Igeistentisztelet nagyböjt 5. vasárnapjára

szerkesztő

+! Kedves Híveim,

ha nem tudjátok valamilyen oknál fogva követni Tibor atya szentmiséjét, vagy másutt sincs lehetőségetek szentmisét élőben vagy felvételről megnézni, akkor itt van a vasárnapi igeistentisztelet szövege, amelyet kinyomtatva elolvashattok – egyénileg vagy közösen. Lényeg, hogy – a mai nehéz körülmények között – szentmisén „vegyetek részt”.

Lelkipásztori szeretettel,

Imre atya

Stuttgart, 2020. március 28.

IGEISTENTISZTELET NAGYBÖJT 5. VASÁRNAPJÁRA

I. BEVEZETŐ RÉSZ

 

(Előimádkozó: Apa, Anya vagy más): A mai szentmisének így szól a kezdőéneke:

Kezdőének:
Szolgáltass nekem igazságot, Istenem, az istentelen néppel szemben védd ügyemet, ments meg a gonosz és álnok emberektől, mert te vagy az én megmentő Istenem. (Zsolt 42,1-2)

Kedves Testvérek, kezdjük igeistentiszteletünket a Hozsannánk 59-es számú énekének 1 szakaszával – Hozs. 59,1

  1. 1. Bűnös lelkek, tisztulásra

Szentmisére jöjjetek,

Keresztúton elkisérni

Azt, ki meghalt értetek.

E nagyböjti szent idôben

Bánat könnye hulljon bőven,

Hogy lemossa lelketek.

Keresztvetés: Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.

Közgyónás (Előimádkozó): Testvéreim! Mielőtt erre a szent ünnepre előírt olvasmányokat meghallgatnánk, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait.

GYÓNOM A MINDENHATÓ ISTENNEK és nektek, testvéreim, hogy sokszor és sokat vétkeztem, gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással: én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem. Kérem ezért a Boldogságos, mindenkor Szeplőtelen Szűz Máriát, az összes angyalokat és szenteket, és titeket, testvéreim, hogy imádkozzatok érettem Urunkhoz, Istenünkhöz. Amen.

Uram irgalmazz:

Uram, irgalmazz!

Krisztus kegyelmezz!

Uram, irgalmazz!

Könyörgés: Urunk, Istenünk, segíts minket, hogy életünkben az a fáradhatatlan szeretet vezessen, amellyel Krisztus szerette a világot, és halálra adta értünk önmagát. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

Hívek: Ámen!

 

  1. AZ IGE LITURGIÁJA

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből Ez 37,12b-14

Belétek oltom lelkemet és életre keltek.

Így szólt az Úr Ezekiel prófétához: „Jövendölj és így beszélj népemhez: Ezt mondja az Úr, az Isten: »Íme, kinyitom sírjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem, és elvezetlek Izrael földjére. Akkor majd megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, amikor kinyitom sírjaitokat és kihozlak benneteket sírjaitokból, én népem. Belétek oltom lelkemet és életre keltek. Letelepítelek titeket földeteken, és megtudjátok, hogy én, az Úr mondtam ezt, és végbe is vittem«” – mondja az Úr.

Ez az Isten igéje.

Hívek: Istennek legyen hála!

VÁLASZOS ZSOLTÁR Zsolt 129,1-2.3-4ab.4c-6.7-8

Válasz: Az Úrnál az irgalom, * és bőséges a megváltás nála. – 1 D2. tónus.

Előénekes: A mélységből kiáltok, Uram, hozzád, * Istenem, hallgass a szómra.
Füled figyeljen fel * könyörgő szavamra.
Hívek: Az Úrnál az irgalom, * és bőséges a megváltás nála.
E: Ha számon tartod a vétkeket, Uram, * Uram, ki az, aki előtted megállhat?
De nálad bocsánatot nyer a vétek, * ezért félve tisztelünk téged.
H: Az Úrnál az irgalom, * és bőséges a megváltás nála.
E: Tebenned remélek, Uram, * és igédben reménykedik lelkem.
Lelkem várja az Urat, * jobban, mint éji őr a hajnalt.
H: Az Úrnál az irgalom, * és bőséges a megváltás nála.
E: Jobban, mint éji őr a hajnalt, * várja az Urat Izrael.
Mert az Úrnál az irgalom, † és bőséges a megváltás nála, * ő váltja meg Izraelt minden bűnétől.
H: Az Úrnál az irgalom, * és bőséges a megváltás nála.

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből Róm 8,8-11

Isten Lelke, aki Jézust feltámasztotta a halálból, bennetek lakik.
Testvéreim!
Aki test szerint él, nem lehet kedves Isten előtt. Ti azonban nem test, hanem lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. De akiben nem lakik Krisztus Lelke, az nem Krisztusé. Ha Krisztus bennetek lakik, jóllehet a test a bűn miatt halott, a lélek a megigazulás következtében él. Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ő, aki Krisztust feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti a bennetek lakó Lelke által.

Ez az Isten igéje.

Hívek: Istennek legyen hála!

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS

Jézus mondja: † „Én vagyok a feltámadás és az élet: * aki bennem hisz, nem hal meg örökre.” Jn 11,25a és 26 – 6. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből Jn 11,3-7.17.20-27.33b-45

Én vagyok a feltámadás és az élet.

Abban az időben: Lázár testvérei megüzenték Jézusnak: „Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!” Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön.”

Jézus szerette őket: Mártát, Máriát és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt, aztán így szólt a tanítványokhoz: „Menjünk el ismét Judeába!”
Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt.
Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni.” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.”

Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!”

Jézus a lelke mélyéig megrendült és megindult. Megkérdezt: „Hova temettétek?” Azok így szóltak: ,jöjj, Uram, és lásd!” Ekkor Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette őt!” Némelyek azonban így szóltak: „Ő, aki visszaadta a vak látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?”
Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ!” Márta, az elhunyt testvére megjegyezte: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus ezt válaszolta neki: „Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” Elvették tehát a követ. Jézus az égre emelte szemét, és így szólt: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló nép miatt mondom, hogy higgyék: te küldöttél engem!”

E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” A halott azonnal kijött, kezén és lábán a rátekert leplekkel, arcán pedig a kendővel, amelyet fejére csavartak. Jézus megparancsolta: „Oldjátok föl, hogy járni tudjon!”

A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett.

Ezek az evangélium igéi.

H: Áldunk Téged, Krisztus!

Szentbeszéd:

„Én vagyok a feltámadás és az élet.” (Jn 11,25)

Jézus a betániai Lázár halálakor mondta ezeket a szavakat, akit aztán a negyedik napon feltámasztott. Lázárnak két testvére volt: Márta és Mária. Márta – amint megtudta, hogy Jézus megérkezett – odafutott hozzá és így szólt: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem!” Jézus ezt válaszolta: „Testvéred fel fog támadni.” Mire Márta: „Tudom, hogy fel fog támadni az utolsó napon.” Jézus erre kijelenti: „Én vagyok a feltámadás és az élet; aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre.”

„Én vagyok a feltámadás és az élet.”

Jézus meg szeretné értetni, hogy ki Ő az emberek számára; nála van a legértékesebb ajándék, ami után vágyakozunk: az Élet, az az Élet, mely nem múlik el. Ha olvastad János evangéliumát, megfigyelhetted, hogy Jézus ezt is mondta: „Amint az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában.” (5,26) S mivel Jézusban Élet van, életet tud adni.

„Én vagyok a feltámadás és az élet.”

Márta is hisz a végső feltámadásban: „Tudom, hogy fel fog támadni az utolsó napon.” Jézus azonban csodálatos kijelentésével: „Én vagyok a feltámadás és az élet”, megérteti vele: nemcsak abban reménykedhet, hogy a halottak egyszer majd feltámadnak. Ő már most, a jelenben is minden hívő számára az isteni, szavakkal ki nem fejezhető, soha véget nem érő örök Élet. Ha Jézus bennük van, ha Ő benned él, nem fogsz meghalni. A hívőben levő élet és a feltámadott Jézus természete ugyanaz, tehát egészen más, mint az emberi természet. Ez a rendkívüli Élet, mely már ott van benned is, az utolsó napon teljesedik majd ki, amikor egész lényed fel fog támadni.

„Én vagyok a feltámadás és az élet.”

Természetesen Jézus ezzel az állítással nem tagadja a fizikai halál létét. Ez azonban nem az igazi Élet elvesztését jelenti. A halál számodra, mint minden ember számára egyedülálló, mélyen megrázó s talán félelmetes tapasztalat marad, de immár nem a lét értelmetlenségét, abszurditását; nem az élet megszűnését, végét jelzi. A halál számodra valójában nem lesz többé halál.

„Én vagyok a feltámadás és az élet.”

S hogy mikor fogant meg benned az az Élet, mely nem múlik el? Amikor megkereszteltek. Bár mint ember halandó vagy, a keresztségben Krisztus halhatatlan Életet adott neked azáltal, hogy megkaptad a Szentlelket, aki feltámasztotta Jézust. Ahhoz, hogy részesülj ebben a szentségben, a hitedre volt szükség, amit keresztszüleid vallottak meg nevedben. Jézus ugyanis a Lázár feltámasztásáról szóló epizódban így szólt Mártához: „Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.” (…) „Hiszed ezt?” (Jn 11,26)

A „hit” nagyon fontos, elengedhetetlen feltétel: nemcsak abban áll, hogy elfogadod a Krisztus által hirdetett igazságot, hanem egész lényeddel követned is kell azt. Ha tehát meg akarod kapni ezt az életet, ki kell mondanod igenedet Krisztusnak, azaz magadévá kell tenned és életre kell váltanod parancsolatait, szavait. Jézus világosan megmondta: „Aki megtartja tanításomat, nem ízleli meg a halált örökre.” (Jn 8,51) Tanítását pedig a szeretet foglalja össze. Lehetetlen hát, hogy ne légy boldog: benned van az Élet!

„Én vagyok a feltámadás és az élet.”

Ebben az időszakban, a húsvétra készülve segítsünk egymásnak megvalósítani elhatározásunkat, amit állandóan meg kell újítanunk: próbáljunk folyamatosan meghalni önmagunknak, hogy Krisztus, a Feltámadott már mostantól kezdve élhessen bennünk. Chiara Lubich

 

III. A KÖZÖSSÉG VÁLASZA

Hiszekegy: Testvéreim, most pedig valljuk meg a hitünket: HISZEK EGY ISTENBEN, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az Ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban; aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától; szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül; fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján; onnan jön el ítélni élőket és holtakat. Hiszek Szentlélekben. Hiszem a katolikus Anyaszentegyházat; a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát; a test feltámadását és az örök életet. Ámen.

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK

Előimádkozó: Imádkozzunk, testvéreim, a mi Urunk Jézus Krisztushoz, aki Lázár feltámasztásával megmutatta, hogy ő a Feltámadás és az Élet!

Felolvasó: 1. Hogy Egyházad szentségei által minél többen életre támadjanak a lelki halálból!

            Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

  1. Hogy az élet szolgálatában a népek összefogjanak a háborúk, a járványok és az éhínség leküzdésére!

            Hívek: Kérünk téged . . .

  1. Hogy mindnyájan erőt és bátorítást nyerjünk a feltámadás hitéből!

            Hívek: Kérünk téged . . .

  1. Hogy betegeink időben részesüljenek Jézus vigasztalásában és szentségeinek kegyelmében!

            Hívek: Kérünk téged . . .

  1. Hogy Jézus szavai erősítsenek meg bennünket, amikor szeretteinket gyászoljuk!

            Hívek: Kérünk téged . . .

6. Hogy állj mindazok mellett, akiket ez a világjárvány fenyeget.

Hívek: Kérünk téged …

Előimádkozó: Mennyei Atyánk! Te szent Fiadat az élet és a halál Urává tetted. Segíts kegyelmeddel, hogy a lelki halálból mindig fel tudjunk támadni, és földi életünk után részünk legyen az örök életben. Krisztus, a mi Urunk által.

Hívek: Ámen.

Miatyánk: Most pedig imádkozzunk úgy, ahogyan Urunk Jézus tanított minket imádkozni: Mi Atyánk…

IV. BEFEJEZŐ SZERTARTÁS

Lelki áldozás

„Jézusom! Hiszem, hogy jelen vagy a legméltóságosabb Oltáriszentségben.
Mindennél jobban szeretlek, és vágyom rá, hogy a lelkembe fogadhassalak.
Mivel most nem tudlak szentségi módon magamhoz venni, jöjj legalább lelki módon a szívembe!

Magamhoz ölellek, mintha már ott lennél, és teljesen egyesítem magamat Veled.

Ne engedd, hogy elszakadjak Tőled!  Amen.”

(Rövid csend után)

Áldozás utáni könyörgés:

Kérünk, mindenható Istenünk, add, hogy mindig élő tagjai maradjunk szent Fiadnak, akinek testét és vérét magunkhoz vettük. Aki él és uralkodik mindörökkön örökké.

Hívek: Ámen.

Áldás: Most pedig fogadjuk mindannyian az Úr áldását!

Az Atya +, a Fiú + és a Szentlélek + nevében!

Ámen.

Ének: Hozs. 70,1-3

  1. Jézus, világ Megváltója,

Üdvözlégy, élet adója,

Megfeszített Isten fia,

Szent kereszted szívem hívja.

Jézus, add, hogy hozzád térjek,

Veled haljak, veled éljek.

  1. Által szegve kezed, lábad,

Átvert tested roskad, bágyad,

Mezítelen tépett melled!

Ó siratlak, ó ölellek!

Jézus, add, hogy hozzád térjek,

Veled haljak, veled éljek.

  1. Virágoknak szép virága,

Honnét orcád sárgasága?

Hegyes tövis koronázott,

Édes orcád vérrel ázott.

Jézus, add, hogy hozzád térjek,

Veled haljak, veled éljek.

Share