Blog


2016. dec.
28

Béke Veled! Museo Santa Giulia, Brescia- Freskórészlet   Karácsony harmadnapján valami békés megnyugvás tölt el. A békét különösen hangsúlyoznám. Sokszorosan kimondtam ugyan a boldog karácsonyt idén, anélkül, hogy hozzá mertem volna fűzni a békét. A béke, amelyet annyira elcsépeltnek, annyira távolinak, annyira jellegtelennek hittem ezidáig, idén adventkor hirtelen felismerésként szinte belém mart, olyannyira felértékelődött, hogy azóta nem merem a számra venni, kiejteni, úgy érzem, illetlenséget követnék el vele szemben… A békét, amelyet áhítok, de megteremteni képtelen vagyok… Elmúltak a közösen elköltött ebédek, vacsorák.  Az ünnep lecsengőben. A nap kényelmesen átragyog a délelőttön. Nem......

Részletek


2016. dec.
24

Hogy benned is megszülessék…  Gyermekkorom óta kedves szentem Szent Ferenc. Talán azért, mert lelki életem meghatározó alakjai a ferences atyák voltak. Az is lehet, hogy azért, mert radikális életmódja azt a jobbik énemet hívta ki állandóan, amely olyan akart lenni, mint Jézus Urunk, de gyöngeségei és behatároltsága mindig visszavetettek a Krisztus-követés útján. Magam viszont azt hiszem, azért tetszik nekem ma is Szent Ferenc, mert kevés szóval és gesztussal is képes éppen ennek a mindenki számára érvényes Krisztus-követésnek a lényegét kifejezni. Ezt most, Urunk születésének ünnepén csak egyetlen egy életpédájával szeretném bemutatni: a......

Részletek


2016. dec.
19
Programelőzetes 2016. december 19 és 2017. január 1 között

Programelőzetes December 22-én, csütörtökön, 17.30 órakor Ulmban szentmise. Előtte gyónási lehetőség, utána Beszélgetések a Bibliáról. * December 23-án, pénteken, Stuttgartban reggel 8.00 órakor roráté-szentmise. Utána közös reggeli a Plébánián. Weingartenben 18.00 órakor szentmise a St.Marien-templomban. Előtte gyóntatás, utána Beszélgetések a Bibliáról. * Karácsonyi miserendünk Stuttgart                       december 24 Karácsony éjjel    19.00 óra Weingarten                  december 24 Karácsony éjjel    20.00 óra Böblingen                     december 25 Karácsony I.        09.30 óra Weingarten                  december 25 Karácsony I.        10.00 óra Stuttgart                       december 25 Karácsony I.        12.00 óra Ulm                                december 25 Karácsony I.         15.00 óra Heilbronn                     december 25 Karácsony......

Részletek


2016. dec.
11
Programelőzetes december 12 és 18 között

Programelőzetes December 15-én, csütörtökön, Ulmban 17.30 órakor rózsafüzér-ájtatosság, ezt követően szentmise. A szentmise végeztével Beszélgetés a Bibliáról. * December 16-án, pénteken, Stuttgartban reggel 8 órakor roráté-szentmise. Utána közös reggeli a Plébánián. Weingartenben 18.00 órakor szentmise a St.Marien-templomban. Előtte gyóntatás, utána Beszélgetések a Bibliáról. * December 17-én, szombaton, Weingartenben reggel 6.30 órakor roráté-szentmise a 14 Nothelfer-Kapelle-ban. Hozzunk gyertyát magunkkal! * December 18-án, vasárnap, 9.30 órakor Ludwigsburgban szentmise, utána ágápé. 12.00 órakor Stuttgartban szentmise. Keretében az Egyházközség aprajának és nagyjának rövid adventi műsora. Utána Egyháztanácsosok és Legátusok délutánja. 15.00 órakor Tuttlingenben (St. Gallus-Kirche, Gutenberg......

Részletek


2016. dec.
06

Advent varázsszava…   Mise utáni ágápé van. Körülöttünk zsibonganak az emberek. Szívmelengető érzés látni vidám arcukat. Az egyik csoportból hirtelen kiválsz, hozzám lépsz, s azt mondod, hogy épp az itteni advent másságáról beszélgettek. Itt már karácsonyi fényárban úsznak az utcák és az üzletek, karácsonyi énekeket harsognak a hangszórók, és alig jön kimenni az embernek a karácsonyi vásárra, mert elveszíti magában  még azt a kevés összeszedettséget is, ami után ilyenkor ösztönösen vágyik a szív. Otthon mennyire másabb volt ez…   „Mit ajánlasz atya, mit csináljak, hogy a régi advent költözzék vissza hozzám?“ –......

Részletek


2016. dec.
04

December 8-án, csütörtökön, Ulmban  17.30 órakor rózsafüzér-ájtatosság, utána szentmise. Ezt követően Beszélgetések a Bibliáról. * December 9-én, pénteken, Stuttgartban reggel 8 órakor roráté-szentmise. Utána közös reggeli a Plébánián. 15.30 órakor a Barátságklub tagjait adventi ünnepségre várja! 18.00 órától a Sportklub és a Bibliakör tagjai és barátai közös adventi ünnepséget tartanak. Weingartenben 18.00 órakor szentmise a St.Marien-templomban. Előtte gyóntatás, utána Beszélgetések a Bibliáról. * December 10-én, szombaton, Weingartenben reggel 6.30 órakor roráté-szentmise a 14 Nothelfer-Kapelle-ban. Hozzunk gyertyát magunkkal! * 17.00 órától Friedrichshafenben szentmise, majd ágápé. * December 11-én, vasárnap, Weingartenben 10.00 órakor szentmise,......

Részletek


2016. dec.
02
2016 decembere

B A R Á T O M A Szent Gellért Magyar Katolikus Egyházközség Havilapja Szerkesztő: Ft. Merlás Tibor és Ft. Dr. Tempfli Imre. Kiadó: a Szent Gellért Magyar Katolikus Egyházközség. Postacím: Albert-Schäffle-Str. 30, 70186-Stuttgart. Tel: 0711-236 91 90, Fax: 0711-236 73 93, E-mail: mission@gracious-dewdney.138-201-221-2.plesk.page Honlap: www. stuttgarti-katolikusok.de Facebook: Stuttgarti.Katolikusok vagy: Szent Gellért Számla: Postbank Stuttgart, IBAN: DE80 600 100 700 002 190 704,  BIC: PBNKDEFF 2 0 1 6   D E C E M B E R „Tudod, Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem......

Részletek