Kompasz Noémi: Ha a kövek beszélni tudnának…
szerkesztő Tibor atya
+! Kedves Híveink!
Rafael, akiről ez az írás szól különösen is hozzám nőtt. Ez csak természetes, hiszen szüleit, Noémit és Tamást hosszú ideje ismerem. Péntek esténként a szentmiséken már segédkezik nekem, kiosztja a Hozsannákat, mise végén összegyűjti. Rövid időre az oltár mellé is áll. Terike néni, Ági és sokak kedvence a weingarteni közösségben. Köszönöm szépen Noémi írását, amely bepillantást enged abba, hogy is éltek ők és készültek Húsvét ünnepére ebben az esztendőben.
Fogadjátok szeretettel Noémi írását!
Tibor atya
(a nyitóképen az utolsó vacsora ábrázolása)
Ha a kövek beszélni tudnának…
Aki legalább egy kicsit is ismer, tudja rólam, hogy nem vagyok a szavak embere s nem szeretek a középpontban lenni. Most mégis szívesen teszek eleget a kérésnek, hogy írjak arról, hogyan is éljük mi meg a mostani megpróbáltatásokkal teli időt, hogyan készültünk Húsvét ünnepére.
Elöljáróban csupán annyit rólunk, hogy a két és fél éves kisfiunkkal élünk mi édes hármasban Ravensburgban egy lakásban. A férjem fogorvosként dolgozik, én jelenleg gyermeknevelésen vagyok, így hát az idő legnagyobb részét itthon töltöm a gyermekünkkel. Minden rendben zajlott addig, míg nem február végén egy fülgyulladás miatt Rafael három hetet kimaradt az óvodából. Akkor még nem is sejtettük, hogy utána nemsokára azt a hírt kapjuk, hogy az óvodákat is bezárják a gyermekekre tekintettel, elővigyázatosságból. Nem sok mindent értettünk abból, ami a nagyvilágban zajlott. Így hát begubóztunk a mi kis lakáson belüli világunkba. Volt, hogy nagyon lassan teltek a napok, órák. Aztán olyan is volt, amikor észre sem vettük és elszaladt egy hét. Ha néha este fáradtan, ingerülten roskadtam be az ágyba és nehéznek éreztem mindent, a gyerek is csíntalan volt aznap, semmi idő nem jutott magamra, egy ifjúsági ének első sora jutott eszembe: „Ahogy a felhők fölött mindig süt a nap…” Kértem a Jóistent, hogy adjon elég türelmet, erőt, reményt, hogy megértsem a felhős napok után ismét napsütés fogad majd. A bezártság érzése, ami eleinte számomra nyomasztó volt, egy idő után átváltozott egy olyan helyzetté, ami sokkal több lehetőséget kínált fel, mint azt gondoltam volna.
Kreatív anyaként szeretek gyermekemmel kézügyes dolgokat készíteni. Örömmel vágunk, ragasztunk, barkácsolunk, játszunk, s közben elhangzik egy-egy gyermekdal. Hiszem, hogy a türelmes odafigyelés, foglalkozások gyermekünk fejlődésében nagy szerepet játszanak.
Áprilisban történt, hogy egy számunkra fontos személy születésnapjára kerestem ötleteket. Szerettünk volna valami különlegeset ajándékozni. Ekkor bukkantam rá az interneten egy hölgyre (Patti Rokus a neve) az Egyesült Államokból, aki köveket helyez egymás mellé és ezáltal csodálatos ábrázolásokat hozz létre. Megábrázolta Jézus születésének hírül adását, Jézus születését, Jézus szenvedés történetét, melyek aztán könyv formájában is megjelentek. Nem is tudtam, hogy olyasmi is létezik, hogy kavicsművészet. Amikor már ’szabadabban’ mozoghattunk, elindultunk mi is köveket keresni. Egy szép ajándék készült belőlük. Azóta is szívesen rakosgatjuk itthon a köveket, születnek új ötletek. Így készült el Jézus születésének és az utolsó vacsorának az ábrázolása, ami a képeken látható.
Keresztény családból származó szülőként fontosnak tartom, gyermekünknek továbbadni keresztény értékeinket is. Nap mint nap tapasztalom, hogy gyermekünk abból táplálkozik, amit lát és hall tőlünk. Akár azt is mondhatnám, hogy visszatükrözi azt, ahogyan mi felnőttek viselkedünk. Ezért oly fontos, hogy milyen nyomokat hagyunk mások életében (erről is készítettünk egy alkotást).
Akár a kövek, mi sem vagyunk egyformák. S talán így van ez rendjén. Alakulunk, csiszolódunk, sodródunk. Lássuk meg az apró dolgokban is a szépet, a jót. Ez a korona vírusos időszak megmutatta nekünk, hogy mi az igazán fontos a mi életünkben. Tudjak örülni és hálát adni a Jóistennek, ha egészséges vagyok, szeretnek és szerethetek.
Számomra a nap legfelemelőbb pillanata az, amikor már este álomra hajtjuk a fejünket, és a csend közepette megszólal egy lágy gyermekhang: „mesélj nekem APÁM, mikor kicsi voltál!”. S ekkor visszatérnek kedves emlékek, eszünkbe jutnak élő és már meghalt szeretteink, csínytevéseink, álmaink, örömeink.
Befejezésként egy számomra kedves idézetet szeretnék veletek megosztani, Anthony de Mello jezsuita atyától.
„Isten ’táncolja’ a teremtést. Ő a Táncos, a teremtés az Isten tánca. A tánc különbözik a táncostól, de mégsem létezik a táncostól függetlenül. (…) Abban a pillanatban, hogy a táncos megáll, a tánc megszűnik létezni. Isten keresése közben az ember túl sokat gondolkodik, túl sokat reflektál, és túl sokat beszél. (…) Maradj csendben, és nézd a táncot! Csak nézz: egy csillag, egy virág, egy hervadó levél, egy madár, kő… A tánc bármelyik töredéke megteszi. Nézz! Hallgass! Tapints! Ízlelj! És akkor, remélhetőleg, hamarosan megpillantod Őt – magát a Táncost.”
S talán akkor még a kövek is megszólalnak…
Baráti szeretettel,
Kompasz Noémi
Ravensburg, 2020. május 16.
Ajánlott bejegyzések
2023. MÁJUS 8 ÉS 14 KÖZÖTT
2023. május 08
Jóanyámnak
2023. május 04
A Barátságklub március 24-ei találkozó margójára
2023. március 31