• Karácsony ünnepe Ulmban

    St. Michael zu den Wengen Wengengasse 6, Ulm, Baden-Württemberg, Németország

     * December 25-én, csütörtök, Karácsony ünnepe, Ulmban 15.00 órakor ünnepi szentmise. Mindenkit szeretettel vár a közösség és Tibor atya!  * * Juhász Gyula: Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. …Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Behegesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. …És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben. * „Egész életünk a szeretet isteni „túlkapásainak” a drámája. Ennek a drámának áll mintegy centrumában a megtestesülés titka az isteni ártatlanság makulátlan tiszta jegyeivel. Így – a teremtő lemondás jegyében – a karácsony egyszerre az egész teremtés elfogadásának és szeretetben való fölülmúlásának az ünnepe. Isten szeretete és szabadsága a valóságos helye: innét univerzitása…Isten is csak szinte észrevétlenül léphetett közénk. Igaz, kicsiny, mérhetetlenül kicsiny fény ez – de reális. Ugyanaz a szelídség, mely engedelmességre bírta a teremtett univerzumot, és gyengédségének erejével a kereszt verésén túl meggyőzte a világot.” (Pilinszky János – költő – 1921 - 1981) * Szeretetteljes Karácsonyt, és áldott, békés, boldog, reményteli új évet kívánok minden kedves Hívemnek! Lelkipásztori szeretettel, Tibor atya Stuttgart, 2025. Karácsonyán 

  • Karácsony ünnepe Stuttgartban

    Bruder Klaus Kirche Albert-Schäffle-Straße 30, Stuttgart, Baden-Württemberg, Németország

     * December 25-én, csütörtök, Karácsony ünnepe, Stuttgartban 18.00 órakor ünnepi szentmise. Mindenkit szeretettel vár a közösség és Tibor atya! * * Juhász Gyula: Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. …Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Behegesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. …És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben. * „Egész életünk a szeretet isteni „túlkapásainak” a drámája. Ennek a drámának áll mintegy centrumában a megtestesülés titka az isteni ártatlanság makulátlan tiszta jegyeivel. Így – a teremtő lemondás jegyében – a karácsony egyszerre az egész teremtés elfogadásának és szeretetben való fölülmúlásának az ünnepe. Isten szeretete és szabadsága a valóságos helye: innét univerzitása…Isten is csak szinte észrevétlenül léphetett közénk. Igaz, kicsiny, mérhetetlenül kicsiny fény ez – de reális. Ugyanaz a szelídség, mely engedelmességre bírta a teremtett univerzumot, és gyengédségének erejével a kereszt verésén túl meggyőzte a világot.” (Pilinszky János – költő – 1921 - 1981) * Szeretetteljes Karácsonyt, és áldott, békés, boldog, reményteli új évet kívánok minden kedves Hívemnek! Lelkipásztori szeretettel, Tibor atya Stuttgart, 2025. Karácsonyán

  • Karácsony ünnepe Schwäbisch-Gmündben

    Sankt Franziskus Kirche Franziskaner Str. 3, Schwäbisch-Gmünd, Baden-Württemberg, Németország

     * December 26-án, péntek, Karácsony ünnepének 2. napja, Szent István diakónus vértanú ünnepe, Schwäbisch-Gmündben 9.30 órakor ünnepi szentmise. Mindenkit szeretettel vár a közösség és Tibor atya! * * Juhász Gyula: Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. …Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Behegesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. …És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben. * „Egész életünk a szeretet isteni „túlkapásainak” a drámája. Ennek a drámának áll mintegy centrumában a megtestesülés titka az isteni ártatlanság makulátlan tiszta jegyeivel. Így – a teremtő lemondás jegyében – a karácsony egyszerre az egész teremtés elfogadásának és szeretetben való fölülmúlásának az ünnepe. Isten szeretete és szabadsága a valóságos helye: innét univerzitása…Isten is csak szinte észrevétlenül léphetett közénk. Igaz, kicsiny, mérhetetlenül kicsiny fény ez – de reális. Ugyanaz a szelídség, mely engedelmességre bírta a teremtett univerzumot, és gyengédségének erejével a kereszt verésén túl meggyőzte a világot.” (Pilinszky János – költő – 1921 - 1981) * Szeretetteljes Karácsonyt, és áldott, békés, boldog, reményteli új évet kíváno

  • Karácsony ünnepe Biberachban

    Dreifaltigkeitskirche Biberach Mittelbergstr. 29, Biberach an der Riß, Baden Württemberg, Németország

     * December 26-án, péntek, Karácsony ünnepének 2. napja, Szent István diakónus vértanú ünnepe, Biberachban 16.45 órakor ünnepi szentmise. Mindenkit szeretettel vár a közösség és Tibor atya! * * Juhász Gyula: Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. …Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Behegesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. …És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben. * „Egész életünk a szeretet isteni „túlkapásainak” a drámája. Ennek a drámának áll mintegy centrumában a megtestesülés titka az isteni ártatlanság makulátlan tiszta jegyeivel. Így – a teremtő lemondás jegyében – a karácsony egyszerre az egész teremtés elfogadásának és szeretetben való fölülmúlásának az ünnepe. Isten szeretete és szabadsága a valóságos helye: innét univerzitása…Isten is csak szinte észrevétlenül léphetett közénk. Igaz, kicsiny, mérhetetlenül kicsiny fény ez – de reális. Ugyanaz a szelídség, mely engedelmességre bírta a teremtett univerzumot, és gyengédségének erejével a kereszt verésén túl meggyőzte a világot.” (Pilinszky János – költő – 1921 - 1981) * Szeretetteljes Karácsonyt, és áldott, békés, boldog, reményteli új évet kívánok minden kedves Hívemnek! Lelkipásztori szeretettel, Tibor atya Stuttgart, 2025. Karácsonyán 

  • Karácsony ünnepe Tuttlingenben

    St. Gallus Kirche Guttenbergstrasse 9, Tuttlingen, Baden-Württemberg, Németország

    * December 27-én, szombat, Karácsony ünnepének 3. napja, Szent János apostol és evangélista ünnepe, Tuttlingenben 16.00 órakor ünnepi szentmise. Mindenkit szeretettel vár a közösség és Tibor atya! *  * Juhász Gyula: Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. …Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Behegesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. …És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben. * „Egész életünk a szeretet isteni „túlkapásainak” a drámája. Ennek a drámának áll mintegy centrumában a megtestesülés titka az isteni ártatlanság makulátlan tiszta jegyeivel. Így – a teremtő lemondás jegyében – a karácsony egyszerre az egész teremtés elfogadásának és szeretetben való fölülmúlásának az ünnepe. Isten szeretete és szabadsága a valóságos helye: innét univerzitása…Isten is csak szinte észrevétlenül léphetett közénk. Igaz, kicsiny, mérhetetlenül kicsiny fény ez – de reális. Ugyanaz a szelídség, mely engedelmességre bírta a teremtett univerzumot, és gyengédségének erejével a kereszt verésén túl meggyőzte a világot.” (Pilinszky János – költő – 1921 - 1981) * Szeretetteljes Karácsonyt, és áldott, békés, boldog, reményteli új évet kívánok minden kedves Hívemnek! Lelkipásztori szeretettel, Tibor atya Stuttgart, 2025. Karácsonyán

  • Szent Család ünnepe Böblingenben

    St. Bonifatius Kirche Sindelfinger Str. 14, Böblingen, Baden-Württemberg, Németország

    * December 28-án, vasárnap, Szent Család vasárnapja, Böblingenben 9.30 órakor ünnepi szentmise. Mindenkit szeretettel vár a közösség és Tibor atya! * * Juhász Gyula: Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. …Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Behegesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. …És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben. * „Egész életünk a szeretet isteni „túlkapásainak” a drámája. Ennek a drámának áll mintegy centrumában a megtestesülés titka az isteni ártatlanság makulátlan tiszta jegyeivel. Így – a teremtő lemondás jegyében – a karácsony egyszerre az egész teremtés elfogadásának és szeretetben való fölülmúlásának az ünnepe. Isten szeretete és szabadsága a valóságos helye: innét univerzitása…Isten is csak szinte észrevétlenül léphetett közénk. Igaz, kicsiny, mérhetetlenül kicsiny fény ez – de reális. Ugyanaz a szelídség, mely engedelmességre bírta a teremtett univerzumot, és gyengédségének erejével a kereszt verésén túl meggyőzte a világot.” (Pilinszky János – költő – 1921 - 1981) * Szeretetteljes Karácsonyt, és áldott, békés, boldog, reményteli új évet kívánok minden kedves Hívemnek! Lelkipásztori szeretettel, Tibor atya Stuttgart, 2025. Karácsonyán

  • Szent Család ünnepe Stuttgartban

    Bruder Klaus Kirche Albert-Schäffle-Straße 30, Stuttgart, Baden-Württemberg, Németország

    * December 28-án, vasárnap, Szent Család vasárnapja, Stuttgartban 11.30 órakor ünnepi szentmise. Minden helyen mindenkit szeretettel vár a közösség és Tibor atya! *  * Juhász Gyula: Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. …Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Behegesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. …És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben. * „Egész életünk a szeretet isteni „túlkapásainak” a drámája. Ennek a drámának áll mintegy centrumában a megtestesülés titka az isteni ártatlanság makulátlan tiszta jegyeivel. Így – a teremtő lemondás jegyében – a karácsony egyszerre az egész teremtés elfogadásának és szeretetben való fölülmúlásának az ünnepe. Isten szeretete és szabadsága a valóságos helye: innét univerzitása…Isten is csak szinte észrevétlenül léphetett közénk. Igaz, kicsiny, mérhetetlenül kicsiny fény ez – de reális. Ugyanaz a szelídség, mely engedelmességre bírta a teremtett univerzumot, és gyengédségének erejével a kereszt verésén túl meggyőzte a világot.” (Pilinszky János – költő – 1921 - 1981) * Szeretetteljes Karácsonyt, és áldott, békés, boldog, reményteli új évet kívánok minden kedves Hívemnek! Lelkipásztori szeretettel, Tibor atya Stuttgart, 2025. Karácsonyán

  • Szent Család ünnepe Eislingenben

    Liebfrauen-Kirche Eberhardt Str. 30, Eislingen/Fils, Baden-Württemberg, Németország

    * December 28-án, vasárnap, Szent Család vasárnapja, Eislingenben 15.00 órakor ünnepi szentmise. Mindenkit szeretettel vár a közösség és Tibor atya! * * Juhász Gyula: Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. …Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Behegesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. …És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben. * „Egész életünk a szeretet isteni „túlkapásainak” a drámája. Ennek a drámának áll mintegy centrumában a megtestesülés titka az isteni ártatlanság makulátlan tiszta jegyeivel. Így – a teremtő lemondás jegyében – a karácsony egyszerre az egész teremtés elfogadásának és szeretetben való fölülmúlásának az ünnepe. Isten szeretete és szabadsága a valóságos helye: innét univerzitása…Isten is csak szinte észrevétlenül léphetett közénk. Igaz, kicsiny, mérhetetlenül kicsiny fény ez – de reális. Ugyanaz a szelídség, mely engedelmességre bírta a teremtett univerzumot, és gyengédségének erejével a kereszt verésén túl meggyőzte a világot.” (Pilinszky János – költő – 1921 - 1981) * Szeretetteljes Karácsonyt, és áldott, békés, boldog, reményteli új évet kívánok minden kedves Hívemnek! Lelkipásztori szeretettel, Tibor atya Stuttgart, 2025. Karácsonyán

  • Évvégi hálaadó szentmise Weingartenben

    14 Nothelfer Kapelle Ravensburger Str. 39, Weingarten, Baden-Württemberg, Németország

    * December 31-én, szerda, Szilveszter napja, Weingartenben 15.00 órakor évvégi hálaadó szentmise a 14 Nothelfer Kapelle-ben. Mindenkit szeretettel vár a közösség és Tibor atya! * * Juhász Gyula: Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. …Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Behegesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. …És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben. * „Egész életünk a szeretet isteni „túlkapásainak” a drámája. Ennek a drámának áll mintegy centrumában a megtestesülés titka az isteni ártatlanság makulátlan tiszta jegyeivel. Így – a teremtő lemondás jegyében – a karácsony egyszerre az egész teremtés elfogadásának és szeretetben való fölülmúlásának az ünnepe. Isten szeretete és szabadsága a valóságos helye: innét univerzitása…Isten is csak szinte észrevétlenül léphetett közénk. Igaz, kicsiny, mérhetetlenül kicsiny fény ez – de reális. Ugyanaz a szelídség, mely engedelmességre bírta a teremtett univerzumot, és gyengédségének erejével a kereszt verésén túl meggyőzte a világot.” (Pilinszky János – költő – 1921 - 1981) * Szeretetteljes Karácsonyt, és áldott, békés, boldog, reményteli új évet kívánok minden kedves Hívemnek! Lelkipásztori szeretettel, Tibor atya Stuttgart, 2025. Karácsonyán

  • Évvégi hálaadó szentmise Stuttgartban

    Bruder Klaus Kirche Albert-Schäffle-Straße 30, Stuttgart, Baden-Württemberg, Németország

    *  December 31-én, szerda, Szilveszter napja, Stuttgartban 18.00 órakor évvégi hálaadó szentmise. Mindenkit szeretettel vár a közösség és Tibor atya! * * Juhász Gyula: Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. …Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Behegesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. …És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben. * „Egész életünk a szeretet isteni „túlkapásainak” a drámája. Ennek a drámának áll mintegy centrumában a megtestesülés titka az isteni ártatlanság makulátlan tiszta jegyeivel. Így – a teremtő lemondás jegyében – a karácsony egyszerre az egész teremtés elfogadásának és szeretetben való fölülmúlásának az ünnepe. Isten szeretete és szabadsága a valóságos helye: innét univerzitása…Isten is csak szinte észrevétlenül léphetett közénk. Igaz, kicsiny, mérhetetlenül kicsiny fény ez – de reális. Ugyanaz a szelídség, mely engedelmességre bírta a teremtett univerzumot, és gyengédségének erejével a kereszt verésén túl meggyőzte a világot.” (Pilinszky János – költő – 1921 - 1981) * Szeretetteljes Karácsonyt, és áldott, békés, boldog, reményteli új évet kívánok minden kedves Hívemnek! Lelkipásztori szeretettel, Tibor atya Stuttgart, 2025. Karácsonyán