Megérkeztem!
szerkesztő Tibor atya
Szeretettel és barátsággal köszöntelek benneteket, az ismerősöket és a számomra most még kevésbé ismerteket. Köszönöm azt a nagy szeretetet és bizalmat, amelyben fogadtatok.
Köszönöm Imre atya biztató szavait, amelyek bátorítanak és köteleznek is egyben:
„Így legyen közöttünk is az elkövetkező időben: keressük egymást, fogjuk meg egymás kezét, és kulcsoljuk össze őket. Csak így lehet együtt menni az úton, csak így lehet együtt dolgozni a közösségért – és Istenért!
Holnaptól eggyel többen leszünk: Merlás Tibor atya is velünk tart az úton, hogy – a püspökség jóvoltából – együttlétünk még gyümölcsözőbb legyen! Fogadjátok szeretettel őt is!
Köszönjük az Úrnak azokat is, akiket majd hozzánk vezet! Kérjük, hogy legyünk nekik is jó utitársaik!”
Szeptember 1-jén érkeztem meg Ulmba, ahol nagy szeretettel várt Imre atya és egy kis csapat. Felemelő érzés volt megtapasztalni, látni és érezni azt, hogy milyen is az, amikor segítő kezet nyújtunk egymásnak. A mikrobuszt, amellyel költözködtem, pillanatok alatt kipakoltuk. Édua szorgoskodó kezecskéi mellett ott voltak a felnőttek bizalmat és erőt sugárzó karjai. Köszönet értük.
Mindannyian úton vagyunk!
Magamról csupán annyit szeretnék elmondani, hogy 55 éve járom a magam személyes és egyéni útját. A Gondviselés nagy ajándékának tartom, hogy az elkövetkező időben közösen járhatunk az úton. Elkísér ebben mindaz, amit magammal hozok tapasztalatban, sikerben, kudarcban egyaránt.
Mit jelent úton lenni? Jelenti az elindulást, az út megtétele során várakozások, kihívások, sikerek és kudarcok sokaságát. Minden megtett lépésben pedig ott van az a felismerés és bizonyosság, hogy közelebb vagyok célomhoz. Én is így indultam el Hozzátok.
Beppó, az utcaseprő tanácsát megfogadva, mindig a következő lépés fontos. Arra kell összpontosítani. Én is ezt teszem.
Wass Albert – Előhang című írásának gondolatait kölcsönzöm biztatásként és bátorításként:
„Volt egyszer egy ember, az ő háza udvarán oszlopot épített az ő Istenének.
De az oszlopot nem márványból faragta, nem kőből építette, hanem ezer meg ezer apró csillámló homokszemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze.
És az emberek, akik arra járva látták, nevettek rajta és azt mondták: bolond.
De az oszlop csak épült, egyre épült, mert az ember hittel a szívében építette az ő Istenének.
És amikor az oszlop készen állott, az emberek még mindig nevettek és azt mondták: majd a legelső szél összedönti.
És jött az első szél: és nem döntötte össze.
És jött a második szél: és az sem döntötte össze.
És akárhány szél jött, egyik sem döntötte össze, hanem mindegyik szépen kikerülte az oszlopot, amely hittel épült.
És az emberek, akik ezt látták, csodálkozva összesúgtak és azt mondták: varázsló. És egy napon berohantak az udvarára, és ledöntötték az ő oszlopát.
És az ember nem szitkozódott és nem sírt, hanem kiment megint az ő udvarára és hittel a szívében kezdett új oszlopot építeni az ő Istenének.
És az oszlopot most sem faragta márványból, sem nem építette kőből, hanem megint sok-sok apró homokszemcséből, és a homokszemcséket köddel kötötte össze.”
Úgy gondolom, hogy ezek a gondolatok ma különösen is időszerűek. Megfogva egymás kezét, mi, akik úton vagyunk, hittel a szívünkben a sok-sok homokszemcséből építsünk oszlopot a mi Istenünknek. Csak így érdemes!
Köszönöm a kitüntető és megtisztelő bizalmat: Tibor atya
Ajánlott bejegyzések
Húsvét 3. vasárnapja
2024. április 13
Nagypéntek
2024. március 29
Nagycsütörtök, az utolsó vacsora miséje
2024. március 28