A legjobb cím…

A legjobb cím...
szerkesztő

A legjobb cím…

Amikor pár évvel ezelőtt nagyon megbetegedtem, felkerestem egyik orvosbarátomat. Ő egy híres specialistához irányított, aki aztán – akkor – kigyógyított.

Igy, utólag, azt kell mondanom: jó címet kaptam a barátomtól!

Amikor tavalyelőtt kúrára kellett mennem, de nem tudtam, hogy hova menjek, egy hívem hívta fel a figyelmemet az egyik üdülőhelyre. Mellette döntöttem, s nem bántam meg: nagyszerű orvosi kúra volt.

Igy, utólag, azt kell megállapítanom, hogy ismét jó címet kaptam a hívemtől!

Amikor az egyik papbarátomnak egy nem szokványos ajándékot szerettem volna vásárolni, s nem tudtam, merre menjek, valaki ajánlott egy remek boltot. Ott valóban kaptam egy értékes és nem mindennapi ajándékot.

Újfent jó címet kaptam valakitől!

Egyik nap aztán, ki tudja hányadszor, ismét életem értelmét kerestem. Noha minden könyvet elolvastam a témáról, ami csak a kezembe került, mégsem lettem okosabb.

A végén, ki tudja hányadszor, ismét Jézusnál kötöttem ki, és nála mindent megtaláltam, amit Istenről, életem értelméről és céljáról kerestem.

Igy, mindeneknek túlján, azt kell megállapítanom, hogy ismét jó címre találtam!

Sőt, bátran és meggyőződéssel mondhatom, hogy Jézus a legjobb cím, amivel életem során találkozhattam és találkoztam!

A részvények emelkednek és esnek. Az arany ára ma magas, holnap alacsony lesz. A világnézetek jönnek-mennek, és mindenütt csak elégedetlenséget és békétlenséget szülnek. A hisztérikus és szélsőséges ideológiák megmérgezik és  lelkileg kihasználják az embereket. A ma dúsgazdagok holnapra nincstelenek lesznek. Akik ma uralkodókat holnap börtönbe vetik talán. A tegnap még oly magabiztosakat ma egy járvány leteríthet a lábáról. Az emberi ideológiák és világnézetek, a gazdagság és a hatalom előbb vagy utóbb semmivé lesznek.

Jézus Krisztus azonban soha nem vagylagos, soha nem alternatív választás.

Őt nem lehet pótolni!

Nála tartást és biztonságot, világosságot és boldogságot találsz.

Ezért is mondogatom a mostani nagyböjtben egyre többször: „Uram, kihez mennénk? Tiéd az örök életet adó tanítás!” (Jn 6,68)

Ezért is imádkozom most, nagyböjtben minden nap ezt az imát:

Uram, ha belső útkereső műszerem feladja a szolgálatot,

és azt érzem, hogy elveszítettem önmagamat,

Te vagy számomra a legbiztosabb cím!

Ha csalódom emberekben,

és egy igazi jóbarátra vagy barátnőre lenne szükségem,

Te vagy számomra a legmegbízhatóbb cím!

Ha elbizonytalanodom,

és jótanácsra lenne szükségem,

Te vagy számomra a leghitelesebb cím!

Ha bűntudat gyötör,

és nem tudom, kinél rakjam le szívem terhét,

Te vagy számomra a legmegértőbb cím!

Ha körülöttem minden összedől,

és eddigi életemből esetleg kő kövön semmi nem marad,

akkor is Te vagy számomra a leghitelesebb cím,

hisz azt mondtad: „Az ég és föld elmúlnak, de az én szavaim nem múlnak el.” (Mk 13,31)

 

Stuttgart, 2020 nagyböjtjén,

Imre atya

Share

Ajánlott bejegyzések