyszer a fiataloknak. Ahhoz viszont, hogy tudják, hirdetnünk kellene a hitet. Szent Pál írja a rómaiakhoz írt levelében „… Amint meg van írva: „Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.” De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül?“ (vö. 10,13-14). Ahelyett, hogy a teljes hitet hirdetnénk, relativizáljuk, egyre kevesebbet és kevesebbet mondunk nekik, egyre kevesebbet kérünk tőlük, hogy a korszellemnek megfeleljünk – és ne támadjon bennünket a szekularizált média. Az emberiség és az Egyház problémáiról beszélünk, ahelyett, hogy Jézusról beszélnénk nekik![17]

Addig azonban, amíg nem rendszeresek a keresztelési oktatásaink; amíg a hitoktatásunk – sokszor nem hívő – állami alkalmazottak kezében van, amíg az elsőáldozásra való készületünk nem annak szentségi vetületével (gyónás, szentáldozás) foglalkozik, hanem annak ünnepi („event”) oldalával; addig, amíg a bérmálásra való készület nem egyéb, mint bevezetés a szociális munkába, de nem növekedés a hitben. Addig, amíg a jegyesoktatás csak abból áll, hogy segítünk a párnak egy szép liturgia összeállításában: kikeressük az énekeket, a modern dalokat, világi szövegeket; addig, amíg a vasárnapi szentmisét ok nélkül igeistentisztelettel helyettesítjük, egymással való találkozásra degradáljuk, ahelyett, hogy azt mondanánk az embereknek, ami egyébként igaz is, hogy szentség és Jézussal találkozunk alatta, addig csak becsapjuk a híveket, addig egyre sekélyesebb kereszténységet adunk nekik, és csak súlyosbítjuk a krízist, sem hogy megoldanánk.

 

Előadásom végéhez értem. Remélem, nem festettem túl sötét képet az Egyházról. Hiszem ugyanis, hogy az Egyházat minden izmus és eszmeáramlat, minden progresszív vagy konzervatív főpap, pap és teológus számos  emberi gyarlósága ellenére a Szentlélek vezeti. Azon kívül, hogy éberek és józanul kritikusak legyünk minden tetszetős tanítással és az Egyházról és szolgáiról megjelenő manipulatív cikkekkel, adásokkal, írásokkal szemben, a legfontosabb dolgunk, hogy imádkozzunk hozzá: Istenünk, add meg kegyesen népednek, hogy a pápával, a püspökökkel és a papokkal eggyé forrjon az Evangélium és az Oltáriszentség által, és egy legyen a Szentlélekben. Így méltón képviselje népednek világot átfogó közösségét, jellé váljék a világ számára, és Krisztust vigye az emberek közé. Ámen.

 

Stuttgart, 2019. február 27. – október 8.

 

 

 

[1] Egyébként ebből forrásozik a gender ideológia is! Vö. KARDINAL ROBERT SARAH: Wir stehen an einem Wendepunkt in der Geschichte der Kirche, in: Katholisches Info, 25.09.2019, https://katholisches.info/2019/09/25/kardinal-robert-sarah-wir-stehen-an-einem-wendepunkt-in-der-geschichte-der-kirche/

[2] Vö. PETER WINNEMÖLLER: Das ist schon so eine Sonderwelt, in: http://www.kath.net/news/ 66934

[3] Vö. THOMAS GUTSCHKER: Namhafte Theologen: Katholiken fordern Wende in der Kirche, in: Frankfurter Allgemeine, 03.02.2019, https://www.faz.net/aktuell/politik/inland/brief-an-kardinal-marx-katholiken-fordern-wende-in-der-kirche-16021484.html

[4] Vö. GUIDO HORST: Ein Kommentar zum Offenen Brief „prominenter Katholiken“ an Reinhard Kardinal Marx. in: https://www.die-tagespost.de/politik/Missbrauch-mit-dem-Missbrauch;art4685, 195634

[5] Vö. KARDINAL MÜLLER: Missbrauchsgipfel greift Daten zum Grundproblem nicht auf, in: http://www.kath.net/news/66972

[6] A Hittani Kongregáció feladata modern nyelvre lefordítva: A keresztény tanítással, hittel és erkölccsel szembeni vétségek elbírálása. A tanítás tisztaságának megőrzése. Vö. II. JÁNOS PÁL: Pastor Bonus apostoli konstitúciója a Római Kúriáról, 1988. június 28., 48. pont.

[7] A pápa elgondolása alapján jelent meg 2018. május 3-án a szinodális úttal kapcsolatos „La sinodalità nella vita e nella missione della Chiesa” című vatikáni dokumentum. COMMISSIONE TEOLOGICA INTERNAZIONALE: La sinodalità nella vita e nella missione della Chiesa. Szövegét l.: http://www.vatican.va/roman_curia/congregations/cfaith/cti_documents/rc_cti_20180302_sinodalita_it.html

[8] Már korábban kijelentette a Civiltà Cattolica főszerkesztőjének adott interjújában: „Együtt kell haladnunk: az emberek, a püspökök és a pápa. A szinodalitást többféle szinten kell élni. Talán itt az ideje, hogy megváltoztassuk a szinódus módszertanát, mert a jelenlegi nekem statikusnak tűnik. Ennek lehet ökumenikus értéke, főként ortodox testvéreinkkel kapcsolatban. Tőlük inkább a püspöki kollegialitás és a szinodalitás hagyománya értelmében tanulhatunk.” Vö. Jó napot! Ferenc pápa vagyok, JTMR, Budapest, 2014, 33.) Vö. még: Ferenc pápa vezetésével megemlékeztek a szinódus létrehozásának 50. évfordulójáról, in: http://www.magyarkurir.hu/ferenc-papa/ferenc-papa-vezetesevel-megemlekeztek-szinodus-letrehozasanak-50-evfordulojarol

[9] Vö. Synodalität ist nicht dasselbe wie Demokratie, in: Vatican News https://www.vaticannews.va/de/kirche/news/2018-05/menke-dogmatiker-synodalitaet-interview-kommunion-protestanten.html Münsteraner Theologe Hermann Josef Pottmeyer spricht bei Vollversammlung Fulda. Warum Papst Franziskus die Bischofskonference aufgewertet hat, in: https://www.kirche-und-leben.de/artikel/warum-papst-franziskus-die-bischofskonferenzen-aufgewertet-hat/  RANIERO LA VALLE: La Chiesa è nuova, in: http://www.eancheilpaparema.it/tag/chiesa-sinodale/

[10] A papi nőtlenség feloldása, nőknek minden egyházi tisztségbe (a papságba) való részeltetése, a klerikusok hatalmának megtörése, a katolikus szexuálerkölcsnek a gender-ideológiához való hozzáigazítása, és mindenféle együttélés egyházi elismertetése…

[11] „Non è di una Chiesa più umana che abbiamo bisogno, bensì di una Chiesa più divina; solo allora essa sarà anche veramente umana” in: Meeting di Rimini 1990, http://www.donpaolomojolisdb.it/ 2018/01/05/joseph-ratzinger-al-meeting-di-rimini-1990-sulla-vera-riforma-della-chiesa/

[12] Az egészhez vö. „Ein synodaler Prozess, „der meint, vor allem die Kirche neu erfinden zu sollen, beschreitet einen Weg der Zerstörung“, warnte der 59-Jährige. „Er zerspaltet die Christen, er zerstückelt die Kirche, er beschädigt letztlich auch unsere Gesellschaft und belastet auch die evangelischen Glaubensgemeinschaften.“ BISCHOF VODERHOLZER: Keine Weiheämter für Frauen, in: Die Tagespost 13. Mai 2019, https://www.die-tagespost.de/kirche-aktuell/online/Bischof-Voderholzer-Keine-Weiheaemter-fuer-Frauen;art4691,198084

[13] Kardinal Sarah warnt vor falschem Verständnis von Synodalität, in: Tagespost 01.04.2019, https://www.die-tagespost.de/kirche-aktuell/online/Kardinal-Sarah-warnt-vor-falschem-Verstaendnis-von-Synodalitaet;art4691,196964  Offener Brief: George Weigel kritisiert „synodalen Weg“, in: Tagespost 01.04.2019, https://www.die-tagespost.de/kirche-aktuell/online/Offener-Brief-George-Weigel-kritisiert-synodalen-Weg;art4691,196974

[14] „Jézus odalépett hozzájuk, és így szólt: ’Én kaptam minden hatalmat égen és földön. Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.’” Vö. Mt 28,18-20.

[15] BISCHOF OVERBECK: “Wir sind als Kirche oft zu harmlos.” Der Essener Bischof Franz-Josef Overbeck fordert mehr Engagement der Kirchen für Europa. In: https://www.die-tagespost.de/politik/ Bischof-Overbeck-Wir-sind-als-Kirche-oft-zu-harmlos;art4685,196077

[16] Chiese ridotte a refettorio, una malsana ideologia in: http://blog.messainlatino.it/2019/02/ chiese-ridotte-refettorio-una-malsana.html

[17] Éppen erre hívja fel a figyelmet Köln bíboros-érseke, RAINER MARIA WOELKI: Anpassung an die „Lebenswirklichkeit“ ist der falsche Weg, https://www.kath.net/news/67464

Share