Évközi 12. vasárnap

Évközi 12. vasárnap
szerkesztő

Kezdőének:
Népének erőssége az Úr, Fölkentjének szabadulása és menedéke. Szabadítsd meg, Uram, néped, áldd meg a te örökséged, légy pásztora és te vezesd mindörökké! (Zsolt 27,8-9)

Könyörgés:
Urunk, Istenünk, add, hogy szent nevedet mindenkor tiszteljük és szeressük, mert gondviselő oltalmadat soha nem vonod meg azoktól, akiket állhatatos szeretetedre tanítasz. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY Jeremiás próféta könyvéből (Jer 20,10-13)
Megszabadította a szegénynek lelkét a gonoszok kezéből.
Jeremiás próféta így panaszkodik szenvedése idején: Hallom sokak gyalázkodását: „Rettegés mindenütt! Jelentsétek föl! Följelentjük!” Még azok is, akik barátaim voltak, bukásomra lestek: „Hátha valamiképp tőrbe csalhatnánk, legyőzhetnénk, és bosszút állhatnánk rajta.”
De az Úr, mint hős harcos, mellettem áll. Ellenfeleim meginognak, s nem bírnak velem, szégyent vallnak és elbuknak.
Örökké tartó, soha el nem múló gyalázatban lesz részük. Te pedig, Seregek Ura, igazságos Bíró, aki a vesék és szívek vizsgálója vagy, engedd, hadd lássam, miként állsz rajtuk bosszút, mert eléd tártam ügyemet.
Énekeljetek az Úrnak! Dicsőítsétek az Urat, mert kiszabadította a szegénynek lelkét a gonoszok kezéből.
Ez az Isten igéje.

VÁLASZOS ZSOLTÁR (Zsolt 68,8-10.14 és 17.33-35)
Válasz: Uram, hallgass meg engem, * nagy irgalmasságod szerint. 2. tónus.
Előénekes: A gyalázatot érted viselem, * arcomat érted borítja szégyen.
Testvéreim előtt idegenné lettem, * anyám fiai sem ismernek reám.
Hívek: Uram, hallgass meg engem, * nagy irgalmasságod szerint.
E: A házadért való buzgóság emészt engem, * rám hull a gyalázat, ha téged gyaláznak.
De én hozzád imádkozom, Uram, * kegyelmed idején, Istenem.
H: Uram, hallgass meg engem, * nagy irgalmasságod szerint.
E: Mérhetetlen jóságodban hallgass meg, * hűséged szerint segíts rajtam.
Hallgass meg, Uram, hisz kegyelmed jóságos, * irgalmad bőségében tekints reám.
H: Uram, hallgass meg engem, * nagy irgalmasságod szerint.
E: Az alázatosak látják ezt és örülnek, * keressétek Istent, és szívetek újra éled.
Mert az Úr meghallgat minden szegényt, * és foglyait nem hagyja magukra.
H: Uram, hallgass meg engem, * nagy irgalmasságod szerint.
E: Dicsérje őt az ég, a föld és a tenger, * és bennük minden élőlény.
H: Uram, hallgass meg engem, * nagy irgalmasságod szerint.

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből (Róm 5,12-15)
A kegyelem hatása nem olyan, mint a bűnbeesésé.
Testvéreim!
A bűn egy ember által lépett a világba, és a bűn következményeként a halál. Így a halál minden ember osztályrésze lett, mert mindnyájan bűnbe estek.
Volt a világon bűn a mózesi törvény előtt is, de a bűn, ha nincs törvény, nem számít bűnnek. Ám a halál mégis uralkodott Ádámtól Mózesig azokon is, akik nem vétkeztek mint Ádám, aki az Eljövendőnek előképe.
A kegyelem hatása azonban nem olyan, mint a bűnbeesésé. Mert ha egynek bűnbeesése miatt sokan meghaltak, Isten kegyelme és az egy embernek, Jézus Krisztusnak irgalmából nyert ajándék még inkább kiárad sokakra.
Ez az Isten igéje.

ALLELUJA
„Az igazság Lelke majd tanúságot tesz rólam”, mondja az Úr, * „és ti is tanúságot tesztek rólam”. Jn 15,26b és 27a – 7b. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből (Mt 10,26-33)
Ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg!
Abban az időben Jézus ezt mondta apostolainak: Ne féljetek az emberektől! Nincs rejtett dolog, amelyre fény ne derülne, sem titok, amely ki ne tudódnék. Amit én sötétben mondok nektek, azt ti mondjátok el világosban: és amit fülbe súgva hallotok, hirdessétek a háztetőkön!
És ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, de a lelket nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, a testet is a pokolba taszíthatja.
Egy fillérért ugye két verebet adnak? És mégsem hull a földre egy se közülük Atyátok tudta nélkül? Nektek pedig minden szál hajatokat számon tartják! Ne féljetek hát: sokkal többet értek ti a verebeknél! Ha valaki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van. De ha valaki megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom őt Atyám előtt, aki a mennyekben van.
Ezek az evangélium igéi.

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Testvéreim! Isten megsegít, és gondoskodik rólunk. Forduljunk hozzá bizalommal!
Lektor: 1. Add, Urunk, hogy az Egyház bátran hirdesse és vallja meg az evangéliumot az egész világ előtt!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
2. Add, Urunk, hogy a kegyelem túláradása megfékezze a világban a bűn hatalmát!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
3. Add, Urunk, hogy a betegek és a szenvedők kegyelmedből erőt és vigasztalást merítsenek!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
4. Add, Urunk, hogy híveid szavukkal és életükkel tegyenek rólad tanúságot az emberek előtt!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
5. Add, Urunk, hogy elhunyt szeretteink minél előbb eljussanak szent színed boldogító látására!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Pap: Istenünk! Világosítsd meg kegyelmeddel hívő népedet, hogy mindennél többre becsüljük a lélek örök értékeit! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Istenünk, fogadd el szent Fiad engesztelő és dicsérő áldozatát, hogy annak erejéből megtisztulva szívünk odaadása is kedves áldozattá legyen előtted. Krisztus, a mi Urunk által.

Áldozási ének:
Mindenek szeme bízón rád tekint, Urunk, és te enniük adsz kellő időben. (Zsolt 144,15)
vagy
Én vagyok a jó Pásztor, életemet adom a juhokért – mondja az Úr. (Jn 10,11.15)

Áldozás utáni könyörgés:
Tested és véred áldott tápláléka megújít minket, Urunk. Kérjük irgalmadat, hogy amit áhítatos lélekkel újra meg újra ünneplünk, megváltásod kegyelméből biztosan el is érjük. Aki élsz és uralkodol mindörökkön örökké.

(Kép forrása: Németi Gergely)

Share