Schultheis Éva: Széljegyzet egy zarándoklat margójára

Schultheis Éva: Széljegyzet egy zarándoklat margójára
szerkesztő

Széljegyzet egy zarándoklat margójára

Mi indulunk  s egész úton zeng az énekünk...”

Szombat reggeli pillanatkép. Különös érzés, izgalom és öröm egyvelege. Ez az első alkalom, hogy rászánom magam egy egésznapos zarándoklatra.  A vonat indulása előtt pár perccel hírek özönlenek a telefonomra. A csoport tagjai folyamatosan azon élcelődnek, hogy mennyi finomság nem kerül be ezúttal a tarisznyába, nem lesz porlós, ki tudja, talán pogácsa sem. A határtalan jókedv máris mindent pótolni látszik. Jó tudnom, rám is nagyon vár valaki. Végül egy kisváros állomásán összefutnak nem csak az utak, de az érkezők is. Mosolygós emberek, felnőttek és gyerekek, a viszontlátás örömétől túlcsordulva legszívesebben egymás nyakába borulnának üdvözlésként. Azonban az aktuális szabályokhoz igazodva egyedül a nevetés marad, a könyökök összedörgölése. Egymás tekintetében felfedezzük a régi jóbarátot…

Verőfényes napsütésben lámpások nélkül indulunk el Szent Márton útján. Követjük a hit ösvényének kiaknázatlan lehetőségeit. Az idő nem tűnik el, átlényegül, minden megtett lépéssel közelebb kerül ahhoz az elhatározáshoz, amely az első peregrinusokat is elindította a szeretet és a szenvedés útján. A közel 23 km-es útszakasz bevezető gondolatait lelkiatyánk többsíkú szándékban fogalmazza meg: az Úr Jézus  nyomán felfedezni ezt a csodálatos világot, felfedezni egymást, hordozni egymást beszélgetésben, értéssel, szavakkal, támogatással. Szándékunk bármi lehet, egyetlen belső kérés vagy kívánság, amelyet mindenki saját magában fogalmaz meg.

A “csigacsapat” még dalra fakad, megnyílik és megszentelődik a tér. Látunk modern templomot, ahol a szentélyben elhelyezett színes üvegtáblák giottoi finomsággal formázzák meg a szentek arcait. Meredek lépcsőkön át haladva rácsodálkozunk Herrenberg középkori bájára, a hely szelleme megnyitja számukra a történelem kapuit. A kilátóban jókedvvel bámészkodunk és cseverészünk. Mielőtt az erdő sűrűjében az első igazán hosszú szakasznak nekifogunk, uzsonnásdobozok nyilnak, aztán már csak a végtelen út…

Emberi sorsok, régi emlékek, baráti szálak, meghitt beszélgetések, ismerkedés, gyerekzsivaj, kutyacsaholás, megszámlálhatatlan pillanatkép, percek tört részei színes szivárványívként feszülnek, mint erdő mélyén a lábunk alatt eltaposott tavalyi avar, az eső áztatta meredek, tócsás ösvények ingoványai, szívdobogásunk, belső lelki ébredések, a szembenézés önmagunkkal.

Délidőben a kibontott tarisznyákban finomságok lapulnak, hazai kisüstit kínálnak a férfiak, szalonnát, süteményt és édességet a hölgyek.

Felkerekedve és továbbhaladva nemcsak kidőlt fákat látunk, de idővel dacoló óriásokat is, búzatáblát, távoli falvak sziluetjét, legelők bársonyát, birkanyájat. Tikkadtan és a fáradtság első jeleivel Mauren középkori templomának vén fűzfája alatt árnyékra lelünk. Valamennyi rejtett édesség, még az utolsó szem cseresznye  is gazdára talál. A gyerekcsapat lelkesedése még töretlen, hátizsákunk egyre könnyebb, vizünk langyos, lábunk elnehezül.

Végcélunk az alig 5 km-re fekvő Böblingen. Már nincs sok hátra, mégis most jött el az idő,  hogy hordozzuk egymást, még visz ugyan az akarat, de fogytán az erő. Az aprók egyre csüggedtebben várják az érkezés boldog pillanatát. Én mindeközben saját otthonomról elmélkedem, egy közel nyolcvan éve vérző szívű városról, amely bár  külső hegeit gyógyítani látszik, a háborúban elszenvedett belső sebeket mégsem feledheti el. A tó melletti tisztáson összeérnek a lelkek, a kezek és a lábak, végre pihenés, végre fagylalt, alig 8oo méterrel a cél előtt újraéled erő.

Szent Bonifác templomát sajnos már nem csodálhatjuk meg belülről, pedig az apszis különleges mozaikja, a földgolyón trónoló Krisztus, körötte a szentírás legfontosabb mondatával megérné a látványt: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. – Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.“ (Ján. 14,6)  A templom mögötti körtér már a Szent Márton út végét jelzi. Csapatunk záróimát mond.

Az út lépései szívünkben is megtett lépések, a Jóisten szerető ölelése, egy csodás kegyelmi ajándék, melynek végén maga a Teremtő fogad minket tárt karokkal.

“Mert hűséges vagy Isten, örök Istenünk!”

Köszönettel a szervezőknek, kicsiknek és nagyoknak egyaránt, akik július első szombatján velem együtt végigjárták Szent Márton útját!

Schultheis Éva 

Fogadjátok szeretettel Dávid Ferenc készítette képeket!

Flickr Album Gallery Powered By: WP Frank

 

Share