Zarándokcsoportunk részvétele az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson

Zarándokcsoportunk részvétele az 52. Nemzetközi Eucharisztikus  Kongresszuson
szerkesztő

Szeptember 6-a reggelén 17-en indultunk el Tibor atya vezetésével az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra Budapestre.

Az Isteni Gondviselés végig kísérte utunkat a zarándoklat megtervezésétől a megvalósulásig.

A vírus utóhatása a zarándoklat szervezésére is rányomta a bélyegét, így a megszokott utazási irodával nem tudtunk megegyezni, túl drágának bizonyult, ami annak is köszönhető, hogy többen is visszaléptek. Ezután Tibor atya vette kézbe a szervezést és már úgy nézett ki, hogy minden rendben van, de rájöttünk, hogy ez az ajánlat is túl drága, mivel a megszabott összeg csak egy kisbuszra érvényes, mi pedig két mikrobusszal kellett volna utazzunk.

Időközben Tibor atya Budapesten személyesen regisztrálta a zarándokcsoportot a Hungexpon, rendezte a szállást és itthon ránk mosolygott az ég és a 3-ik szállítási ajánlatot végül is el tudtuk fogadni és már semmi se állt utunkba, hogy megkezdhessük zarándoklatunkat.

Köszönjük Tibor atyának a sok fáradságot.

Az első kellemes meglepetés az indulás napján ért bennünket: a megígért kis busz helyett egy vadonatúj nagy autóbuszt küldött az utazási iroda. Az utat imádkozással és énekléssel töltöttük el.

Az átélt élményekről nagyon nehéz beszámolni, erre személyes részvétel szükséges.

A következő nap az ismerkedés napja volt. Utazás villamossal és busszal a Hungexpora, ott bejelentkezés, karszalag és zarándokcsomag átvétele, előadások hallgatása, zenészek programjának megtekintése. Minden reggel, keddtől péntekig, mosolygó cserkészek és önkéntesek köszöntöttek bennünket érkezéskor, kedvesen irányítottak bennünket a szabadon maradt helyekre, ebédidőben jelezték, hol várnak legkevesebben az ebéd kiosztásánál. Több mint 2500 önkéntes járult hozzá a NEK sikeres lebonyolításához.

A zarándokcsomag tartalma is meglepetéssel szolgált: a vászonszatyor tartalmazta a kongresszus programfüzetét, az Adoremus liturgikus kiadványt, ami segítséget jelentett a szentmisékbe és liturgikus alkalmakba való bekapcsolódáshoz, egy naplót, amibe zarándokutunk élményeit feljegyezhettük, golyóstollat és kitűzőt a NEK jelképével, kézfertőtlenítőt és egy kis rádiót fülhallgatóval, amelyen hat nyelven szinkrontolmácsolást biztosítottak a hallgatóknak.

A Hungexpon minden napnak külön mottója volt. Kedden a békesség napja jegyében zajlott le a reggeli ima (Laudes), katekézis, kulturális program, tanúságtétel, szentmise és fakultációk, majd következett a türelem, a remény és a hit napja. Keddtől péntekig meghallgattuk a világ valamennyi tájékáról érkezett bíboros, érsek, civil vallási közösség vezetőinek előadását és tanúságtételét, arról, hogyan szólította meg őket Jézus, mit élnek át hazájukban, milyen módon szolgálják keresztény hitüket. Cebu (Fülöp-szigetek) érseke, S.E.R. Jose Serofia Palma, tette meg a NEK meghívott előadói közül a legnagyobb távolságot – 11 000 kilométert – hogy együtt ünnepelje velünk az Eucharisztiát.

Nagy élményt jelentett a kulturális műsorban Miklósa Erika operaénekesnő hangját hallani és a különböző kórusok, zsidó és cigány zenészek előadását a szentmiséken.

Minden délutánra is jutottok programok, amelyekre sokáig emlékezni fogunk. Ezek közé tartozik mindjárt az első napon a Cserháti Ferenc püspök atya celebrálásával megtartott szentmise a gazdagréti Szent Angyalok templomában, ami egy közös vacsorával végződött. A svéd asztal igazi szeretetlakoma volt.

Következő nap délutánján a Várnegyedben, a Mátyás templomban vettünk részt plébániai szentmisén, főcelebráns Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek volt és az estét az Erkel Színházban a 100 Tagú Cigányzenekar koncertjének meghallgatásával fejeztük be. A zenekar a NEK felkérésére lépett fel, harminchat éve működik és a világon egyedülálló klasszikus szimfonikus társulat.

Csütörtök délután Tibor atya idegenvezető ismerőse, Rakaczky Olivér mutatta be nekünk egy három órás buszvárosnézéssel és gyalogos szünetekkel a világ legszebb fővárosát.

Pénteken délelőtt abban a nagy élményben részesültünk, hogy Áder János köztársasági elnök tanúságtételét hallgathattuk meg, amit vastaps követett. Egy országelnök, egy példakép, aki nem szégyelli megvallani hitét és kiállni mellette.

Délután a Szent István téri program keretén belül a bazilika előtti tér szinpadán operett, magyar nóta és cigányzenét hallgattunk meg Lukács Anita és Vadász Zsolt operetténekesek, ifj. Berki Béla prímás zenekara kíséretében.

Pénteken este Tibor atya visszarepült Stuttgartba, mert szombaton Biberachban és vasárnap Weingartenben és Ulmban várták hívei a szentmisén, mi pedig maradtunk Merk Csaba vezetésével Budapesten, aki péntek éjszaka csatlakozott hozzánk Wolf Ildikóval együtt.

Zarándokutunk utolsó előtti napján a Margitszigeten Családi Napon vettünk részt, ahol nagyon jó volt látni a sok fiatal családot és kisgyermeket.

A délutáni szentmise a Kossuth téren és az azt követő esti eucharisztikus gyertyás körmenet több százezer résztvevővel a Hősök teréig, óriási élményt jelentett számunkra. Az útvonal két oldalán fáklyát tartó cserkészek, a 3,5 km hosszúságban kihelyezett óriási kivetítők, a hangszórókból a kórusok hangja, a résztvevők gyertyás menete emelte az esemény hangulatát. A körmeneti elmélkedések és énekek között visszatérő „Győzelemről énekeljen” refrénjére

„Krisztus, kenyér s bor színében,

Úr s király a föld felett:

Forrassz eggyé békességben

Minden népet és nemzetet.”

valamennyien felemeltük égő mécsesünket.

A vasárnapi pápai – Statio orbis – ünnepi zárómise Ferenc pápával tetőzte az élmények halmazát.

Jó volt a közösségi érzést átélni, ismerős atyákkal találkozni, Molnár Ottó atya és Urbán Erik ferences atyával, otthoni és stuttgarti hívekkel beszélgetni. Este a szálloda parkjában együtt nótázni zarándoktársainkkal.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust a kitűnő szervezés, a hívek áhítata, a résztvevők figyelme a szentmiséken és előadásokon jellemezte.

Lelkileg feltöltődve és sok élménnyel tértünk haza.

Dávid Melinda

Share

Ajánlott bejegyzések