Az élet könyvéből

szerkesztő Tibor atya
Szomorú szívvel emlékezünk meg Stauder szül. Kaiser Éváról, Egyházközségünk oszlopos tagjáról, aki hosszú, de türelmesen viselt szenvedés után, 2022. március 27-én, vasárnap reggel hunyt el.
Évát évtizedek óta ismerjük, együtt imádkoztunk, látogattuk a zarándokhelyeket, ismerkedtünk a különböző országok kultúrájával, nevezetességeivel azokon a felejthetetlen utakon, amelyeket Horváth János atya kezdeményezésével tettünk meg.
Ő volt az önkéntes munkát vállalók egyik legnagyobb példaképe Egyházközségünkben. Éveken át vezette Imre atya kérésére a péntek délutáni Barátság Klubot, programokat szervezett meghívott vendégekkel, akik egyházi ünnepekről, művészetről, irodalomról, történelemről tartottak előadásokat, zarándokutakról mutattak be filmeket.
Többször én is ott voltam ezeken a délutáni eseményeken. Évát dicsérte a gyönyörű teríték az asztalokon és a barátságos fogadtatás.
Évának köszönhetjük azt is, hogy testvére, Vitéz Nemes Kaiser Ernő, a Szent György Lovagrend tagjaként, lovagtársaival együtt 2017-ben Szent Erzsébet ereklyét adományozott Egyházközségünknek. Tavaly szeptemberben, a stuttgarti búcsúnkon, Tibor atyának további két ereklyét nyújtott át, Szent Gellért és Szent István ereklyét, így három ereklye előtt kérhetjük Isten közbenjárását.
Stauder Éva testvérünktől 2022. április 13-án, szerdán, 12.00 órakor veszünk búcsút Stuttgartban a Pragfriedhof temetőben.
Kedves Éva, példádat követni fogjuk. Isten nyugtasson békében!
Dávid Melinda
Ajánlott bejegyzések

Dr. Klaus Krämer püspök nagyböjti üzenete
2025. március 04

50. Magyar Katolikus Jótékonysági Bál promotálása
2025. január 01

Az 50. Stuttgarti Magyar Katolikus Jótékonysági Bál meghívója
2024. december 31