Anyák napi megemlékezés

Ők a béke, a jóság, puhaság a földön, a föltétlen szeretet…(Szabó Lőrinc: Az anyák)

Ma, amikor átléptem a templomkapu küszöbét, számomra is azonnal láthatóvá vált, hogy ez a vasárnap másnak ígérkezik mint általában a többi vasárnapjaink. A templomot zsúfolásig megtöltötték az egyházközség hívei és azok a vendégeink, akik Magyarország képviseletében jelentek meg körünkben, jelesen: a Főkonzul úr, Dr. Berényi János György személyében, valamint az ő két munkatársa, Miskolci Terézia és Szedlák Viktória konzulok, és további meghívott vendégként a Stuttgarti Magyar Kultúrintézet igazgatója Szalay Tamás úr személye is fémjelezte ünnepségünket.

A szentmise elején, amelyet Dr. Tempfli Imre plébánosunk paptársával Merlás Tibor atyával együtt mutatott be,  Imre atya arról szólt, hogy az Isten emberi alakban jött el közénk. Fölvette egy kisgyermek alakját, és szeretetünkre szorulva azért lett emberré, mert tudta, hogy egy apró, emberi segítségre szoruló kisgyermek első halvány mosolya is jobban képes hatni, mint legyen a legokosabb bölcs színes szónoklata. Azonnal átjárja és a szívébe fogadja a rá visszamosolygó gyermek szeretetét. Az Úristen megtehette volna azt is, hogy csak a törvényeit és parancsolatait pottyantja le közibénk, és Ő nem személyesül bele mindennapi életünkbe, s földi létkörünkből sem kér részt. De mint tudjuk nem ezt tette, hanem megtette Máriát kilenc hónapon át „Isten legszebb temploma”. 1950 decemberében hihetetlen esemény történt a katolikus egyházban: kihírdették az „Egek Királynője” dogmát, és az Ég Királynőjét mint az anyaság királynőjét tisztelték. A Szentírásból könnyen rájöhetünk arra, hogy miért éppen a gyermeki alakban történő módját választotta megtestesülésének a Megváltó. Így szól a válasz: „Ő odahívott egy gyermeket, közéjük állította és így szólt: Bizony mondom nektek: Ha meg nem változtok és olyanok nem lesztek mint a gyermek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát kicsinnyé lesz, mint ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában” (Mt. 18,2-18,5).

Plébánosunk arra is kitért, hogy lelki életünk szempontjából fontos lenne az, hogy felnőttként is gyermeki hittel tudjunk Istenre hagyatkozni.  Benne bízva merjünk hinni, XVI. Benedek pápa szavait idézve , a hit és a tudomány nem állhatnak egymással ellentétben, mivel a hitnek és a természeti világnak is Isten az alkotója. Amennyiben ellentétben állnának egymással, úgy az Isten ezen a téren önmagának mondana ellent. Más szavakkal, de Ferenc pápa is ugyanezt vallja, azaz a természettudományi kutatások eredményei és a teremtő Istenbe vetett hit nem zárja ki egymást.

Az ószövetségi olvasmányban Jeremiás próféta sokszor idézett sorai jól illeszkedtek az anyák napi ünnepünkhöz: „Mielőtt megalkottalak anyád méhében, már ismertelek; mielőtt világra jöttél volna, megszenteltelek”. Isten fontosnak találja kiemelni a születés, és a magzati lét előtti ismeretet.

Imre atya arról beszélt, hogy édesanyánk élete végéig, – nemcsak az anyaméhben – tart meg minket a lelki köldökzsinórján. Ő az egyetlen, aki mindig feltétel nélkül szeret egész életünkben,  aki számára mindig a gyermekei a legfontosabbak, akárhány évesek legyenek is. Akkor a legboldogabb, ha számunkra örömet tud okozni. Jelenléte, gondoskodása életünk része. Erről ír Mécs László papköltő „A királyfi három bánata” című versében:

Hogyha minden csillag csupa gyémánt volna,
minden tavaszi rügy legtisztább gyöngy volna:
kamatnak is kevés, nagyon kevés volna.

Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
s ezer hála-malom csak zsoltárt mormolna,
az én köszönetem így is kevés volna.

Hogyha a föld minden színmézét átadom,
az ő édességét meg nem hálálhatom,
ez az én bánatom, harmadik bánatom.

A szentlecke a Jelenések könyvéből (Jel 21,10-14.22-23) hangzott el, amelynek témája: az angyal egy magas hegyről megmutatta Jánosnak a megdicsőült, új, mennyei Jeruzsálemet.

Majd a hívek közül öten ( Kertész Márton, Szegi Oszkár és Huber Ilona, majd Horváth János, Szegi Oszkár és Brune Györgyi Marietta) hangoskönyv formájában tolmácsolták nekünk előbb Franz Werfel: Halljátok az Igét-jéből, majd Henrik Ibsen: Peer Gynt-ből azt a két jelenetet, amelyeket egymással az kapcsolt össze, hogy mind a két műben, az egyikben Jeremiás, a másodikban Peer Gynt édesanyja az, akiknek a szíve még életük utolsó perceiben is gyermekükért dobbant. Talán épp ezért hozta úgy a sorsuk, hogy méltó helyen, az őket oly nagyon szerető fiaik karjaiban zárhatták le örökre szemüket.

Míg Franz Werfel az önzetlen és a maradéktalanul önfeláldozó anya történetét hallgattam, itt is ugyanaz a képzetem támadt mint korábban a József és testvéreinél. Szinte meseszerű a megjelenített szentírási rész, – hogy a legkisebb gyermek a minden jó tulajdonsággal fölruházott, s Istentől kegyelt fiú -, s ezt éreztem meg az Ószövetség keretei közé emelt Werfel történetben is. Az tette számomra népmesei ihletésűnek a történetet, hogy a legkisebb,  legtehetségesebb gyermek az, – aki nem mellesleg még látnoki, prófétai képességekkel is bírt, – mind a két esetben vagyis mind Józsefnél, mind Jeremiásnál, a testvéreik körében tehetségük és Istentől kiválasztottságuk miatt az irigység tárgyává lettek.  Ezért törtek testvéreik az életükre. Ez utóbbi történethez még egy fontos, és mindannyiunk által ismert szakrális szimbólumkép is kapcsolható,  a pelikán-kép, amely eredetileg Krisztust, a saját vérét önfeláldozón kiontó személy jelképét jeleníti meg. Vasárnap a hangoskönyv formában előadott jelenetnél sokunknál talán ugyanez a pelikán-kép az önfeláldozó, de itt a werfeli történetben ez a szimbólum az anyaság fogalmi köréhez is pontosan ráillik.  Nálam ez a madár jelkép-rendszer azt a hűség-képet hívta elő, amely pontosan azokról az édesanyákról szól, – mint a jelen történetben Jeremiás anyja – , akik habozás nélkül ha bármi szükség úgy hozza, önmaga élete árán is, de nem hagyja kioltani  egyszülöttje életét. Az anyai hűség gyermekéhez mindörökké fogyhatatlan marad, s  ezer szálon  kötődik  minden édesanya szeretett gyermekéhez. Ahogy Balassi írja „Csak hogy élhessen(ek), szivébűl ont ő vért”.

Erősen sűrítve arról szólt a történet, Jeremiás édesanyjának tudomása volt arról, hogy testvérei is, de leginkább legidősebb fiának felesége az, aki azon mesterkedik, hogy Jeremiás életére törjön. Így az édesanya,  menyének minden mozdulatát árgus szemekkel figyeli, hogy az nehogy kárt tehessen a fiában. Így történt, hogy nem  kerülte el óvó pillantását, amikor az méregpoharat készített  fia számára. Csak saját élete árán tudta a jó szülő a gyilkos veszélyt kivédeni, s mielőtt az még a méreggel teli poharat kiválasztotta volna, az anya elvette előle, és annak tartalmát saját maga hörpintette ki. Így elhárította feje fölül a számára gonosz kezektől kitervelt halált.

A másik történet főhőse Peer Gynt, távolról sincs Jeremiáshoz hasonló pozitív jellem-tulajdonságokkal fölruházva. Duhaj kedvű, féktelen fantáziájú, hencegő siheder. Édesanyja Aase anyó mégsem ilyennek látja a széltoló fiát, bár azért gyakran ő is szemrehányást tesz fiának annak léha magatartásáért, főleg akkor, amikor az néha keserűséget okozott neki.  Anyai szívével mégis nagyon szerette ezt az egyetlen, semmirekellő fiút.

Mint azt már fenntebb írtam, az analóg az előbb, és itt leírt történetben az, hogy mindkét hős nagyon szerette édesanyját, és mint egy fordított piéta, mindkét esetben ugyanaz történt: a fiú tartja ölben a haldokló édesanyát.

Az előbbi történetben Jeremiás, mikor a karjában tartott édesanyja meghalt, fiúi fájdalmában eszméletét vesztve melléájul a szeretett holttestnek.

A másik regény az édesanya haldoklásáról szóló epizódjában, örömmel konstatálhattuk, hogy bármily léha életet is élt Peer, Aase anyónak az életben megélt sok keserűségéért megadatott az a vigasz, hogy élete utolsó perceiben ott volt mellette hőn szeretett fia, aki költői, látomásos játékkal könnyítette meg búcsúját az élettől.

Majd ezeket a jól megformált,  művészileg jól tolmácsolt irodalmi jeleneteket, a szentmisében Isten hozzánk intézett evangéliumi örök érvényű szavai követték. Tibor atya felolvasta az aznapra rendelt Evangéliumot (Jn. 14,23-29),  ezután már rendes medrében folytatódott a szentmise.

Az Úr asztalához járultunk, de a misszió közösségi termében annak sokat kínáló asztalához is járulhattunk, így szegényesen eltöltött otthoni reggelink után, – felkészülve a lehetőségre, hogy majd később nagykanállal eszünk -, ezért megéhezve, és kíváncsian vártuk, hogy vajon melyik férfiember gulyásleves főztje viszi el majd idén a pálmát. Vagyis kinek a levese sikeredett a legjobban. Idén „főrendi emberrel” is bővült a szakács csapat, mert Szalay Tamás, a Magyar Kultúrintézet igazgatója is hagyta magát a saját receptű gulyáslevesével megméretni. Azt hiszem, senkinek sem kell részleteznem azt a tényszerű megállapítást, hogy világszerte a főzés nagymesteriségében miért a férfi szakácsoké a pálma? Itt is tanújelét adták annak, hogy milyen jól forgatják a főzőkanalat. Így Imre atyánál is föltették az i-re a pontot, s mivel minden leves olyan jól sikerült, hogy ez a tény plébánosunkat teljesen döntésképtelenné tette, így minden szakács fődíjat, vagyis jutalmul egy üveg jó minőségű bort nyert. Persze a cukrászat nagymesterei a nők voltak, így a számla teljesen kiegyenlítődött. Az ő esetükben sikerük próbája az evés volt, s mivel elkészített finomságaik mind elfogytak, így remekműveik kiállták a próbát.

Nemcsak az ételek eladásából származó bevételi összeg, de a sebtében rögtönzött bolhapiacon eladott portékák árából is, – amely szatócsbolt legfőbb árusa Geiger Erika volt – a délvidéki szórványban élő, s rászoruló tehetséges gyerekek életkörülményeit szeretné missziónk támogatni, és az így összegyűlt 800 Euró összeget ezek javára utalja majd át egyházközségünk. Az evés és az egymás társaságában eltöltött beszélgetés után, visszatértünk a templomba, mert az apró és nagyobbacska gyermekek nagy gonddal készültek az anyák napi alkalomra. A kisebbek köréből kikerülő közreműködőket már hetekkel ezelőtt felkészítette szereplésükre édesanyjuk, és Mokbel Nyeste Lila is, aki ötletgazdájául szegődött ennek az anyák napi ünnepség ügyének. A jelenlevő hívek nagy érdeklődést tanúsítottak az anyák napi műsoruk iránt, látva hogy milyen nagy lelkesedéssel készültek előadásukra.

Az első számot, a csöpp Mokbel Mia énekét, és a nála alig nagyobb testvérkéjének Mokbel Gréti furulya kísérőjének szólóját, meleg fogadtatás, és népes közönség várta. Mia csilingelő hangocskája tőle még számomra nem várt módon (hiszen éppen hogy csak meghaladta az egy métert ez a picurka kislány) betöltötte a templomot, és jól hallhatóan énekelte el az „Orgona ága” című éneket. A kis Gréta, aki már -bár még iskolába sem jár – de már egyre biztosabban mozog a ministránság parkettáján, és ugyanilyen biztonsággal kísérte hangszerén a Pöttöm-Panna testvérkéjét.

A hallgatóságot kifejezetten megnyerték a kis előadók szavalatai: így Mokbel Mia, – Sarkady Sándor: Édesanyám tulipánfa című verse is -, majd másik két apróság Simon Noémi és Simon Patrícia, – Donászy Magda: Nagyanyónak című versének előadása következett. Majd  a hangverseny és a kis szólista, Mokbel Gréti játszott, akit édesanyja kísért zongorán. Cantió Polonica furulyaszámot adta elő a kis virtuóz. Ezután Andree Vincenttől hallgathattuk meg Osváth Erzsébet: Velem voltál című versét. Majd újból zenére váltottak a gyerekek és Kertész Bori közreműködésével Wilton Szonetináját hallgathattuk, amelyet ő már a nagylányok biztonságágában tolmácsolt.  Majd tőle ismételten a legkisebbek közül, Mokbel Gréti ragadta magához a szót és Kiss Jenőtől egy nagyon szép, és anyák napi boldogságot kívánó versikével rukkolt elő. Utána a négy Andree testvértől hallgathattunk meg zeneszámokat, így Árontól és Vincenttől: Cornelius Gurlitt zongora duettjét. A zeneszámot az Andree ikrek, Armand és Raphael tolmácsolásában hallgathattuk meg harmonikán és hegedűn eljátszva. Mancini szimfonikus zenéjét, a szerző különös módon a jazzre jellemző stílusjegyekkel ötvözött.

Körjátékok zárták le a gyermekek előadását , amelyet Leibingerné Bánffy Ágnes, Mokbel–Nyeste Lilla vezetett.  Leibinger Árpád citerán kísért. A következő játékok kerültek bemutatásra: Bújj,bújj zöld ág, Fehér liliomszál. Beültettem kis kertemet, Én kicsike vagyok.

Az előadást követően a gyerekek minden jelenlévő hölgyet a szeretet, az élet, és a teljesség jelével, egy szál rózsával leptek meg.

Szeretnék ezúton is köszönetet mondani a segítőknek, akik valamilyen formában részt vettek ennek a jól sikerült anyák napi rendezvénynek lebonyolításában, és mindazoknak is, akik bármi formában hozzájárultak az est sikeréhez.

Zeitler Barbara

Ajánlott bejegyzések

Márton-napi „libalakoma” a Barátságklubban

2024. november 15

Barátságklub – 2024. október 18.

2024. november 05

Barátságklub – 2024. szeptember 27.

2024. október 09