Évközi 22. vasárnap – Teremtésvédelmi világnap

Évközi 22. vasárnap – Teremtésvédelmi világnap
szerkesztő

„A teremtett világgal együtt remélj és cselekedj” – ez a szeptember 1-jei teremtésvédelmi imanap témája. Szent Pál apostol Rómaiaknak írt levelére utal (8,19–25): az apostol ebben elmagyarázza, mit jelent a Lélek szerint élni, és a hit általi üdvösség biztos reményéről ír, ez a hit pedig új élet Krisztusban.

A szentmise könyörgése ráirányítja figyelmünket egy fontos felismerésre: Isten minden jó forrása. Vagyis, Ő egy jó világot bízott ránk. A magunk feladata pedig, hogy ezt a jóságot megőrizzük. Erre csakis szeretetében és kegyelmi ajándékainak birtokában vagyunk képesek.

Mózes beszédet intéz a választott néphez, erről hallhatunk az első olvasmányban. Mindezt ma buzdító és lelkesítő beszédnek neveznénk, mely a törvények fontosságát és életünkre gyakorolt pozitív hatását emeli ki.  Aktualizálva Mózes beszédét, elmondhatjuk, hogy üzenete ma is fontos lehet számunkra. Különösen annak fényében, hogy gyakorta hajlamosak vagyunk csupán a rossz dolgokat észre venni környezetünkben. A gondolkodó ember előbb-utóbb rájön, hogy üres az élete Isten nélkül és Isten parancsai nélkül.

A hívő ember alázatának jutalma, hogy felismeri és elismeri: minden jó Istentől származik. Attól, aki örök, akiben nincs változás. Nincs választásom, mint mint megtartani a belém oltott tanítást, amelyet életté tudok váltani. Így nem csupán hallgatója leszek a kinyilatkoztatott tanításnak, hanem egyben megélője is. Egyetlen út ahhoz, hogy tisztán megmaradjak ebben a világban.

A szív tisztasága, csak az, ami számít. Ez az elhangzó evangéliumi rész fontos üzenete. Jézus válasza ez a provokatív szándékú írástudóknak és farizeusoknak. Érdekes megfigyelnünk, hogy nem megy bele az ő játszmájukba és a számára készített csapdába. Válasza nekünk is irányt mutat. Amennyiben provokálnak, megkérdőjelezik cselekedeteim tisztaságát, válaszom csakis szívem tisztasága lehet. Igazi keresztényként igyekszem szívem mélyéig tiszta lenni és maradni. Csakis ez a kifizetődő keresztény magatartás!

Tibor atya 

Kezdőének:
Könyörülj rajtam, Uram, mert egész nap hozzád kiáltok: mert te, Uram, jóságos vagy és szelíd, és nagy irgalmú azokhoz, akik segítségül hívnak téged. (Vö. Zsolt 85,3-5)

Könyörgés:
Erősség Istene, te vagy a legfőbb jó és minden jónak forrása. Önts szívünkbe irántad való szeretetet, és a vallásos lelkületet növeld bennünk. Kérünk, gyarapítsd és atyai gondviseléseddel őrizd meg lelkünkben kegyelmi ajándékaidat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből (MTörv 4,1-2.6-8)
Mózes ezt a beszédet intézte a néphez: „És most halld, Izrael, azokat a parancsokat és törvényeket, amelyeknek megtartására tanítalak, hogy éljetek és bevonulva elfoglaljátok azt a földet, amelyet az Úr, atyáitok Istene ad nektek. Ahhoz, amit mondok, ne tegyetek hozzá semmit és ne is vegyetek el belőle, hanem tartsátok meg az Úr, a ti Istenetek parancsait, amelyeket adok nektek. Tartsátok szem előtt és kövessétek őket!
Így tesztek szert bölcsességre és okosságra azoknak a népeknek szemében, amelyek hallanak ezekről a törvényekről. Azt fogják mondani: Valóban bölcs és okos nép ez a nagy nemzet! Mert hát hol van olyan nagy nép, amelyhez istenei oly közel volnának, mint hozzánk az Úr, a mi Istenünk, valahányszor hozzá folyamodunk? És hol van még egy olyan nagy nép, amelyiknek oly tökéletes parancsai és szabályai volnának, mint ez az egész törvény, amelyet ma elétek tárok?”
Ez az Isten igéje.

VÁLASZOS ZSOLTÁR (Zsolt 14,2-3a.3cd-4ab.5)
Válasz: Uram, ki lakhat * a te hajlékodban? (5. tónus.)
Előénekes: Aki bűn nélkül éli életét, * és helyesen cselekszik.
Aki igazat gondol szívében, * kinek rágalmat nem beszél szája.
Hívek: Uram, ki lakhat * a te hajlékodban?
E: Aki felebarátjának nem tesz rosszat, * aki nem gyalázza embertársát.
Aki a gonoszt semmibe veszi, * de tiszteli az istenfélőt.
H: Uram, ki lakhat * a te hajlékodban?
E: Aki pénzét uzsorára nem adja, * és vesztegetést nem fogad el az ártatlan ellen.
Aki így éli életét, * soha meg nem rendül.
H: Uram, ki lakhat * a te hajlékodban?

SZENTLECKE Szent Jakab leveléből (Jak 1,17-18.21b-22.27)
Testvéreim!
Minden jó adomány és minden ajándék felülről van, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, és még árnyéka sincs a változásnak. Szabad akaratból hívott minket életre az igazság igéjével, hogy teremtményeinek mintegy az első termése legyünk. Fogadjátok ezért tanulékony lélekkel a belétek oltott tanítást, amely képes megmenteni lelketeket. A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg. Az Isten és az Atya szemében ez az igazi, tiszta vallásosság: Meglátogatni nyomorukban az árvákat és az özvegyeket, és tisztának maradni a világtól.
Ez az Isten igéje.

ALLELUJA
Mennyei Atyánk életre hívott bennünket az igazság igéje által, * a teremtett világ színe javának rendelt minket. (Jak 1,18 – 11. tónus.)

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből (Mk 7,1-8.14-15.21-23)
Abban az időben összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis mosatlan, kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.
A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?” Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van: »Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok.« Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.”
Majd ismét magához szólította a népet, és így szólt: „Hallgassatok rám mindnyájan, és értsétek meg: Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná. Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.
Ezek az evangélium igéi.

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Kérjük, testvéreim, a mennyei Atyától, hogy kötelességeinket élő hittel teljesítsük!
Lektor:
1. Add, Urunk, hogy lelkipásztoraink igehirdetése és élete őszinte meggyőződésről tanúskodjék!
Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!
2. Tartsd távol a népektől a nemzeti önzés és a faji gyűlölködés szellemét!
Hívek: Kérünk téged . . .
3. Segíts, hogy egymás iránti magatartásunkat a kölcsönös megbecsülés és testvéri szeretet hassa át!
Hívek: Kérünk téged . . .
4. Add, hogy családjaink életéből eltűnjék minden civakodás, irigység és bosszúállás!
Hívek: Kérünk téged . . .
5. Engedd, hogy halálunk órája a te kegyelmedben találjon minket!
Hívek: Kérünk téged . . .
Pap: Mindenható, örök Isten! Segítsd híveidet, hogy ne csak külső cselekedeteikkel, hanem mély belső meggyőződéssel is szolgáljanak neked! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Urunk, Istenünk, szerezzen nekünk mindig üdvösséges áldást ez az áldozati adomány, hogy ami ebben a misztériumban történik, annak ereje életté váljék bennünk. Krisztus, a mi Urunk által.

Áldozási ének:
Milyen nagy a te jóságod, Uram, melyet a téged félőknek tartogatsz. (Zsolt 30,20)
Vagy
Boldogok a békességszerzök, mert Isten fiainak hívják majd őket. Boldogok, akiket az igazság miatt üldöznek, mert övék a mennyek országa. (Mt 5,9-10)

Áldozás utáni könyörgés:
Mennyei asztalod kenyerével tápláltál minket Urunk, Istenünk. Kérünk, a szeretetnek ez a tápláléka erősítse szívünket, hogy testvéreinkben neked szolgáljunk. Krisztus, a mi Urunk által.

(Kép forrása: Instagram)

Share

Ajánlott bejegyzések