Hirdetések Adventre

Hirdetések Adventre
szerkesztő

1. November 29-én kezdődik az Adventi ünnepkör! Az advent a latin adventus, ‘eljövetel’ szóból ered és az Egyházi (Liturgikus) Év első része, a Karácsonyt előkészítő időszak. Alapgondolata az emberré lett és közénk érkező Isten Fiának a várása. Hagyományos vallásos alaphangulatát a hajnali szentmise, a roráte jelenti.

Azért, hogy Urunk megtestesülésének ünnepére mi is kellőképpen előkészülhessünk, Stuttgartban péntek reggelente (december 4-én, 11-én és 18-án) 8.00 órakor, Weingartenben pedig szombat reggelente (december 5-én, 12-én és 19-én) roráté-szentmisét tartunk. A közös reggeli mindkét helyen elmarad! Mindenkit szeretettel várunk!

2. Az advent alaphangulata a bűnbánat. Ilyen lelkülettel szeretnénk fogadni a hozzánk eljövő Isten Fiát. Lelkipásztorként mindegyikőtöknek szeretném megadni a lehetőséget arra, hogy karácsonyi szentgyónásotokat elvégezzétek. Használjátok ki ezt a lehetőséget!

3. Jelentsétek betegeiteket is, hogy Karácsony előtt hozzájuk is el tudjak menni, s így fölkészülhessenek ők is Urunk születésének méltó megünneplésére.

3. Megérkezett a Katolikus Falinaptár és a Kincses Kalendárium. A naptár esetében akciót hirdetünk: Egyet fizet, kettőt kap! Azaz 1,00 €-ért két Katolikus Falinaptárt adunk. A Kincses Kalendárium 4,00,-€. Vegyétek és vigyétek, egyrészt hogy tudjátok, mikor vannak jelesebb ünnepeink, másrészt, hogy a ma annyira hiányzó lelki irodalmat is olvassátok. Vigyetek másoknak is belőlük! Különösen azokra gondoljatok, akik öregek, magányosak, és már nem tudnak eljönni szentmiséinkre, illetve rendezvényeinkre! Legalább így kapcsolódjanak bele Egyházközségünk vérkeringésébe!

Egyébként még van Böjte atya hajtogatós naptárából is, amelynek teljes bevételét az ő gyermek- és nemzetmegmentő munkájának támogatására fordítjuk.  Ára 5,00 -€.

4. A Barátom előfizetését személyesen nálam kell jelezni. A jelképes összeget, 10,00 €, készpénzben nálam lehet fizetni!

5. Egy röpke hónap múlva elérkezik az Egyházi Év egyik legnagyobb és legszebb ünnepe, a Karácsony: Urunk Jézus Krisztus születésének szent ünnepe. Közöljük miserendünket, hogy másoknak is tovább tudjátok mondani:

* * * * *

Balingen december 5 szombat  17.00 óra
Schwäbisch Gmünd december 6 vasárnap    9.30 óra
Stuttgart december 6 vasárnap 15.00 óra
Biberach (Dreifaltigkeitskirche) december 12 szombat 16.00 óra
Weingarten (Marienkirche) december 13 vasárnap 11.00 óra
Ulm december 13 vasárnap 15.00 óra
Heidenheim december 19 szombat 15.30 óra
Ludwigsburg december 20 vasárnap  9.30 óra
Stuttgart december 20 vasárnap 12.00 óra
Eislingen december 20 vasárnap 15.00 óra
Stuttgart december 24 Szenteste 17.00 óra
Stuttgart december 24 Szenteste 19.00 óra
Weingarten (Hl. Geist Kirche) december 24 Szenteste 19.00 óra
Böblingen december 25 Karácsony I. napja  9.30 óra
Weingarten (Marienkirche) december 25 Karácsony I. napja 11.00 óra
Stuttgart december 25 Karácsony I. napja 12.00 óra
Ulm december 25 Karácsony I. napja 15.00 óra
Heilbronn december 25 Karácsony I. napja 15.30 óra
Stuttgart december 25 Karácsony I. napja 18.00 óra
Schwäbisch Gmünd december 26 Karácsony II. napja  9.30 óra
Stuttgart december 26 Karácsony II. napja 12.00 óra
Ulm december 26 Karácsony II. napja 15.00 óra
Biberach (Dreifaltigkeitskirche) december 27 Karácsony III. napja 10.00 óra
Eislingen november 27 Karácsony III. napja 15.00 óra
Stuttgart november 27 Karácsony III. napja 18.00 óra
Weingarten (14 Nothelfer Kapelle) december 31 Szilveszter napja 15.00 óra
Stuttgart december 31 Szilveszter napja 18.00 óra

*

6. Végül különösen nagy szeretettel köszöntjük mindazokat, akik az adventi időben ünneplik név- illetve születésnapjukat. Isten éltesse őket sokáig! Adjon nekik erőt, egészséget és boldogságot szeretteik körében – és a mi körünkben is!

         * * * * *

„Advent a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy “meg kell tanulni vágyakozni azután, ami a miénk”. Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra – ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől még semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni – beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a mienk.” (Pilinszky János gondolata adventről)

Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden kedves Hívünknek bensőséges adventet és áldott Karácsonyt!

 Tibor atya

Share