Editkére emlékezve

Különös estében volt részünk a szeptemberi Barátságklub találkozója keretében. Az este megannyi emléke ihlette Dávid Melinda írását, amelyért mindannyian nagyon hálásak vagyunk. Fogadjátok szeretettel:

Pénteken, szeptember 26-án a templomban majd a közösségi házban a Barátságklub keretén belül emlékeztünk meg kedves klubtársunk, Kovács szül. Verestóy Editkéről, aki – ahogy klubvezetőnk, Erdős Erika a meghívójában jelezte – örökké hiányozni fog közösségünkből.

A klubdélután kezdetekor Tibor atya szeretettel köszöntött bennünket és a találkozás apropóját közölte velünk, azt, hogy Editkére emlékezünk, aki hosszú éveken keresztül közösségünknek meghatározó tagja volt, de nem csak a mi közösségünknek, hanem az evangélikus, a protestáns gyülekezetnek úgyszintén. Elmondása alapján Editke augusztus 13-án égi hazába költözött, szeptember 5-én örök nyugalomra helyeztük és a klubdélután előtt engesztelő és hálaadó szentmisén imádkoztunk lelke üdvéért.

Tibor atya megemlítette, hogy július végén Erika és Sándor, a Barátságklub vezetői, meglátogatták Editkét schorndorfi lakásában, videointerjút is készítettek vele, beszélgettek, Erika virágcsokorral és egy fotóalbummal lepte meg őt, amely a Barátságklubban készített felvételeket tartalmazta és egy verset is felolvasott, amit az albumba írt. Ezen a találkozón kifejezte vágyát Editke, hogy szeretne találkozni Tibor atyával, ami egy hét múlva meg is történt. Ez a találkozás Tibor atyának egy életre szóló élményt jelentett, amit szívében, lelkében hordoz. Ezen a találkozón szeretnénk emlékét felidézni és megköszönni őt a Jóistennek, hogy megismerhettük és megcsodálhattuk tulajdonságait.

Erika is könnyeivel küszködve köszöntött bennünket és felelevenítette előttünk, milyen sokat adott nekünk Editke, milyen mély űrt hagy maga után, olyan nehéz elfogadni, hogy többé nem láthatjuk őt és soha többé nem csendül fel zongorajátéka. Hálásak vagyunk, hogy megismerhettük, ő egy édesanya volt, aki gyermekeiért élt, egy szerető feleség és egy olyan közösségi ember, aki mindenkit közel engedett magához. Éltető erő volt számára a közösség szeretete, törődése és a zene. Elégedett és boldog ember volt, hitéből erőt merítő, aki csendes példájával tanított bennünket, szeretetre és emberségre. Emlékét megőrizzük szívünkben szeretettel és hálával gondolunk rá. Ő egy kis fénysugár volt az életünkben, aki nagyon sokszor megtisztelte a klubdélutánokat jelenlétével.

Ezután következett a videofilm, amit Erika és Sándor zseniális ötletének köszönhetően készült el, amibe elmondásuk alapján szívüket és lelküket adták bele mindketten és amit együtt néztünk meg a klubdélutánon. Ebben a filmben megismertük Editke életfilozófiáját, önfeláldozó és példát mutató életét és kitartását a nehéz körülmények között is.

Editke lányával, Évával, nagy örömmel fogadta Erika és Sándor látogatását. Erika kérdésére Editke elmondta nekünk, hogyan és milyen körülmények között került Erdélyből Németországba. Jóska, a férje szorgalmazta legjobban a kijövetelt, ezáltal megvalósítva a család többi tagjának kitelepülését. Édesanyja révén volt német származású, így egyedül megtette az első lépést és elhagyta az országot 1989-ben, hogy felnőtt, egyetemet végzett gyermekeinek jobb jövőt biztosítson. Itt tíz hónapot lágerben töltött Hessen-ben, nehéz körülmények között. Otthon harminc évet könyvelőnőként dolgozott mivel a kolozsvári konzervatóriumból kulák édesapja miatt kitiltották. Az egyedül itt töltött időszakban nagyon sok lelki támaszt kapott levelezés útján az otthon maradt családjától. Egy ismerős tanácsára Stuttgartba költözött, hogy a mérnök fiai és orvos lánya a végzettségükhöz megfelelő állást találjanak. Editke, itt a Waldorf iskolába sikeres felvételi után nyolc évig zenetanárként dolgozott, mert itt a tudás számít. Az 1989-es romániai forradalomnak köszönhetően egy év leforgása alatt az egész család együtt volt.

A családegyesítés után Editke és Jóska aktív tagjai lettek a schorndorfi evangélikus kórusnak majd velünk egyidőben a Stuttgarti Magyar Misszió kórusának tagjai lettek Horváth János atya idejében. Sok közös élmény kötődik a kórushoz. Hetente találkoztunk, Fernbach Gábor zenetanár volt a kórusvezetőnk. Ha Gábor hiányzott, Editke vezette a kórust. A heti kóruspróba magyaros vacsorával végződött. Gyakran léptünk fel katolikus és evangélikus templomi ünnepségeken és az évente a Stuttgarti Katolikus Misszió által megrendezett Jótékonysági Bálon. Arra a kérdésre, hogy mit tanácsolna Editke a most újonnan jötteknek a válasz az volt, hogy kapcsolódjanak be a templomi közösségbe, mert az egy biztos otthon. Istenben való hite sok nehézségen átsegítette. Erika további kérdésére Editke azt a választ adta, hogy nem bánta meg a lépését, mert a gyermekeiért tette. Erika kérdésére elmondta, hogy magas életkorát annak köszönheti, hogy emberközelségben élhet, szeretet kap és szeretetet ad, a közösség szeretete, törődése mindennél többet ér. A találkozáson két kedvenc nótáját is eljátszotta otthonában a zongorán és elénekelte lányával, Évával: Petőfi Sándor – „Rózsabokor a domboldalon” megzenésített versét és Szlatinay Sándor szerzeményét Füredi Imre szövegével „Nincs senki olyan szép, nincs senki olyan jó”.

A videofilm után Editke lánya, Éva, aki testvérével, Lászlóval együtt a hálaadó szentmisén és a klubdélutánon részt vettek, hálás köszönetüket fejezték ki Tibor atyának, Erikának és Sándornak, valamint mindnyájunknak a szeretetért, amivel édesanyjukat boldoggá tettük és a sok készülődésért.

Ady Endrét idézte:

„Mikor a lelkem roskadozva vittem,

Csöndesen és váratlanul

Átölelt az Isten”

Márai Sándort idézve: Köszönjük a Jóistennek, hogy utolsó leheletéig méltósággal élhette meg a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot.

Éva elmondta nekünk, hogy német édesanyja volt az, aki emberszeretetet, vidámságot, zene- és zongoraszeretetet adott Editkének és az udvarhelyi magyar székely apja tanította becsületességre, toleranciára, a pontos munka fontosságára.

József Attilát idézve:

„dolgozni csak pontosan, szépen,

ahogy a csillag megy az égen,

úgy érdemes.”

Éva elmesélte nekünk, hogy évekig a szülei vitték templomba, előadásokra azokat, akiknek nem volt lehetőségük elmenni és hálásan köszöni, hogy idős korában édesanyja ugyanezt megélhette. Editke zongorán kísérte férjét, aki nagyon szépen szavalt egyházi ünnepségeken, bálokon konferált.

Végezetül édesanyja kedvenc verséből idézett Éva:

Áprily Lajos: Örökség

Fehér virágok, könnyes álmok

dalos leánya volt anyám.

Tavaszi napfényért rajongott

s megsiratta a hulló lombot

késő szeptember alkonyán.

Meleg sugár, vonuló felhő

szívébe mind nyomot hagyott,

könnyeket csalt vagy dalt fakasztott –

Apám kacagott, kacagott.

Ezután Tibor atya kérésére Kováts Ildikó mondta el Editkéhez fűződő élményeit. Ildikó, férjével, Miklóssal együtt vitték Editkét Jóska halála után misére és klubdélutánokra. Az evangélikus egyháznál ismerkedtek meg, ahol Jóska fantasztikus módon szavalta kívülről a verseket és konferálta a programokat. Családi ünnepek keretén belül találkoztak a Tamás és a Dr. Ritter családdal. Ildikó a rá jellemző humorral mesélte el nekünk, hogy egy alkalommal S-Bahnnal utaztak Editkével haza. Az úton úgy elmélyültek a beszélgetésben, hogy a waiblingeni állomás helyett Schorndorfban szálltak ki. Ezen sokáig nagyon jót derültek.

Ildikó után Érsek Mária jelentkezett egy versrészlettel Editke emlékére.

Nagy Zoltán – A bölcsesség dala – Szent Ágoston – Vallomások

„Meghal a hang és új hang születik, s meghal az is, hogy helyet adjon másnak.

Így lesz a hangból dal az elmúlásnak bús mustja érik boldog szüretig.”

Közben megérkezett meglepetésvendégünk Berecz András mesemondó, népdalénekes, művész úr, akit a magyar vendéglő tulajdonosa, Zsolt, hívott meg egy vacsorával egybekötött előadásra. Szeretettel köszöntött bennünket és örömét fejezte ki, hogy itt az idegenben is találkozik Atyánk fiaival. Ajándékként elénekelte a „Cantus Catholici” könyvből az 1700-as években feljegyzett „Mennyország királynéja” című zsoltárt. Ebből idézek:

„Szűz Mária, Krisztus anyja,

Mennyország királynéja,

Atyaisten kincstartója,

Magyarok szószólója.

Mennyország fényes útja,

Irgalmasságnak kútja

Te imádságodnak fontja,

Isten irgalmát ránk ontja.

…

Szűz Mária, tarts meg minket,

Vigasztald bús szívünket,

Téríts’ hozzánk nemzetünket

Építs’ meg szent hitünket.

Szent Fiad kegyelmében,

Végy minket jó kedvében,

Hogy szép Jézus szent nevében

Megmaradjunk békességben.”

Végezetül Tringl István ötletét valósítottuk meg. Koós János – Kislány a zongoránál című énekének szövegét írta át, amit együtt elénekeltünk:

„Editke a zongoránál,

kedvesen és barátsággal,

jaj, de szépen játszotta

a sok magyar nótát.

Edit, akit úgy szeretünk

és akit soha nem felejtünk,

szeretettel emlékezünk Rá.”

A klubestet a magunkkal hozott finomságok elfogyasztásával zártuk.

Editke rendszeres meghívottja volt farsangi ünnepségeinknek az Egyházközségben. Körbe álltuk a zongorát, mondtuk a dal címét és ő kotta nélkül eljátszotta nekünk.

Zárógondolatként írom le, hogy sokban hasonlít Editke kivándorlása a családom történetéhez, ezért is nagyon meghatott. Nálunk édesanyám legidősebb nővére közel 60 évesen kitelepült nyugdíjas férjével és ezzel megtette az első lépést a család többi tagjának kivándorlásához.

Emléke maradjon áldott!

Dávid Melinda