Magyar Katolikus Egyházközség | Albert-Schäffle-Str. 30, 70186 Stuttgart
szentgellert.stuttgart@drs.de
+49 (0) 711 236 919 0

2023 MÁRCIUS

2023 MÁRCIUS
szerkesztő
2023. március 02
kategória Barátom
742

Ez alkalommal a beérkező írások bősége okozott kisebb fejtörést.

Örömmel köszöntjük Németi Ágnest szerkesztői csapatunkban. Márciusi lapunk egyik írását ő jegyzi.

Másrészt Schultheis Éva írását sem szerettem volna mellőzni. Ezért a nyitókép az alábbi írásához kapcsolódik. Gondolatébresztő írása itt olvasható:

Engedelmes volt mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig…

Miközben lázasan igyekszünk bekapcsolódni a nagyböjti szenvedéstörténetbe, a fent idézet szentírási verset nem kerülhetjük meg. Sokunknak gondja lehet és talán nem is olyan egyértelmű, főleg ha felidézünk egy másik markáns, Jézus szájából elhangzó mondatot: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem…“ hiszen ez a fájdalomba markoló sóhaj inkább tükrözi azt a lelkiállapotot, amelyet talán túl sokszor is hangoztatunk bármilyen nehézség idején. A tökéletes tavaszban egy óriási, mindent magával ragadó kétségbeesés, tökéletlenül vérző párbeszéd ez, vagy inkább monológ, amelyet olyan valaki szájából hallunk, akitől teljességgel idegen a félelem. Bár most, a halálba indulva, mintha utolsó erejével is belekapaszkodni igyekezne az emberi létbe, mintha Benne is megingatná az engedelmesség, az isteni lét örök bizonyságát. Monológ, mert választ abban a pillanatban nem kap a kérdező és nem is remélheti, hogy ez a tragédiába induló történet feloldható lenne egyetlen kiejtett mondat erejétől.

„Ettől a pillanattól kezdve minden szó fölösleges…” így véli a lelkipásztor is, mielőtt útra indítaná híveit. Mitől válhat mégis egy ilyen kijelentés az elhangzott szavakon túl is érzékelhető, döbbenetes értéssé? Mitől lesz a szenvedés időszaka azzá, olyanná, amelyet alig negyven nap alatt átgyúr, emberi küszködésből fényesre formál, felülmúlhatatlan örömmé ír ez a kezdet béli égbekiáltó sóhaj, az elhagyatottság érzése, amely végül mégis engedelmességre hajtja oda vállát.

Nehéz értelmezni. Ezekben a napokban talán valóban a csend lehet egyedüli és méltó útitársunk. Pálmaágakkal integető és sajnos elsősorban túlságosan is saját hiúságunkat legyezgető önmagunk elhallgattatása. Külső érzékenyítésből a befelé nézés. Belső felismerésből a már többdimenzióssá tágult kifelé tekintés, halkan mondom, talán ebből a megismerésből fakadó új engedelmesség kezdete, csodával határos világunk határok nélküli megismerése. 

Hiszen erre vágyunk leginkább. Végtelen, korlátok nélküli létezésre abban a megnyugvásban, hogy az Első, előttünk járó, engedelmesen felsóhajtott, megszenvedett, elvérzett mondatában válaszra találhat mindegyikünk egyéni fájdalma, kérdése, csüggedése, méltó és méltatlan cselekedete, engedetlensége, de ugyanakkor bizakodása is. Mert a Csend, amely hidat épít a túlvilágba, amely elmozdítja a sír bejárata előtti követ, nem hagyja egyedül sem az Elsőt, sem az utolsót, a Kérdezőt és annak követőit sem… „Atyám ne úgy legyen, ahogy én akarom…

Köszönet a szerkesztői csapat minden tagjának, s egyben kívánok áldott kegyelmi időt Húsvét ünnepére készülőben,

Tibor atya

Baratom_Marz_WEB
Share

Ajánlott bejegyzések