Évközi 5. vasárnap – Friedrichshafen – 2025. február 9.

Öt esztendő telt el azóta, hogy utoljára magyarnyelvű szentmise volt Friedrichshafenben. Éppen ezért nagyon vártuk már ezt a hétvégét. Ahhoz azonban, hogy itt tarthassuk meg a szentmisét, a Weingartenben lévő közösség ajánlotta fel az ő időpontját. Köszönet a weingarteni közösség megértéséért! Továbbá a helyi közösség 5 éven keresztül tanúsított hűségéért. Ezen a napon egyben érezhető volt az összetartozás megtartó ereje és az a fajta felelősség, amellyel egymásnak tartozunk. Ezekre a gondolatokra is igyekeztem kitérni elmélkedésemben.
Szívem vágya és óhaja, hogy mindezt megtapasztalhassuk minden részegyházközség esetében.
You are currently viewing a placeholder content from YouTube. To access the actual content, click the button below. Please note that doing so will share data with third-party providers.
Szentmise végeztével közös képet készítettünk. Természetesen nagyon nagy köszönet a helyi német közösségnek, amely lehetővé tette számunkra az Eucharisztia ünneplését.
Bár a templom melletti közösségi terem foglalt volt, Merk Enikő képviselőtestületi tagunk jóvoltából egy másik helyen gyűlhettünk össze agapéra. Ez is magával ragadó élményben részesített mindannyiunkat.
Legutóbbi elmélkedések

Advent 1. vasárnapja – Tuttlingen – 2025. november 29.
2025. november 30

Skóciai Szent Margit ünnepe – Eislingen – 2025. november 23.
2025. november 23

Krisztus Király ünnepe – Böblingen – 2025. november 23.
2025. november 23


