Évközi 6. vasárnap

Évközi 6. vasárnap
szerkesztő

2019. FEBRUÁR 17.

ÉVKÖZI 6. VASÁRNAP

Minden ember boldogságra vágyik. Mi az, ami embert boldoggá tehetne? – kérdezi a költő. A válasza pedig ez: „Kincs, hír, gyönyör, legyen bár mint özön, a telhetetlen elmerülhet benne, s nem fogja tudni, hogy van szív-öröm” (Vörösmarty Mihály). A boldogság ugyanis maga az Isten. Ezért nyugtalan a mi szívünk, amíg meg nem találjuk benne boldogságunkat (Szent Ágoston).

KEZDŐÉNEK                                                 Zsolt 30, 3–4

Te légy oltalmazó kősziklám és megerősített házam, hogy megszabadíts engem! Erősségem és menedékem valóban te vagy, neved miatt vezess és irányíts engem!

OLVASMÁNY                                                          Jer 17, 5–8

Jeremiás próféta szemére veti az ország királyának és népének, hogy az veszély idején Isten helyett emberekben bízakodtak. Aki ugyanis az emberekben bízik, csalatkozik, Isten viszony hűséges: hívő népe mellé áll minden megpróbáltatásában.

VÁLASZOS ZSOLTÁR                                         1. Zsoltár

Válasz: Boldog az az ember, * aki az Úrban bízik.         

SZENTLECKE                                      1 Kor 15, 12. 16–20

Az örök életbe vetett  hit feltételezi a feltámadásról szóló tanítás elfogadását, a mi feltámadásunk záloga viszont Jézus Krisztus feltámadása. A feltámadás az egész emberi személy megdicsőülése: hazatalálás és az érdemek jutalma.

ALLELUJA                                                                  Lk 6, 23ab

Örüljetek és vigadjatok, mondja a mi Urunk, * mert nagy lesz a mennyben jutalmatok.

EVANGÉLIUM                                           Lk 6, 17. 20–26

Szent Lukács a mai evangéliumban – a boldogságok leírásakor – szembeállítja a földi életet a mennyei élettel. Boldognak mondja azokat, akik nagyra értékelik Isten országának a javait, viszont jajt kiált azokra, akiknek minden törekvése az evilági javak megszerzésére irányul.

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

Isten mindenkit szívesen lát vendégül az asztalánál. Egyesek azonban kitérnek a mghívás elől, mondva: nincs idejük erre. Mi sohase tartozzunk közéjük!

ÁLDOZÁSI ÉNEK                                         Zsolt 77, 29–30  

Ettek és jóllaktak bőségesen. Kívánságukat betöltötte az Úr, és nem csalatkoztak vágyaikban.

Vagy: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Jn 3, 16

ELMÉLKEDÉS

Urunk és Istenünk! Te úgy adtad nekünk Fiadat, mint ismeretlent, aki a legkisebb lett az emberek között. Taníts meg minket arra, hogy felismerjük őt minden emberben, akivel csak találkozunk, de mindenekelőtt a gyengékben és a megvetettekben.               H. Oesterhuis

IMA A NEMZETKÖZI EUCHARISZTIKUS KONGRESSZUSÉRT

A Jóisten ajándékozó szeretetét látjuk abban, hogy 2020-ban Budapesten rendezhetik meg az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Ünnepelhetjük Jézust az Eucharisztiában, megemlékezhetünk az Ő hűségéről és kifejezhetjük belé vetett reményünket.

+ + +

A 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus imája:

Mennyei Atyánk, minden élet forrása!

Küldd el Szentlelkedet, hogy az önmagát értünk feláldozó és az Oltáriszentségben velünk levő Krisztust felismerjük és egyre jobban szeressük!

Ő Urunk és Mesterünk, barátunk és táplálékunk, orvosunk és békességünk.

Adj bátorságot, hogy az ő erejét és örömét elvigyük minden emberhez!

Add, hogy a készület ideje és az Eucharisztikus Kongresszus ünneplése egész hívő közösségünk,

fővárosunk, népünk, Európa és a világ lelki megújulására szolgáljon! Ámen.

+ + +

A kongresszus ünnepi eseményére készülve imádkozzuk templomainkban vagy otthonainkban ezt az imát. Azzal a vággyal tegyük, hogy egyénileg és közösségileg is közelebb kerüljünk az Eucharisztia titkához és ráhangolódjunk arra a kegyelmi ajándékra, amit a Kongresszus ünnepe által Jézus készít számunkra, nemzetünk, Európa és a világ számára.

Az ima meghív arra, hogy elmélyült lelkiséggel és cselekvő szeretettel készítsük elő az Úr útjait.

+ + +

www.iec2020.hu

FEBRUÁR 22. – SZENT PÉTER APOSTOL SZÉKFOGLALÁSA

A IV. századtól kezdve ünneplik ezt az ünnepet, az Egyház egységének kifejezésére. Péterre, a kősziklára épül az Egyház, de Jézus Krisztus az, aki kősziklává tette Pétert, és aki kegyelmével erősíti ma is Egyházát. vele akarunk találkozni mai Szentmisénkben is. A hagyomány szerint az első század derekán, 60 körül telepedett le Péter apostol Rómában. Kezdettől fogva ő az Egyház egységének jele. Az Egyház ma is – minden gyöngesége és nehézkessége ellenére – Isten szeretetének és jelenlétének szentsége a világban. Jézus azt mondta róla: a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Korunk előszeretettel állítja pellengérre a hibákat, az emberi gyöngeségeket, és nem vesz tudomást az értékekről. Vegyük észre, és keressük mindazt, ami szép, és gazdagság Egyházunk életében! Ami ferde, azt pedig igyekezzünk kiegyenesíteni, mindenekelőtt pedig ápoljuk a reményt, amelyre talán a legnagyobb szüksége van korunknak. Szent Péter apostol utóda legyen számunkra ebben mindig példakép.

Az Egyház egyszerre szent és bűnös. Ha az Egyházban tapasztalható emberi gyöngeségeket látjuk joggal felmerül bennünk a kérdés, hogy ennyi tökéletlenség után mi tartja még fen az egyházat. A másik oldalról, az Egyházban megnyilvánuló szentségről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Jézus Pétert, az egyszerre bűnös és szent embert nyilvánítja kősziklának. Rá akar ébreszteni arra, hogy a szikla nem az embertől nyeri a szilárdságát. Sem a természetben, sem átvitt értelemben. Péter ereje nem a világosan megfogalmazott hitvallásában rejlik, hanem abban, hogy az Úr teszi erőssé. Ha az Egyház csupán emberi intézménye lenne, már régen nem létezne. Fennmaradását és megóvását az „pokol kapuinak az erőitől” az Úr műveli. Urunk, Jézus Krisztus Szent Péter apostolnak ígérte meg: “Te Péter vagy, és én erre a sziklára építem Egyházamat.” Péter apostol, amikor az angyal segítségével csodálatos módon megszabadult Heródes király börtönéből, megerősítette a jeruzsálemi híveket, és “más helyre” távozott. A szíriai Antiochiában akkor már sok hívő volt, és az ő első püspökük lett Szent Péter. Antiochiai székfoglalását ünnepeljük a mai napon. Ott nevezték először a Krisztushívőket keresztényeknek.

IMÁDKOZZUNK AZ ÜLDÖZÖTT KERESZTÉNYEKÉRT!

SZENT POLIKÁRP PÜSPÖK ÉS VÉRTANÚ

Február 23.

Polikárp születésének se helyéről se idejéről nincsenek adataink, de apostoli hagyományból tudjuk, hogy ifjú korában hallgatója és tanítványa volt János apostolnak s más apostoloknak is. Sőt egy korai hagyomány szerint Polikárpot „az apostolok’” tették Szmirna püspökévé.

Polikárp egyik jelentős megalapozója volt az őskeresztény hagyománynak. „Alakja – írja egyik életrajzírója – úgy emelkedik ki a II. századból, mint egy hatalmas oszlop, amely szilárdan tartja az apostoloktól kiinduló szent hagyomány hídívét.”

Antiochiai Szent Ignác (+115) leveleiből tudjuk, hogy szmirnai püspökként egész életén át azon fáradozott, hogy megtérítse a szakadárokat, akik már a „kezdetnél” kitűntek romboló munkájukkal. A zűrzavaros viszonyok között is szakadatlan türelmével és szeretetével atyai tudott lenni az eretnekekkel szemben, de ahol szükséges volt, példás energiával és határozottsággal is föllépett. Ez ügyben több levelet is írt. Közülük csak a filippi egyházközségnek írt levele van a kezünkben.

Miután Polikárp az egész Egyház történetére kiható feladatait minden ellenkezés ellenére elvégezte, ellenfelei úgy vélték, eljött az ideje, hogy letartóztassák. Egy stadionba hurcolták, ahol üvöltöző tömeg előtt arra kényszerítették, hogy tagadja meg Krisztust. Mivel erre nem volt hajlandó, máglyahalálra ítélték. Egy cölöphöz kötözték, és úgy égették el. Polikárp az égre emelte szemét, és halotti imát mondott. Hátrakötött kezeivel Polikárp hasonlított Krisztushoz, Isten Bárányához, akit megöltek a világ bűneiért” – így szól egy ősi híradás.

Polikárp püspök Szmirnában 168. február 23-án halt vértanúhalált. Keleten már a IV. században megünnepelték halála napját. Rómában a XIII. században az ünnepet január 26-ra helyzeték, 1969-től a római naptárban is február 23-án ünnepeljük.

*

Polikárp a maga egyenességével közvetlen hatást gyakorolt korának embereire. Nemcsak tanításával, hanem tevékenységével, életével és halálával az Egyház igazi pásztorának bizonyult. Nagysága abban gyökerezik, hogy állhatatos példamutatással ragaszkodott Krisztushoz. Amikor hittagadásra akarták bírni, így válaszolt: ,,Nyolcvanhat éve szolgálom Őt, és sohasem bántott meg. Hogyan mondhatnék átkot Királyomra és Üdvözítőmre?” Vele az apostol-tanítvány küld hiteles üzenetet nekünk, mostani keresztényeknek: Higgyük el neki, hogy csak akkor lehetünk elégedettek „keresztény mivoltunkkal”, ha életünk minden napján Krisztust szolgáljuk. Nemcsak imával és templomlátogatással, hanem azzal is, hogy evangéliumát ismerjük, mindennapi életünkben, örömben és bánatban egyaránt, nyomdokain járunk és életpéldája szerint élünk.

*

Polikárp püspök vértanúhalála mintegy „pecsétje volt magatartásának” és véget vetett az őt ért támadásoknak. Halálát tanúságtételként fogadták el, és sokkal több hívőt szerzett vele, mint életével – írják a beszámolók. Egyházunk történetében fontos küldetése van a vértanúknak. Egy őskeresztényíró, Tertuliánusz mondta: „A vértanúk vére, a kereszténység magja.” A vértanú Polikárp olyat is üzen nekünk, amire nem nagyon szoktunk gondolni. Azt, hogy aki igazán Krisztushívő akar lenni, annak vállalnia kell a vértanúságot. Vagy úgy, hogy valóban vérét adja Jézusért, hitéért, meggyőződéséért. Avagy úgy hogy szenvedéseit, megpróbáltatásait, lelki keresztjeit, szívesen viseli és Jézusért felajánlja. Ez utóbbit szintén vértanúságnak, mégpedig könnyes vértanúságnak nevezzük. Jézusért viselt fájdalmaink minden könnycseppje Jézus értünk kiontott véréhez társul.

*

Szent Polikárp püspök! Könyörögj értünk, hogy Jézus Krisztus nyomdokain járva megvalljuk őt, igyunk szenvedésének kelyhéből és így részesülhessünk dicsőségének világosságában.

„Mindenható Úristen, Atyja szeretett és áldott Fiadnak, mindenért dicsérlek, dicsőítlek és magasztallak örök mennyei főpapod, Jézus Krisztus, a te Fiad által. Általa és vele a Szentlélekben tiéd a dicsőség világossága most és az eljövendő örökkévalóságban.”

Szent Polikárp utolsó imájából

 

 

Share

Ajánlott bejegyzések