Kis-zarándoklat Scheyernbe

Kis-zarándoklat Scheyernbe
szerkesztő

Köszönettel tartozunk közösségünk nevében Barsy-Szabó Brigittának és férjének Zsoltnak, akik azzal a kéréssel kerestek meg bennünket, hogy ebben az esztendőben a hagyományos Kis-zarándoklatunkat Schayernben tartsuk meg. Ugyanis is történt Szent István és Boldog Gizella eljegyzése.

Hosszas előkészületet követően alakult ki zarándoklatunk programja.

Időpont: 2024. július 20. – szombat

Kisbusszal, személygépkocsikkal történik oda- és visszautazásunk. Eddigi ismereteink szerint több helyről indulunk el. Mindenütt úgy kell terveznünk, hogy 8.00 órára a megbeszélt helyen lehessünk.

– 8.00 órakor találkozunk az Ulm melletti parkolóban:

Seligweiler Hotel & Restaurants
Seligweiler 1, 89081 Ulm
– Ezt követően folytatjuk utunkat Speyernbe (121 km – kb. 1,30 óra)
– 10.00 órakor: idegenvezetés
– 10.50 órakor szentmise
– 11.30 órakor: közös ebéd (mindenki saját maga rendeli meg és fizeti)
– A közös ebédet követően még rövid időt együtt vagyunk – városnézés, beszélgetés
– 16.00 órakor: hazaindulás
Amennyiben még lennének jelentkezők, úgy tegyétek meg 2024. július 18-ig, 13.00 óráig irodánkon. A jelentkezőknek minden szükséges tudnivalót még elmondunk.
(Nyitókép forrása: Wikipedia)
Share