„Együtt jónak lenni még jobb!” – Stuttgart – 2023. december 17.
szerkesztő Tibor atya
A Stuttgarti Főkonzulátus szervezésében kapott helyet tegnapi napunk. Bekapcsolódtunk így az immár 12. alkalommal megrendezett „Jónak lenni jó” adománygyűjtő akcióba.
Tegnapi napunkkal egy korábbi álom vált valóra.
Ötletgazdája Szegi Oszkár és felesége Hajnalka.
A pandémia idején, 2021-es esztendő tavaszán keresett meg Oszkár egy kész, kidolgozott tervvel, hogyan is képzeli el ezt a napot. Szándékát eljuttatta a Főkonzulátusra is.
Sajnálatos módon akkor ez az álom meghiúsult. Nem rajtunk múlott! A két esztendős várakozást követően, minden várakozásunkat felülmúlva, nagyon sikeres napot tudhatunk magunk mögött.
Az álom valóra vált!
Természetesen a köszönet elsősorban annak szól, Jézus Krisztus, kinek születését ünnepeljük minden esztendő Karácsonyán. Isten belép emberi történelmünkbe. Megtanít arra, hogyan legyünk jók.
Mivel mi voltunk a házigazdák, otthont biztosítva a tegnapi nap eseményeihez, kellett valaki, aki közösségünkből ezt koordinálta és felvállalta a szervezési feladatokat. Éppen ezért nagyon nagy köszönet Oszkárnak és Hajnalkának. Az én személyes köszönetem kevés, a karácsonyi Kisjézus legyen jutalmatok.
Természetesen köszönet a több, mint 100 segítőnek, akik szintén hozzá tették a sajátjukat azért, hogy ezen a napon valóban megéljük magát az üzenetet: „Együtt jónak lenni még jobb!”.
Nem mellesleg pedig elsőként csatlakoztunk a nyugati diaszpórából ehhez a nemes kezdeményezéshez, amelyben több mint 5.000 euróval (2.000.000 Forint) !!! járultunk hozzá a „Jónak lenni jó” egész napos rendezvényhez.
Mindig az első lépés a nehéz! Folytatjuk!
Addig is fogadjátok a tegnapi nap folyamán készült felvételeket.
Tibor atya
Ökumenikus istentisztelet:
Cserkész-Advent:
Ismerős Arcok: Nélküled éneklése:
Napunk ötletgazdája és megálmodója:
Ajánlott bejegyzések
Kis-zarándoklat Scheyernbe
2024. július 17
Elmarad a Családi Nap!!!
2024. július 04
Elsőáldozás – Stuttgart – 2024. június 16.
2024. június 17