Urunk mennybemenetele

Urunk mennybemenetele
szerkesztő

Nagycsütörtök estéjétől Jézus állandó mozgásban van. Fölkelt a vacsorától (surrexit), leereszkedett, majd ismét
fölkelt (resurrexit), és fölment a mennybe. Az õ megaláztatása és felemeltetése a mi felemelkedésünk. Talán éppen ezt érthették meg az apostolok az utolsó találkozásban, hiszen leborulva imádták, majd nem azon keseregtek, hogy elment, hanem nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe, mert megígérte, hogy visszajön, ők pedig várták.
Több szerzetesrendben a szentmise és a zsolozsma kiemelt pontjainál a közösség tagjai, kilépve ülőhelyükről, egyenesen
állva, a szentély – vagyis kelet – felé fordulnak. Az Olajfák hegyének tanítványi állapotát, a feszült figyelmet idézi föl ez a
mozdulat, a bizalomteljes odafordulást „a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk” (Zsid 4,16); annak testünk-lelkünk átirányításával való várását, aki az elmenetel és a végsõ visszatérés közötti Idolen újból és újból visszatér az Eucharisztiában.
Ezért is imádkozták az első keresztények a szentmise zárásakor: „Marana tha” (jöjj el, Uram) vagy „Maran
atha” (az Úr eljött). Fontos tehát tudatosítanunk, hogy a szentmise nem baráti lakoma, hanem feszült figyelem, Istenre
irányultság Krisztus felajánlásában és befogadásában.
A középkori liturgikus könyvek iniciáléin e nap jeleneténél gyakran ábrázolják Jézust úgy, mint akinek már csak két lábfejét nem takarják az ég felhői, a hegy tetején pedig, ahonnan felemelkedett, két lábnyom marad, ami egyszerre jelzi fölemelkedésének helyét és valamiképpeni itt maradását. Ezt a képi motívumot nyugodtan azonosíthatjuk a tanítvánnyá formálásnak a mai evangéliumban hallott két feladatával: kereszteljetek és tanítsatok, hogy hatalmam megnyilvánuljon a világban.
A mennybe menõ Krisztus végsõ parancsa tehát tanítványai számára: tanítás és szentségkiszolgáltatás.Szent Máté evangéliumában a tanítás foglalata a hegyi beszéd, ami alapján az Egyház tanítómunkájának legfontosabb elemeit a következõkben határozhatjuk meg: elvezetni a világot arra, hogy Isten nem ellenség, szemben álló fél, hanem Atya, barát, akinek elsajátíthatjuk szíve gondolatát. Megmutatni a nyolc boldogság erényeit mint értelmes életformát; úgy végezni a szeretet cselekedeteit, hogy azok, akik abban részesednek, valóban boldoggá váljanak; és elfogad(tat)ni: részt kapunk az Úr sorsából. Ahol ezek valósággá lesznek, ott bár az érzékek számára távoli marad, ezekben a jelekben mégis egészen reális lesz a Krisztussal való találkozás.
Evangéliumának első fejezetében Szent Máté a megtestesülést úgy mutatta be, mint ami beteljesíti a „Velünk az Isten” próféciát, Jézus utolsó szavaként pedig ez hangzik el a mű zárómondatában: „Íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig” (Mt 28,20). Valahányszor kiszolgáltatom a keresztség, a gyónás szentségét, papként mindig ki kell mondanom: én téged megkeresztellek, én téged feloldozlak. S hogy ez az „én” elsősorban nem én vagyok, hanem a szolgálatomon keresztül cselekvő Krisztus, az az átváltoztatás szavaiban válik egészen világossá, mert ott, miközben azt mondom, „az én testem” és „az én vérem”, e szavak által nyilvánvalóan nem az enyém az a test és vér, hanem Krisztusé, akinek velünk együtt munkálkodó hatalma nyilvánvaló lesz szolgálatom által. Isten nem mozdulatlan mozgató, hanem szüntelen mozgásban van, fölemelkedik és alászáll. A tanítványoknak ezt az Olajfák hegyi tapasztalatát éli meg minden vasárnap az Egyház, és ennek kell formálnia minden egyéb megnyilvánulását. Ahogy már az elsõ századokban vallották:  Gondolkodásunk megegyezik az Eucharisztiával, az Eucharisztia viszont megerõsíti gondolkodásunkat.” Az Eucharisztiáról szóló szinódusi buzdításban pedig ennek kifejtéseként olvassuk: „A vasárnap szerint élni” azt jelenti: a Krisztustól nyert szabadulás tudatában élni, és úgy kibontakoztatni az életet, mint Istennek fölajánlott áldozatot, mert Krisztus gyõzelme minden ember belsõleg megújított életvitelében mutatkozik meg teljesen.
Kálmán Peregrin OFM
pasaréti plébános

KEZDÕÉNEK ApCsel 1,11 Vagy: Ho 95; ÉE 562
Galileai férfiak! Mit néztek csodálkozva az égre?
Ahogyan szemetek láttára Jézus a mennybe ment,
úgy jön el egykor ismét, alleluja.

KÖNYÖRGÉS
Mindenható Istenünk, hadd ujjongjunk szent örömmel és hadd
vigadjunk gyermeki hálaadással, mert szent Fiadnak, Krisztusnak
mennybemenetele a mi fölemelkedésünk: ahová ugyanis a
Fõ eljutott dicsõségben, oda kapott meghívást az egész test, az
Egyház, reménységben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad
által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten
mindörökkön-örökké. – Ámen.

OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteibõl – (ApCsel 1,1–11)
Jézus az apostolok szeme láttára fölemelkedett az égbe.

Első könyvemben, kedves Teofil, elbeszéltem, mi mindent tett és tanított Jézus egészen addig a napig, amelyen megbízást
adott a Szentlélek által kiválasztott apostoloknak, és fölvétetett a mennybe. Szenvedése után sokféleképpen bebizonyította, hogy él: negyven napon át ismételten megjelent nekik, és beszélt az Isten országáról. Amikor egy alkalommal együtt étkezett velük, megparancsolta nekik, hogy ne hagyják el Jeruzsálemet, hanem várjanak az Atya ígéretére, amelyrõl, mint mondta, „tõlem hallottatok: János csak vízzel keresztelt, de ti néhány nap múlva a Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni”. Az egybegyűltek erre megkérdezték: „Uram, most fogod helyreállítani Izrael országát?” Ő azt felelte: „Nem a ti dolgotok, hogy ismerjétek az időpontokat és az alkalmakat. Ezeket az Atya szabta meg a saját tetszése szerint. De amikor leszáll rátok a Szentlélek, erő tölt el benneteket, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész
Júdeában és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig.”
Miután ezeket elmondta, a szemük láttára fölemelkedett, és egy felhő elfedte úgy, hogy tovább már nem láthatták. Miközben feszülten figyelték, hogyan emelkedik az égbe, egyszerre két férfi állt meg mellettük, fehér ruhába öltözve, és megszólította őket: „Galileai férfiak! Miért álltok itt égre emelt tekintettel? Ez a Jézus, aki közületek az égbe emelkedett, úgy jön el ismét, ahogyan most szemetek láttára a mennybe ment.”
Ez az Isten igéje. – Istennek legyen hála.

VÁLASZOS ZSOLTÁR 46,2–3. 6–7. 8–9 5. tónus

Válasz: Ujjongás közt ment föl Isten, * az Úr égbe emelkedett harsonaszóval. 6. vers

Tapsoljatok, nemzetek, mindnyájan, * ujjongjatok Istennek dicsérő szóval.
Mert félelmetes az Úr, a fölséges Isten, * nagy király az egész földön.

– Ujjongás közt ment föl Isten, * az Úr égbe emelkedett harsonaszóval. 

Ujjongás közt ment föl Isten, *  az Úr égbe emelkedett harsonaszóval.
Zengjetek dalt Istenünknek, zengjetek. * zengjetek dalt királyunknak, zsoltárt zengjetek!

– Ujjongás közt ment föl Isten, * az Úr égbe emelkedett harsonaszóval.

Mivel Isten az egész föld királya, * bölcsességgel neki éneket zengjetek.
Isten országol a nemzetek fölött, * szent trónusán ül az Isten.

– Ujjongás közt ment föl Isten, * az Úr égbe emelkedett harsonaszóval.

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak az efezusiakhoz írt levelébõl – (Ef 1,17–23)
Isten Jézus Krisztust a mennyben jobbjára ültette.

Testvéreim! Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és kinyilatkoztatás lelkét, hogy megismerjétek őt! Gyújtson világosságot lelketekben, hogy megértsétek: milyen reményre hívott meg titeket, milyen gazdag az a fenséges örökség, amelyet ő a szenteknek szán, és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma mirajtunk, hívőkön. Nagyszerű erejét Krisztusban mutatta meg, amikor a halálból feltámasztotta őt, és a mennyben jobbjára ültette. Fölé emelte minden fejedelemségnek, hatalomnak, erőnek és uralomnak, s minden néven nevezendő méltóságnak, nemcsak ezen a világon, hanem az eljövendõben is. Mindent lába alá vetett, őt magát pedig az egész Egyház fejévé tette: ez az ő teste, és teljessége annak, aki mindent mindenben betölt.
Ez az Isten igéje. – Istennek legyen hála.

ALLELUJA
Alleluja. 5. szám
Jézus mondja: † Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet! * Én veletek vagyok a világ végéig. Mt 28,19a 20b
Alleluja. 5. tónus

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvébõl – (Mt 28,16–20)
Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön.

Abban az időben: A tizenegy tanítvány elment Galileába, fel arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte a földre. Egyesek azonban még mindig kételkedtek. Jézus odament hozzájuk, és ezt mondta nekik:„Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön. Ezért most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden
nemzetet! Kereszteljétek meg õket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!”
Ezek az evangélium igéi. – Áldunk téged, Krisztus.

HÍVEK KÖNYÖRGÉSE

Forduljunk, testvéreim, örvendező lélekkel Istenünkhöz, mert a mi Urunk felment a mennybe, elfoglalta trónját Atyjának jobbján, mi pedig várva várjuk dicsőséges eljövetelét!

1. Könyörögjünk Isten szent Egyházáért, hogy a világban tanúságot tegyen Urunkról, Jézus Krisztusról!
– Kérünk téged, hallgass meg minket!

2. Könyörögjünk az Egyház elöljáróiért, hogy az ítélet napján örömmel adhassanak számot a mi lelkünkről!
– Kérünk téged…

3. Könyörögjünk a népek vezetőiért, hogy igazságosságban és szeretetben, békében és szabadságban kormányozzák
a népeket! – Kérünk téged…

4. Könyörögjünk az Egyház tagjaiért, hogy Urunk mennybemenetele adjon erőt nekik a kísértésekben, és hűségesnek találtassanak! – Kérünk téged…

5. Könyörögjünk egyházközségünkért, hogy egykor mindnyájan együtt lehessünk Krisztusnak és az ő szentjeinek dicsőségében! – Kérünk téged…

Urunk, Istenünk! Segíts, hogy mindig híven szolgáljunk Szent Fölségednek, el ne veszítsük kegyelmed ajándékait, és így folytonosan velünk maradj a földön, míg egykor eljutunk hozzád a mennyei dicsőségbe. Krisztus, a mi Urunk által. – Ámen.

FELAJÁNLÓ KÖNYÖRGÉS
Istenünk, hálaáldozatot mutatunk be neked Fiad mennybemenetelének
ünnepén. Alázattal kérünk, viszonzásul add, hogy
szentségi ajándékaid mennyei életre keltsenek minket. Krisztus,
a mi Urunk által. – Ámen.

ÁLDOZÁSI ÉNEK Mt 28,20 
Íme, én veletek vagyok mindennap, a világ végéig, alleluja.

ÁLDOZÁS UTÁNI KÖNYÖRGÉS
Mindenható, örök Isten, te minket már a földön mennyei eledellel
táplálsz. Add, hogy áldozatos buzgósággal törekedjünk
a mennybe, ahová már fölvetted emberi természetünket. Krisztus,
a mi Urunk által. – Ámen.

BEFEJEZÕ SZERTARTÁS
Az Úr legyen veletek! – És a te lelkeddel!

Áldjon meg titeket a mindenható Isten, akinek egyszülött Fia a mai napon fölment a mennybe, és utat nyitott nektek oda, ahová ő már eljutott! – Ámen.

Adja meg nektek, hogy amint a feltámadt Krisztus látható módon megjelent tanítványainak, jelenjék meg nektek is az ítélet napján örök életet adó irgalmával! – Ámen.

És ti, akik hittel valljátok, hogy Jézus az Atya dicsőséges jobbján ül, boldogan tapasztalhassátok, hogy ígérete szerint veletek marad a világ végéig! – Ámen.

Áldjon meg benneteket a mindenható Isten: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. – Ámen.

Share