Az édesapákat köszöntöttük Heidenheimban
szerkesztő Tibor atya
Szombaton emlékeztünk meg közösségünkben Szent Józsefről, a Biblia csendes háttéremberéről, a hétköznapok hőséről.
Mivel a katolikus egyház az apák napját hagyományosan Szent József napján, március 19-én tartja, ezért tegnap mi is köszöntöttük az édesapákat, akik a család fontos szereplői.
Tibor atya is elmondta a misén, hogy egy gyermek számára nagyon fontos egy családban a minta, amit a szüleitől tanul. Az édesanyai szív titka a gyöngédség, a szeretet, az állandó jelenlét és az aggódás. Az atyai szívtől a biztonságot várjuk, a bizalmat, amelynek segítségével el tudunk indulni az életben.
Józsefről nagyon szűkszavúan mesél a Biblia. De ő tudja hol a helye, mi a feladata és amikor kell, cselekszik. Azt is mondhatjuk, hogy ő a hétköznapok nagy hőse. A világunkban sok ilyen hétköznapi, csendes hős él. Ezek pedig azok az édesapák, akiknek az élete ugyan nem látványos, de ott van életükben a kitartás és a hűség, amellyel nap mint nap vállalják feladataikat. József az életében sok mindent nem értett, de hitt az angyalnak, amikor azt mondta “ne félj feleségül venni Máriát”, és hallgat rá akkor is, amikor menekülni kell.
Tibor atya különösen az édesapákat szólított meg hasonlóképpen. Ne féljetek! Mert a hit értelmet ad minden boldog és szomorú eseménynél. Ha életünkben éppen nehéz időszak van, és komolyan vesszük azt a biztatást hogy “ne féljetek”, akkor higgyük el, hogy a Jóisten majd küld valakit, aki megerősít minket és utat tör nekünk.
A szentmise keretében Tibor atya kiszolgáltatta a betegek szentségét azoknak, akik kérték, majd ezután következett az édesapák megáldása, akik egy emléklapot is kaptak. A szentmise zárásaként került sor egy rövid ünnepi műsorra, amelyben Major András felolvasta Reményik Sándor egy nagyon szép versét (József, az ács, Istennel beszél) majd Mészáros Kornéltól Baráth Gabriella versét hallhattuk (Apák napjára). Ezután Tóth Zsolt nagyszerű előadásában Aranyosi Ervin Apának lenni című verse következett, végezetül pedig Zsolt kislánya, Regina olvasta el nekünk Drávicz Gyula Édesapámnak című versét.
Külön köszönet Veronikának az orgonázásért és a kórusunk tagjainak (Ákosnak, Eszternek és Bettinának) hogy a korlátozások ellenére is sikerült ünnepélyessé tenniük a szentmisénket.
Megyeri Andrea
Köszönet a képek készítőjének, Megyeri Andreának.
Heidenheim – Édesapák megáldása
Ajánlott bejegyzések
2023. MÁJUS 8 ÉS 14 KÖZÖTT
2023. május 08
Jóanyámnak
2023. május 04
A Barátságklub március 24-ei találkozó margójára
2023. március 31