Évközi 31. vasárnap

szerkesztő Tibor atya
Minden ember rászorul Isten irgalmára. Neki köszönhetjük létezésünket. Nélküle egy lépést sem tudnánk megtenni a tökéletesség útján. Amennyiben pedig elesünk, a bűn útjára lépünk , tőle várhatjuk a megtérés, a kiengesztelődés kegyelmét.
Az olvasmányban a Bölcsesség könyvének szerzője fontos igazságot mond ki. Isten szereti mindazt, amit alkotott. Mi több, minden teremtényének sorsát szívén viseli. Még a bűnös is számíthat arra, hogy felkarolja. Isten nem akarja a bűnös halálát. Inkább azt akarja, hogy éljen.
Szent Pál apostol ismételten levelet ír a Tesszalonikában élő híveknek. Ebben elmondja, hogy imádságával kíséri őket, s ugyanakkor hangot ad aggodalmának is. Kéri őket, hogy őrizzék meg józanságukat. Ezen kérését pedig arra alapozza, hogy sok hamis hír látott napvilágot körükben, amely hírek alkalmasak a megtévesztésre.
Meglepő Zakeus magatartása. Más formáját is választhatta volna, hogy Jézus közelébe kerüljön, mégsem tette. Talán csak kíváncsi volt. Leleményességét Jézus megjutalmazza. Zakeus többet kap, mint amire számított. Jézus bejelentkezik hozzá: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.” Hiába a kívülállók megbélyegző magatartása: „Bűnös embernél száll meg.” Jézus gesztusa gyümölcsöt terem: Zakeus a megtérés útjára lép. Ez az, ami igazán fontos!
Kezdőének:
Ne hagyj magamra, én Uram, Istenem, ne távozz el tőlem! Siess, oltalmazz engem, Uram, én menedékem! (Zsolt 37,22-23)
Könyörgés:
Mindenható, irgalmas Isten, a te kegyelmed műve, hogy híveid méltóképpen és tetszésed szerint szolgálnak neked. Add, kérünk, hogy minden akadályt legyőzve elnyerjük a megígért boldogságot. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
OLVASMÁNY a Bölcsesség könyvéből (Bölcs 11,22–12,2)
Isten irgalmas szeretettel szereti minden teremtményét.
Uram, az egész világ olyan előtted, mint a porszem a mérlegen, s mint a földre hulló hajnali harmatcsepp.
De te mindenkin megkönyörülsz, mert mindent megtehetsz, és elnéző vagy az emberek bűnei iránt, hogy bűnbánatot tartsanak.
Mert szeretsz mindent, ami van, és nem utálsz semmit abból, amit alkottál. Hiszen ha gyűlöltél volna valamit, meg sem teremtetted volna.
Hogyan is maradhatna meg bármi, ha te nem akarnád, és hogyan állhatna fenn, ha te létre nem hívtad volna?
De te mindent kímélsz, mert a tiéd minden, ó, életnek barátja. Milyen jó és kegyes mindenben a te szellemed, Uram!
Alig bünteted azokat, akik eltévednek; inted azokat, akik vétkeznek, és a szívükre beszélsz, hogy gonoszságukat elhagyva, higgyenek benned, Uram.
Ez az Isten igéje.
VÁLASZOS ZSOLTÁR (Zsolt 144,1-2.8-9.10-11.13cd-14)
Válasz: Istenem és királyom, magasztallak téged, * szent nevedet áldom örökkön-örökké. Vö. 1. vers. (5. tónus)
Előénekes: Magasztallak téged, Istenem, Királyom, * és áldom nevedet örökkön-örökké.
Mindennap áldalak téged, * és dicsőítem nevedet örökkön-örökké.
Hívek: Istenem és királyom, magasztallak téged, * szent nevedet áldom örökkön-örökké.
E: Irgalmas az Úr és kegyelmes, * nagy irgalmú és hosszan tűrő.
Az Úr mindenkihez jóságos, * és irgalmas minden művéhez.
H: Istenem és királyom, magasztallak téged, * szent nevedet áldom örökkön-örökké.
E: Magasztaljon téged, Uram, minden műved, * szentjeid áldást mondjanak.
Országod dicsőségéről szóljanak, * és hatalmadat mindenek hirdessék.
H: Istenem és királyom, magasztallak téged, * szent nevedet áldom örökkön-örökké.
E: Hűséges az Úr minden szavában, * és tettei szentnek hirdetik.
Az Úr a botladozót fenntartja, * és fölemeli, akit megaláztak.
H: Istenem és királyom, magasztallak téged, * szent nevedet áldom örökkön-örökké.
SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a tesszaloniki hívekhez írt második leveléből (2Tessz 1,11–2,2)
Aki életében megdicsőíti Krisztust, azt Krisztus is dicsőségre emeli.
Testvéreim!
Állandóan imádkozom értetek, hogy Istenünk méltóvá tegyen benneteket a meghívásra és tökéletessé a jóra való törekvésben s a hitből fakadó tettekben. Így dicsőül meg Urunk, Jézus neve bennetek, és ti őbenne, Istenünknek és Urunknak, Jézus Krisztusnak kegyelméből.
Van még egy kérésünk, testvérek: Urunk, Jézus Krisztus eljövetelét és a vele való egyesülésünket illetően ne veszítsétek el rögtön józanságtokat, és ne ijesszen meg benneteket sem lelki kinyilatkoztatás, sem állítólag tőlünk eredő mondás vagy levél, mintha az Úr napja már küszöbön állna.
Ez az Isten igéje.
ALLELUJA
Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, * hogy örökké éljen minden őbenne hívő. Jn 3,16 – 1 D2 tónus.
† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből (Lk 19,1-10)
Az Emberfia azért jött, hogy keresse és üdvözítse, ami elveszett.
Abban az időben Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert arra kellett elhaladnia.
Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: „Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.”
Erre ő sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték: »Bűnös embernél száll meg.«
Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: „Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette.”
Jézus ezt felelte neki: „Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett.”
Ezek az evangélium igéi.
EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Testvéreim! Jézus most itt van közöttünk, hiszen az ő nevében gyűltünk egybe. Terjesszük tehát eléje alázatos kéréseinket!
Lektor: 1. Éreztesd meg, Urunk, minden emberrel boldogító közelségedet!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
2. Erősítsd bennünk a hitet, hogy te szólsz hozzánk Szentatyánknak, Ferenc pápának, püspökeinknek és lelkipásztorainknak tanító szavában!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
3. Teremtsd meg a békét és a testvéri egyetértést a világ népei között!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
4. Tégy készségessé minket nagylelkű jóvátételre, amikor bűneinket megbocsátod!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
5. Gyújtsd lángra szívünket, hogy boldogan járuljunk a szentáldozáshoz, amikor lelkünk hajlékába kívánsz térni!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
6. Halálunk óráján szólíts magadhoz, hogy mindörökké nálad lehessünk!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Pap: Örök Ige, megváltó Fiúisten! Te a Szentlélek erejéből Szűz Máriától megtestesültél, és kedvedet leled abban, hogy az emberek között lakozzál. Add, hogy hálás szívvel fogadjunk, és szereteted melegét tovább sugározzuk embertársainkra! Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
Hívek: Ámen.
Felajánló könyörgés:
Urunk, Istenünk, legyen kedves előtted ez a tiszta áldozat, és árassza ránk bőven szent irgalmadat. Krisztus, a mi Urunk által.
Áldozási ének:
Az élet útját mutatod nekem, örömmel töltesz el színed előtt, Uram. (Zsolt 15,11)
vagy
Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik – mondja az Úr. (Jn 6,58)
Áldozás utáni könyörgés:
Kérünk, Istenünk, működjék bennünk egyre hatékonyabban kegyelmed, és a mennyei szentség ereje jóságodból tegyen alkalmassá arra, hogy elnyerjük ígéreteidet. Krisztus, a mi Urunk által.
Ajánlott bejegyzések

Advent 1. vasárnapja
2025. november 30

Évközi 34. vasárnap. Krisztus a Mindenség Királya
2025. november 22

Évközi 33. vasárnap – Szegények világnapja
2025. november 15
