Tóth Márti: Kézen fogott

Tóth Márti: Kézen fogott
szerkesztő

+! Sorozatunk újabb „gyöngyszemét” olvashatja a kedves Olvasó! Belőle kiderül, hogy amikor azt hittük, hogy a bezárt templomaink, szokatlanul lerövidített húsvéti szertartásaink miatt szomorú és száraz lesz a Szent Háromnap, Ő akkor is feltámadt és kézen fogva vezetett  bennünket, mint valamikor emmauszi tanítványait. És kell-e ennél fontosabb?

Jó olvasást!

Lelkipásztori szeretettel,

Imre atya

 

Kézen fogott

A nagybőjt kezdetén még számolgattuk a kicsikkel, hogy hányat kell még aludni, míg indulhatunk haza. Haza Magyarországra, ahol szerető nagy család vár bennünket. Mi ugyanis minden nagy ünnepet együtt ülünk meg.

Hamarosan körvonalazódni kezdett azonban, hogy rendhagyó ünnep elé nézünk.

Rendhagyósága lelkiségében különböztette meg az eddigi Húsvétoktól. Van úgy, hogy valami nagyon mélyen lehúz, talán meg sem tudjuk nevezni, hogy mi, de ott van és nyomaszt, és fáj, mikor az érzést József Attila sorai fejezik ki leginkább: “A semmi ágán ül szivem, kis teste hangtalan vacog”… Megfogadtam, hogy a megoldást ezúttal kizárólag Istenre bízom. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy a legtökéletesebb gondolat volt. Megszólítani azt, aki testet és lelket adott nekem, aki születésemtől fogva bízik bennem. Tombolhat hát a tenger, süvíthet a szél, Ő felemel a vihar fölé.

Nem egy csapásra ugyan, de máról holnapra, hétről hétre vezetett. Nem a világot barangoltuk be, hanem befele haladtunk, be a szívem közepébe, ahol némán kucorgott és várta, hogy kinyissam az ajtót. Ő pedig kiléphetett. Adott időt, lehetőségeket, lelki vezetőket, barátokat mellém. Átéltem a keresztutak fájó szépségét, a lelki gyakorlatok, a gyónás erejét, a tekintetek meghittségét, az ölelések gyógyító képességét.

Virágvasárnap a nappali asztalunk oltárrá módosult. Imre atya útmutatásait követve éltük meg a szent napokat. Szentmise közvetítéseket néztünk, vagy magunk végeztük el a családi liturgiát.

Az utolsó vacsora estéjére lapos kenyeret sütöttünk, kehelybe bort öntöttünk. Lélekemelő volt, mikor a családfő megtörte a kenyeret és a darabokat a családtagoknak a következő  szavakkal nyújtotta át: “Szeretet az Isten, aki szeretetben marad, Istenben marad és Isten őbenne.” A gyertyák fénye mellett kortyolt mindenki a borból, majd remegő, elcsukló hangon, olykor gombóccal a torkunkban hallgattuk a vérrel verejtékező Jézus történetét.

Másnap délelőtt Csiszér László dalát hallgatva készülnek a böjti étkek.

“Ott a Via Dolorosán, a szenvedésnek útján, 

ott járt némán, de győztesen a bárány.

Fölvette a keresztet, szeretett Téged s engem.

Ott a Via Dolorosán hordozta a mi bűnünket.”

Nagyszombat kiváltságot tartogatott számunkra, ugyanis szentmisére mehettünk. Újra láthattunk néhány barátot. Már kézfogás, puszi és ölelés nélkül is csodás. Végül elkezdődött a szentmise, felolvastunk, atya prédikált, énekelt, vizet szentelt, gyertyát gyújtott és a templom előtti térre kívánkozott a hír, hogy Feltámadt Krisztus. Hirdették a harangok, a ropogó tűz, a gyertyák fénye, az ének, a fuvola hangja, hogy valóban feltámadt!

Húsvétvasárnap minden finomság a reggeliző asztalra került, együtt alkottak a gyerekek gyümölcsből, zöldségből, tojásból virágzó mezőt, tapsifülű nyuszikat, repdeső pillangókat. A szentmisén a lelki áldozás során érztem, hogy Ő él, hisz kézen fogott és szorosan velem van. Gyönyörködve,  talán kissé elérzékenyülve nézzük, hogy az asztalnál már nyolcan ülünk. Az idő mintha szárnyakon járna: udvarlók egészítik ki a családi kört.

Estefelére a legkisebbek reménye oszlik, talán nincs is húsvéti nyúl? Biztos lehet, mert az összes csoki pereputtyát elrejtette kint a kertben!

Ebből már csak a kis vödrös, nagy locsolós, hideg vizes, sikongatós Húsvéthétfő reggel téríthetett magunkhoz.

Tóth Márti

Murrhardt

 

Share

Ajánlott bejegyzések