2026. FEBRUÁR 23 ÉS MÁRCIUS 1 KÖZÖTT

szerkesztő Tibor atya
Programelőzetes
*
Február 27-én, pénteken, Stuttgarti délután,
17.30 órakor keresztúti ájtatosság,
18.00 órakor szentmise – bevezető elmélkedés
*
Február 28-án, szombaton, Stuttgartban a Bruderklaus templom közösségi termében egész napos lelki programra kínálunk lehetőséget.
Aki még jelentkezni szeretne, tegye meg a csütörtöki napig, február 26-ig. Fontos a telefonon, WhatsAppon-on vagy e-mailen keresztül történő jelentkezés, ugyanis az ebédhez az ételt megrendeljük. Éppen ezért a részvételi díj ezen a napon 10 Euró, amelyet majd helyben kell fizetni.
Jelezni kell továbbá, hogy hány személy vesz részt, illetve azt is, hogy húsos ételt, vagy húsmentes ételt kíván ebédre.
A reggelihez vajas perecet, teát vagy kávét mi biztosítunk. Ásványvízről, üdítőről úgyszintén mi gondoskodunk. Természetesen ti magatok is még ezt ki tudjátok egészíteni azzal, amit hoztok. Süteményt is szívesen és örömmel fogadunk. Úgy gondolom ezen nemes gesztusokkal az egymás iránti szeretetet és megbecsülést is gyakoroljuk.
Jelentkezni lehet a következő formában:
- E-mailben: SzentGellert.Stuttgart@drs.de
- Telefonon keresztül: 0711 236 9190 – ezen telefonszámon üzenetrögzítő van. A rögzítőn hagyjon üzenetet!
- WhatsApp-on keresztül: 01590 653 8681 – szöveges üzenet formájában.
Ez a lelkinap elsősorban önmagunk megajándékozását jelenti.
Várunk szeretettel, a Szent Gellért Egyházközség és Péter atya!
*
Március 1-jén, Nagyböjt 2. vasárnapja,
Schwäbisch-Gmündben 9.30 órakor szentmise, ezt követően agapé,
Stuttgartban 15.00 órakor gyermek-istentisztelet, szentmise – záró elmélkedés. Ezt követően agapé.
*
Minden helyen mindenkit szeretettel vár a közösség és Tibor atya!
*
*
Bensőséges nagyböjti napokat, jó munkát, tartalmas beszélgetéseket és örömteli találkozásokat kívánunk minden Kedves Hívünknek!
*
„Nézd ezt a fát. Látod a sok falevelet rajta? Mindegyiknek, még a legkisebbiknek is van mélyen lent a földben egy kis hajszálerecskéje, mely élettel látja el. Ősszel lehull a levél, igaz. Minden ősszel lehull. De annak a kis hajszálgyökerecskének a jóvoltából visszatér újra minden tavasszal. Ha azonban a gyökérszál pusztul el ott föld alatt, a levelecske nem tér vissza többé, s idő múltával elpusztul a fa is.” (Wass Albert, író – 1908 – 1998)
(Képek forrása: Pixabay)
Ajánlott bejegyzések

2026. FEBRUÁR 16 ÉS 22 KÖZÖTT
2026. február 16

2026. FEBRUÁR 9 ÉS 15 KÖZÖTT
2026. február 10

2026. FEBRUÁR 3 ÉS 8 KÖZÖTT
2026. február 03


