Évközi 32. vasárnap – Stuttgart

Évközi 32. vasárnap - Stuttgart

A mai, évközi 32. vasárnapon a szentmisét Stuttgartból, a Bruder Klaus Kirche-ből közvetítjük.

Kezdőének:
Imádságom jusson színed elé, Uram, hajlítsd füledet kérésemre! (Zsolt 87,3)

Könyörgés:
Mindenható, irgalmas Isten, kegyelmeddel tarts távol tőlünk minden rosszat. Add, hogy minden testi-lelki erőnkkel szolgálatodra álljunk, és készségesen teljesítsük szent akaratodat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

OLVASMÁNY a Királyok első könyvéből (1Kir 17,10-16)
A nagy szárazság idején Illés próféta az Úr parancsára útra kelt és elment Careftába. Amikor a város kapujához ért, épp ott volt egy özvegyasszony, aki rőzsét szedegetett. A próféta megszólította, és ezt mondta neki: „Hozz nekem egy kis vizet korsóban, hadd igyam!” Amikor az asszony elindult, utána szólt: „Hozz egy falat kenyeret is!”
Az így felelt: „Amint igaz, hogy él a te Istened: Nincs sütve semmim, csak egy marék lisztem van a szakajtóban, meg egy kis olajam a korsóban. Épp azon vagyok, hogy rőzsét szedjek, aztán elmegyek és elkészítem magamnak és a fiamnak. Megesszük, aztán meghalunk.”
Illés azonban így válaszolt neki: „Ne félj! Menj, s tedd, amit mondtál; csak előbb csinálj belőle egy kis lepényt, aztán hozd ki nekem; magadnak és a fiadnak csak utána készíts. Mert ezt mondja az Úr, Izrael Istene: A szakajtó nem ürül ki, a korsó nem apad el addig, amíg az Úr esőt nem hullat a földre.”
Elment hát és úgy tett, amint Illés mondta. S volt mit ennie, neki is, fiának is. A szakajtó nem ürült ki, és a korsó nem apadt ki az Úr szava szerint, amelyet Illés által mondott.
Ez az Isten igéje.

VÁLASZOS ZSOLTÁR
Válasz: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent! 4g. tónus. (Zsolt 145,7.8-9a.9bc-10)

Előénekes: Isten igaz marad örökké, * az elnyomottnak igazságot szolgáltat.
Az éhezőnek ő ad kenyeret, * kiszabadítja az Úr a foglyokat.
Hívek: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
E: Az Úr megnyitja a vakok szemét, * és fölemeli azt, aki elesett.
Az Úr szereti az igaz embert, * a jövevényt megvédi.
H: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!
E: Az Úr támogatja az árvát és özvegyet, * és elpusztítja a gonoszok útját.
Az Úr uralkodik örökké, * a te Istened, ó Sion, nemzedékről nemzedékre.
H: Áldjad, lelkem, az Urat, * dicsőítsed az Istent!

SZENTLECKE a Zsidókhoz írt levélből (Zsid 9,24-28)

Testvéreim!
Krisztus nem kézzel épített szentélybe lépett be, amely a valódinak csak előképe, hanem magába a mennybe, hogy most az Isten színe előtt közbenjárjon értünk. Nem azért lépett be, hogy többször áldozza fel magát, mint ahogy a főpap minden évben idegen vérrel belép a legszentebb szentélybe, hiszen akkor a világ kezdete óta már többször kellett volna szenvednie. Így azonban az idők végén egyszer s mindenkorra megjelent, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. Amint az ember számára az a rendelkezés, hogy egyszer haljon meg, és utána ítéletben legyen része, úgy Krisztus is egyszer áldozta fel magát, hogy sokaknak bűnét elvegye. Másodszor nem a bűn miatt jelenik meg, hanem azok üdvözítéséért, akik rá várnak.
Ez az Isten igéje.ALLELUJA
Boldogok, akik lelkükben szegények, * mert övék a mennyek országa. Mt 5,3 – 4g. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből (Mk 12,38-44)

Egy alkalommal, amikor Jézus tanított, ezt mondta a tömegnek: „Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járnak hosszú köntösben, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket. Örömest elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket. Felélik az özvegyek házát, és közben színleg nagyokat imádkoznak. Ezért keményebb ítélet vár rájuk.”
* Ezután leült szemben a templompersellyel, és figyelte, hogy a nép hogyan dobja a pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De egy szegény özvegyasszony is odajött, és csak két fillért dobott be. Erre magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, amije csak volt, egész vagyonát.”
Ezek az evangélium igéi.

EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEK
Pap: Testvéreim! Kérjük Istentől a nagylelkűség kegyelmét, hogy ne sajnáljuk az áldozatot az ő dicsőségéért!
Lektor:
1. Add, Urunk, hogy mindnyájan szeressük templomainkat!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
2. Add, hogy főpásztoraink fáradságot nem kímélve építsék Egyházadat!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
3. Add, hogy a gazdag országok készségesen segítsék a fejlődésben levő népeket!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
4. Add, Urunk, hogy plébániánk hívei anyagi hozzájárulásukkal is szívesen támogassák az Egyházat!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
5. Add, Urunk, hogy áldozatos gonddal óvjuk gyermekeinket, mint a Szentlélek templomát!
Hívek: Kérünk Téged, hallgass meg minket!
Pap: Irgalmas Istenünk! Szent Fiad emberré lett, és közöttünk lakik templomainkban. Add, hogy megbecsüljük kőből épült házadat, de még jobban tiszteljük önmagunkban és egymásban a Szentlélek templomát! Krisztus, a mi Urunk által.
Hívek: Ámen.

Felajánló könyörgés:
Kérünk, Istenünk, tekints megengesztelődve erre az áldozatra, hogy szívünk odaadásával elérjük, amit Fiad halálára emlékezve ünneplünk. Aki él és uralkodik mindörökkön örökké.

Áldozási ének:
Az Úr az én pásztorom, nincs is semmiben hiányom: zöldellő mezőkön terelget engem, és csöndes vizekhez vezet. (Zsolt 22,1-2)
vagy
A tanítványok felismerték az Úr Jézust a kenyértöréskor. (Lk 24,35)

Áldozás utáni könyörgés:
Hálát adunk, Istenünk, hogy szentségi ajándékoddal tápláltál minket. Kérjük, hogy Szentlelked kiáradása által maradjon meg az igazlelkűség kegyelme mindazokban, akikben mennyei erőd működni kezdett. Krisztus, a mi Urunk által.

Megosztás