Karácsony ünnepe Tuttlingenben

St. Gallus Kirche Guttenbergstrasse 9, Tuttlingen, Baden-Württemberg, Németország

* December 28-án, szombat, Karácsony ünnepének 4. napja, Aprószentek ünnepe,  Tuttlingenben 16.00 órakor ünnepi szentmise. Mindenkit szeretettel vár a közösség és Tibor atya!  *  * Juhász Gyula: Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. …Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Behegesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. …És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben. * „Egész életünk a szeretet isteni „túlkapásainak” a drámája. Ennek a drámának áll mintegy centrumában a megtestesülés titka az isteni ártatlanság makulátlan tiszta jegyeivel. Így – a teremtő lemondás jegyében – a karácsony egyszerre az egész teremtés elfogadásának és szeretetben való fölülmúlásának az ünnepe. Isten szeretete és szabadsága a valóságos helye: innét univerzitása…Isten is csak szinte észrevétlenül léphetett közénk. Igaz, kicsiny, mérhetetlenül kicsiny fény ez – de reális. Ugyanaz a szelídség, mely engedelmességre bírta a teremtett univerzumot, és gyengédségének erejével a kereszt verésén túl meggyőzte a világot.” (Pilinszky János – költő – 1921 - 1981) * Szeretetteljes Karácsonyt, és áldott, békés, boldog, reményteli új évet kívánok minden kedves Hívemnek! Lelkipásztori szeretettel, Tibor atya Stuttgart, 2024. Karácsonyán  

Szent Család ünnepe Ludwigsburgban

St. Josef Kirche Park Str. 30, Ludwigsburg-Hoheneck, Baden-Württemberg

* December 29-én, vasárnap, Szent Család vasárnapja, Ludwigsburgban 9.00 órakor ünnepi szentmise. Mindenkit szeretettel vár a közösség és Tibor atya!  *  * Juhász Gyula: Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. …Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Behegesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. …És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben. * „Egész életünk a szeretet isteni „túlkapásainak” a drámája. Ennek a drámának áll mintegy centrumában a megtestesülés titka az isteni ártatlanság makulátlan tiszta jegyeivel. Így – a teremtő lemondás jegyében – a karácsony egyszerre az egész teremtés elfogadásának és szeretetben való fölülmúlásának az ünnepe. Isten szeretete és szabadsága a valóságos helye: innét univerzitása…Isten is csak szinte észrevétlenül léphetett közénk. Igaz, kicsiny, mérhetetlenül kicsiny fény ez – de reális. Ugyanaz a szelídség, mely engedelmességre bírta a teremtett univerzumot, és gyengédségének erejével a kereszt verésén túl meggyőzte a világot.” (Pilinszky János – költő – 1921 - 1981) * Szeretetteljes Karácsonyt, és áldott, békés, boldog, reményteli új évet kívánok minden kedves Hívemnek! Lelkipásztori szeretettel, Tibor atya Stuttgart, 2024. Karácsonyán

Szent Család ünnepe Reutlingenben

St. Andreas Kirche Nürnberger Str. 184, Reutlingen-Orschel-Hagen, Baden-Württemberg, Németország

* December 29-én, vasárnap, Szent Család vasárnapja,  Reutlingenben 16.30 órakor ünnepi szentmise. Mindenkit szeretettel vár a közösség és Tibor atya!  *  * Juhász Gyula: Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. …Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Behegesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. …És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben. * „Egész életünk a szeretet isteni „túlkapásainak” a drámája. Ennek a drámának áll mintegy centrumában a megtestesülés titka az isteni ártatlanság makulátlan tiszta jegyeivel. Így – a teremtő lemondás jegyében – a karácsony egyszerre az egész teremtés elfogadásának és szeretetben való fölülmúlásának az ünnepe. Isten szeretete és szabadsága a valóságos helye: innét univerzitása…Isten is csak szinte észrevétlenül léphetett közénk. Igaz, kicsiny, mérhetetlenül kicsiny fény ez – de reális. Ugyanaz a szelídség, mely engedelmességre bírta a teremtett univerzumot, és gyengédségének erejével a kereszt verésén túl meggyőzte a világot.” (Pilinszky János – költő – 1921 - 1981) * Szeretetteljes Karácsonyt, és áldott, békés, boldog, reményteli új évet kívánok minden kedves Hívemnek! Lelkipásztori szeretettel, Tibor atya Stuttgart, 2024. Karácsonyán

Évvégi hálaadó szentmise Weingartenben

14 Nothelfer Kapelle Ravensburger Str. 39, Weingarten, Baden-Württemberg, Németország

*  December 31-én, kedd, Szilveszter napja, Weingartenben 15.00 órakor évvégi hálaadó szentmise a 14 Nothelfer Kapelle-ben. Mindenkit szeretettel vár a közösség és Tibor atya!  *  * Juhász Gyula: Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. …Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Behegesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. …És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben. * „Egész életünk a szeretet isteni „túlkapásainak” a drámája. Ennek a drámának áll mintegy centrumában a megtestesülés titka az isteni ártatlanság makulátlan tiszta jegyeivel. Így – a teremtő lemondás jegyében – a karácsony egyszerre az egész teremtés elfogadásának és szeretetben való fölülmúlásának az ünnepe. Isten szeretete és szabadsága a valóságos helye: innét univerzitása…Isten is csak szinte észrevétlenül léphetett közénk. Igaz, kicsiny, mérhetetlenül kicsiny fény ez – de reális. Ugyanaz a szelídség, mely engedelmességre bírta a teremtett univerzumot, és gyengédségének erejével a kereszt verésén túl meggyőzte a világot.” (Pilinszky János – költő – 1921 - 1981) * Szeretetteljes Karácsonyt, és áldott, békés, boldog, reményteli új évet kívánok minden kedves Hívemnek! Lelkipásztori szeretettel, Tibor atya Stuttgart, 2024. Karácsonyán

Évvégi hálaadó szentmise Stuttgartban

Bruder Klaus Kirche Albert-Schäffle-Straße 30, Stuttgart, Baden-Württemberg, Németország

*  December 31-én, kedd, Szilveszter napja, Stuttgartban 18.00 órakor évvégi hálaadó szentmise. Mindenkit szeretettel vár a közösség és Tibor atya!  *  * Juhász Gyula: Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. …Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Behegesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. …És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben. * „Egész életünk a szeretet isteni „túlkapásainak” a drámája. Ennek a drámának áll mintegy centrumában a megtestesülés titka az isteni ártatlanság makulátlan tiszta jegyeivel. Így – a teremtő lemondás jegyében – a karácsony egyszerre az egész teremtés elfogadásának és szeretetben való fölülmúlásának az ünnepe. Isten szeretete és szabadsága a valóságos helye: innét univerzitása…Isten is csak szinte észrevétlenül léphetett közénk. Igaz, kicsiny, mérhetetlenül kicsiny fény ez – de reális. Ugyanaz a szelídség, mely engedelmességre bírta a teremtett univerzumot, és gyengédségének erejével a kereszt verésén túl meggyőzte a világot.” (Pilinszky János – költő – 1921 - 1981) * Szeretetteljes Karácsonyt, és áldott, békés, boldog, reményteli új évet kívánok minden kedves Hívemnek! Lelkipásztori szeretettel, Tibor atya Stuttgart, 2024. Karácsonyán

Szűz Mária, Isten anyja főünnepe Stuttgartban

Bruder Klaus Kirche Albert-Schäffle-Straße 30, Stuttgart, Baden-Württemberg, Németország

* 2025. január 1-jén, szerda, Szűz Mária, Isten anyja főünnep, Stuttgartban 11.30 órakor szentmise. Mindenkit szeretettel vár a közösség és Tibor atya!  *  * Juhász Gyula: Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. …Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Behegesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. …És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben. * „Egész életünk a szeretet isteni „túlkapásainak” a drámája. Ennek a drámának áll mintegy centrumában a megtestesülés titka az isteni ártatlanság makulátlan tiszta jegyeivel. Így – a teremtő lemondás jegyében – a karácsony egyszerre az egész teremtés elfogadásának és szeretetben való fölülmúlásának az ünnepe. Isten szeretete és szabadsága a valóságos helye: innét univerzitása…Isten is csak szinte észrevétlenül léphetett közénk. Igaz, kicsiny, mérhetetlenül kicsiny fény ez – de reális. Ugyanaz a szelídség, mely engedelmességre bírta a teremtett univerzumot, és gyengédségének erejével a kereszt verésén túl meggyőzte a világot.” (Pilinszky János – költő – 1921 - 1981) * Szeretetteljes Karácsonyt, és áldott, békés, boldog, reményteli új évet kívánok minden kedves Hívemnek! Lelkipásztori szeretettel, Tibor atya Stuttgart, 2024. Karácsonyán  

Szűz Mária, Isten Anyja főünnepe Weingartenben

14 Nothelfer Kapelle Ravensburger Str. 39, Weingarten, Baden-Württemberg, Németország

* 2025. január 1-jén, szerda, Szűz Mária, Isten anyja főünnep, Weingartenben 16.00 órakor szentmise a 14 Nothelfer Kapelle-ben. Mindenkit szeretettel vár a közösség és Tibor atya!  *  * Juhász Gyula: Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. …Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Behegesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. …És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben. * „Egész életünk a szeretet isteni „túlkapásainak” a drámája. Ennek a drámának áll mintegy centrumában a megtestesülés titka az isteni ártatlanság makulátlan tiszta jegyeivel. Így – a teremtő lemondás jegyében – a karácsony egyszerre az egész teremtés elfogadásának és szeretetben való fölülmúlásának az ünnepe. Isten szeretete és szabadsága a valóságos helye: innét univerzitása…Isten is csak szinte észrevétlenül léphetett közénk. Igaz, kicsiny, mérhetetlenül kicsiny fény ez – de reális. Ugyanaz a szelídség, mely engedelmességre bírta a teremtett univerzumot, és gyengédségének erejével a kereszt verésén túl meggyőzte a világot.” (Pilinszky János – költő – 1921 - 1981) * Szeretetteljes Karácsonyt, és áldott, békés, boldog, reményteli új évet kívánok minden kedves Hívemnek! Lelkipásztori szeretettel, Tibor atya Stuttgart, 2024. Karácsonyán

Szentmise Balingenben – Vízkereszt ünnepe

Sankt Paulus Kirche St. Paulus Str. 2, Balingen-Frommern, Baden-Württemberg, Németország

 * Január 4-én, szombat, Karácsonyt követő 2. vasárnap, Balingenben 16.00 órakor szentmise, utána agapé. Mindenkit szeretettel vár a közösség és Tibor atya!  * * Juhász Gyula: Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. …Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Behegesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. …És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben. * „Egész életünk a szeretet isteni „túlkapásainak” a drámája. Ennek a drámának áll mintegy centrumában a megtestesülés titka az isteni ártatlanság makulátlan tiszta jegyeivel. Így – a teremtő lemondás jegyében – a karácsony egyszerre az egész teremtés elfogadásának és szeretetben való fölülmúlásának az ünnepe. Isten szeretete és szabadsága a valóságos helye: innét univerzitása…Isten is csak szinte észrevétlenül léphetett közénk. Igaz, kicsiny, mérhetetlenül kicsiny fény ez – de reális. Ugyanaz a szelídség, mely engedelmességre bírta a teremtett univerzumot, és gyengédségének erejével a kereszt verésén túl meggyőzte a világot.” (Pilinszky János – költő – 1921 - 1981) * Szeretetteljes Karácsonyt, és áldott, békés, boldog, reményteli új évet kívánok minden kedves Hívemnek! Lelkipásztori szeretettel, Tibor atya Stuttgart, 2024. Karácsonyán

Szentmise Schwäbisch-Gmündben – Vízkereszt ünnepe

Sankt Franziskus Kirche Franziskaner Str. 3, Schwäbisch-Gmünd, Baden-Württemberg, Németország

 * Január 5-én, vasárnap, Karácsonyt követő 2. vasárnap, Schwäbisch-Gmündben 9.30 órakor szentmise, utána agapé. Mindenkit szeretettel vár a közösség és Tibor atya! * * Juhász Gyula: Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. …Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Behegesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. …És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben. * „Egész életünk a szeretet isteni „túlkapásainak” a drámája. Ennek a drámának áll mintegy centrumában a megtestesülés titka az isteni ártatlanság makulátlan tiszta jegyeivel. Így – a teremtő lemondás jegyében – a karácsony egyszerre az egész teremtés elfogadásának és szeretetben való fölülmúlásának az ünnepe. Isten szeretete és szabadsága a valóságos helye: innét univerzitása…Isten is csak szinte észrevétlenül léphetett közénk. Igaz, kicsiny, mérhetetlenül kicsiny fény ez – de reális. Ugyanaz a szelídség, mely engedelmességre bírta a teremtett univerzumot, és gyengédségének erejével a kereszt verésén túl meggyőzte a világot.” (Pilinszky János – költő – 1921 - 1981) * Szeretetteljes Karácsonyt, és áldott, békés, boldog, reményteli új évet kívánok minden kedves Hívemnek! Lelkipásztori szeretettel, Tibor atya Stuttgart, 2024. Karácsonyán

Szentmise Stuttgartban – Vízkereszt ünnepe

Bruder Klaus Kirche Albert-Schäffle-Straße 30, Stuttgart, Baden-Württemberg, Németország

  * Január 5-én, vasárnap, Karácsonyt követő 2. vasárnap, Stuttgartban 15.00 órakor szentmise, utána agapé. Mindenkit szeretettel vár a közösség és Tibor atya! * * Juhász Gyula: Karácsony felé Szép Tündérország támad föl szívemben Ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, Ilyenkor decemberben. …Bizalmas szívvel járom a világot, S amit az élet vágott, Behegesztem a sebet a szívemben, És hiszek újra égi szeretetben, Ilyenkor decemberben. …És valahol csak kétkedő beszédet Hallok, szomorún nézek, A kis Jézuska itt van a közelben, Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen, S ne csak így decemberben. * „Egész életünk a szeretet isteni „túlkapásainak” a drámája. Ennek a drámának áll mintegy centrumában a megtestesülés titka az isteni ártatlanság makulátlan tiszta jegyeivel. Így – a teremtő lemondás jegyében – a karácsony egyszerre az egész teremtés elfogadásának és szeretetben való fölülmúlásának az ünnepe. Isten szeretete és szabadsága a valóságos helye: innét univerzitása…Isten is csak szinte észrevétlenül léphetett közénk. Igaz, kicsiny, mérhetetlenül kicsiny fény ez – de reális. Ugyanaz a szelídség, mely engedelmességre bírta a teremtett univerzumot, és gyengédségének erejével a kereszt verésén túl meggyőzte a világot.” (Pilinszky János – költő – 1921 - 1981) * Szeretetteljes Karácsonyt, és áldott, békés, boldog, reményteli új évet kívánok minden kedves Hívemnek! Lelkipásztori szeretettel, Tibor atya Stuttgart, 2024. Karácsonyán