Évközi 22. vasárnapra

Évközi 22. vasárnapra
szerkesztő

2019. szeptember 1.

ÉVKÖZI 22. VASÁRNAP

 

A mai világban a versengés, a tülekedés, sőt az erőszakosság is megszokott dolog. A keresztény ember magatartása azonban egészen más. Ő ugyanis annak a Jézusnak követője, aki ezt mondta: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű” (Mt 11,29).

KEZDŐÉNEK                                                        Zsolt 85, 3. 5

Könyörülj rajtam, Uram; látod: egész nap hozzád kiáltok, mert te, Uram, jóságos vagy és szelíd, és nagy irgalmú azokhoz, akik szólítanak.

OLVASMÁNY                                          Sir 3, 19–21. 30–31

Az ember hajlamos a hiúságra és a büszkeségre. Ez a magatartás ellenszenvessé teszi az emberek előtt, és még inkább indokolatlan Isten előtt, hiszen az ő kezében van sorsunk, életünk. Ő pedig – Jézus tanítása szerint – az alázatosakat emeli fel és segíti kegyelmével, a gőgöseket pedig megalázza.

VÁLASZOS ZSOLTÁR                                      67. Zsoltár

Válasz: Jóságodban, Istenünk, *

              hajlékot készítesz a szegénynek.

 

SZENTLECKE                                Zsid 13, 18–19. 22–24a 

A Zsidókhoz írt levél tanítása szerint az Újszövetség felülmúlja az Ószövetséget. Az előbbit ugyanis Isten az ő Egyszülött Fia által kötötte az emberiséggel, és részesévé tette a megváltás ajándékainak: az Atya gyermekei, az ő családjának tagjai, országának örökösei, az angyalok és a szentek társai lettünk.

ALLELUJA                                                              Mt 11, 29ab

Jézus mondja: „Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, * mert szelíd vagyok és alázatos szívű.”

EVANGÉLIUM                                            Lk 14, 1. 7–14

Jézus minden alkalmat felhasznál arra, hogy tanítsa az embereket. Egy farizeus lakomáján észrevette, hogy a megjelentek egymással versengve az első helyeket szeretnék elfoglalni. Ezért  figyelmeztette őket: Legyetek szerények és alázatosak, mert ez teszi kedvessé az embert Isten és embertársai előtt. A házigazdának pedig azt ajánlotta: Ne az előkelők, hanem a rászorulók számára rendezzen lakomát. Igaz, ők nem tudják ezt viszonozni. Istentől viszont bőséges jutalomra számíthat.

AZ EUCHARISZTIÁHOZ

Jézus a kenyér és a bor színe alá rejtőzve maradt itt közöttünk. Ez is az ő nagy alázatosságát tanusítja. Tanuljunk tőle és kövessük példáját.

ÁLDOZÁSI ÉNEK                                                   Zsolt 30, 20  

Mily nagy a te jóságod, Uram, amelyet a téged félőknek tartogatsz.

Vagy:                                                                Mt 5. 9–10

Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.

KÉRÉS

Add, Urunk, hogy helyes önismerettel értékeljük magunkat, és ne kívánjunk több megbecsülést, mint amennyit megérdemlünk!

ELMÉLKEDÉS

Az legyen egyik legfőbb gondunk, hogy megőrizzük szívünkben a feltámadt Krisztus örömét. Ezt azzal bizonyíthatjuk, ha szeretetből, szívesen vállalunk és készségesen végzünk minden feladatot, amelyet az Isten és az emberek szolgálata kíván tőlünk.             Kalkuttai Teréz anya

 

KALKUTTAI SZENT TERÉZ

1910. augusztus 27-én született Skopjében, amely akkor az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozott. Az írországi „Lorettói Boldogságos Szűz Mária Rend” tagjai közé lépett be, akiknek Indiában is volt missziós telepük. 1929-1946 között előkelő hindu leányokat tanított. Mélységes hite, valamint az a vágya, hogy valami nagyon szépet tegyen Istenért, arra késztette, hogy Kalkutta nyomornegyedében a szegények és a nyomorgók, a betegek és a haldoklók, az utcán csavargó és árva gyermekek szolgálatára szentelje életét. 1949-ben megalapította A Szeretet Misszionáriusai Rendjét, amelynek az a hivatása, hogy a keresztfára feszített, haldokló Jézus szomjúságát csillapítsa a szegények legyszegényebbjeinek a szolgálata által. 1979-ben Nobel-békedíjat kapott. 1997. szeptember 5-én, Kalkuttában halt meg. II. János Pál pápa 2003. október 19-én avatta boldoggá Rómában. Ferenc pápa 2016. szeptember 4-én avatta szentté. Ünnep: szeptember 5.

 

KALKUTTAI TERÉZ ANYA:

IMA A BÉKÉÉRT

Te tudod, Uram, hogy nem törődöm a fegyverekkel. Egyetlen vágyam: a világnak békét hirdető eszközöd lenni. Mert tudom, ahol béke honol, a fegyverek fölöslegessé válnak. Ahol béke uralkodik, az emberek képesek egymást szeretni Úgy, ahogy te szereted őket. Adj békét, Uram, s tedd fölöslegessé a fegyvereket e csodálatos világban.Amen.

 

KASSAI VÉRTANÚK

Kőrösi Márk (horvát származású esztergomi kanonok), Pongrátz István (jezsuita), Grodecz Menyhért (lengyel származású jezsuita) a kassai várkapitány házában kerestek menedéket, amikor 1619-ben Bethlen Gábor vezére, Rákóczi György elfoglalta Kassát. A vad hajdúk mindhárom papot katolikus hitük megtagadására akarták kényszeríteni. S mivel azok erre nem voltak hajlandók, iszonyú kínzások közepette kivégezték őket szeptember 7-én. Nagyszombatban, az orsolyiták templomában vannak eltemetve. Szent X. Piusz pápa 1905-ben avatta őket boldoggá. II. János Pál pápa avatta őket szentté Kassán 1995. július 2-án. Ünnep: szeptember 7.

 

IMÁDKOZZUNK AZ ISKOLAI ÉV KEZDETÉN

TANULÓ IFJÚSÁGUNKÉRT!

 

Share