Dr. Klaus Krämer püspök nagyböjti üzenete
szerkesztő Tibor atya
Kedves Testvérek,
a húsvétot megelőző bűnbánati idő elején egy első lelkipásztori levéllel szeretnék mindannyiukhoz fordulni. Száz nap telt el december 1-je óta, amikor püspökké szenteltek. Szívesen ragadom az alkalmat, hogy a sok jókívánságot, amit az Egyházmegye minden tájáról kaptam, tiszta szívből megköszönjem. Különösen köszönöm imádságaikat. Az elmúlt hetekben püspökségünket mindenekelőtt imaközösségnek tapasztaltam. Ez a tapasztalat erősít és bátorít, hogy Önökkel együtt Egyházmegyénkben új lépéseket tegyünk.
A húsvéti bűnbánat idő kezdetén Jézus figyelmeztető szava áll: „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban”. Ez a felhívás mindannyiunkat érint. Felhívás, hogy ebben a 4O napban intenzívebben tekintsünk életünkre, utunknak új irányt adjunk Jézus Krisztus felé. Ő a vezércsillagunk, amelyhez igazodunk. A jó hír, amit hirdetett, a remény követe – Isten irgalmas szeretetének ígérete, amely mindenkit érint. Akik találkoztak Jézussal, érezték: Szavaiban Isten beszél hozzánk. Isten szava a forrás, amelyből mindig újra erőt meríthetünk életünkhöz. Mert „nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami Isten szájából származik” (Mt 4,4)
Ami minden egyes keresztény számára érvényes, az érvényes minden hívő közösség számára is: Az Egyháznak is mindig újra kell az evangélium után tájékozódni, mindig tudatosan Isten szava alá kell rendelje magát, hogy felismerje az utat, amelyet, mint hívők közösen kell megtennünk: Hogyan lehetünk az Evangélium hiteles tanúi az üdvözítő hírnek, amely általunk el akarja érni az emberek szívét. És ezt egy olyan időszakban, amikor úgy tűnik, hogy egyre többen fordulnak el a hittől és az egyháztól. Hogyan sikerülhetne, hogy ők is legmélyebb lényükben megtapasztalják, hogy Isten elfogadja és szereti őket.
Az Egyház, amely az evangéliumhoz igazodik tanításában, mint Jézus, mindenekelőtt azokat fogja szemmel tartani, akik a társadalom szélén élnek, akiket figyelmen kívül hagynak, akik az élet árnyoldalán vannak. Ilyen emberekkel találkozunk napjainkban – közvetlen életkörünkben, a városok és falvak utcáin, terein. Mint világszerte elterjedt hitközösséget nem hagyhat érintetlenül azon emberek sorsa, akik a világ más területein igen nehéz körülmények között kell éljenek. Az Evangélium boldogitó üzenete ott lesz konkrét, ahol kiállunk minden egyes ember méltóságáért, ahol arra igyekszünk, hogy minden ember igazságos és emberhez méltó körülmények között élhessen és mindig újra neveljük magunkat, hogy mindenkivel tisztelettel bánjunk.
Jézus példaképét követve az Egyház feladata, a manapság különböző életkörnyezetben élő embereket összehozni. Arra kell továbbra is törekedni, hogy egy nyílt, vendégszerető Egyház legyünk. Napjainkban különösen fontos, leküzdeni a polarizációt és a szakadékot, az árkokat nem mélyíteni, hidakat építeni, helyet adni a párbeszédnek, hogy az emberek egymásra találhassanak. Mint hitközösség ezzel tudunk társadalmunkban a szociális összetartáshoz hozzájárulni. Ez azt is jelenti, hogy egyértelműen állást foglalunk, ha olyan értékekről van szó, amelyeket keresztényként vallunk, mint társadalmi alapot. Mint keresztények nem hallgathatunk, ha az ember méltóságát és alapjogát megsértik vagy kérdőbe vonják.
Szilárdan meg vagyok győződve, hogy ahol egyházunk Jézus példaképét követve, az Ő üzenetéből keres korunk kérdéseire választ, ott újra sugárzó erőt nyer. Fontos, hogy azon igyekezzünk, hogy élő egyház maradjunk, és ahol ez nem adatott, ott egyre inkább azzá váljunk.
Ez csak úgy sikerülhet, ha hajlandók vagyunk tényeket újra átgondolni és megváltoztatni.
A jelenlegi fejlődés kijózanító képet ad: Az egyháztagok száma csökken. Ugyanúgy a papok és a lelki szolgálatban dolgozók száma is. Azzal is tisztában kell lenni, hogy a jövőben nem rendelkezünk azzal a pénzügyi kerettel, amelyhez mostanáig hozzászoktunk. Ezért nagyon meg kell gondolni, hogyan használjuk azt, ami rendelkezésünkre áll úgy, hogy az egyházi élet püspökségünkben ne csak megmaradjon, hanem tovább fejlődhessen és új impulzusokat adjon.
Át kell gondoljuk, hogy a jövőben mire fektessük a súlyt és hol kell egyes dolgokról lemondani, hogy újat teremthessünk. Arról fogunk tárgyalni, hogyan fejlődhet az együttműködés a községek között, és ebből milyen lelkipásztori struktúrák adódhatnak.
Végül is a templomépületek állományát úgy kell tervezni és az adminisztrációs feladatokat úgy szervezni, hogy a lelkiszolgálat közösségeinket támogathassa és az Egyház az emberek életéhez közel maradhasson.
Ezekkel – püspökségünk jövőjére nézve fontos – kérdésekkel fogok, mint püspök foglalkozni – mindazokkal, akik felelősséget viselnek püspökségünk egyházi életében. Mint keresztények együtt járjuk utunkat – szinodális egyház vagyunk. Ezért fontos nekem, hogy ezekről a kérdésekről püspökségünk minden szintjén alaposan tanácskozzanak: Az Egyházmegyei- Tanács, a Esperesi-Tanács, a Plébániai-Tanácsban. Ez arról szól, hogy minden szempontot át kell tekinteni. És arról is szól, hogy együtt hallgassuk Isten szavát – hogy együtt vizsgáljuk azt a
kérdést, melyik úton vezet minket Isten Szentlelke, mint Jézus Krisztus Egyháza, a Rottenburg-Stuttgarti Egyházmegyében.
Szívélyesen meghívom Önöket, hogy ezt az utat együtt járjuk, ötleteiket közöljék és ezt a fontos folyamatot imáikkal kísérjék. Erősen bízom benne: Ha Isten szavát együtt követjük, felismerjük a helyes irányt és jó úton mehetünk a jövőbe – mint a remény zarándokai.
Ez Ferenc pápa jelszava a Szentévre. A remény megóv a beletörődéstől és a bénító félelemtől. Életünket széles horizontra állítja. Tekintetünket a jövőre, magára Istenre irányítja. Megvéd a kísértéstől, hogy rövidlátóan gondolkodjunk, hogy hamis értékek felé irányuljunk vagy hogy tétlenek legyünk. A remény zarándokaiként hivatva vagyunk, Isten szavát követni, erejéből merített bizalommal járni a közös utat – különösen ezekben a húsvét előtti bűnbánati napokban.
Kívánok Önöknek áldott előkészületet a húsvéti ünnepekre és szívélyes összetartással küldöm üdvözleteimet,
Dr. Klaus Krämer
Rottenburg am Neckar, 2025. Szentév, február 22.
(Kép forrása: Jochen Wiedemann)
Ajánlott bejegyzések
Dénes Éva: Megosztott kincseink
2025. március 26
Halászy Erzsébet: Hű társunk a magyar kutya
2025. március 26
