Zeitler Barbara: “Kitárul egünkre palástja a Szűznek, küzdelmek egén a szivárvány…”

Zeitler Barbara: "Kitárul egünkre palástja a Szűznek, küzdelmek egén a szivárvány..."
szerkesztő

„Kitárul egünkre palástja a Szűznek, küzdelmek egén a szivárvány…”

2020 január végén a gazdasági szakértők még sikeres világgazdasági évet álmodtak, és egyben kiegyensúlyozott esztendőt jósoltak nekünk. Úgy tűnt minden, hogy a brexit megrengette európai gazdaság lassan újra magára talál, és sikerül neki újból talpra állnia. Eltűnt végre Londonban a minisztereket megosztó huza-vona a „kilépünk vagy maradunk“ polémiája, és miután Anglia 2020 januárjában végleg kilépett az Unióból, kezdett már a fiskus megnyugodni…

A világ egy nagy kihívás elé nézett, küszöbön volt a XXXII. Tokiói Olimpia megredezése, a sportolók is a legjobb eredmények érdekében már a harmadik sebességre kapcsoltak. A katolikus világ, és főképpen hazánk mint az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus házigazdája lázasan készült arra, hogy ismét megmutathassa, mint ahogy ezt már tette 1938-ban is, hogy mire képes ez alkalommal a rendezés  tekintetében az Oltáriszentség megünneplése 145. évfordulójának nagy seregszemléjén. A viharok utáni csendben, a háttérben már mindenki a maga területén lázasan készülődött.

A 2020-ra vonatkozó törekvésünk hiú ábrándnak bizonyult, mert ahogy ezt az ismert közmondás mondja: „ ember tervez, s Isten végez”, és ennek a végzésnek a beteljesítője nem volt más, mint a mérőműszerekkel is csak alig kimutatható parányi élőszervezet, amelyet koronavírusnak keresztelt el a világ.

Ezt a létében parányi de hatalmas mumust, most mindenfelé rettegik, mert a milimikronnyinál is kisebb organizmus egymaga is képes a világot a pusztulás felé sodorni, és a testet s lelket próbára tévő betolakodó, nevéhez méltóan,  jó méregkeverőként (a latin eredetü vírus szó, mérget jelent) jobbról balra mérgező csapásokat osztogat és ebben a szörnyűségbe nemcsak az ember, hanem belegebed az egész világgazdaság is. A koronavírus hatására leállt a termelés, bezártak a gyárak az intézmények,az iskolák és óvodák, elnépteledtek az utcák és terek, vendégek hiányában üresek a hotelek és éttermek, üresek az utcák, a parkok a játszóterek, s ott, ahol egykor lüktető élet folyt, most puszta csönd honol. Minden kong az ürességtől, úgy tűnik mintha megállt volna az élet körülöttünk. Hiába zúgnak a harangok a híveket szentmisére invitálva, ezek hangjai is csak jelzés erejűek, a beharangozás nem nekünk szól, azt jelzik, hogy szokásosan most kellene elindulnunk szentmisére, de a kijárási tilalom miatt a templomok padsorai is üresek, csak néhány hívő képviseli az egész egyházközösségünket. Nekünk többieknek marad az online-szentmise és a lelki áldozás, amelyet Ferenc pápa érvényes erejű szentáldozásnak deklarált.

Ha már szobaáristomba kényszerültünk, akkor fülünket a hircsatornákra tapasztva fülelünk, s várjuk, már nagyon várjuk a biztató szót, hogy megtalálták már a megoldást, és tudják már, hogy hogyan lehet ennek a vírusnak kihúzni a méregfogát. De nem, a médiák továbbra is a vírusra vonatkozó tájékozatlanságukkal borzolják a kedélyeinket, s mint a Kőműves Kelemen regében Déva várának fala is állandó kőomlást szenvedett, ugyanígy buborékként oszlik szét egyik napról a másikra a média tudósítóinak állítása. Teljes mértékben hiányoznak az ismeretek, s az ezen a téren gyermekcipőben járó orvostudomány is csak a sötétben tapogatózik. Így hát hiába is várjuk, a „hogyan tovább“ kérdésre nincs kézzel fogható válasz. Ekkora pusztitás láttán az emberek nagy többsége riadtan kérdezi, hogy lehetséges volna az, hogy az Isten megsokallta az emberiség vétkes magatartását, és kezét ránk emelve akar minket a jóra inteni? Honlapunkon ugyanezzel a kérdéssel foglalkozik Imre atya beszámolója is amelynek az a címe, hogy „Isten büntetése lenne?“ A járványok szinte egyidősek az emberiséggel. Eleinte, az okokat nem ismerve, az emberek istencsapásának tekintették a ragályokat. De valóban, mai tudásunk szerint is annak mondhatók? Azt hiszem, hogy nem lenne meglepő, ha az Isten elunta volna mindazt, amit művelünk, hogy csak néhény példát említsek is ezek közül: euthanázia, abortusz, és minden, ami az élet ellen irányul, az emberölés bármely formája, a népírtás, az embertelen életkörülmények, rabszolgaság, prostitúció, leány- és fiúkereskedelem. Dávid az 50. zsoltárban így énekel: „Mert elismerem gonoszságomat, és bűnöm előttem van mindenkor”, és Radnóti Miklós is a „Nem tudhatom“ című versében ezt így fogalmazta meg: „s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp.“

Mi nagyon nem szeretjük azt hallani, hogy a jóságos Isten büntetni is szokott,  pedig már az Ószövetség vízözön története is leírta, hogy az Isten Szodoma lakóit is megbüntette. Szent Pál apostol ugyanezt írta itt le a Rómaiakhoz írt levelének 1 fejezetében, a 18. versben:  „Isten haragja eléri az égből az embereknek minden istentelenségét és gonoszságát, akik az igazságot elnyomják igazságtalansággal.“ Kölcsey a Himnuszban ezt mondja : “Hajh de büneink miatt gyúlt harag kebledben, elsujtád villámidat dörgő fellegedben .”

Most viszont fiatalok és idősek egyaránt azt érezzük a koronavírus kapcsán, hogy életünk elérkezett egy olyan fázisához, amikor egész egzisztenciális létünk, sorsunk, döntéseink, valamint törékeny életünk, pókháló vékonyságú szálon függ, és távlati jövőnk teljesen kicsúszott a kezünk közül, de mindannyian egyaránt csak Isten irgalmára támaszkodhatunk. Nem a véletlen szülhette azt a mondást, hogy „süllyedő hajón nem találni ateistát“.

Szeretnék erre egy példát hozni. Április 19-én Bayer Zsolt show-műsorának meghívott vendége Balog Zoltán miniszter és – egyszemélyben református pap,- volt. Beszélgetésük nagy részét a koronavírussal kapcsolatos tapasztalataik tették ki. Arról beszélt a lelkipásztor, hogy amikor világszerte beütött a járvány, akkor ő egy imádságot fogalmazott meg, és ezt föltette a facebookjára. Ez a rövid imádság egyben tanács is volt arra, hogy hogyan imádkozzunk ebben a szorongatott helyzetünkben, és miképpen kérjük imánkkal a Jóistent. Örömmel tapasztalta, hogy százhúszezer ember olvasta el ezt az imádságot, és ezt a számot azzal vetette össze, hogy életében egyetlen egyszer fordult csak elő, hogy ilyen számú hallgatósága legyen, és ez 2006-ban az Astoria előtt volt, amikor az októberi forradalmat ünneplő békés tömeget a rendőrség brutálisan szétverte. Arról is beszélt, hogy az idei nagyheti szertartásokon, amit facebookon mutattak be a híveknek, a nézők száma meghaladta a több ezer főt, holott a járvány előtti időszakban ha 150-200 fő vett részt az istentiszteleteken, akkor az már egy tekintélyes létszámnak bizonyult. Nem vitás, szorongatott helyzetében az ember kapaszkodót keres, és ugyan kiben kapaszkodhatna elesettségében az ember? Nem másban, mint Isten felénk kinyújtott kezébe.

Eszembe jut, hogy egész életemben milyen sokszor vitatkoztam Adynak a alábbi versben leírt soraival, most pedig ezeket a sorokat a koronavírus teljes egészében igazolni látszik. Ha magunkba nézünk, akkor beláthatjuk, hogy a jót, amit a Jóistentől kapunk, azt gyakran az élet természetes velejárójának tekintjük, majd amikor először köszönt be életünkbe a balsors, akkor viszont már nem győzzük eléggé kérő imával ostromolni az eget. Ady Nekünk Mohács kell című verse jut eszembe:

„Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
Veréshez szokott fajta,
Cigány-népek langy szívű sihederje.

Verje csak, verje, verje.

Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:
Én magyarnak születtem.
Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
Üssön csak, ostorozzon.

Ha van Isten, földtől a fényes égig
Rángasson minket végig.
Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
Mert akkor végünk, végünk.“

A koronavírus az, amely fölébresztette az emberekben a lelki éhséget. Ráébresztett minket, – mondta a református lelki pásztor -, hogy az Isten nemcsak úgy van jelen a világban, aki semmi vizet nem zavar, hanem ha úgy látja szükségesnek, akkor járvánnyal, vagy tragédiával szólítja meg az emberiséget, de ilyenkor is mindig az ember mellett áll, hogy az embert a bezártságában is a jóra, a humánus cselekedetek megtevésére ösztönözze.

Az, hogy az ösztökélés jó talajra hullt, azt mi idősek a saját bőrünkön tapasztalhattuk meg. Az összetartozás magas fokán szinte napi rendszerességgel hívnak föl minket missziónkhoz tartozó fiataljaink, hogy kedvesen érdeklődjenek hogylétünk felől, és ilyenkor kedvesen fölkínálják segítségüket, megkérdezve azt, hogy van-e valamire szükségünk, s arról is biztosítanak minket, hogy ők szívesen bevásárolnak helyettünk, csak ne mozduljunk ki otthonainkból. Szívet melengető számunkra az egy nyájhoz kapcsolható összetartozás érzése. Nem éreztük még ennyire, hogy ilyen féltő-óvó fígyelemmel vannak a hvek egymás iránt. Igaza van a Szentírásnak abban is, hogy a járvány idején a Jóisten nem hagyja el a népét, és a járvány kapcsán a híveiből a legjobb tulajdonságaikat bányássza elő, és ezáltal a léleképítés által erősíti bennünk a jóra való hajlamunkat, így válik valóra Pálnak a Rómaiakhoz írt leveléből az az idézet „az Istent szeretőknek minden a javára válik“ (vö. 8,28) még ez a megpróbáltatás is.

Igen, a missziónkhoz tartozó fiatalok példamutatóan akarnak részt venni, – sőt néha nem is kevés áldozat vállalás árán is, – abban, hogy levegyék az idősek vállairól terheik egy részét. Jó látni azt is, hogy legtöbb ember képes az extrém körülmények ellenére is szabályozottan, a normáknak megfelelően viselkedni, még akkor is, ha a generációs csoportok között gyakran érdekellentét húzódik. A fiatalok érthető módon a szabadságuk korlátozását vélik a kijárási tilalom bevezetésében látni, mi idősek pedig nem nézzük jó szemmel azt, hogy a fiatalok megszegve a tilalmat, csoportokba verődve talán a vírust terjeszthetik. Abban pedig nincs ellentét fiatalok és idősek között, hogy mindannyian nagyon várjuk már ennek a járványnak az elmúltát, és azt is, hogy Isten úgy mint a régi történelmi időszakban, újra kösse meg ezzel az eltévelygett emberiséggel szivárvány képében a szövetségét, amit egyszer már Noéval megkötött. Radnóti Miklós szintén a büntelen emberek érdemeire hivatkozik versében. Ha valóban Isten büntetése lenne a járvány, akkor hadd hozzam föl mentségül az ő, Nem tudhatom című versének sorait:

„s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,

de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,

és csecsszopók, akikben megnő az értelem”…

Most, amikor a koronavírus emberformáló erővé kezd világszerte válni, ismert mondás az is, hogy a bajban mutatkozik meg ki az igazi barát. Az embernek összeszorul a szve, amikor TV azt mutatja, hogy az idősek otthonában, szülők és nagymamák izgalommal várják, hogy ha csak egy pillantásra is, és ha csak távolról is, de megpillanthassák szeretteiket, és gyakran van az, hogy ezt a távoli pillantást őrzi már csak meg az emlékezet, amely mielőtt sóhajtássá halkulna el az élet, kiséri utolsó útjára az elmenőt. 2007-ben leirt verssoraim jutnak eszembe:

„Szűk ablakkeretrács mögül reánk leső

rimánkodó, bús őszülő fejek,

megannyi szárnyatörött riadt szédülés.

Válaszként ne legyen rá a beszükült szemgolyó,

és a bénultan aláhulló, segíteni nem akaró kéz,

ne mélyüljön köztünk a távolság,

és a végtelen meredék.

Gyantád s vonód csak én legyek

a szeretet daloló húrján,

s ha sebzetten is, szivárványos olajágad

csőrében tartó galambként,

én vígyem el szívtől szívekhez,

örömhíred, a hószínszárnyú békét.”

Igen, ilyenek a köztünk élő és jószándékú fiataljaink, akik a szivárványos olajággal szívtől szívig ácsolnak nekünk kapaszkodókat, és talán Isten látva jótetteiket, hószínszárnyú békéjével lassan megkezdi a fejünk fölött felgyülemlett sötét fellegeket eloszlatni.

Martos Balázs atya irásában olvashattunk a szivárványról, majd ugyancsak a krizishelyzet válthatta ki egyesekben, hogy szivárványról készült fotókkal, mint szimbolummal, akarták kifejezni az ég és föld kapcsolatát, amely bennem ebben az inséges időben a kongreganisták himnuszának egyik versszakát idézték fel :

„Fel Mária tiszta levente csapatja

küzdünk evezünk de nem árván,

kitárul egünkre palástja a Szűznek,

küzdelmek egén a szivárvány…”

Szerintem gyönyörű ez a kép, amely a szivárványt úgy tekinti mint a Szent Szűz óvón és védőn fölibénk boruló védőpalástját.

Adja Isten, hogy minél hamarabb fölénk terüljön Szűz Mária védőpalástja, és maradjunk meg az ő oltalmában a vésztenger közepette is, és a szenvedés és a bezártság hozza vissza életünkbe a lelki megújhodást, és adja meg számunkra az Isten felé fordulás nagy lehetőségét!

Úgy legyen!

 

Zeitler Barbara

 

Share

Ajánlott bejegyzések