Gondolatok halottak napjára
szerkesztő Tibor atya
„Sakk, matt“ – mondja ellenfelem és diadalmasan mosolyog. Áttekintem lehetőségeimet, de be kell ismernem: Ezt a játszmát bizony elvesztettem…
Lelki szemem előtt van még a megnyitás előtti koncentráció. Nézem a sorban felállított figurákat, mindegyiknek megvan a szigorúan kijelölt helye. Én is állok a fehér kis gyalogos parasztok között, indulásra készen az élet világos és sötét mezőin. Milyen jó, védett érzés, hogy nem vagyok egyedül. Körül vagyok véve szeretett társakkal – együtt megyünk, hogy küzdjünk a fekete figurák ellen és védjük egymást. A sötét ellenfél még nem fenyeget, csak éppen tudjuk, hogy van…
Aztán megindul a játék – megyek lelkesen, hamarosan sikerül kiütnöm egy szemben jövő fekete parasztot…
Elsős elemista voltam, mentem Budapesten a Trefort utcai iskolába, amikor a mellékutcában egy hirtelen beforduló autó elkapott – a könyökömet eltalálta de egyébként az ijedtségen kívül nem okozott bennem kárt…
A fekete figurák sűrűsödnek körülöttem, de társaim velem vannak. Haladunk a változó mezőkön. Mellettem megint kiütnek egy fekete bábut.
Nyáron, rekkenő hőségben bátyámmal egy közeli tóban fürödtünk, még nem tudtam úszni … Játék közben egyre beljebb, mélyebbre kerültünk… Egyszer csak kicsúszott lábam alól a talaj, elmerültem. Egy ideig igyekeztem feldobni magam, de hamar elfáradtam … már fel akartam adni a küzdelmet, amikor egy felnőtt kéz elkapta a csuklómat és kihúzott a vízből. Valaki meglátta a parton síró kisfiút, gyorsan felfogta a helyzetet és cselekedett. Köszönetet nem kapott – csak köhögni tudtam … Sokszor kérdeztem magamban, vajon ki lehetett a megmentőm?
Még egyensúlyban van a játék, a bábuk létszáma változatlan, minden lépés megfontolandó. Világos és sötét mezők, boldogság és bánat, felváltva követik egymást – Egyszerre csak váratlanul nagy támadás ér. Döbbenten, hitetlenül tapasztalom, hogy kiütik a mellettem álló fehér bástyát.
Első felfoghatatlan, komoly veszteség életemben: Forrón szeretett nagymamám, mindenkori példaképem, hirtelen halála. Még fiatal voltam, nem tudtam elfogadni, hogy ez az élet rendje, lázadtam a megváltozhatatlan ellen… Ez közel öt évtizede történt, de mai napig mély szeretettel, tisztelettel, hálával gondolok jóságára, szelídségére…
A játék halad, az ellenfél csellel egyre több csapdát állít, a mezőn szaporodnak a feketék, csökken a fehérek létszáma, a kiütött fehér futár, a ló, egy-egy paraszt ott feküsznek a sakktábla mellett.
Ahogy telik az idő – egyre többen mennek el…, engedik el a kezemet.
Drága édesapám, akinek kedves humorán, mondásain mai napig mosolygok …
Szeretett jó férjem, akivel életemet osztottam meg…
Szigorú édesanyám, aki mindig mellettem állt, ha bajban voltam. Okos mondásai máig kísérnek, tanácsait megfogadom …
Számtalan kedves rokon, barát, egy-egy ismerős, munkatárs követi az idő folyamán nagyszüleimet, szüleimet …
Távozásuk fájó űrt hagy… Többé-kevésbé mind életem részesei.
Diákéveim alatt a templomban egyszer jazz-misén harsányan énekeltük:
“Semmi gondod ne legyen, mert nem vagy egyedül,
fordulj Istenhez, ha bármi óhajod felmerül…“
Nem vagyok egyedül! Vagyunk még néhányan. Látom világosan, hogy a játékban hátrányos helyzetbe kerültem. Minél kevesebben vagyunk “mi fehérek”, annál inkább, mély ragaszkodással szeretem megmaradt társaimat.
Ezért nem tud legyőzni a fekete ellenfél. Akiket játék közben kiütött – emlékeimben és ezáltal bennem élnek tovább. Hiszem, hogy a szeretet örök, hogy a halál csak egy elváltozás és hogy valamikor az örökkévalóságban egyesülünk. Ez a tudat vígasztal, erősít és ezáltal én, a kis gyalogos paraszt, legyőzhetetlen királynévá válok…
Ellenfelem szemébe nézek. Beismerem, hogy habár a sakkversenyt elveszítem, és a veszteség fáj, a Gondviselés ezt a fájdalmat enyhíti és ezáltal az élet játszmájában mégiscsak én vagyok a nyertes!
Halászy Erzsébet
Stuttgart, 2021. november 2.
(nyitókép forrása: pixabay.com)
Ajánlott bejegyzések
Anyák napi ünnepség 2023. május 5-én
2023. május 13
Egy önfeledten vidám délután
2023. április 24
Újévi köszöntő pezsgős koccintással
2023. január 14