Zeitler Barbara: Saját készítésű betlehem…
szerkesztő Tibor atya
Zeitler Barbara: Saját készítésű betlehem…
Állnak még templomainkban a karácsonyfák (vasárnap leszedtük őket, de a cikk sokkal előbb íródott! – szerk.), igaz, fényüktől s diszeiktől már megfosztottan, mert Vízkereszt napjától már elhomályosulnak a fa tündöklő villanyégői, és így dísztelenül jelzik azt, hogy hamarosan eljön február másodika, Gyertyaszentelő napja, amely már valóban a karácsonyi liturgia méltó befejezése.
Legutóbbi prédikációjában arról beszélt lelkipásztorunk, hogy januar 1-től, Jézus nevenapjától, a liturgiában szinte sólyomszárnyon repül az idő. A nemrég még pólyába takart Kisdedet, a szent szövegek már meglett felnőttként említik, akit Keresztelő János a Jordánban megkeresztelt.
Hiába fut s rohan az idő, nekünk lépést kell tartanunk vele, mert az idő kerekét nem tudjuk visszaforgatni. Avagy mégis? Egy eredeti ötlettel állt elő 2019 ádventjén plébánosunk. Karácsonyra való visszapillantással invitálta időutazásra híveit. Azt indítványozta, hogy a családok vegyenek részt egy olyan vetélkedőn, amelynek a főszereplője az a karácsonyfa közelében felállított betlehem, amelyet szenteste imádkozva s énekelve körülállt családjuk, s készítsenek erről fényképfelvételt.
2020. január 19-én a 12-órai szentmise utáni időpont volt a megméretés nagy napja, ekkor tudhattuk meg, hogy melyik család betlehemje nyerte el a legszebbnek kijáró fődíjat.
A kiállítás megnyitója előtt Imre atyától megtudtuk, hogy otthonukban nem volt betlehem. Ez érthető, hiszen azokban a gazdaságilag kemény években már egy karácsonyfa, és a gyerekek részére az alatta lévő ajándékok megvásárlása is gondot jelenthetett a szülőknek. De így sem volt Imre atyának hiányérzete, mert mint kisministráns a karácsonyi időszakban első útja a templomban – mint többi társainak is! – mindig a betlehemi oltár megtekintéséhez vezetett.
Igazán nem vagyok szakértője a betlehem-állítási szokásoknak, de úgy gondoltam, hogy talán nemcsak anyagi oldala lehetett ennek a dolognak. Ezt azért is gondoltam így, mert barátnőméknek igazán mindig volt „bőven, amit tejbe aprítsanak“ tehát náluk a pénz nem játszhatott szerepet. Kézügyességük is volt, az apuka is építészmérnök volt, és a három gyermek is annak tanult. Ezért néztem utána ennek a dolognak.
A Magyar Értelmező Szótár szerint, írásos dokumentumainkban a Betlehem szó csak igen későn, 1801-ben fordult először elő, „szokás szerént mester Betlehent épitsen az öreg oltárra.“(Endrödy J.: Költ.munk.89:NSz.) Tehát a kézenfekvő magyarázat, hogy nagyon sokáig nem volt divatban az, hogy a családok otthonukban betlehemet állítsanak. Ha csak a XIX. század legelején dokumentálták először ezt a szót s akkor is csak templomi használat kapcsán, akkor minden bizonnyal bő 150-160 évre volt szükség az elterjedéséhez.
Gyakorivá válását viszont mi sem bizonyítja jobban, mint a 23 családtól beérkezett betlehemi fotó…
Imre atyának egy hasonló ötlete néhány évvel ezelőtt már jól bevált. Akkor rajzkiállítást rendezett, s a gyerekeket arra kérte, hogy késztsenek egy szabadon megválasztott egyházi témájú rajzot. Azt a kiállítást is siker koronázta, hiszen akkor is, most is, rangos díjat lehetett nyerni. Méltányolandó plébánosunktól az, hogy a zsűrizést mindig külső emberekre bizza, nehogy elfogultsággal vádolhassák meg.
Az akkori rajzpályázaton Baumgartner Doris lett az első, és fődíjasként a zsürielnök festőművész alkotásának boldog tulajdonosa lehetett, de a második és harmadik helyet elért pályázók is szép jutalomba részesülhettek.
Ezúttal 23 beérkezett fotón mutatták be híveink a karácsonyfa tövében felállított betlehemüket.
Imre atya Jeckel Ferenc képzőművészt kérte fel a zsűrizésre. Aki úgy foglalta össze a döntnöki kritériumokat, hogy bár meglehet, hogy az ajándékboltokban megvásárolható – ahogy ő fogalmazott – „kommersz termékek“, mutatósabbak s szebbek a házilag elkészített betlehemnél, de az ő számára nem ezek képviselik az igazi értéket, hiszen ezek a pénztárcák bőségéhez igazodó tárgyak, s így ezek a zsűrizés szempontjából csak talmi értékkel bírnak, de nála az igazi értékét a betlehemnek, a benne fölhalmozott szeretettel elkészített munka értéke határozza meg.
Az ádventi elcsendesedés időpontja talán a legalkalmasabb idő arra, hogy az aki ihletést érez magában ahhoz, hogy fúrót, fürészt s kalapácsot ragadjon, avagy más egyéb eszközt vegyen a kezébe, amellyel talán sikerülhet élete legértékesebb karácsonyi remekművét megalkotnia. Szerintem szívet emelő érzés töltheti el azokat, akiket a Jóisten kézügyességgel is megáldott, és így szenteste azon örvendhettek, hogy azok a barikák és pásztorok nyújtják a kis Jézuska egyetlen társaságát, akiket családjuknak nagy szeretettel ők maguk faragtak, s mi több, ha igazán remeket sikerült alkotniuk, akkor talán még kései unokáik ís hálával fogják áldani azt az ősüket, akinek kezemunkáját évtizedek során át mint egy ereklyét gondosan megőrizték családjuknak, ezzel is emelve az ünnep fényét.
Sikerült nekem is bekukkantanom egy-egy pillanatra a képkiállítók otthonába miközben a fotókat nézegettem, amelyek számomra sok mindenről meséltek. Az egyik például arról vallott, hogy bár itt-ott megkopott már a pásztorok ruházatán és a barikák szőrén a festék, de tulajdonosuk semmiért meg nem válna a régóta megőrzött kincsétől.
Nagyon sokféle alkotás került bemutatásra: például egyes készítők bár különböző matériát használtak föl, de ez a sokféleség mégis egy közös harmóniába oldodott föl, és így ez a sokféleség mégsem volt zavaró számomra, mert szép rendben megfért egymással a porcelán angyalka, és az agyagból megformált szentcsalád és a pásztorok együttese, és a fölöttük a magasból kukoricacsuhéból elkészített, lebegő angyalkák. Amodább már a mégnagyobb kézügyességet igénylő aprólékos lombfűrész-munka volt látható, amely a karácsonyi történetet jelenítette meg. Ismét arrébb egy nagy gonddal és szeretettel elkészített betlehemet mutatott be számunkara a fotó, amely a harmadik díjat érte el, hiszen a nem mindennapi horgolt báránykák, és a népies, színpompás ruhába öltöztetett sok szereplő elkészítése nemcsak, hogy nagyon szép volt, de az elkészítésük nagyon sok időt emészthetett fel, ami külön értéke volt számomra ennek a betlehemnek, hogy nem a tucatot másolta, hanem eredeti ötletektől volt gazdag.
Persze láthattunk olyan alkotásokat is, amelyekről azonnal lerítt, hogy ezek nem a díjazható kategóriához tartoznak, legalábbis nem az idén, mert üzletben megvásárolt portékák voltak. Viszont jövőre, Imre atya szerint, ezek számára is lesz kitüntetés!
Tetszett viszont nekem az az ugyancsak dijazott betlehem, ahol a sok szines figura mellett természetes anyagokat is felhasználtak, dísz naturfából készítették a központi helyen található betlehemi csillagot, és sok más egyéni ötlettel is gazdagították betlehemüket. Praktikus értéket képviselt számomra az a betlehem ahol a sok apró kis figura midegyikét kézbe lehetett venni, és ezek szinte belesimultak a kisgyermekek tenyerébe. Volt egy olyan betlehem is, amely azért nyerte meg tetszésemet, mert az ott látható kis szines figurák akár Kovács Margit kerámiaműhelyéből is előléphettek volna. Voltak gyermeki kezek által rajzolt kis papirfigurás betlehemek. Ezek gyermekkoromat idézték meg, mert visszahozták képzeletembe betlehemjárásunkat, azt az időt, amikor mi is papirtemplomot készítettünk, és azt népesítettük be a magunk rajzolta szentcsaláddal, pásztorokkal és báránykáikkal, s ezzel jártunk énekelve házról-házra, hogy az így kapott filléreket összegyűjtve vehessük meg ajándékunkat szüleinknek….
A kiállítás díjátadója, Jékel Ferenc festőművész különleges módon irányíthatta mindannyiunk, de a legföképp a gyermekek fígyelmét arra, hogy miként váltja valóra az egyház a „tanítva játékosan nevelni“ örökérvényű feladatát. A díjazást az érdeklődés nagy lázával főként az apróságok követték, akik megerősítést kaptak abban is, hogy ők egy olyan hívő keresztény családban nevelkednek, ahol szüleik példája nyomán a betlehemnek is fontos szerepe van a vallási hagyományok ápolásában, és ily módon már gyermekként „családi egyházukban“ Isten apró palántájaként kaphatják meg az első hithirdetést.
Reméljük, s egyben kérjük is Imre atyát, hogy részeltessen minket még sokáig ehhez hasonló rendezvények megszervezésére Adjon a Jóisten ebbeli tevékenységéhez is még sok tetterőt és ötletekben gazdag szándékot.
Úgy legyen!
Stuttgart, 2020-01-29.
Zeitler Barbara
A díjazott betlehemek:
- díj: Major-Megyeri család (Oberkochen)
- díj: Geiger család (Murr)
- díj: Csikós család (Heidenheim)
Közönség díj: Mokbel család (Stuttgart)
Ajánlott bejegyzések
Márton-napi „libalakoma” a Barátságklubban
2024. november 15
Barátságklub – 2024. október 18.
2024. november 05
Barátságklub – 2024. szeptember 27.
2024. október 09