Noha siettem, mégis meghallottam, hogy magyarul beszélnek. Azon a nyelven, amelynek olyan elütő, olyan érdekesen csengő és olyan összetéveszthetetlenül más a zöngéje.   Széles mosollyal rájuk köszöntem. Kissé meglepődtek, de amikor pár szóban elmondtam nekik, mennyire örvendek, hogy találkozom velük, s ha akarják, van itt, Stuttgartban egy jó kis közösség, oda bármikor eljöhetnek, egyikük, a magasabb és fiatalabb, ezekkel a szavakkal hárította el a meghívásomat: „Nem azért jöttünk ki, hogy itt is magyarokkal keressük a kapcsolatot. Nem akarjuk, hogy tudják, honnan jöttünk!”   Mikor látta, hogy mennyire mellbevág, amit mond, igyekezett kissé......

Részletek

Tegnap ismét eljöttél. Hosszú napod volt, mondod, és újabban – félsz. Szemeden is látom… Nem is csoda, hisz ez a menekült-áradat valahol mélyen mindenkiben félelmet kelt, másrészt Te nyakig benne vagy, hisz munkád épp velük (is) kapcsolatos… Mesélem is Neked, hogy nem Te vagy az egyetlen, aki fél, annyi és annyi ember keres, kérdez engem is… Mindegyikük szavában ott bujkál az aggódás, az ijesztő félelem: Mi lesz velük? Mi lesz velünk?   Aztán, mondod tovább, a mindennapok szokásos szorongása is benned vacog: Mi lesz velem?…   Nem csoda, hogy félsz… Mostanság még......

Részletek

Hetek óta a menekültekkel kapcsolatos híreket bújom. Aggódom a hazájukat vesztettekért, félek a soraikban megbújó terroristáktól, együttérzek azokkal, akiket őszinte szándék vezet egy új otthon  megteremtésében. És közben azon töprengek: Miért mutogatnak a politikusaink folyton csak egymásra? Miért szükséges az államok között egyetlen egy bűnbak, amelyik pedig csak józanul a bennünket rég túlnövő menekült-áradatot akarja szabályos mederbe terelni? És legfőképp: Miért tilos más véleménye legyen országoknak, szervezeteknek és egyéneknek, mint a médiák által nap, mint nap belénk sújkolt „hivatalos“ vélemény? A problémát természetesen én sem tudom megoldani. Nekem is csak az ima......

Részletek

Szeretettel és barátsággal köszöntelek benneteket, az ismerősöket és a számomra most még kevésbé ismerteket. Köszönöm azt a nagy szeretetet és bizalmat, amelyben fogadtatok. Köszönöm Imre atya biztató szavait, amelyek bátorítanak és köteleznek is egyben: „Így legyen közöttünk is az elkövetkező időben: keressük egymást, fogjuk meg egymás kezét, és kulcsoljuk össze őket. Csak így lehet együtt menni az úton, csak így lehet együtt dolgozni a közösségért – és Istenért! Holnaptól eggyel többen leszünk: Merlás Tibor atya is velünk tart az úton, hogy – a püspökség jóvoltából – együttlétünk még gyümölcsözőbb legyen! Fogadjátok szeretettel......

Részletek

Már nagyon vártam a találkozást! Ha nem tudtam volna, hogy mindannyiótoknak szüksége van a pihenésre és a kikapcsolódásra, nem is beszélve a rokonaitokkal és barátaitokkal való találkozásra, akkor türelmetlenebb lettem volna! Így azonban türelmesen vártam arra, hogy ismét találkozzunk! A képen két kéz látható, amint keresi egymást, hogy összeérjen, összekulcsolódjék… Így legyen közöttünk is az elkövetkező időben: keressük egymást, fogjuk meg egymás kezét, és kulcsoljuk össze őket. Csak így lehet együtt menni az úton, csak így lehet együtt dolgozni a közösségért – és Istenért! Holnaptól eggyel többen leszünk: Merlás Tibor atya is......

Részletek

„Az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak róla, mi mindent tettek és tanítottak. Ő pedig így szólt hozzájuk: ’Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!’” (Vö. Mk 6,30-31) Vannak emberek, akik soha nem fordítanak elég időt a pihenésre, mert azt gondolják: folyton dolgozniuk kell, a pihenés pusztán ellopott idő. Önértékelésük, öntudatuk csak akkor elég nagy, ha dolgoznak, ha folyton mozognak… Meg sem fordul a fejükben, hogy a testnek is szüksége van a szabad időre! Ezek elkopnak, meghalnak anélkül, hogy éltek volna… Aztán vannak olyan emberek, akik azért nem fordítanak elég......

Részletek

Ahogyan így visszanézek az első félévi programokra, hát bizony mozgalmas időszak volt. Egyeseknek talán még túl mozgalmas is. Szinte minden vasárnap találkoztunk a templomban. Kezdődött januárban Vízkeresztkor, aztán következett a Gyertyaszentelő, majd a Stuttgarti Csendes Napok, aztán Húsvét, Jótékonysági Bazár, Anyák Napi koncert, Magyar Összefogás Vasárnapja, Családi Nap, Nagy- és Kis-zarándoklat, és még sorolhatnám napestig. Nem is beszélve arról, hogy péntek esténként rózsafűzérájtatosság, Pénteki Egyetem, Ima- és Bibliakör, Barátság- és Sportklub…   Megvallom őszintén, nekem a vasárnapi találkozások tetszenek a legjobban. Nemcsak azért, mert rengeteg ismerőssel találkozhatom és beszélgethetek újra, de azért......

Részletek

Amikor nyolc évvel ezelőtt ide jöttem, az egyik esti szentmise után megkérdezte valaki tőlem: „Atya, gyakran beszélsz a közös utazásról. Miért és hova akarsz velünk utazni?” Azt válaszoltam neki: „Szeretném, ha kis közösségünk az emberségesség lábnyomát hagyná maga után!” Először nem értette: „Miért van erre szükség?” Így válaszoltam neki: „Hogy mások is felfedezzék nyomainkat, s elinduljanak rajtuk, mert meg vagyok győződve arról, hogy ezek a nyomok egy jobb világhoz vezetnek.” Láttam, hogy felfogta. Sőt, most már érdekli is a dolog: „Nem lesz túl göröngyös ez az út mások számára?” – kérdezte kiváncsian.......

Részletek

Hála Istennek, újra itthon vagyunk. Megjöttünk a spanyolországi zarándoklatunkról. Hogy milyen benyomással, azt elmondhattad a Frankfurttól Stuttgartig tartó, visszafelé vezető felejthetetlen úton. Szinte mindannyian ugyanazt mondtátok: „…Előbb az emlékeknek le kell ülepedniük…” „…Most azt sem tudom, mit emeljek ki a sok látvány közül…” „…Még nagyon frissek az események…”   Jómagam is csak ilyesmiket ismételgettem: „Nagyszerű volt… Felemelő… Fönséges…”   Most, egy nappal mindeneknek túlján (vagy elején?) már mélyebbre látok!   Ami engem megkapott, az a sok boldog arc és csillogó szem volt, amelyeknek tükrében jó egy hétig magam is sütkérezhettem…   Figyeltelek,......

Részletek

Legutóbbi konferenciánk után ismét a gyalogos zónán kellett keresztül mennem a stuttgarti belvárosban. Az egyik épület sarkán gyertyatengerre lettem figyelmes. Valakik valaminek a kapcsán vagy emlékére rengeteg különböző nagyságú gyertyát rakosgattak a földre. Hogy miért, nem kérdeztem. Talán így akartak protestálni a készülő stuttgarti ultramodern főpályaudvar ellen…   Nekem azonban azonnal valami más jutott eszembe.   A gyertyák egy része azokra a szülőkre – köztük az enyéimre – emlékeztetett, akik magukat egészen a gyermekekért és a családért áldozták fel. Egy egész életen át égtek értük, adtak nekik meleget és fényt. Valamikor kialszik......

Részletek