Magyarok Nagyasszonya templombúcsú Ulmban

szerkesztő

Különös hétvége volt Ulmban október 12-e (szombat) és 13-a (vasárnap), ugyanis szombat este nemzetközi szentmisénk volt, vasárnap pedig a mi templombúcsúnk.

Nos, a különös benne az, habár a nemzetközi szentmiséket már  egy ideje évenként megtartják Ulmban, ahol több nemzetiség (német, lengyel, magyar, horvát, szlovén, olasz, portugál, eritrea) képviselteti magát, és valamilyen formában mindenki részt vesz a szentmisében, valamint az utána következő kulturális műsorokban, de ez alkalommal a magyarokra került sor az ünnep megszervezésre.

Bizony megijedtünk. 300 személynek magyaros vacsorát készíteni nem éppen gyerekjáték, ráadásul másnap van mi búcsúnk, ahol ismét sok (200) személyre kehet számítani.

Ekkora méretű megvendégelés a mi egyházközségünkben még nem volt. Tehát semmi tapasztalat. Mit készítsünk és ki vesz részt a sütés-főzésben? Ez nagy gondot okozott nekünk, főleg Székely Enikőnek, aki egyből saját feladatának érezte az ünnep megszervezését. S a megbeszélés közben Tibor atya felhívta telefonon Kinzel Lászlót, aki már ezen a téren többször is bizonyította hozzáértését, hogy nem e vállalná Ulmban is ez alkalommal a „főszakácsi“ teendőket. Laci azonnal igent mondott. Ezután Enikő fogta kezébe a gyeplőt. Rengeteget telefonált. Több személyt mozgósított és valóban sikerült egy komoly létszámú csapatot összehozni a „konyha“ részére.

Nos eljött a szombat este. Teltház volt a Wengen templomban. A szentmisét 9 pap celebrálta.

Amint bevonultak a ministránsok és a papok, mi magyar szívűek, nagy örömmel és könnyes szemekkel láttuk elsőként a magyar zászló megjelenését. A predikáció azért német nyelven volt, de a szentlecke és az evangélium magyarul is elhangzott. Már a szentmisén is jelen voltak és felléptek a Szatmárnémetiből meghívott magyar  Gyermekkar tagjai. Ezek 11-17 éves gyerekek, illetve fiatalok voltak 22-en, Schmidt Mária és Nevezi Dobosi Csilla vezetésével. Gyönyörűen énekeltek, főleg Kodály dalokat.

A szentmise után lementünk  a templom közösségi termébe, ahol „magyar“ vacsora várta a kb. 300 személyt. Éspedig az igazi magyar töltöttkáposzta, amely Kinzel Laci receptje, valamint irányítása  alapján készült Enikő szervezésével. Jelen volt Dr. Kovács Rita Teréz, Első beosztott Konzul Asszony, a stuttgarti Főkonzulátus képviseletében, valamint Gunter Czisch, Ulm főpolgármestere, aki született sváb létére is nagyon el volt ragadtatva a magyar töltött káposztától.

A vacsora közben felléptek a stuttgarti Csöbörcsök néptáncegyüttes tagjai is. Gyönyörűen táncoltak a színpadon, majd befejezőként mindenkit táncra perdítettek. A konzulnő, a főpolgármester, a papok mind együtt táncoltak a jelenlévőkkel. Kitünő hangulat alakult ki. Majd többen is felléptek.

Kiemelném a horvát gyerekek táncát, természetesen a szatmári kórus és a lengyel duó énekét is.

Magyar borok és tömény italok is gondoskodtak jókedvünkről. Jó hangulat uralkodott. Mindenki nagyon dicsérte a „magyar konyhát“.

Vasárnap volt az ulmiak magyar búcsuja. Az is nagyon szépen sikerült. A szentmisét 3 pap celebrálta, Dr. Jiteanu Liviu atya, mint meghívott vendégszónok, Imre atya és Tibor atya. Liviu atya kiemelte a szent beszéde alatt a magyar hovatartozás és a magyar családok fontosságát. Valamint a magyarok összetartását. Különben Liviu atya Csíksomlyóról származik, ahol már hagyomány az évente megtartott, összmagyarság legnagyobb búcsúja, amit pünkösd szombatján tartanak.  Boldoggá tett bennünket az is, hogy a testvér magyar egyházközségek is szépszámmal megtiszteltek bennünket. A szentmise végen több dalt énekelt a szatmári gyermekkórus. Nagyon megható volt.

Aztán jött a szeretetvendégség. A töltöttkáposztának ismét nagy sikere volt. No meg a magyar italoknak is. Minden jól végződött. De mondanom sem kell, ez óriási munka volt! A két nap alatt közel 500 személyt ellátni. Ezért köszönet jár mindenkinek, aki hozzájárult a munkájával, és elsősorban Enikőnek aki mindezt megszervezte. Már várjuk az jövő esztendőt, hogy ismételten együtt köszönthessük Szűz Máriát, Magyarok Nagyasszonyát templombúcsúnkon.

Kocsis Albert, Ulm – 2019. október 16.

 

 

Share

Ajánlott bejegyzések